Pártélet, 1986. január-június (31. évfolyam, 1-6. szám)

1986-04-01 / 4. szám

ták, parancsnokaként pedig részt vett a megyében jelentkező el­lenforradalmi kísérletek visszaszorításában. 1919. június 7-én a Forradalmi Kormányzótanács kine­vezte Somogy megye kormányzótanácsi biztosává. Tisztségét a megyei munkástanács ülésén e szavakkal vette át: „A régi világban úgy történt, hogy amikor kineveztek valakit a vár­megye élére, azt, azokat bizonyos jogokkal ruházták fel, és a kinevezettek szerették ezen jogokat éreztetni. Én azonban nem a jogokat, hanem a kötelességeket akarom hangoztatni.” Így is tett. Mint kormányzótanácsi biztos rendkívül sú­lyos, végsőkig kiélezett helyzetben működött. Mégis, a me­gye első számú vezetőjeként mindvégig nyugodt, humánus és ha úgy látta jónak, szigorú, ellentmondást nem tűrő intéz­kedésekkel és szinte emberfeletti munkabírással szolgálta a forradalmat. A Tanácsköztársaság utolsó percéig, sőt azon túl is helytállt posztján, augusztus 6-ig a proletárdiktatúra szellemében látta el hivatalát. Népszerűségét mutatja, hogy augusztus 3-án még beválasztották a megyei szakszervezeti vezetőségbe. A tanácskormány megdöntése után arra gondolt, hogy külföldre menekül az ellenforradalom bosszúja elől. De ak­kor már késő volt. Letartóztatták, s rövid szabadlábra he­lyezése után újból börtönbe vetették. Fogságából több más somogyi kommunistával együtt fehérterrorista tiszti különít­ményesek hurcolták el, és a Kaposvárhoz közeli nádasdi er­dőben 1919. szeptember 17-re virradó hajnalban meggyilkolt Magasra ívelő, sokat ígérő életpályája ilyen tragikusan ért véget. Halálával a magyar forradalmi munkásmozgalom olyan kiemelkedő vezetőjét veszítette el, akinek embersége, helytállása mindig példa marad az utókor számára. Molnár Margit Halk szavú, de határozott politikai arculatú szociáldemok­rata, majd kommunista vezető volt Vágvölgyi Tibor, aki most lenne 75 éves. Szilárd elvi magatartásáért, meggyőző érvelési stílusáért, műveltségéért, higgadtságáért, finom hu­moráért, öniróniájáért már fiatal korától tisztelet övezte.

Next