Párttörténeti Közlemények, 1976. december (22. évfolyam, 4. szám)

1976 / 4. szám - Tanulmányok - Pintér István: A KMP és a Márciusi Front

termet. A kitóduló, verekedő diákság a Vigadó, Váci utca, Kossuth Lajos utca, Trefort-kert környékén tovább tüntetett. A rendőrség csak több órás küzdelem után tudott rendet teremteni.35 Hasonló botrányos jelenetekre került sor Debrecenben is, ahol a Turul ünnepségén az igazságügyminiszter, a főispán és a város összes előkelősége részt vett. Itt is röpiratokat szórtak, rajta a 12 ponttal. Szegeden sem volt más a helyzet. Pécsett a Turul nem kapott engedélyt az ünnepség megtartására.36 Miközben a Turul rendezvényei miatt országos botrány volt kibonta­kozóban, az egyetemi kör által a Múzeum-kertben megtartott „nagy­szabású emlékünnepség” a maga mondanivalójával, nagy látogatottsá­gával 37 és emelkedett hangulatával olyan kontrasztot jelentett, amely­re nem lehetett nem odafigyelni. Az egyetemi kör egyik vezetője, Porga Lajos szavalta el Petőfi Nemzeti Dalát, majd Zilahy Lajos szólt az ifjúsághoz. Féja Géza a népi írók, Kovács Imre pedig az egyetemi kör nevében emlékezett 1848-ra, majd ismertette az egyetemi kör 12 pontját, amelyet már a Márciusi Front vallott magáénak.38 Végül az egyetemi kör vezetősége elhelyezte koszorúját a lépcsőfal tövében. A majdnem 90 évvel 1848 után a Múzeum-kert lépcsőjén elhangzott program hű volt elődjéhez és ismét harcba hívta a nemzet legjobbjait az országot fenyegető veszélyek elhárítására. Ezt pedig csak a 12 pont­ban foglaltak valóra váltásával lehetett volna elérni. A Márciusi Front követelte: „1. Az ország demokratikus átalakítását. 2. A gondolat-, szólás-, sajtó-, gyülekezési és szervezkedési szabad­ságot. 3. Az általános, egyenlő és titkos, minden korrektívum nélküli vá­lasztójogot. 4. Az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségének legteljesebb betartását, az országgyűlési képviselő ne vállalhasson igazgatósági, ér­dekképviseleti stb. tagságot. 5. Az 500 kat. holdon felüli birtokok kisajátítását. 6. A bankok, kartellek és monopóliumok magyarságsorvasztó ural­mának megszüntetését. 7. A progresszív adórendszer bevezetését. 8. A munkát minden dolgozni akaró magyar számára: a 40 órás mun­kahét bevezetését a szellemi és fizikai munkában egyaránt, az álláshal­mozás és a mammutjövedelmek megszüntetését. 9. A minimális munkabérek megállapítását a biológiai létminimum felett. 35 Népszava, Pesti Napló, Pesti Hírlap, 1937. március 17. 36 Népszava, 1937. március 17. 37 A Pesti Hírlap szerint a Múzeum-kert és a szomszédos utcák tele voltak diákokkal. 33 Pesti Hírlap, 1937. március 17.; A Márciusi Front programját közli a Nép­szava, 1937. március 17-i száma is.

Next