Pártépítés, 1955 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1955-08-01 / 8. szám

mat tettek, hogy megszerzik a Mi­nisztertanács és a SZOT vándor­zászlaját, s azóta is tettekkel küzde­nek érte. A szakemberekkel való foglalkozás A pártszervezetek sokat dolgoz­nak azért, hogy gazdaságukban olyan légkör alakuljon ki, amelyben a szakemberek legjobban kifejthetik képességeiket. Ez a munka rendkí­vül nagy körültekintést igényel, hi­szen az állami gazdaságok régi szak­emberei között nemcsak becsületes emberek vannak, hanem ellenséges elemek is. Állandóan támogatni és bátorítani a becsületes szakembere­ket, segítségükkel leleplezni és ki­­ebrudalni az ellenséget — ez állami gazdaságaink pártszervezeteinek célja, s ezt legtöbbjük a végzett munka szerint, egyéni elbírálás alap­ján valósítja meg. Íme, egy példa. A Biritópusztai Állami Gazdaság egyik üzemegysége új vezetőt ka­pott. A pártszervezet behatóan fog­lalkozott azzal, hogy ebben az üzem­egységben megszilárdítsa a munka­­fegyelmet és rendet teremtsen. De hiába akart segíteni az új vezetőnek, a helyzet nem javult, sőt romlott. Erre a pártvezetőség javaslatára az igazgató elbocsátotta az üzemegység­vezetőt. Az ilyen példák a régi szak­embereknek is világosan megmutat­ják, hogy elsősorban nem múltjuk, hanem végzett munkájuk alapján ítélik meg tevékenységüket. Némely állami gazdaság párt­­szervezetének vezetősége egy-egy fontos termelési kérdés megvita­tásakor rendszeresen megkérde­zi a szakemberek véleményét, megbeszéli velük az adott kérdés megoldásának legjobb mód­ját. Ez nemcsak azért helyes, mert így jól tudják elvégezni a feladatot, hanem azért is, mert ez növeli a megkérdezett szakemberek önbizal­mát és kezdeményező készségét, s ennek is elsősorban­­a gazdaság látja hasznát. A szakemberekhez való he­lyes viszony fontos eredménye az is, hogy jó néhány állami gazdaság pártvezetőségének tagjai (elsősor­ban a függetlenített titkárok) job­ban megismerik az egész termelést, növelik szakmai tudásukat; ez pedig hozzájárul ahhoz, hogy a termelést jól ellenőrizhessék. Egyes állami gazdaságaink pártvezetőségei ma már nemcsak meghallgatják és meg­jegyzés nélkül tudomásul veszik az igazgató beszámolóját, hanem he­lyes határozatokat is hoznak egy-egy fontos termelési kérdés megoldásá­ra. A Sárközi Állami Gazdaság párt­­szervezete Jaksa József párttitkár elvtárs kezdeményezésére önkölt­ségcsökkentési tervet dolgozott ki, s mozgósítja a gazdaság dolgozóit en­nek végrehajtására. Járási pártbizottságaink segítő és ellenőrző munkájának fontos sze­repe van abban, hogy a Tolna me­gyei állami gazdaságok pártszerve­zetei egyre eredményesebben veszik ki részüket a gazdaságok munkájá­nak megjavításából. A járási párt­végrehajtó bizottságok rendszeresen beszámoltatják a gazdaságok igazga­tóit vagy párttitkárait. Több járási párt-végrehajtó bizottság — főként a pak­si — rendszeresen a helyszínen végez szervező munkát. Hornok Ist­ván elvtárs, a paksi járási pártbi­zottság első titkára, igen gyakran látogatja a járásában levő állami gazdaságokat, jól ismeri problémái­kat, és fontos javaslatokkal segíti pártszervezeteik tevékenységét. A Tolna megyei állami gazdaságok munkájában azonban — és így ter­mészetesen a pártszervezetek tevé­kenységében is — sok hiba van. Kö­zülük legsúlyosabb az, hogy a gazda­ságok növénytermelésének és á­lat­­tenyésztésének hozama még mindig nem eléggé nagy és az önköltség még mindig magas. Az állami gazdaságok pártszervezetei még nem állnak hiva­tásuk magaslatán, nem tekintik le.­

Next