Pásztortűz, 1929 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1929-08-11 / 16. szám

lépéséről informálta a turini külügymi­nisztert, aki az osztrák részről való meg­torlástól tartva, látszólag nem vett tudo­mást a dolgokról, de titokban a további akció folytatására biztatta Montit. Az olasz légió már felfegyverkezve harc­ra készen állott. Ám amikor megindulha­tott, Magyarország már az összeomlás nagy tragédiájához közeledett s ennek folytán a légió már nem fejthetett ki olyan tevé­kenységet, mint amilyenre hivatva volt és amelyre a szent ügyhöz méltó lelkese­déssel készült. De a nemzeti ellenállás nagy küzdelmében a császári hadseregnek segítségére jött orosz túlerő ellen vitéz hő­siességgel harcolt a magyarok oldalán. Első háborús ténykedése Törökkanizsá­­nál játszódott le augusztus 1 5-án. A Guyon tábornok mellé beosztott Monti-hadosz­­tály a Bamberg altábornagy császári had­osztálya által szorongatott magyar csapa­tok megerősítésére sietett. Heves harc fej­lődött ki, de az olaszok az erős kartácszá­por közepette súlyos veszteségeik ellenére rendületlenül kitartottak fegyvertársa­ik mellett. A légiónak ideje se volt kipihen­ni a törökkanizsai véres küzdelem fára­dalmait, mert másnap reggel, augusztus 4-én folytatódott a kemény harc. Haynau kihasználva az előző napi küzdelemben ellankadt magyar csapatok fáradtságát, megtámadta Dembinszky seregét, amely nem vehetvén fel a harcot a császári ha­dak túlerejével szemben, Szőregre vonult vissza. Azonban az ellenség elfoglalván a falut, a magyar sereg kénytelen volt dél­kelet felé visszahúzódni. A Monti-hadosz­­tályra várt a nehéz feladat, hogy a visz­­szavonulást fedezze. Az olasz légió ez al­kalommal is kitett magáért és vitézségé­nek legszebb bizonyítékát adta, amikor magára vonta az üldözők támadásait. Dembinszky altábornagy a légió sorai kö­zött talált védelmet és Monti ezredes ma­ga mentette ki a sebesült magyar vezért az ellenséges tűzből. Bár az olasz légiónak nagy veszteségei voltak, augusztus 6-án ú­jból a császári se­regektől üldözött magyarok visszavonulá­sát kellett fedeznie. Monti ezredes vitéz légiójával és egypár magyar huszárszá­zaddal feltartóztatta az üldöző ellenséget és a legádázabb tusa árán a visszavonulók ezreit mentette meg. A következő nap, au­gusztus 7-ike, volt az olasz légió történeté­nek legdicsőbb napja. Az üldöző császári csapatok megtámadták a Besenyőben pi­henő magyar huszárokat és behatoltak a községbe. Óriási pánik keletkezett, de az ott tartózkodó Monti ezredes most is fel­találta magát. Személyesen vitte a tűzbe a légiót és elzárva a falu kijáratát, szu­ronyharcban kiverte az ellenséget. A császáriak teljesen ki akarták merí­teni a magyar seregeket és az üldözést folytatva, másnap, augusztus 8-án, Csát­­nál utolérték őket. Az olasz légió itt is vitézül verekedett. Kiváló teljesítményét a hadtestparancsnokság napiparancsban di­csérte meg. A légió már öt nap óta foly­tonosan harcolt, mindenütt nehéz szerepet töltött be, mert az utóvédnél az üldözők támadásait kellett visszavetnie. A csáti ütközet után az olasz légiónak alkalma nyílt újabb babérokat szerezni. Parancsot kapott, hogy a visszavonuló Dembinszky hadserege után Arad felé vonuljon. Útközben Szenttamás felől erős ágyúdörgést hallva, rögtön abba az irány­ba folytatta a menetelést. A magyar se­regek Bem vezérlete alatt utolsó erejük megfeszítésével kétségbeesetten harcoltak. Monti a csata színhelyére érve, a legna­gyobb tűzbe vetette magát és vitéz légió­jával sikerült két ágyút zsákmányul ejte­nie és egy félezred osztrák lovasságot visszavetnie. A nemzeti élenállás utolsó, kétségbeesett küzdelmében Monti ezredes az első sorban