Párttörténeti Közlemények, 1959. március (5. évfolyam, 1. szám)
1959 / 1. szám - Évfordulón
tetését és a szocialista társadalmi rend megteremtését tűzte ki maga elé célul. A magyar munkásság a történelem fejlődéstörvényeinek parancsát teljesítette. A tőkés rendszer Magyarországon elvégezte feladatát , lerombolta a feudalizmus rothadt épületét és megteremtette a nagyipart. A kapitalizmusban, a nagyarányú gazdasági fejlődés ellenére, a nép továbbra is nyomorban és jogtalanságban élt. A kizsákmányolás embertelen feltételei között a dolgozók élete rövid és örömtelen volt. A nem-magyar nemzetiségű dolgozók vállára kétszeres súllyal nehezedett az elnyomás. A kapitalizmus a termelés fejlődésének is akadályává vált. Az egymással versengő tőkés csoportok mindennél szentebb érdekei, a nemzetközi kereskedelem anarchiája, a hűbériségtől örökölt ósdi mezőgazdaság, a liberalizmus álarca mögött minden haladást elgáncsoló politikai rendszer — megannyi gát volt, amelyeket el kellett takarítani, hogy megnyíljon a fejlődés útja. Nem hiába írta néhány évvel a forradalom előtt Ady Endre : „Minden: változásért és újért kiált itt.” A nép mindennapos szenvedését is felülmúlta azonban a kapitalizmus elmaradhatatlan velejárója: a háború. A félszázados „béke” után négy évnél tovább dühöngő háború százezrével szedte áldozatait. A háború végére a dolgozókban, elsősorban a munkásokban megérett az elhatározás : nem élnek tovább a régi módon. Az orosz nép forradalmának híre cselekvésre hívta azokat, akik hitték és akarták a változást; a háborús vereség pedig alapjaiban rázta meg a Monarchia pusztulásra érett rendszerét. A háború befejezése olyan helyzetet teremtett, amely valóban lehetetlenné tette, hogy az uralkodó osztályok továbbra is a régi módon éljenek. Nyilvánvaló volt, hogy új rendnek kell jönni. A kérdés az volt: milyen legyen az új rend ? Az egymással szemben álló osztályok ellentétes választ adtak erre a kérdésre. A kizsákmányolok csekély változással, korszerűbb politikai berendezkedéssel, új helyzetükhöz alkalmazkodva, lényeges változás nélkül akarták fenntartani a régi rendet, a munkásság pedig egy csapással el akarta söpörni, hogy romjain felépítse a szocialista társadalmat. Az 1918 októberi forradalom e célkitűzések képviselőinek rendkívül bonyolult küzdelme volt. A polgári forradalom nem eredményezett végleges döntést a hatalom kérdésében. A tőkés termelési mód alapjai érintetlenek maradtak, de a felfegyverzett munkásság és parasztság széleskörű politikai jogokat biztosított magának. A forradalom további sorsát az döntötte el, hogy a termelőerők fejlettsége mellett a munkásság is elég fejlett-e a szocialista forradalom végrehajtására. A magyar munkásosztály politikai fejlettségét bizonyította, hogy három héttel a polgári forradalom győzelme után megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja.