Püspöki joglyceum, Pécs, 1916

- 4 - illellett a kereskedelmi könyvviteltanból külön kurzust tartottunk a számukra heti négy órában. Csak az volna még nagyon kívá­natos, hogy az igazán nagy szorgalommal és ambícióval tanuló nőknek az állam­számviteltanból a vizsgához járulás megkönnyít­tetnék, ne kívánná a minisztérium, hogy külön tartozzanak kimu­tatni, hogy valamely állásban már bent vannak és a vizsga leté­tele nekik előmenetelt biztosít. Hisz sokszor épen már a vizsga letétele az elő­feltétele az alkalmazásnak. A múlt tanév első felében volt 67 rendes és 25 államszámvi­­teltan hallgatónk, vagyis összesen 92 hallgató, ezzel szemben az 1916/17-ik tanév első felében volt 68 rendes hallgatónk és 37 ál­­lamszám­viteltani hallgatónk, összesen 105, ami a múlt évvel szemben 13 többletet jelent. A második félévben a vallás- és közoktatásügyi Miniszté­riumnak 174324/1916. sz. rendelete alapján felvettük a hallgatók közé a helyben lakó, kórházban levő vagy segédszolgálatot tel­jesítő katonák közül azokat, kik a katonai parancsnokságtól a beíratkozásásra és az előadások hallgatására engedélyt kaptak, s ezek szorgalommal látogatták is az előadásokat. Részben ennek tulajdonítható, hogy bár a második félévben­­ eltekintve a ki­maradó államszámviteltan hallgatóktól többnyire fogyni szo­kott a rendes hallgatók száma, nálunk a rendes hallgatók száma emelkedett, az első félév 68 rendes hallgatóval szemben 82 volt. Az első félévben rendesen folyó előadások között ért ben­nünket az országos gyászhír, hogy jóságos uralkodónk, a nagy király I. Ferenc József november 21-én meghalt. Kitűztük azon­nal a gyászlobogót és az országos gyász jeléül 30 napon át lobo­gott az az intézet ormán. Az előadásokat 3 napra beszüntettük, november 30-án, a nagy király temetése napján testületileg meg­jelentünk a székesegyházban tartott gyászmisén, december 1-én pedig a joglyceum templomában külön gyászmisét, utána gyász­ünnepélyt tartottunk, melyen a gyászbeszédet dr. Késmárky István igazgató tartotta, méltányolván a nagy király uralkodói erényét, szivjóságát, atyai szeretetét, kötelességtudását, vallásos érzületét, a sok szenvedés és tapasztalat által kijegecesedett kris­­tály tiszta jellemét. Az országos gyász után mint jótevő balzsam hatott sajgó sebünkre az ifjú királyi pár szeretettel teljes bemutatkozása, s az országot bejárt hír, hogy IV. Károly király be sem várva a tör­

Next