Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1873
A szivárvány elmélete. Ki nem gyönyörködött már ama meglepő szép, minden hasábi szint mutató és a láthatár fölött körszalagként feszülő tüneményben, melyet akkor észlelhetünk, ha előttünk egy esőfelhő, hátunk mögött pedig 42° 1' 46'8"-nél kisebb magasságban a nap vagyon! E szinszalagot, mely fölül vörös, alul pedig ibolya-szinű, fő szivárványnak) mondjuk, hogy megkülönböztessük gyakori kísérőjétől, a mellékszivárványtól, mely az előbbit mint valamely keret 8° 56' 54"2"-nyi távolban környezi, és melynek szinei nem oly élénkek, mint a főszivárványéi és megfordított rendben következnek egymás után. A szivárvány egyike a legszebb fénytüneményeknek; egészen természetes tehát, hogy szépsége és nagyszerűsége miatt már a régiek figyelmét magára vonta, így már Aristoteles (K. e. 384-ik évben) foglalkozik vele, és keletkezését, valamint a keletkezéshez megkívántató feltételeket is nem megvetendő pontossággal tárgyalja. Ő már tudja, hogy szivárvány csak akkor keletkezhetik, ha az észlelő háttal a nap, arczczal pedig a naptól megvilágított vízcseppek felé fordul, melyeket ép úgy tartalmazhatnak az esőfelhők, vízzuhatagok, mint mesterséges ugrókutak vízjátékok. Tudja azt is, hogy a szivárvány napkeltekor vagy nyugtakor a láthatári síkon lévő észlelőnek félköralakú szalagként tűnik fel, és hogy látható része annál inkább kisebbedik, minél inkább emelkedik a nap a láthatár fölé. A szivárvány színeit illetőleg azonban Aristoteles téves véleményben volt. Ő ugyanis, azt hívén, hogy a színek általában a „fehér" és „feketé"-nek (a fény vagy világosság és sötétség) különböző kölcsönös helyzetéből vagy azok vegyüléséből származnak, a szivárvány színeit is ezen téves vélemény szerint magyarázta. Hogy a szivárvány viszszaverődési tünemény, Aristotelesnek be kellett látnia, hisz a színszalag előtte, az öt nemző nap pedig háta mögött állott; de azon körülmény, hogy a fény a vízcsöppekben a visszaverődésen kívül törést is szenved, kikerülte figyelmét. Első, ki ezt említi, Vitello, hanem csak annyiban, amennyiban a fénytörés a színszalag világosságát emeli.2) Hogy a szivárvány a napsugaraknak az esőcsöppekben szenvedett törésén és visszaverődésén alapszik, még csak a 17-ik század első felében jön megállapítva, különösen Marcus Antonius de Dominis,3) Joannes Marcus Marcia) és Cartesius híres tudósok által. A szivárvány színeinek helyes elméletét azonban csak Newton adja 1807-ben megjelent fénytanában. Ő mutat rá azon nevezetes jelenségre, hogy a szivárvány ugyanazon színeket és ugyanazon rendben is mutatja, mint a hasábi színkép, csakhogy felső széle vörös, az alsó pedig ibolyaszínű. Newton ezen észrevétele nagy fontosságú volt, mert benne rejlett a kulcs, melylyel a szivárvány keletkezése módjának, törvényeinek titkát feltárni lehetett. S valóban mondhatjuk, hogy a szivárványról tiszta, szabatos fogalmunk csak Newtonnak a fénytanban tett halhatatlan érdemű kutatásai után lehetett. Értekezésünkben egész pontossággal csak a fő- és mellékszivárványra fogunk kiterjeszkedni, igyekezvén ezeknek lehetőleg szabatos, teljes képet nyújtani. ") „Különös hitnézeteket gerjesztett a szivárvány, máskép szivárvány is. A gyöki szívesugit, színi, szivai értelemnél fogva a kosmogoniai fogalomra utalhat mindjárt, melyet vele a népvélemény összeköt, hogy a felesleges nedvet a földről felszívja. Erdélyi említi már a róla nálunk is fennlévő, s az ószövetségi tudattal egyező azon néphitet,hogy a mint a földre hajlik ivével a folyókból felszívja a vizet, nehogy kicsapjanak; honnét a km. is: iszik mint a szivárvány. Hasonlón a kecskeméti néphit szerint: a szivárványról um. azt mondja a nép, hogy a tengerek, folyók, vagy tavakból magába szívja a vizet, és a felhőkbe viszi, még körülményeiben a csallóközi néphitben: ha a szivárvány alkonyatkor mutatkozik, és nagynak, élénk színűnek látszik, reggelre esőt hoz, úgy szinte ha korán reggel feltűnik az égen, este eső lesz; hiszik szinte, hogy a vizet a Dunából vagy tavakból felszívja, s azt másutt leereszti. Hasonlón a latinb. is : bibit arcus, pluet hodie (Plaut, curculio 1. 2), purpureus pluvias cur bibit arcus aquas (Propert. 3. 5. 52, Tibull. 1. 4. 44, Virg. georg. 1. 380, Ov. met. 1. 271). Ellenkezőleg e nézetnek megfelelő magyar nevével, jő az elő más nyelveken, inkább csak ives alakjától véve elnevezését, mint a lat. arcus, ném. Regenbogen Terjedt a szivárvány szineibeli jóslat is népünknél: ha tavaszkor a szivárványon több vörös szin látszik, mint zöld, abban az évben sok bort jósolnak, ha pedig a zöld szin szélesebb, akkor sok gabona s kevés bor lesz." Magyar mythologia, irta Ipolyi Arnold Pest, 1854. 275. lap. J) Pr. Dr. Fr. Jos. Pisko Licht und Farbe u. s. w. München 1869. 321—323. lap. J) De radiis visus et lucis in vitris perepectivis et in iride. 1611. 4) Thaumantias, liber de arcú coelesti etc. auct. Joann. Marco Marci. Pragae 1648.