Pásztortűz, 1928 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1928-01-15 / 1. szám
Sipos Domokos írta : Szentimrei Jenő. Életrajza: Dicsőszentmártonban született, szegénysorsú iparos-családból, 1892 június 4.-én. Gimnáziumi tanulmányait a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban végezte, azután Budapesten jogot hallgatott, de szűkös anyagi viszonyai arra kényszerítették, hogy egyetemet odahagyva, szülővárosában napidíjas állást vállaljon. A városka szerény hetilapjában, a „Kisküküllő“-ben indult el hírlapírói pályafutása. Politikai cikkeivel feltűnést kelt, de sok ellentmondást is vált ki a lap olvasóiból. Ennek ellenében azonban elvitathatatlan tehetsége a városházán mind magasabb pozíciókat vív ki számára. Már a háború kitörésekor betegeskedik és betegsége miatt — mint maga írja — a hősi halálra nem találtatott alkalmasnak. Vármegyéjében a forradalomban élénk szerepet játszik s ezzel a magatartásával sok ellenséget szerez. Az impériumváltozás után egy ideig még hivatalnokoskodik s mint helyettes főjegyző mond le állásáról, mert nem tud az új közigazgatási szellemmel megbarátkozni. Ekkor már jónevű író, akinek novelláit, cikkeit csaknem valamenynyi kolozsvári napilap és folyóirat szívesen közli. Egy novellája díjat nyer a Zord Idő pályázatán s ez szülővárosában is jelentősen megszilárdítja tekintélyét. Igazgatója lesz az ottani Erzsébet könyvnyomda rt.-nak, de erősbödő tüdőbaja miatt már nem sokáig bírja a munkát. Megjelenik egyetlen könyve, az „Istenem hol vagy?“, melyre budapesti irodalmi körök is felfigyelnek. A Keleti Újságnak rendes cikkíró munkatársa lesz s publicista tevékenysége ugyancsak élénk figyelemmel találkozik mindenütt. Tüdőbaja azonban mindjobban elhatalmasodik. Meg kell válnia állásától, írásai megritkulnak a lapokban, de még egy utolsó erőfeszítéssel megírja hosszabb elbeszélését, a V a judó idők küszöbé-t, mellyel megnyeri az Ellenzék történeti elbeszélésére kitűzött pályadíját. Regényvázlata, a „Vidéki forradalom“ ezzel csaknem egyidejűleg a Keleti Újságban jelenik meg folytatásokban. Ezév tavaszán az Erdélyi Helikon támogatásával a budakeszii tüdőszanatóriumban próbál gyógyulást keresni, de már késő. Háromhónapi gyógykezelés után, mint gyógyíthatatlant, hazaküldik és december 23-án szenvedéseitől megváltja a halál. Feleséget, édesanyát és egy hétéves kisfiút hagyott itt támasz nélkül. Karácsony szombatján temették Dicsőszentmártonban. . Dicsérni jöttem Sípost, nem temetni. Az elismerés megkésett pálmaágát hozom. Pergamenszínű, mélyen hátranyúló homlokát, tudom, nem ékesítheti már vele. De még mindig nem késett el a sírjáról koszorúnak. Az embert akarom elismerni benne, mert ebben foglaltatik, ebben gyökerezik és ide torkollik minden írói, költői és közéleti erénye s minden erénnyé magasztosult hibája, még a tévedései is. Életírók az embert külön szokták választani a költőtől. Ismernek külön emberi és külön írói tulajdonságokat. Az embert rendszerint hátratolják, hogy annál kényelmesebben, annál hűvösebb tárgyilagossággal intézhessék el az írót. Ezzel a sablon-beállítással érik el azután legkönnyebben, hogy az írót semlegesíttessék az utókor számára. Így válik a valamikor eleven lendülettel, a vitalitás perzselő közelségével ható emberi halott-adattá, irodalomtörténeti múmiává, amelyet úgy kell kiásni a róla szóló írások tömege alól, mert éppen azt nyomják belőle agyon, ami életre teremtetett. Még jó, ha valami hazug legenda lesz az elköltözöttből, így legalább romantikus érdekességével hatni fog még egy darabig. De akkor sem ő hat, nem az ő élő szavai, a véresen asztalra dobott szíve, csak valami halvány, sápadt, öreg daguerrotip, vonásain az elretusálások hamis kendőzésével. Sipos Domokos pedig a nagyon élő írók rendjéhez tartozott. Sohasem tudott szenvtelenül elvonulni alakja mögé. Sohasem tudta írásait letemperálni az objektivitás langyos egyszínűségére. A láz ott lobogott szüntelenül ereinek egyre vékonyodó falai közt. Ez a lázas ember hatni akart. Magával akart ragadni mindenkit, ha ellenségként, ha barátként, mert egyet nem tudott megtenni soha, sem szóban, sem tettben, sem elképzelésben, sem írásban, nem tudott közömbösen elhaladni a szemtől szembejövő dolgok mellett. Óvatosan, politikusan elkerülni, vagy megkerülni sem tudott problémákat, embereket, eseményeket. Érdeklődött, hevesen, türelmetlenül el nem háríthatóan e világ minden dolgai iránt. Be akart hatolni, csökönyösen, kímélet nélkül, olykor a fájdalomtól remegő kézzel is, életek és sorsok, örömök és gyötrelmek, szenvedélyek és szenvedések legmélyébe. Az igazságot kereste. Az igazságkeresés szenvedelme elsőbben a politika