A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1902-1903. tanévről
dr. Szegedy Rezső: Erzsébet királyné emlékezete
Erzsébet királyné emlékezete. A pécsi állami főreáliskola 1902. évi nov. 19.-én tartott gyászünnepélyén elmondotta: Szegedy Rezső dr. tanár. Kedves ifjúság! Szent hódolat szólított bennünket egybe e napon, immár ötödízben, hogy leróvjuk lelkünknek legőszintébb kegyeletét boldogult nagy királynénk iránt, kinek emlékezete kitörülhetetlenül élni fog minden magyar szivében, amíg csak a nemzet büszkén tekint vissza ősi dicsőségére és abból reményt merít egy jobb jövőre; áldott lészen közöttünk emlékezete, hiszen életének minden pillanatát e nemzetnek szentelte, s nemes szivének minden dobbanása csak áldást hozott e hazára. Mindannyian még élénken emlékezünk a gyászos eseményre, midőn szeretett nagy királynénk egy politikai rajongó tőre alatt elvérzett. Oly önkéntelenül nyílott akkor ajkunk keserves panaszra a legnagyobb magyar költő azon szavaival, melyekkel az a „legnagyobb magyar“-t, Széchenyi Istvánt, siratta: „Egy szó nyílatott e hazán keresztül, Egy röpke szóban annyi fájdalom ; Éreztük, amint e föld szive rezdül És átvonaglik róna, völgy, halom. Az első hír, midőn a szót kimondta, Önönhangjától visszadöbbene. Az első rémület kétségbe vonta, Van-e még a magyarnak Istene.“ Éreztük akkor, hogy mily hasonlóság van Széchenyi István és Erzsébet királyné életének áldásos működésében; „az ég, mely a nép álmait virrasztja,“ küldötte Széchenyit, hogy e haldokló nemzetet felrázza mély aléltságából; az ég kegyelme küldötte Erzsébet királynét, hogy testté legyen az ige, melyet Széchenyi a próféta ihletével hirdetett. A Mindenható, kinek szeme belát a múltnak és jövőnek végtelenségébe, letekintett nemzetünkre, mely immár bizalommal csüngött a prófétán, ki merész ajakkal hirdette a nagy szózatot, hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz“, s tevékeny munkához látott, hogy anyagi és szellemi erejét gyarapítva az európai kultúrnépek sorába emelkedjék. Letekintett a Mindenható, de szeme könnybe borult, mert feltárult előtte a sír, „hol nemzet sülyed el“, s hogy e