Zrinyi Miklós Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet, Pécs, 1928
Magyar vitézek a régi francia hadseregben. Irta: LÁSZLÓ JÓZSEF. Egy évvel ezelőtt, 1928 februárjában a francia royalista ellenzéki párt ismert sajtóorgánumának, az Action Frangaise-nek egyik számában egy érdekes, katonai vonatkozású cikk ragadta meg figyelmemet. Címe: „La suppression du 1er hussards“ maga is elég volt ahhoz, hogy felkeltse érdeklődésemet, érdeklődésem azonban hamarosan izgatott kíváncsisággá fokozódott, mikor a cikk olvasásába belekezdve láttam, hogy a sorok a harmadik szakasztól kezdve magyar nevektől, dicső történelmi magyar nevektől kezdenek tarkállani s a francia hadsereg egyik aktuális kérdését tárgyaló közlemény hovatovább valóságos dicshimnusszá, magyar nemzeti hősök neveit ünneplő panegyrikonná magasztosul. Bercsényit, Eszterházyt, a Rákóczi-kor, a kurucvilág e legendás neveit emlegeti a hírlapi cikk francia szerzője s e nagy nevek iránti köteles tiszteletre akarja megtanítani a francia hadügyi kormányzatot, mely egy újabb intézkedésével — szerző szerint — megint beigazolta azt, hogy nincs érzéke a történelmi nevek, a történelmi értékek megbecsülése iránt. Arról van szó t. i., hogy a francia kormány a hadsereg korszerű átszervezése érdekében és takarékossági okokból több csapattest megszüntetését határozta el s többek között fel akarja oszlatni azt az 1. sz. huszárezredet is, amely pedig a francia hadsereg legrégibb és legdicsőbb múltú huszárezrede. Ezt a kormányintézkedést a cikkíró habozás nélkül kegyeletsértő, dilettáns balfogásnak jelenti ki, mert szerinte nem volna szabad megtörténnie annak, hogy ép az a csapattest tűnjék el a föld színéről, mely több, mint 200 éves dicső múltra tekint vissza s melynek a leghíresebb huszárezredes, gróf Bercsényi László volt a megalapítója. S hogy ebben a fontos kérdésben praktikus megoldást is ajánljon, szerző végül arra kéri a francia hadügyi kormányt, fontolja meg, nem volna-e ajánlatosabb és helyesebb egy olyan intézkedés, mely a szóban forgó ezredet — sorszámának fenntartása mellett a nálánál sokkal fiatalabb 8-ik, vagy 7-ik számú ezreddel olvasztaná össze. Ezzel ugyanis — folytatja a közlemény írója, — egyrészt meg lehetne menteni az enyészettől a Bercsényi nevet, másrészt az 1. és 3. számú huszárezredek összekapcsolásával egy kiváló dandár megszervezése válnék lehetővé, melynek vezényletéért egymással versengenének az összes tábornokok, mert benne két név, két nagy történelmi név páratlan varázsa volna egyesítve, a Bercsényié és az Eszterházyé. A cikk, mely alatt a Colonel d’ Amadé név volt olvasható, a Bercsényi, Eszterházy nevek becsületéért síkra szálló erélyes állásfoglalásával érthető módon felizgatta lelkemet és gondolkodóba ejtett. Hogyan.’ Vannak hát a mai francia hadseregben, a Clemenceau-k, Foch-ok, Franchet d’ Espérey-k Franciaországának hadseregében olyan tisztek is, akik magyar neveket tisztelettel és csodálattal tudnak kiejteni, akik előtt nem közömbös dolog, hogy a magyar Bercsényi, Eszterházy nevek tovább élnek-e, fennmaradnak-e a francia hadsereg tagjainak emlékezetében, vagy egy napon végkép feledésbe mennek? Én, aki személyesen annyi alkalomhal meg-