Pásztortűz, 1939 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1939-06-01 / 6. szám

A MAGYAR GYŰRŰ HLATKY MÁRIA könyve írta BÍRÓ JÓZSEF Kevés tárgyat ismer a művelődéstörténet, amely any­ájára hozzáforrott volna az emberhez, s annyi mélyen gyökerező személyi vonatkozása volna, mint a gyűrű­nek. Mint a legősibb ékszerek­ egyike, szinte jelképpé vált, az egyéniség szimbólumává, olykor földöntúli dol­gok jelenlétére figyelmeztette viselőjét. A Ramses-dinasz­­tiák korában hordott szkarabeusz-gyűrűk a halhatatlan­ságra utaltak; a Niebelung-legenda gyűrűje az erő, s a világhatalom jelképe volt. Az ősi népek ötvösei a titok­zatos jelentőségű drágaköveket foglalták gyűrűkbe; gyó­gyító, sérthetetlenné tevő, álmot hozó, varázserejű gyű­rűk a későbbi korokban sem ritkák. Már a régi rómaiak a társadalmi osztályok különbözőségeit tüntették fel viselésükkel. Majd felbukkannak a császárság ko­rának — a reneszánszban is újjáéledő — hírhedt méreggyűrűi. A pecsétgyűrűk nagy történeti sze­repe, amely az egyiptomiaktól a múlt századig egyre nőtt, — mindenki előtt ismeretes. A katolikus egyház életében is különös fontosságú. A pápa halász gyűrűjén Szent Péter a teli hálót húzza ki a vízből; a gyűrű min­den pápa számára külön készül — „sub annullo pisca­­toris“ kelteződnek a bullák — s haláluk után összetö­rik. Csak magasabb méltóságok hordhatnak gyűrűt a római egyház ranglétráján; a püspök ametiszt-köves ék­szere az éleslátás, jóság és jóakarat jelképe. S ki ne is­merné a gyűrűnek a szerelemmel, a hitvestársi hűséggel való ősi összefüggését? . . . A gyűrű, mint művészeti tárgy, az ötvösség terméke s fejlődése folyamán a műgyakorlat stílusfejlődésének­ minden árnyalatát nyomon követte. A primitív egyiptomi karikagyűrűktől a görögök művészien vésett gemmáiig nagy az út; a rómaiak itt is a hellének nyomdokain ha­ladnak. A bizánci, majd a nyugati keresztény művészet önálló alakzatokat formál; vannak román, gótikus, rene­szánsz, bárok, rokokó, klasszicista gyűrűk. Nemzeten­ként alakul a formakincs s kiváltképp gazdag a magyar ötvösség évezredes termése. A magyar gyűrűkkel, művészi fejlődéstörténetével eddig még senki sem foglalkozott. Gerevich Tibor egyik kiváló, fiatal tanítványa, Hlatky Mária vállalkozott most első ízben a műfaj történetének megírására. Szétszórt adatok s emlékek ezreit kellett összegyűjtenie, járatlan területeken ösvényt vágnia, míg mgírhatta nagyszabású s úttörő művét a magyar gyűrű történetéről. Szigorúan U­tatlay Mária: A magyar gyűrű. (Doktori értekezés.) Buda­pest, 1938. 132. lap, XIV. képes tábla (161 képpel).

Next