verekedett, pisztollyal, karddal igyekezett visszaverni az ellensé­get, a harc folytatására buzdítva katonáit. A légió minden ereje megfeszítésével tá­mogatta fegyvertársait, de minden hiába­való volt. A nagy emberáldozatot követelő ütközet kimenetele döntő csapást mért a magyarokra. A magyar csapatoknak és a velük együtt harcoló olasz légiónak mene­külniük kellett. Az olasz légió ugyanazon az úton haladt a szerb határ felé, mint a Temesvárról szétfutott magyar sereg nagy része. Ezer veszéllyel küzdve a viszontag­ságok és nélkülözések után Orsovánál átkelt a Dunán. Végre szerb földre értek. A légiónak több mint fele elpusztult. Mi­előtt a magyar határt elhagyták, búcsú­üdvözletként meghajtották az olasz zász­lót Magyarország felé. A hontalanná lett magyar bujdosók csapata elindult a száműzetés bizonytalan sorsa felé. A szomorú mártír út első stá­ciója Turnseverin volt. Itt hajtották fejü­ket először pihenőre a bu­­dosó magyarok. Néhány nap múlva az egész tábort Vid­­dinbe kísérték. Augusztus 25-én Monti ez­redes is ide érkezett az olasz légió töredé­kével. A légió tagjai, mint az osztrák ura­lom alatt levő Lombardia és Velence fiai, nem is gondolhattak arra, hogy hazájuk­ba visszatérjenek, hiszen otthon mint ka­tonaszökevényekre, súlyos büntetés, sőt halál várt rájuk. Mindennap újabb bujdosók érkeztek a viddiai táborba, így a szabadság hősi harcosai összekerültek a számkivetésben. Kossuth, aki támasza volt és vigasza a hazát, otthont vesztett menekülteknek, a szultánhoz fordult, hogy vegye őket oltal­mába. A török hatóságok a szultán pa­rancsára emberségesen bántak velük és politikai védelemben is részesítették őket. Pedig az osztrák és orosz kormányok mindjárt kezdettől fogva nagy erélyt fej­tettek ki, hogy a portát a menekültek ki­adására bírják. De a szultán tudva, hogy kiadatásuk esetére milyen sors vár a me­nekültekre, nem akarta megsérteni a ven­dégjogot és az ellenség boszújának ki­szolgáltatni azokat, akik nála kerestek ol­talmat. Az ellenséges hatalmak követeit nem elégítette ki a válasz és a diplomáciai ösz­­szeköttetést megszakították a portával. A szultán még ekkor sem engedett álláspont­jából, prestige-kérdésnek tekintve az ügyet, nem akart megalázkodni az orosz kor­mány előtt. Elhatározásában csak meg­erősítette a párizsi és londoni kormány kijelentése, hogy a szövetséges orosz-osz­trák hatalmak háborús beavatkozása ese­tén támogatni fogják a portát. A francia, de még inkább az angol kormánynak eré­lyes fellépése a porta mellett engedéke­nyebbé tette az oroszt, minek következté­ben aztán a bécsi kormány is kénytelen volt elállani a bujdosók kiadatásának kö­vetelésétől. A török kormány azonban a bécsi ud­var kedvéért november első napjaiban az osztrák határszélről Bulgária belsejébe, Sandába internálta az emigránsokat. Mielőtt Sumlába szállították a magyar fogolytábort, ez érzékeny búcsút vett a Gallipoliba induló olasz légiótól. Kossuth meleg szavakban tolmácsolta Monti ezre­des előtt a magyar nemzet köszönetét az olasz légió önfeláldozó viselkedéséért. Az olasz légiónak hosszas tárgyalások után sikerült visszatérnie hazájába. Május 5-én a török kormány által elszállításukra felajánlott Jassy Allah nevű vitorlás fre­gattéval Cagliari­ban part­raszálltak, ahol a szárd királyság katonai parancsnoka meleg szavakkal üdvözölte őket. De Monti ezredesnek minden ez ügy­ben kifejtett tevékenysége és az előbbi kormány ígérete ellenére sem sikerült ke­­resztülvinnie, hogy a légió tagjait vissza­­v­egyék a szárd hadseregbe. A hatalmon lévő emberek nem akartak a győzelmes és mindig éber Ausztriával szembehelyez­kedni. Lepkevirágok. (A Pásztortűz felvétele.) 367-

Next