Parlando, 2000 (42. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 2. szám - Mihálitz Gábor: Iskolaváltás a klarinétjátékban
Jellemző erre a játékra a hangképzés változékonysága: a különböző magasságú, főleg az eltérő regiszterekben levő, továbbá a különböző dinamikájú hangokat más és más feszítettséggel játssza. A hangképzés változékonysága egy minden pillanatban változó színű, teltségű hangot eredményez. Az ilyen módon játszó klarinétos ezt természetesen erényének tartja, neki a változó hang az ideálja, amely gazdagítja zenei eszköztárát. Jellemző továbbá erre a játékmódra az erőteljes nyelvmunka: a hangindítások többnyire kemények, ami még csak fokozódik a dinamikai szint emelkedésével. A régi iskola elvei közé tartozik például, hogy a forte hangot elrugaszkodó nyelvvel kell indítani, nem beszélve a sforzato-ról, amely kifejezetten csattanó nyelvindítással képezendő. Az egyik legárulkodóbb jele annak a bizonyos "anzatz-központú" klarinétozásnak, hogy a rövid hang (staccato) egyszersmind kemény hang is. Jack Brymer szerint:„Ez a kirobbanó staccato a klarinét legkiválóbb effektusai közé tartozik, és elvesztése aggasztó hátrányt jelent." Nagyon gyakran, bár nem mindig, az „anzatzoló" klarinétos feltétlen híve a vibrato alkalmazásának. Mi jellemzi az „új iskola" elveit? A hangképzésben a két említett összetevő mellett (megtámasztási helyek és arc-alakizom munka) legalább azonos fontosságú szerepet tulajdonít a levegőkezelésnek, továbbá a nyelvhelyzetnek, illetve a nyelvmunkának. Lássuk a hangképzési elveket közelebbről: 1. Más helyzetet javasol a fúvókán a fogsoroknak: A felső fogsor közelebb kerül a fúvóka felső pereméhez, az alsó fogsor pedig az alsó ajakkal együtt kissé lejjebb támasztja meg a nádat. Ez a kívánt helyzet csak úgy valósítható meg, ha a hangszer és az arc síkja által bezárt szög nem több mint 40°. Ez a fúvóka-fogsor viszony azért szolgálja jobban az új elveket, mert a nagyon kritikus nád-támasztási pont olyan helyre kerül, ahol már az alsó fogsor által megtámasztott alsó ajak nem tudja olyan mértékben befolyásolni a nád rezgését, mintha feljebb lenne. (Az új igény, hogy ti. a klarinétos nem is szándékozik a nádra gyakorolt nyomást minduntalan változtatni, elvezetett ugyanakkor egy rövidebb lehúzású fúvókatípus preferálásához is.) 2. A régi iskolák által ajánlott többé-kevésbé feszített szájtartás helyett az új inkább egy lazább, de rugalmasan állandó száj- és arcizom munkát ajánl. Ez a szájtartás látványban is esztétikusabb, mivel természetesebb, továbbá mert a játékos minden regiszterben és minden dinamikai szinten gyakorlatilag változatlan szájtartással fújja hangszerét. 3. A rekeszizom által intenzíven megtámasztott levegőoszlop jó néhány hangképző funkciót átvesz a szájtartástól. Erre később még részletesebben visszatérünk. (Itt most nem részletezzük a fúvósoknál általánosan elfogadott és használt mélylégzés [rekeszizom-légzés] technikáit és előnyeit.) 4. Egy újfajta nyelvhelyzetet ajánl: a nyelv lazán feldomborodik, amivel biztosítja az egyre szűkülő légcsatornában a levegőáram felgyorsulását közvetlenül a befúvó-nyílás előtt. Ez a felgyorsuló levegő sokkal könnyebben hozza rezgésbe a nádat, nincs tehát szükség a nyelv indító impulzusára: a nyelv hegye lazán, kis mozdulattal eltávolodva a nád felső néhány milliméterétől csak engedi rezgésbe jönni a nádat, majd a hang befejezésekor visszamozdulva leállítja a rezgést. Az új felfogás a staccato-t nem tekinti egy keményebb hangeffektusnak, csupán csak e szerűen rövid hangnak.