Párttörténeti Közlemények, 1968. augusztus (14. évfolyam, 3. szám)
1968 / 3. szám - Konzultáció - Erényi Tibor: Az anarcho-szindikalizmusról
KONZULTÁCIÓ ERÉNYI TIBOR: AZ ANARCHO-SZINDIKALIZMUSRÓL A nemzetközi és a magyar munkásmozgalom történetének tanulmányozása során nemegyszer felvetődik az anarcho-szindikalizmus problémája. A tankönyvekben található — természetszerűleg rövid — magyarázat alig adhat kellően áttekinthető képet erről a nagyon is összetett irányzatról. A kérdés megértését nehezíti az is, hogy mind az anarchizmusról, mind pedig a szindikalizmusról, továbbá a két irányzat sajátos együttes jelentkezéséről több téves nézet terjedt el a munkásmozgalom történetét tanulmányozók soraiban. Vannak, akik az anarchizmust — a klasszikus irodalom korábbi és felületes olvasása alapján — csak kalandorkodásnak, pusztán hóbortos individualizmusnak fogják fel, a szindikalizmusban pedig valamilyen, a munkásosztály érdekeitől teljesen idegen törekvést látnak. Ez a szemlélet — ha meg is vannak benne az igazság bizonyos elemei — egyoldalú és történelmietlen. Mások — kétségkívül meglevő pozitív vonásokat eltúlozva — megfeledkeznek az alapvető hibákról, a kudarcokról, és egyes részigazságokat hangsúlyozva, hajlamosak az egész irányzat ugyancsak egyoldalú megítélésére.* A XIX. század első évtizedeiben kibontakozott anarchista irányzat, amelynek első nagy hatású képviselője a német Max Stirner, a lázadás szellemét testesíti meg. Ez a lázadás az egyéniség nevében az állam ellen irányul. Stirner elveti a polgári magántulajdont, és nem huny szemet a társadalmi igazságtalanságok felett. Szerinte a „szegények” akkor változtathatnak helyzetükön, ha fellázadnak a „gazdagok” ellen. Győzelem esetén elképzelhető, hogy létrejön az „egoista tulajdonosok” — azaz a kisárutermelők — szövetsége, amely Stirner felfogása szerint a társadalmi együttélés legjobb formája. Stirner követője Joseph Proudhon, akitől maga az anarchizmus (uralomnélküliség) kifejezés származik. Proudhon az