Pásztortűz, 1939 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1939-06-01 / 6. szám
A MAGYAR GYŰRŰ HLATKY MÁRIA könyve írta BÍRÓ JÓZSEF Kevés tárgyat ismer a művelődéstörténet, amely anyájára hozzáforrott volna az emberhez, s annyi mélyen gyökerező személyi vonatkozása volna, mint a gyűrűnek. Mint a legősibb ékszerek egyike, szinte jelképpé vált, az egyéniség szimbólumává, olykor földöntúli dolgok jelenlétére figyelmeztette viselőjét. A Ramses-dinasztiák korában hordott szkarabeusz-gyűrűk a halhatatlanságra utaltak; a Niebelung-legenda gyűrűje az erő, s a világhatalom jelképe volt. Az ősi népek ötvösei a titokzatos jelentőségű drágaköveket foglalták gyűrűkbe; gyógyító, sérthetetlenné tevő, álmot hozó, varázserejű gyűrűk a későbbi korokban sem ritkák. Már a régi rómaiak a társadalmi osztályok különbözőségeit tüntették fel viselésükkel. Majd felbukkannak a császárság korának — a reneszánszban is újjáéledő — hírhedt méreggyűrűi. A pecsétgyűrűk nagy történeti szerepe, amely az egyiptomiaktól a múlt századig egyre nőtt, — mindenki előtt ismeretes. A katolikus egyház életében is különös fontosságú. A pápa halász gyűrűjén Szent Péter a teli hálót húzza ki a vízből; a gyűrű minden pápa számára külön készül — „sub annullo piscatoris“ kelteződnek a bullák — s haláluk után összetörik. Csak magasabb méltóságok hordhatnak gyűrűt a római egyház ranglétráján; a püspök ametiszt-köves ékszere az éleslátás, jóság és jóakarat jelképe. S ki ne ismerné a gyűrűnek a szerelemmel, a hitvestársi hűséggel való ősi összefüggését? . . . A gyűrű, mint művészeti tárgy, az ötvösség terméke s fejlődése folyamán a műgyakorlat stílusfejlődésének minden árnyalatát nyomon követte. A primitív egyiptomi karikagyűrűktől a görögök művészien vésett gemmáiig nagy az út; a rómaiak itt is a hellének nyomdokain haladnak. A bizánci, majd a nyugati keresztény művészet önálló alakzatokat formál; vannak román, gótikus, reneszánsz, bárok, rokokó, klasszicista gyűrűk. Nemzetenként alakul a formakincs s kiváltképp gazdag a magyar ötvösség évezredes termése. A magyar gyűrűkkel, művészi fejlődéstörténetével eddig még senki sem foglalkozott. Gerevich Tibor egyik kiváló, fiatal tanítványa, Hlatky Mária vállalkozott most első ízben a műfaj történetének megírására. Szétszórt adatok s emlékek ezreit kellett összegyűjtenie, járatlan területeken ösvényt vágnia, míg mgírhatta nagyszabású s úttörő művét a magyar gyűrű történetéről. Szigorúan Utatlay Mária: A magyar gyűrű. (Doktori értekezés.) Budapest, 1938. 132. lap, XIV. képes tábla (161 képpel).