Pártélet, 1977 (28. évfolyam, 13-26. szám)
1977 / 13. szám
A SZOVJET SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁGOK szövetsége alkotmányának TERVEZETE A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének alkotmánya (alaptörvénye) A Nagy Októberi Szocialista Forradalom amelyet Oroszország munkásai és parasztjai a kommunista párt vezetésével valósítottak meg, amelynek élén V. I Lenin állt, megdöntötte a tőkések és nagybirtokosok hatalmát, szétzúzta az elnyomás bilincseit és megteremtette a szovjet államot , az új típusú államot, a forradalmi vívmányok védelmének, a szocializmus és a kommunizmus építésének fő eszközét. A szovjethatalom nagyon mély társadalmi gazdasági változásokat vitt véghez, véglegesen leszámolt az embernek ember általi kizsákmányolásával, az osztályellentétekkel, a nemzetiségi torzsalkodással, uralomra juttatta a termelőeszközök társadalmi tulajdonát és a tényleges demokráciát a dolgozó tömegek számára. Az emberiség történelmében első ízben épült fel szocialista társadalom. A szocializmus erejének meggyőző megnyilvánulása lett a Nagy Honvédő Háborúban történelmi győzelmet kivívó szovjet népnek és fegyveres erőinek el nem múló hősiessége. Ez a győzelem megszilárdította a Szovjetunió nemzetközi helyzetét és új, kedvező lehetőségeit nyújtotta világszerte a szocializmus a nemzeti felszabadulás, a demokrácia és a béke erős növekedésének. 3