A Pécsi Püspöki Joglyceum Évkönyve az 1902/3-iki tanévről (Pécs, 1903)

I. A tengeri biztosítási ügyletből eredő jogok és kötelezettségek

— 4 — ződésben leírja első létalapját, de ennek érvényesüléséhez a bizt. szerződés egymagában mégsem elégséges, mert kár nélkül kár­térítésről­ szó nem lehet. A biztosított a biztosítótól még majd csak akkor fog kártérítést követelhetni a bizt. szerződés követ­keztében, ha az abban meghatározott veszély a biztosított tár­gyon valósággal kárt okozott, de ha ez bekövetkezett, akkor a biztosító fizetési kötelezettsége is határozottá lesz, úgy mennyisé­gileg mint a fizetés idejére nézve. A mennyiséget a beállott kár nagysága, a fizetési időt pedig a szerződési kikötés vagy ilyennek hiányában a törvény határozza meg Mindaddig, míg a káreset be nem vallott, a biztosítót kötelezettség nem terheli, és lehet, hogy a biztosító szerződési kötelezettsége alól teljesen menekül, ha t. i. a kár a bizt. szerződési idő alatt egyátalában be nem következik. A biztosítási szerződésből eredő ezen kétféle fizetési köte­­lezettségen illetőleg követelési jogon kívül azonban a biztosítási jog a bizt. szerződésben állók között megállapított még egy más kötelezettséget is, t. i. a biztosítottnak a biztosító érdekeire vonatkozó ügyviseleti (negotiorum gestio­ beli) kötelezettségét. Ezen ügyviseleti kötelezettség már nem a strictum jusban, hanem a biztosító irányában figyelembe vett méltányosságban (aequitas) leírja alapját A biztosítottnak ezen ügyviseleti köte­lezettsége beáll ugyan már a bizt. ügylet megkötésével azonnal, de azért ez is feltételes és egyelőre még határozatlan, mert az, hogy a biztosított fél ezen kötelezettségénél fogva tartozik-e csakugyan valamit tenni és hogy tulajdonképpen mit tartozik tenni, az szintén csak a beállott concret körülményektől függ és azokhoz képest módosul. A következőkben a tengeri biztosításokra szorítkozva előbb az utóbbiról, s azután fogunk majd a biztosítási szerződésben állóknak előbb említett jogairól és fizetési kötelezettségeiről rész­letesen szólani. 1. A biztosított fél ü­gyviselői kötelezettsége. A hajótulajdonosnak és a tengeri szállítás alá bocsátott rakománytárgyak érdekeltjeinek érdekükben áll, hogy a hajó és rakománya sértetlenül és szerencsésen érkezzenek meg rendel-

Next