Pártélet, 1971 (22. évfolyam, 9-17. szám)

1971 / 11-12. szám

Elvtársak, az utóbbi időben nagy vál­tozások történtek India földjén. A kö­zelmúltban végrehajtott parlamenti vá­lasztások eredményei országunkban ha­tározott fordulatot jelentenek a függet­lenségünk elnyerése óta eltelt időszak történetében. Ezekben a választások­ban népünk legyőzte a monopolisták, a földbirtokosok, az egykori hercegek és imperialisták által támogatott jobb­oldali pártok reakciós klikkjét, és győ­zelemhez segítette a demokratikus erő­ket. Megakadályoztuk a jobboldalnak azt a súlyos kísérletét, hogy az alkot­mányos eszközök segítségével átvegye a hatalmat. Pártunk minden szerénysé­ge mellett állíthatja, hogy ebben az Kedves elvtársak, a Német Kommu­nista Párt elnöksége nevében önöknek, a CSKP XIV. kongresszusa delegátusai­nak szívélyes, testvéri, harcos üdvöz­leteimet tolmácsolom. Az NKP delegá­ciója sikeres munkát kíván a kongresz­­szusnak. Országunk kommunistái nevé­ben szeretném jókívánataimat kifejezni Csehszlovákia forradalmi Kommunista Pártja megalapításának 50. évforduló­ja alkalmából is. Néhány héttel ezelőtt a világ Moszk­vára tekintett. Már ma megállapíthat­juk: az SZKP XXIV. kongresszusa az egész világot érintő történelmi jelentő­ségű esemény volt. Ez a kongresszus újabb ösztönzést adott a kommunisták harcának világszerte, a nemzetek anti­­imperialista frontjának és a gyarmato­sításellenes, felszabadító harcnak. Is­mételten megerősítette: az emberiség történelmére egyre inkább hatást gya­korol az az erő, amelyet szocializmus­nak neveznek. A kongresszus azzal a sziklaszilárd biztonsággal töltött el bennünket, hogy a jövő a szocializmusé. A nemzetközi forradalmi mozgalom vezető ereje a Szovjetunió Kommunis­ta Pártja, amelyhez eltéphetetlen, test­véri kötelékek fűznek bennünket. Fél évszázaddal ezelőtt a CSKP meg­alapításával új szakasz kezdődött a csehszlovák munkásosztálynak a ki­zsákmányolás és az elnyomás ellen, a nemzeti függetlenségért és szuvereni­tásért, a demokráciáért és szocializmu­sért vívott harcában. Felejthetetlenek az első világháború utáni osztályharcok, amelyekben a CSKP, mint az egész nép érdekeinek következetes védelmezője szerepelt. Felejthetetlen az ellenállás, amelyet országuk kommunistái szerveztek a ná­ci uralom ellen. A szovjet hadsereg­nek — amellyel együtt küzdöttek a cseh és szlovák antifasiszta harcosok is — a fasiszta megszállók feletti győ­zelme lerakta a szocialista társadalmi rend építésének alapkövét az önök or­szágában. A CSKP kongresszusa arra ösztönöz bennünket, hogy megemlékezzünk arról a szoros harci közösségről és aktív szó­egész folyamatban döntő szerepet ját­szott. Megemlítjük, hogy ezekben a válasz­tásokban a jobboldali reakciós pártok tömbje az antikommunizmust és a szov­­jetellenességet használta fő fegyver­ként. Elvtársak, Kelet-Pakisztán (jelenleg Banglades) 75 milliós népe hősi har­cot vív a szabadságért és a demokrá­ciáért, és példátlan elnyomással kell szembeszállnia. Banglades államból már három millió menekült érkezett Indiá­ba. Kedves elvtársak, pártunk nagy meg­elégedéssel fogadja a pártjaink között kialakult szoros és baráti kapcsolato­lidaritásról, amely országaink munkás­­mozgalmának forradalmi erőit mindig összefűzte. Biztosíthatom önöket, soha­sem felejtjük el azt a forradalmi segít­séget, amelyet a csehszlovák kommu­nisták nyújtottak német elvtársaiknak a hitleri diktatúra elleni harcban. A német és a csehszlovák kommunis­ták szoros harci közösségének e hagyo­mányait folytatta a Német Kommunis­ta Párt abban az időben is, amikor az önök országában 1968-ban tetőfokára hágott az ellenforradalmi erők táma­dása. Pártunk — a Német Kommunista Párt — 1968 forró heteiben alakult meg, abban az időben, amikor az NSZK uralkodó osztálya nyíltan arra speku­lált, hogy a szocialista Csehszlovákiát kiragadhassa a