Párttörténeti Közlemények, 1962. november (8. évfolyam, 4. szám)
1962 / 4. szám - Vass Henrik: A szövetségi politika időszerű kérdései
PÁRTTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA PÁRTTÖRTÉNETI INTÉZETÉNEK FOLYÓIRATA VIl. évfolyam II. szám 1962. november Vass Henrik: A SZÖVETSÉGI POLITIKA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI A marxizmus—leninizmus annak az osztálynak a világnézete, amely a régi világ, a kizsákmányoló társadalmi rendszer radikális átalakítását tűzte ki céljául. Éppen ezért hangsúlyozták a marxizmus klasszikusai, hogy a marxizmus a cselekvés vezérfonala. A marxizmus ezt a szerepét azonban csak akkor töltheti be, ha az objektív körülmények összességének tudományos elemzése alapján világosan megmondja a történelmet formáló tömegeknek: mit kell tenniük, mely erők ellen és hogyan kell harcolniuk, és viszont: milyen erőkre támaszkodhatnak harcukban. E feladatok meghatározásának eredményeképpen alakul ki az a politikai irányvonal, amelyet a párt a harc egy bizonyos szakaszának és egy bizonyos helyzetnek sokoldalú mérlegelése alapján dolgoz ki. „Az élenhaladó osztály taktikája csak akkor lehet helyes — írta Lenin —, ha arra támaszkodik, hogy objektív módon számba veszi az adott. . . társadalomnak objektív fejlődési fokát és e társadalomnak más társadalmakhoz való kölcsönös viszonyát is. Emellett minden osztályt és minden országot nem statikus, hanem dinamikus, vagyis nem mozdulatlan állapotában, hanem mozgásában kell vizsgálni (amely mozgásnak törvényei minden osztály gazdasági létfeltételeiből következnek).” A kommunista párt politikai vonala csak ilyen sokoldalú elemzés alapján dolgozható ki, s mivel a társadalom élete állandóan fejlődik, ezzel a fejlődéssel lépést kell tartania a párt politikai vonalának is. S ahhoz, hogy a párt az objektív körülmények változásainak megfelelően helyesen jelölje ki a feladatokat mind maga, mind pedig a tömegek számára, számításba kell venni a mindenkori helyzet minden lényeges vonatkozását, legfőbb saját 1 Lenin Művei, 22. köt. Szikra 1951. 64. old. Párttörténeti Közlemények 1