Párttörténeti Közlemények, 1959. augusztus-november (5. évfolyam, 3-4. szám)

1959 / 3-4. szám - Közlemények - Jemnitz János: Jean Jaures születésének 100. évfordulójára

JEAN JAURÉS SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁRA (Harca a köztársaság védelmében, a gyarmati rablóháborúk ellen) 100 esztendővel ezelőtt, 1859. szeptember 3-án született Jean Jaurés. Humanizmusa a polgári köztársaságiaktól a szocialisták közé vezette. Felismerte és vallotta az osztályharcot, hirdette, hogy csak a munkásosztály vívhatja ki vagy valósíthatja meg az igazi kultu­rális, politikai és gazdasági szabadságot, a szocializmust. Bár ismerte a marxista tanításokat, azok mégsem váltak soha eszmei és gyakorlati tevékenységének vezérfonalává. Nem tette magáévá a proletárdiktatúra gondolatát, a szocialista forradalom is mást jelentett az ő értelmezésében, mint a marxizmus klasszikusainál. Vallotta ugyan a marxizmus fontos alapigazságait, de sosem sza­badult meg gondolkodásának idealista beállítottságától. Jaurés egész hitével a munkásosztály mellé állt, a szocialista munkások­nak évtizedekig, az egész szocialista pártnak pedig egy évtizedig volt vezetője. Munkásságában ekkor is megmutatkozik a humanista, a szocializmus eszméjéért, végcéljáért lelkesedő értelmiségi, aki a forradalmi jakobinus hagyományokat folytatva emeli fel a szoci­ális haladás zászlaját. Jaurész szíve és esze, nem pedig osztályhelyzete állította a forra­dalmárok sorába. Mély és széleskörű ismeretei lehetővé tették, hogy sok mindent jobban és korábban meglásson, mint a korszak sok munkásmozgalmi vezetője. De elméleti tisztázatlansága, élet­útja és a francia politikai viszonyok súlyos béklyóba verték, a refor­mizmus felé húzták, amelynek a munkásmozgalomban egyik leg­ismertebb, legtekintélyesebb elméleti és gyakorlati művelője lett. Szüntelenül tanult és fejlődött. Élete utolsó évtizedében, úgy látszik, sok kérdésben egyetértett azokkal, akik a változott idők jegyében radikálisabb eszközök igénybevételét ajánlották a munkásságnak. Jaurés azonban magát sem tudta korszerű, osztályharcos, a reformizmust, a parlamenti illúziókat elutasító szellemben nevelni, hogyan tudhatta volna hát az egész szocialista pártot, vagy a francia munkásság zömét? Nekünk azonban mindezek figyelembevéte­lével, Lenin tanításához híven, nem annak alapján kell megítél­nünk Jaurést, hogy mit nem adott, amit egyébként a korszak megkövetelt volna tőle, hanem aszerint, amit tényleg adott. Tisz­tában kell lennünk reformista elméleti és gyakorlati botlásaival. 16 Párttörténeti Közlemények

Next