Pártélet, 1985. január-június (30. évfolyam, 1-6. szám)
1985-05-01 / 5. szám
tudjuk megfelelően elismerni munkájuk tudományos jellegét, főként azért, mert idő hiányában nem tudnak publikálni, ők „csak” bevezetik, a valóságban alkalmazzák a tudományt. E tekintetben nincs köztünk és a tudomány között béke. Elgondolkoztató az is, hogy az atomerőművi szakmérnöki, mérnöki képzésben az erőművi berendezéseket és üzemeltetésüket nem a mi szakembereink tanítják, akik — túlzás nélkül állítható — a legjobb ismerői e területnek. Ennek egyik okát abban jelölném meg, hogy a mérnökképzés nem az iparhoz tartozik. A másik sajátosság: az atomerőműben végzendő munka fegyelme. Az atomerőműben létrejövő magreakció kézben tartása ipari méretekben eddig nem ismert fegyelmezett magatartást, munkamorált követel. Ám mióta az erőmű üzemel, megszüntettük a fegyelmi eljárásokat, mert nálunk a fegyelem nem lehet alku tárgya! Persze tudjuk, hogy az emberek tévedhetnek, sőt bizonyos esetekben meg is jutalmazzuk azt, aki bevallja, ha netán hibát vétett, alapvető ugyanis, hogy gyorsan felismerjük a hiba okait, s idejében korrigáljuk a mulasztást, tévedést. Paradoxnak tűnhet, de a kétéves üzemidő alatt a legtöbb figyelmeztetést a lelkesedésért adtuk, azért, hogy valaki gyorsabban dolgozott a kelleténél, nem tartotta be a technológiai fegyelmet. Az illető, tudjuk, jót akart, de a mi technológiáink mellett ez sem engedhető meg. A követelményektől való bárminemű eltérés súlyos hibákat okozhat. A sajátosan szigorú fegyelmet tükrözi, hogy több száz dolgozónk, vezetők és munkások, ügyeletet tartanak otthon, de általában azoktól is megköveteljük, hogy munkaképes állapotban legyenek, akik nincsenek ügyeletben. Ez persze nem jelent olyan spártai rendet, hogyha, mondjuk, születésnap van, akkor nem szabad inni. De sokszor nem fordulhat elő, hogy valaki szükség esetén ne legyen alkalmas a munkára, mert másnapos állapotban van. Ez nálunk követelmény, és ezt a háttért is ellenőrizzük. Aki ezt a fegyelmet vállalja, annak megéri. De hangsúlyozni kell a másik tényezőt is, azt, hogy munkásaink szeretik ezt a fegyelmet és segítenek ebben. Megjegyzem: a Paksi Atomerőműre ugyanaz az üzemi demokrácia, ugyanazok a munkajogi szabályok vonatkoznak, mint bármely más magyar vállalatra; nem kaptunk semmiféle kivételt. Született egy törvény, amelyik át nem ruházható felelősséget ad az üzemeltető kezébe, de munkajogilag nem szabályoz bennünket másként. Tehát működnek a demokratikus fórumok, és állítom, hogy ezekkel a demokratikus formákkal, az üzemi demokráciával ezt a fegyelmet létre lehet hozni, és létre is hoztuk. Először féltem tőle, de ma az a véleményem, hogy ha tiltanák, akkor illegálisan is csinálnánk ezt az üzemi demokráciát. Mi szakmai tapasztalatainkat sokéves munkával az atomerőmű építésében élenjáró szocialista országoktól tanultak, főleg a Szovjetuniótól. Pakson egy kis KGST működik már tíz éve, hat ország szállítja a berendezéseket, és szakemberei is Pakson vannak. Sokszor kemény és szikrázó vitákon edződött az együttműködés, s az eredmények mutatják, hogy jól végződött. Ma már mi is a tapasztalatátadók sorába léptünk, két év alatt 1300 külföldi vendég járt nálunk tapasztalatcserén, és csak azért nem több, mert többet nem tudtunk fogadni. Az elkövetkezendő ötéves terv feladatai között a paksi atomerőmű már nagy teljesítménnyel szerepel, kezdi visszaszolgáltatni a belé fektetett tőkét. Mint említettem, még hátravan két reaktorblokk felszerelése, üzembe helyezése, amely a következő két évben fog realizálódni, ezzel az évvel együtt még mintegy 30 milliárd forintot kell beruházni. Ezeket is figyelembe véve Paks a következő ötéves tervben 50 milliárd kilowattóra villamos energiát fog fejleszteni.