Pásztortűz, 1925 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1925-02-22 / 4. szám

- 72 — a legaprólékosabban összeillesztettem, minden egyébtől megtisztítottam s elhitettem magammal, hogy könyvet csi­náltam belőle. Ilyen sorsra jutott a Pesti Hírlapban meg­jelent Két Trenk és még egy néhány Jókai-regény. Némi szívfájdalommal kellett mégis megállapítanom, hogy újságkivágásaimból nem lett könyv. A könyv más­féle. Ezt tízéves koromban már nagyon tudtam, mert ekkor már ismert kalóza voltam a pesti antikvár-könyvpiacnak. Második-harmadik gimnazista koromban már leckéket adhattam volna az összehasonlító katalógustanból. Senki úgy nem tudta az antikusokra ráolvasni, hogy másutt olcsóbban adják a könyvet, mint én. A könyvbazárokban senki oly otthonos nem volt, mint én. És micsoda köny­veket lehetett ezelőtt 30 évvel venni a Ruzicska-bazárban a Rákóczi-út és Vas-utca sarkán ! Tízért, azaz tízkrajcárért olyan domborított disznóbőrkötéseket vettem Rotterdami Erasmus arcképével, hogy mikor hazavittem, elfogott a kétely : nem csaptak-e be ? Múltak az évek. Jókait mindegyre olvastam, vele, még inkább hőseivel — úgy éreztem — nagy barátságban voltam, ellenben Platót, Cicerót és Summus Aristotelest vásároltam nagy roliánsokban. Jókait vásárolni minden rajongásom mellett sem jutott eszembe. Ma már pontosan meg tudom állapítani, miért nem. Jókai műveinek tartalmi szépsége magasan ragyogott felettem. Ezzel szemben mi­féle külsőben jelent meg ez az olimpusi kinyilatkoztatás ! Kézről-kézre adott, elnyűtt, behajtott, sárgára piszkított, széteső, szakadt­ táblájú és elhajolt gerincű könyvekben! Valahogyan azt hittem, hogy nem szabad észrevenni, hogy ezek a könyvek ilyen csúnyák. Ezeket a könyveket olvasni kell, de nem könyvtárba tenni, ahol egyébként sem marad­nának meg, mert elkérik őket — olvasni. Könyvtárba olyasmi való, amit csak nézegetünk: vaskos folió, piros iniciálékkal és rézbevésett címlappal. A XIX. század magyar autorainak bibliofil-gyűjtése még új dolog. Magam, aki mindig szenvedélyes könyv­barát voltam, ezelőtt 10—20 évvel még meglehetősen vegyes érzelmekkel nézegettem Endrődi Sándornak, Jeszenszky Istvánnak, Baróthy Lajosnak könyvgyűjtését, amikor jelen­téktelen kis Petőfi-füzeteket mutattak nekem vaskosan félbőrbe kötve. Első kiadás ! Hát persze, hogy van editio princepse Petőfinek, Aranynak, de még Nagy Ignácnak és Kuthy Lajosnak is. De hát ezek is fontosak, ezek is külö­nös becsülésre méltók? Lassan öntudatlanul rájöttem, hogy bizony azok. A lélek nélkül való, soha nem olvasott roliansokat hagy­juk a parvenüknek. Azok még papier- machéból is utánoz­­tatják. A ragyogó díszkiadásokat, ha elkerülhetetlen, tegyük fel a polcunkra. De nem ezek az igazi barátok. Az első kiadás a maga összhangzó lényével, egyszerre született szövegével, betűivel, papirosával, borítékjával, úgy jelenik meg előttünk, mint egy valóságos élő ember. Itt a könyv, itt a kor, itt az ember. Leül mellém, nincs titka előttem , mindent látok, mindent hallok. Ő igen, az ilyen emberrel érdemes barátságot kötni! Ugy­e Petőfi, ugy­e Jókai, jó­barátok vagyunk? Ez az intimitás természetesen csak beavatottaknak jár ki. Amíg az ember eljut az első kiadás varázsának megértéséig, addig sokat kell gondolkoznia és éreznie. Amíg az ember egy kifogástalan példányhoz jut, sokat kell fáradnia és áldoznia. De aztán jön az élvezet. Mert nem mindegy, hogy János vitézt az első kiadásban olva­som-e, avagy az összes művek nagy kvázt kiadásában. Az amatőrség szerelmetes barátságát csak az első hozza meg. Ami a Jókai editio-principseket illeti, ha nem csaló­dom, ezelőtt tíz évvel még nem gyűjtötte őket rendszere­sen senki. Ennek oka az volt, hogy Jókai műveinek száz kötetes nemzeti kiadása elavulttá látszott tenni minden előbbi kiadást. A díszkiadás, mely egyébként, mint könyv­produkció, minden dicséretet megérdemel, díszbútor gya­nánt vonult be a magyar családokhoz. Erre a Jókaira már ügyeltek. Vigyázni kellett, nehogy elvesszen egy a százból! Ezzel szemben ki gyűjtse a régi kis piszkos hamu­pipőkéket? Írója mindenkép egyike a legnagyobb dicsé­reteknek, ha azt mondjuk : tönkre olvasták műveit. Még manap is, ha bemegyünk egy pesti antikváriumba és Jókait kérünk, rámutatnak egy nagy polcra: ott vannak ezek az elnyűtt könyvek! És néhány év előtt megfordult a könyv­kedvelők gondolkozása : egyszerre nagy keletje lett az első kiadásoknak. A Jókai első-kiadás-gyűjtés nagyszerű sport. Körül­belül 300 kötetre lehet becsülni egy teljes kollekciót (ami­ A költői Teleki-kastély. Jókai Mór rajza. „Jancsi Úr megy mulatni a „Törik-szakad“­ csárdába.“ Goró Lajos illusztrációja az Egy magyar nábob-hoz.

Next