Párttörténeti Közlemények, 1962. május (8. évfolyam, 2. szám)
1962 / 2. szám - Szabó Ágnes: A Kommunisták Magyarországi Pártjának első kongresszusa
A KMP harca az illegális párt megteremtéséért. Első kísérletek pártkonferencia összehívására A Tanácsköztársaság bukását követő esztendőkben új történelmi szakasz kezdődött a magyar munkásság, az egész magyar dolgozó nép életében. A magyar társadalom osztályai és rétegei előtt az a kérdés állott, hogy beilleszkedjenek-e az új politikai rendszerbe, a fasiszta diktatúrába, szolgálják-e vagy szembeszálljanak vele. Osztályok és rétegek érdekeiknek, képességeiknek megfelelően adták meg a választ. Bár a dolgozó nép nagy része nem értett egyet az ellenforradalmi rendszerrel, mégis csupán a magyar proletariátus szállt szembe következetesen a fehérterror időszakának első napjaitól kezdve a Horthy-fasizmussal. Ez a szembenállás természetesen nem volt mindig egyenlő értékű, de a rendszer elleni küzdelemnek azt a szilárd alapját adta, amelyre később a kommunista párt vezetésével az egyre fokozódó, majd szélesen kibontakozó antifasiszta harc épülhetett. A húszas évek első öt esztendejében a magyar proletariátus váltakozva védekező és támadó harcot vívott az uralkodó osztályokkal. Az első hónapokban csupán szakszervezetei legalitásáért küzdött, és ha gyenge hangon is, de felemelte tiltakozó szavát a fehérterror vérengzései ellen. 1920-ban már nagyobb megmozdulásra is tellett az erejéből. 1921-től kezdve, a tőkések növekvő gazdasági támadásaira válaszul, az erősödő infláció idején, a magyar munkásság ellentámadásba ment át, egyes szakmákban béremeléseket elérve, sorsa átmenetileg jobbra fordult. Ezt a javulást a munkások nem élvezhették sokáig, mert a pénz értéke állandóan csökkent, és a rohamosan fejlődő infláció egyre gyorsabb ütemben semmisítette meg a munkásság bérharcainak eredményeit. Bár a munkásság 1921-től növekedő harcai elsősorban gazdasági jellegűek voltak, mégis e harcok voltak fejlesztői a magyar proletariátus politikai öntudatának is. Sok munkás, látva a magyar proletariátus nehéz sorát és azt, hogy a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek vezetői sorozatosan elárulják a munkásság sztrájkjait, kezdte felismerni, hogy vezetőinek szavai és tettei között mély szakadék tátong. A felszabadulás után párttörténeti irodalmunk, elsősorban az ötvenes évek elején keletkezett cikkek, tényanyag hiányában és a személyi kultusz légkörében teljesen hamis képet festettek a kongresszusról. A magyar munkásmozgalomról készült tankönyvek — Nemes Dezső: A magyar munkásmozgalom 1919—1929. Szikra 1954. A magyarországi munkásmozgalom 1919—1929. Tananyag. Kossuth 1957—1953 — elismerve a kongresszus jelentőségét a pártépítésben, elsősorban azt vizsgálták, hogy milyen szerepet töltött be a párt stratégiai irányvonalának kialakításában. Ezek az írások nem veszik eléggé figyelembe mindazokat a tényezőket, amelyek annak idején a magyar kommunista mozgalomra hatottak, ítéletük ezért túlságosan szigorú és elmarasztaló.