Parlando, 1977 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 5. szám - S. Horváth Klára: Az I., az V. és a VII. kerületi zeneiskolák látogatása kapcsán, néhány összegző gondolat
S. Horváth Klára Az I., az V. és a VII. kerületi zeneiskolák látogatása kapcsán, néhány összegező gondolat Az idő különböző pontjain az ember, munkáját félbeszakítva, mintegy cezúrát tesz a dolgok folyamatossága közé. Ezt főként azért teszi, hogy visszatekintve az addig elvégzett feladatokra, némi számvetést készítsen. A vidéki és fővárosi zeneiskolákról szóló tudósítások pontosan egy év óta folyamatosan megjelennek. Ez önmagában elegendő apropó lehetne a lélegzetvételnyi szünetre. Ehhez az „apropóhoz” azonban még egy beszélgetés, pontosabban egy szellemes megjegyzés is járult inspirálóan. — Az I. kerületi zeneiskolában Hadik Istvánné igazgatóval és Palotás Józsefné igazgatóhelyettessel beszélgettem és — mintegy pontot téve a dolgok általunk megváltoztathatatlan rendje mellé — Hadik Istvánné tréfásan közölte, hogy ama predesztináció, mely a zeneiskolát fontosságban, törődésben az utolsó helyre sorolja, nevének kezdőbetűjében is benne rejlik. Zeneiskola eZ, mint az ABC utolsó betűje ! Ez így nem több a szellem vidám játékánál. Játék a betűkkel. Csupán a visszapillantás során válik gondolkodásra késztető számvetéssé. Hogyan! Az év folyamán 14, az ország különböző tájain levő vidéki zeneiskoláról és 11 fővárosi zeneiskoláról esett szó, összesen 25 zenei intézményről. Nem túl sok, de például fővárosi viszonylatban ez a 11-es szám a felét teszi ki az itt működő zeneiskoláknak. Ebben a huszonöt intézményben pedig egytől-egyig elhangzott a vélemény a fontosság, a törődés valamilyen meghatározott, megváltoztathatatlan rendjéről, hol enyhén lázadó, hol belenyugvó, hol a dolgok természetes rendjét elfogadó formában. De! Tovább vizsgálva a tényeket, a 11 fővárosi iskola nyújtotta tapasztalat azt is bizonyítja, hogy a gyakorlatban a zeneiskola tárgyi feltételei, külső körülményei, nem egyszerűen a körülményekből szükségszerűen fakadó okozati tényezők. A körülmények, „a sorrend” ilyen-olyan (jó, rossz) alakulásánál a személyi tényezők túlságosan meghatározó szerepet kapnak. Akár a zeneiskola vezetői felől, akár a felettes vezető szervek felől nézzük. Ez a fajta szubjektivitás viszont ellentmondást teremt a célkitűzést illetően. Hadd idézzek néhány elhangzott nyilatkozatból! „... a kerületben 1985-ig felépül az új Művelődési Otthon, talán akkor valamilyen módon mi is számításba jövünk ...” (egy igazgató) — „... ezekben az új általános iskolákban megpróbálunk helyet biztosítani a zeneiskolának ...” (egy tanácsi vezető) — „... főleg amióta személyi változások is történtek. Ahol tudnak segítenek, lassan eljutunk oda is, hogy figyelik munkánkat...” (másik igazgató). A célkitűzés, mely elvekben és nyilatkozatokban széles társadalmi bázisra akarná építeni a zenét, melynek — a kezdetektől kísértő hiedelmek szerinti — fontosságot, elsőrendű nevelési eszközt tulajdonít, sokkal következetesebb, összehangoltabb tervezést és sokkal szigorúbb szemléleti egységet is kíván. Az I. kerületi zeneiskola 1970-től létezik teljesen önállóan. 1968-ban ugyanis, amikor a zeneiskolai körzeteknek kerületekre való bontása megtörtént még két évig a jelenlegi XII. kerületivel együtt, közös igazgatás alatt működött. — Ez a két év a kellő feltételek hiánya miatt alakult így, majd két év után már minden különösebb probléma nélkül szétváltunk — mondta Hadik Istvánné. A Kosciuszko Tádé utcai általános iskola második emeletén, jobbra a folyosó végén .