A Mi Asszonyunkról Nev. Női Kanonok Rend Pécsi Róm. Kat. Tanítónőképző-Intézetének Értesítője az 1936/37. iskolai évről (Pécs, 1937)

GELENCSÉR MÁRIA GABRIELLA 1936. szeptember 25-én szomorúan kondultak meg a zárda­templom harangjai, jelezve, hogy egy rendi tag kidőlt az élők sorából és megtért örök pihenőre. Gelencsér Mária Gabriella 1895. november 10-én született Pécsett. Itt végezte kitűnő eredménnyel tanítónőképző-intézeti tanulmányait. Tanítónői oklevelének megszerzése után Mohá­cson volt tanítónő. Szerzetesi hivatását követve rendünkbe lé­pett, és az elöljáróság tanítónőképző-intézetünkkel kapcsolatos osztatlan gyakorló-iskola vezetését bízta rá, amely munkakört nagy szorgalommal, csendben, feltűnés nélkül töltötte be 13 éven keresztül. Bár szerénysége képtelennek tartotta magát a felelősségteljes munka elvégzésére, az idő megmutatta, hogy a rendi elöljáróság nagyon jól intézkedett, amikor M. Gabriellát a gyakorló iskolába helyezte. Mindegyik tanítását írásban ki­dolgozta, de hogy a szerzetesi szegénységet ebben is gyakorolja, elhasznált papírdarabokra, régi füzetlapokra a sorok közé írta tanítását. A tanítónőképző-intézetben a gyakorlati kiképzés, elő­készítés és bírálat óráin tűnt ki sokoldalú tudása, nagy készült­sége és kitűnő pedagógiai érzéke. Az iskolai munkából fennma­radt percekben sem pihent. Az oltár számára dolgozott, vagy a tanácsért hozzáforduló fiatal tanítónőknek adott útbaigazítást. Amikor betegsége miatt rendi elöljárósága felmentette őt a ta­nítás alól, nagy buzgósággal végezte a rendházban azt a köny­­nyebb munkát, amellyel megbízták. Még halálos ágyán is dol­gozott a gyakorló­iskola tanmenetén. Távozása nem volt váratlan, mert hónapokon keresztül ágyhoz szegezte a betegség, csak csodáltuk, hogy gyenge, töré­keny szervezete ily hosszú ideig tudott megbirkózni a súlyos betegséggel. Bár a halál közelsége mindig megdöbbentő, Mater Gabriella halála megnyugtató, sőt felemelő volt. Ily nyugodtan csak az Istenért élő, Istenben elmerülő nagy lelkek léphetnek át az örökkévalóság kapuján. 1895—1936. R. I. P.

Next