Pártélet, 1970 (21. évfolyam, 18-26. szám)
1970 / 18. szám
A párt törvénye A tagkönyvcsere befejezéséhez közeledik. A pártszervek és -szervezetek összegyűjtik megismeréseiket és tapasztalataikat, hogy értékeljék a jobboldali opportunistákkal folytatott nagy és igényes küzdelmet, amelynek nincs párja a CSKP történelmében. A Központi Bizottság legutóbbi plenáris ülése alapján felkészülnek legközelebbi feadataik teljesítésére. Száz- meg százezer funkcionárius és párttag áldozatos tevékenysége az elmúlt félévben, a párt megtisztítása alkalmával, jó feltételeket teremtett, hogy a kommunisták megjavítsák ráhatásukat polgártársaikra a társadalmi szervezetekben, és többet foglalkozzanak gazdasági meg ideológiai kérdésekkel. A párt így a folyó év őszén további lépéseket tesz, hogy növelje a dolgozók bizalmát politikája iránt, ami a pártegység további megszilárdításának alapvető követelménye. Ebben a cikkben a pártegységnek egyik fontos oldalát óhajtom érinteni: a párt alaptörvényének , az alapszabályzatnak a megtartását. A pártsorok egysége közelmúltban történő felbomlasztásának tragikus következményei történelmi tanulsággá váltak. Ezért az összes kommunisták közös, döntő jelentőségű igyekezete arra fog irányulni, hogy a marxizmus—leninizmus elvei alapján megszilárdítsák a párt eszmei, politikai ésszervezeti egységét. Sajnos, az alapszabályzat mélyrehatóbb ismeretét még mindig nem értékelik kellően. Csak kevés kommunista tudatosítja eléggé, hogy alapszabályzatunk a nemzetközi kommunista mozgalom hetven évi tapasztalatait rögzíti le, továbbá pártunk ötven évi munkáját és Lenin elméleti hagyatékát, amely a munkásosztály forradalmi élcsapatának szervezetével és tevékenységével foglalkozik. Az alapszabályzatban útjelző választ találunk a mostani pártmunka számos sürgős kérdésére, amelyekkel szemben a pártszervezetekben gyakran tanácstalanul állunk. Például sok tisztázatlan kérdés van a demokratikus centralizmus megtartásában, a párttagok jogaiban és kötelességeiben, a pártalapszervezetek feladataiban, a társadalmi szervezetekben működő kommunisták munkájában, a káderpolitikában, az ellenőrzés jogának érvényesítésében, a fegyelmi eljárásban stb. Az alapszabályzat tömören és szabatosan megfogalmazza a pártmunkának említett és más területeit, biztos iránytűt nyújt a határozathozatalokban, a pártélet lenini normái alapján. Ezért első és időszerű követelmény, hogy minden kommunista jól ismerje az alapszabályzatot. Az új vagy kevéssé tapasztalt pártfunkcionáriusokkal szemben egyik fő követelmény az alapszabályzat ismerete, amelynek megtartása nélkül nem is gondolhatunk a pártszervezetnek, valamennyi tagjának helyes tevékenységére, a párt vezető szerepének hatékony érvényesítésére, a pártsorok egységére. Ezért a jobboldal 1968-ban hatalmas csapást mért az alapszabályzat megtartására, mert jól tudta, hogy ezzel felbomlaszthatja a pártot mint vezető politikai erőt. A CSKP KB 1969. évi áprilisi ülése óta sokat tettünk az alapszabályzat jelentőségének megvilágítására. Főként a tagkönyvcsere volt nagy jelentőségű mérföldkő. A pártból el kellett távozniuk mindazoknak a tagoknak, akik az elmúlt két esztendőben a pártprogram elveivel (a marxizmus—leninizmus tanításával) és az alapszabályzattal ellentétes magatartást tanúsítottak. Így feltárult az út az aktivitás növelésére. Megszűnik az az időszak, amelyben a párt mindenekelőtt önmagával foglakozott, és beköszönt a pártmunka szabályos ritmusának ideje szocialista társadalmunk minden területén. Az idei ősz ennek az útnak a kezdetét jelenti. Nem tűrhetjük, hogy akár a tagok, akár az alapszervezetek és a felsőbb pártszervek megbontsák az alapszabályzatot. AZ ELMÚLT évek engedékenysége A kommunisták különböző ballépéseinek rendezésében hosszú éveken át opportunista engedékenység nyilvánult meg. A pártszervek és -szervezetek nem reagáltak idejekorán az alapszabályzat különféle megsértésére, beleértve a jobboldali opportunizmus és revizionizmus jelenségeit is. Tűrték ezeket, nem világították meg a marxista-leninista viszonyt a mostani problémákhoz, nem bírálták meg a helytelen nézeteket, és igen korlátozott méretben használták fel a nevelő pártbüntetéseket. Tűrték, hogy így kialakuljanak a feltételek a párt jövendő, mélyreható felbomlasztására. Ha a legutóbbi éveken kiszabott pártbüntetések okait elemeznénk, megállapíthatnánk, hogy ezeknek csak jelentéktelen része vonatkozott a párttagok nem marxista nézeteire. A büntetések legnagyobb részét a köztársaság törvényeinek megszegéséért és erkölcsi kihágásokért szabták ki. Ez arról tanúskodik, hogy a nevelő büntetéseket nem használták fel úgy, mint az ideológiai harc egyik eszközét. Figyelmet érdemel a feltűnő különbség a kisebb, azaz nevelő pártbüntetések száma és a pártból kizárt tagok száma között. 1964—1968-ban, tehát öt év alatt, a pártból 6042 tagot zártak ki, kisebb pártbüntetéseket 16 000 kommunistára róttak ki. Ugyanebben az időben 73 057 esetben törölték a tagságot. Ha abból indulunk ki, hogy a kisebb pártbüntetéseknek nevelő hivatásuk van, úgy ezeknek számszerűen lényegesen nagyobbaknak kellene lenniük, mint a kizárásoknak. A számok arról tanúskodnak, hogy a pártszervezetek és főként a felsőbb pártszervek igen ritkán alkalmazzák a nevelő büntetéseket, megbékülnek a kisebb hibákkal, nem büntetik meg ezeket, és ha a hibák elburjánoznak, rendszerint a tagság törléséhez folyamodnak, hogy „ez ne okozzon fájdalmat“. Ez nem helyes eljárás, mert a tagság törlése nem pártbüntetés, és az alapszabályzat pontosan meghatározza, milyen esetben lehet a tagságot törölni. „Azoknak a párttagoknak az ügyét, akik passzívak, és elfogadható ok nélkül három hónapig ismételt figyelmeztetés ellenére sem fizetnek tagdíjat, vagy akik személyi, illetve más indokoknál fogva nem tehetnek eleget pártbeli kötelességeiknek, az .