Parlando, 1991 (33. évfolyam, 1-6. szám)

1991 / 2. szám - Solymosi Tari Emőke: "...ha szépnek találok valamit, szeretném, ha más is szépnek találná".: Beszélgetés Földes Imrével, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetörténet és zeneelmélet tanárával

Solymosi Tari Emőke .....HA SZÉPNEK TALÁLOK VALAMIT, SZERETNÉM, HA MÁS IS SZÉPNEK TALÁLNA ”. Beszélgetés Földes Imrével, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetörténet és zeneelmélet tanárával Vannak tanáraink, akiket hamar elfelejtünk, és vannak, akiket sohasem. Különös dolog ez: hogy kire emlékszünk vissza akár évtizedek múltán is, az nem pusztán attól függ, hogy valaki milyen magas szinten tudja a tantárgyat, amit tanít, hanem attól is, sőt talán leginkább attól, hogy tud-e életreszóló útravalót adni, hogy hozzá tud-e járulni az emberpalánták emberré neveléséhez. Földes Imre, a Zeneművészeti Főiskola zenetörté­net és zeneelmélet tanára azok közé tartozik, akik mind szakmailag, mind emberileg a maximumot nyújtják. Azt hiszem, nem számít sem meglepő, sem ritka vallomásnak, ha elmondom: számomra ő az egyik olyan tanáregyéniség, akinek tudásomat és szemlélet­­módomat tekintve is a legtöbbet köszönhetek, és akinek a munkamódszere, intenzitása életreszóló mércét jelent. Az itt lejegyzett beszélgetésben főként arra próbáltam választ kapni, hogy mi a tit­ka, mi mozgatja, hogyan vált olyan tanáregyéniséggé, akire oly sok öregdiák emlékszik vissza hálával és szeretettel.­­ Sokszor elgondolkodtam azon, hogy vajon miért választotta Tanár úr éppen a ta­nítást. A szakma sok lehetősége közül talán ez a legkevésbé mutatós... — Ha valaki foglalkozást választ, lehetnek külsődleges szempontjai, de aki hivatást érez magában - nem méricskél. Zeneszerzést végeztem, és bár jól esett, hogy mesterem, Viski János, látott bennem fantáziát, és a két másik jeles zeneszerző-tanár, Szervánszky Endre és Farkas Ferenc évekkel a diploma megszerzése után is csalódottságuknak adtak hangot azért, mert nem komponálok, én ellenükre döntöttem a pedagógia mellett. Bol­dog vagyok, hogy taníthatok. Bennem az munkál, hogy ha megismerek valamit, szeret­ném, ha más is megismerné, ha szépnek találok valamit, szeretném, ha más is szépnek ta­lálná.­­ Tanár úr zenetörténet óráit - többek között - az jellemezte, hogy sohasem csak a zenéről szóltak. — Olyan családban nőttem fel, ahol mindenki kíváncsian figyelte a világ dolgait, a művészeteket, a politikát. Anyám zeneakadémiai fokon zongorázott. Nagyapám színmű­író volt, az egyik nagybátyám is író. Nagynéném iparművészettel foglalkozott. Annak el­lenére, hogy meglehetősen ügyetlenül rajzoltam, a képek, a szobrok mindig vonzottak. Sohasem tudom már megköszönni a Zenei Gimnázium nagyszerű művészettörténet ta­nárnőjének, dr. Balázs Ilonának, azaz Ica néninek a felejthetetlen órákat, ő tovább mé­lyítette az érdeklődésemet a művészettörténet más tájai, így az építészet irányába. És ha már a Zenei Gimnázium szóba került, hadd mondjam el, hogy akkoriban, amikor én jártam oda, óriási szerencsénkre, nagyformátumú tanáregyéniségek tanítottak ott. Osztályfőnökünk, Bíró Lajos Pál, neves nyelvész volt, angol-magyar szótárát egy

Next