Pásztortűz, 1943 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1943-11-15 / 11. szám
NÉMI KICSI SZÉKELY TERMÉSZETRAJZ Írta GULYÁS KÁROLY »Ha nem ügyelünk magunkra, még divatba jövünk, instálom, ahogy mindegyre kürüpölnek mostanság bennünket a magyarországiak«, — kezdte mondókáját a minap egy ügyes góbé. Mintha bizony nem mindennap rászolgáltak volna sokszorosan az érdeklődésre, ezek a különb sorsra érdemes véreink, akiktől szinte meg se merjük kérdezni ma sem, mikor pedig már részben nyugovóra jutottak közállapotaik, hogy tulajdonképpen hogy is vegetáltak át azon az átkos két legutóbbi évtizeden. Tájékozottak vagyunk azonban a székelységnek az idegen impérium előtti mostoha viszonyai felől is, gazdasági fejlődhetések, nagyságra növekedések szándékos elgáncsolásával, terhükre elhibázott vasútpolitikánk mellett. Míves napokon, púpos napokon, köznapokon, ünnepeken, akármennyire elkuracázhatott egy szál deszkán a szegény szikulus, vagy elnyüszkölődhetett odahaza is, háza körül, egyformán csak a semmihez közelálló hozamot érdemelte ki, népes familiájával együtt. De hogyha »eszet kellett váltania« bármikor is székelyünknek, erre mindig szer volt és ha egy nála szellemileg alacsonyabban foghatott ki, tönkrepocsékolással vitázások során, kész volt minden mártíromságát felejteni. Valóságos perbeli veszteség volt a marosszékire, ha nem bizonyult elég éleselméjűnek a csíkkászonszékivel szemben, mert az »egybehorgolódás« leginkább a különböző székek szerint szokott történni közöttük. Az ilyen fajta megoszlás megint olyan valószerűtlenül kellemes a feléjök, amilyen csudaszép az őket körülfogó külön világ. És ez a, mindenkor szegénységtől, mostoha sorstól elgyötört székelység, a maga facsaratos eszejárásához híven, közel s távolban olyan értelmiséget termelt ki magából, ami előtt legalább is érdemes megállapodnunk, mert ha új szellemi elitünkről esik szó, ezt az agyonvesszőparipázott székely felsőbbrendűséget sehogysem mellőzhetjük. Erdélyi hivatástudatnak mondjuk ezt a felénk özönlő tehetségáramlás jelenséget, aminek gondolata szinte a napóleoni vitézek marsallbotos tarsolyához hasonlatos, azzal a különbséggel azonban, hogy a székelyek közt vannak olyanok számosan, akik ebben az egybevetésben, a glédában, a két szélsőség körét is kiválóan töltik ki, akik közembereknek, félbenmaradt zseniknek mégsem számíthatók, hanem az élharcosok legelső vonalában a helyek. Ennek is meg van a maga historikus zamatja. Alig van olyan nagymúltú kisebb város Erdélyben, ahol valamelyikben nem él ma is az egykori fejedelmi életnek valamelyes vonatkozása. Az akkori hintapolitika öröké ez, a hajdani reminiscenciák élő folytatása. Nagyszámú, előkelő értelmiség messze kiható intellektusa forr, mozog ma is közöttük mindenfelé, de ami mind a székely néprétegből merül fel, ha akár világhíresség válik belőle, akár az átlagon messze felülemelkedő nevezetesség. Mert a székely mind valahány, ősi jusson nemes; egyéb társadalmi rétegeződés tényleges rendi különbség nincsen náluk, aki meg »nem folytassa hajdani állapotját«, — ugyanannak a néprétegnek keretében megint visszaszerezheti magának akár a lófőszékelységet is, lévén ma egyformán elmélet a székely ranglista. Minden egyforma rendű és rangú székelyünknek egyformán dallamos, ízes a beszédmódja, teliszele sok szóképpel meg allegóriával ékes. »Megüli a köd a hegyet«, szól hozzá az időjáráshoz a székely gazda, ha meg elbúsulja magát, »kezet fog a búval«. De annyira sohase volt azért a székely sora, hogy felül ne emelkednék »ez földi ínségen« és el ne játszadozzék a betűk, a szavak facsarható értelmén. Így ejti »olasznak« az olaszt, »Fogarasnak« Fogarast, hacsak önmagát vagy társait jobb kedvre hangolhatja ilyesmivel. A Fogarasi Pap József érdemes bölcselő és matematikus (1744—1784) nevét is alkalmatosabb úgy kürtölnie világgá a székelységnek, hogy: ő kelme biz’a »fogarasi« létére is 234 aranyérő monetát »gányolt« össze, külső országokról, pályamunkáival, tehát ilyenformán fagarasokból fabrikált aranyat, marosvásárhelyi professzor korában, ez a nagy Bolyai derék elődje. Híven tudják természetesen a székelyek azt is, hogy az elméleti tudásnak nem szokott anyagi becsülete lenni s a tudósok mind szegények. Lám, a másik