Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1893

— 32 —­ gatóság és tanári kar a tanuló ifjúság ezen kérelmét, mint ifjú lelkek nemes irányú megnyilatkozását örömmel fogadta és teljesítését megígérte. De rá néhány nappal megindult Pécsett is a mozgalom egy nagyszerű, Pécshez és az ünnepelt férfiúhoz méltó jubiláris ünnep megtartására és pedig szintén január 6-án. Természetes, hogy ez ifjúságnak az ő szerény igénytelen­ségével szorosan a családi körbe — az intézet falai közé — kellett visszaszo­rulnia. S ez okból elhatároztatott, hogy a díszülés meg lesz, de a tanintézet nagytermében, hol mégis a szülők és tanintézetünk barátai örömünnepünkben osztozhatnak. A Jókai ünnepet rendező bizottság azonban tanuló ifjaink óhajtását még az eredeti terv keretén is felül­emelte, midőn az igazgatóságtól kinyerte, hogy az önképzőkör által tervezett díszülés egyik programmpontját képezze a városi közönség által rendezett ünnepségnek. Mindenünnen az elismerés őszinte szava hangzott fel az egyes programm­pontok előadása után. A műsor következőképen volt összeállítva: Irodalmi matinéé, kezdete d. e. 10 órakor. Rendezi a cziszterczita-rend pécsi főgimnáziuma a »Hattyú« teremben. Műsor: 1. Jókai: Király-hym­nus. Zenéje: Erkel Ferencztől. Előadja a főgimnáziumi énekkar. 2. Elnöki megnyitó. Tartja Zalai Mihály tanár. 3. Ünnepi óda Komócsy Józseftől. Szavalja Sikora Gyula VIII. o. t. 4. Jókai Mór 50 évi irói működésének méltatása. Fölolvassa Ujváry Ede Vili. o. tanuló. 5. A szarvasbogár és a rózsa, Veit Vilmostól. Énekli a főgimnáziumi énekkar. 6. A magyar nábob és Kárpáthy Zoltán méltatása. Fölolvassa Pauer Frigyes VIII. o. tanuló. 7. Májusi vigság Stangtól. Hegedűn előadják: Kerese György, Erőssy Aladár, Tiborcz Ágost és Strolm­ayer Géza V. o. tanulók. Zongorán ki­séri : Ruday Dezső V. o. tanuló. 8. Biró uram Ítéleti, Jókaitól. Előadja Jakopo­vics Sándor VII. o. tanuló. 9. Népdalok és a Hunyadi induló. Előadja a főgim­náziumi énekkar. A tiszta jövedelemből a mélyen tisztelt bizottság 100 forintot köldött az igazgatóságnak, mely az önképzőkörnek Jókai-alapját képezendi. Harmadik diszülését az önképzőkör márczius 11-én tartotta, a mikor is 1848. »Márczius 15-ikének« évforduló emlékét ünnepelte meg a következő műsorral: 1. Nemzeti dal Petőfi Sándortól, szavalta Sikora Gyula VIII. o. t. 2. Márczius 15. jelentőségéről, szónoki beszéd, tartotta Pauer Frigyes VIII. o. t. 3. Széchényi és a reformkorszak, értekezés. Fölolvasta Szűcs Jenő VII. o. t. 4. Márczius 15 és Kossuth Lajos, korrajz. Fölolvasta Égi Kálmán VIII. o. t. 5. Deák Ferencz és az elnyomatás kora, értekezés. Fölolvasta Pilch Andor VII. o. t. 7. Petőfi Sándor hazafias költészete, irod. tanulmány. Fölolvasta Ujváry Ede. VIII. o. t. 7. Szózat Vörösmarty Mihálytól. Szavalta Tarnay József VII. o. t. Ezen ünnep diszét és fényét emelte Spitkó Lajos tankerületi kir. főigaz­gató () nagyságának jelenléte, ki az ifjúsághoz tartott beszédében teljes elisme­rését fejezte ki az ünnep sikerülte felett s mig egyrészt a hazafiúi érzés ápo­lására és fejlesztésére, másrészt az önmunkásság fontosságára hivta fel a tanuló ifjúság figyelmét. A közbeeső húsvéti ünnepek után, április 1-én Kossuth Lajos nagy hazánfia temetése napján tartott ülésén az elnök megemlékezik a nemzetet Kossuth halálával ért gyászról s jegyzőkönyvileg örökíti meg a kör gyászát.

Next