szocialista táborból. A Német Kommunista Párt abban a pilla­natban lépett a politikai porondra, amikor az antikommunizmus az NSZK- ban valóságos orgiákat ült. A Német Kommunista Párt fennál­lásának első percétől kezdve a cseh­szlovákiai szocializmus mellé állt. Vé­delmezte a testvéri országok interna­cionalista segítségét, amely nemcsak a szocializmus és Csehszlovákia szuve­renitását óvta meg, hanem kontinen­sünk békéjét is. Az elmúlt két év nehéz, bonyolult volt, de a CSKP megacélozottan került ki e súlyos teherpróbából. Él és erősö­dik, s maga az élet bizonyítja, hogy a párt helyes úton halad. Ez a tény kö­vetkezik a CSKP Központi Bizottsága decemberi plénumának „A pártban és a társadalomban kialakult válság tanul­ságai“ című dokumentumából. Ez va­lóban marxil leniai dokumentum. És mi maradt a szocializmus ellen­ségeiből és azokból a szájaskodókból, akik­ fennen hirdették a szocializmust, de ugyanakkor minden téren utat nyi­tottak az ellenfél előtt? Szint kellett vallaniuk. Egész nyíltan az antikommu­nizmus pozícióin végezték. Helyük a történelem szemétdombján van. A CSKP megszilárdításával és Cseh­szlovákia belső stabilizálásával önök jelentős mértékben hozzájárulnak a szocialista államok közösségének meg­int. A két ország kölcsönös gazdasági együttműködése jelentősen hozzájárult függetlenségünk megerősítéséhez, és olyan fontos tényező, amely segít ben­nünket abban, hogy népünk politikai életében megvalósítsuk a balratolódást. India Kommunista Pártjának Orszá­gos Tanácsa bízik abban, hogy e tör­ténelmi jelentőségű kongresszus hatá­rozata tovább erősíti és konszolidál­ja pártjukat, mint a nemzetközi kom­munista mozgalom szilárd részét, meg­erősíti és konszolidálja a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaságban a szo­cialista rendszert, megerősíti a szocia­lizmust, a demokrácia és a béke min­den erőit az egész világon­ erősítéséhez. Ez a döntő erő, amely a forradalmi világfolyamatot előreviszi. Mi, a Német Szövetségi Köztársaság kommunistái őszintén örülünk a cseh­szlovákiai konszolidációs folyamat eredményeinek. E fejlődés kifejezésre, jut a termelés 1970. évi lényeges nö­vekedésében, melyről a kongresszuson Gustáv Husák elvtárs számolt be. Az önök sikereiben az 1968 őszén el­foglalt internacionális állásfoglalásunk helyességének megerősítését látjuk. Ez a pillanat — ha már nem a korábbi események — az NSZK uralkodó körein arra a felismerésre vezette, hogy tudo­­másul kell venniük a nemzetközi erő­­viszonyok megváltozását a szocializmus­ javára. Így azután a szociáldemokraták ve­zette bonni kormány szükségesnek tartotta a szerződések megkötését a Szovjetunióval és Lengyelországgal, amelyekben elismeri a meglevő hatá­rokat. E szerződéseket azonban még nem ratifikálták. Ezt a tényt a CDU- CSU vezette reakciós jobboldali erők felhasználják arra, hogy soviniszta kampányokat szervezzenek a moszkvai és a Varsói Szerződés ellen. Az SPD és az FDP kormánya késlel­teti a ratifikációt, amelynek már ré­gen meg kellett volna történnie. Épp úgy mint azelőtt, elutasítja az NDK­ nemzetközi jogi érvényű elismerését, valamint a Csehszlovákiához fűződő kapcsolatok normalizálását a nemzet­közi joggal ellenkező müncheni diktá­tum hatálytalanítása alapján. Csehszlovákia hitleristák általi meg­támadása, amelyet már régen tervezet a német imperializmus, bűntett volt Csehszlovákia nemzetei ellen. És ugyanakkor bűntett volt az európai bé­ke ellen is. És ebből a bűntettből nem­ lehet semmilyen jogi aktust csinálni Ezért követelik az NKP és vele együt a Német Szövetségi Köztársaság más demokratikus erői, hogy­ a mün­cheni diktátumot kezdettől fogva ér­vénytelennek kell nyilvánítani, hogy így lehetővé váljék az országaink kö­zötti kapcsolatok normalizálása. Mi kommunisták internacionalista a Német Kommunista Párt üdvözlete Előadta Kurt BACHMANN elvtárs 110

Next