Pécsi Est, 1922. január-június (17. évfolyam, 1-145. szám)

1922-02-09 / 32. szám

Csütörtök, 1922. február 9. PÉCSI EST hírek. — A pécsi tudományegye­tem „barátainak“ helyi veze­tősége. Heim Pál rektor, mint az Erzsébet tudományegyetem Barátai­ Egyesületének ügyvezető elnöke, ma köz­ölte a központi intéző bizottság­nak felkérését, hogy az egyesület helyi bizottsága Zichy Gyula gróf megyéspüspök, v­tt., Fischer Ferenc dr. főispán és Nedtvich Andor kir. tanácsos, polgármesterrel, mint meg­választott elnökökkel élén kezdte meg a legszélesebb körű szervezke­dést. Az ügyvezető titkári teendők­nek ellátásával a központ Faluhelyi Ferenc dr., egyetemi m. tanárt bízta meg. — Késmárky István dr. elő­adása. A pécsi tudományos irodalmi és művészeti társaság tudományos szakosztálya február 9-én, csütörtö­kön ülést tart, melyen Késmárky István dr. értekezik. „A pécsi püspök kiváltságlevele 1190-ben“ címmel. Az ülés est 6 órakor veszi kezdetét. — A 4­00 gyermek étkezte­tési akciója, az anya és cse­csemő védelem költségeire a lapunkban is közölt polgármesteri felhívás eredményeként újabban a következő adományok érkeztek Pin­tér Ferenc árvaszéki elnökhöz: Bau­mann Emil nemzetgyül. képviselő (a havi képviselői illetménye) 9000 K, A DGHT. pécsi bányaigazgató­ságának összes alkalmazottai 3000 K, A magy. ált. hitelbank pécsi fiókja, Bruck és Schwarcz fakeres­­kedő cég 2000—2000 K, Pécsegy­­házmegyei alapítványi takarékpénz­tár, Hirsch Henrik, Eizer János, Neiser Ábrahám (január hóra), dr. Rézbányay József, Szonnenfeld Géza 1000—1000 K, Romeisz Ferenc KOO K, Dunántúl építő vállalat, Pécsi fém és lakatosárugyár, Schützer S. és Fia, Brantusa Vince, dr. Igaz Béla, Mandl Ármin, Guttmann Mór, dr. Wurster József 500—500 K, P. G., Schapringer bankcég, dr. Balla Adolf 300—300 K, Sikorsky Tádé, Kohn Katica utódai, Hamburg Zol­tán, Fillinger József (Rácváros) 200—200 K, Klinger Mihály 150 K, Nyáry Pál és neje 100 K. — A Pécsi Sport Club köz­gyűlése. A PSC­ vezetősége ezú­ton értesíti az egyesület összes tagjait, hogy f­ é. február hó 19-én, vasárnap délután 2 órakor rendes évi közgyűlést tart a Pannónia szálló pincéjében lévő klubhelyiségében. A közgyűlés napirendjén az új tisztikar megválasztása, beszámoló az elmúlt évről, pénztári jelentés és különféle indítványok szerepelnek. Az egyesü­let kéri az összes tagoknak a köz­gyűlésen való föltétlen és pontos megjelenését. — Éhes János étkezni és inni csak a Gambrinusba jár! — Majdnem megfagyott az utcán. Müller János 61 éves aszta­los, munka- és lakásnélküli hidasdi lakos tegnap este összeesett az ut­cán. Szerencsére a posztoló rendőr észrevette s a rendőrségre vitte fel­melegedni. — Csavargó cselédleány. A rendőrség csavargásért előállította Kovács Teréz 30 éves cselédl­eányt. Illetőségi helyére toloncolják. — Pályázat plébánosi állásra A megyéspüspök az áthelyezés foly­tán megüresedett hetvehelyi és a nyugalmazás folytán megüresedett magyarhertelendi plébániákra pályá­zatot hirdet. A kérvények március ■­.elsejéig nyújtandók be.­­ A Délbaranyából kiván­doroltak kérik reparálásukat. Rabbaranyában az a hír terjedt el, hogy a magyar hatóságok folyto­nosan üldözik az itt maradt szerbe­ket. Így a többek között Bikits Dá­vid volt miniszteri biztost. Ezzel úgy látszik az a céljuk, hogy elriasszák az egyes báni hegytől délre elterülő falvakban elhelyezett „emigrált“ so­­kácokat és rácokat, mert körükben mozgalom indult meg arra vonat­kozólag, hogy visszatérhessenek régi lakhelyükre. Mohácson Peiti István feleségével és családjával már vissza is tértek. A hírek szerint még egy­két ráccsalád szándékozik vissza­költözködni. Úgy látszik, még­sem olyan rossz a soruk Magyaror­szágon.­­ A három műegyetemi hall­gató földiüknek segélyezésére <a első adományt Zichy Lujza grófnő küldte szerkesztőségünkbe : 3000 koronát. — Császár Gézát szabadon­­bocsátották. Megírtuk annak idején, hogy a szerbek Császár Gézát, a „Délbácska“ munkatársát a szer­­bek letartóztatták. Amint bennünket Újvidékről értesítenek, ezelőtt négy nappal szabadlábra helyezték. Juno kékitö­l a legjobb és legkiadósabb m­on­t kíméli a r­uh­át! Gyártja: Beck Jenő ve­gyészeti gyára Budapest, VI., Lehel­ utca 27. szám. f­­indenü­tt kapható PARKMOZI Telefon 9—81. * Telefon 9—81. Szombat-vasárnap, február hó 11 — 12. 3Q8*85t?©^$fil§€» Arsene Lupin a hírhedt kalandor szenzációs bűnügye. Izgalmas detektív történet 6 felvonásban. FIGYELEM! a ilftodiano Clá specialité hüvelyek és cigarettapapiros után­zatai ismét forgalomban vannak* Az eredeti márka kizárólag a saját na­pirgyárainkban Bolognában (Olasz­­ország) előállított külön monológ felül­múlhatatlan cigarettapapirosból készül A közö­sséget kérjük ügyeljen a védjegyre és arra, hogy min­den egyes hüvelyén és minden cigaretta­­papiros lapján rajta­­ van-e a gyáros alább látható aláírása 3. oldal — A Szociális Iskolában ma szerdán d. u. 5—6-ig Györkös Jó­zsef, a magyar nemzet történelmé­nek válságos korszakairól, 6—7-ig pedig Frankó Zoltán dr. ügyvéd, a patronázsról. Az előadások a jogli­­ceum első emeleti I. sz. előadóter­mében lesznek (a főlépcsőtől balra). — Szabadliceális előadások. A Nemzeti Szabadtanítás igazgató­sága közli a még hátralévő szabad­liceális előadások sorrendjét. Feb­ruár 10-én Kun Kálmán polg. fiúis­kolai igazgató tart előadást Vulkánról, vetített képekkel. Február 14-én Gedeon Endre dr. felsőkereskedelmi iskolai tanár a revanche eszméjéről a francia oktatásban. Február 17-én Hardy Ernő leánygimn. tanár Moliére költészetét ismerteti. Február 21-én Böröcz Marcell dr., ciszt. r. főgimn. tanár a telepátiáról. — Anyakönyvi hírek. Az anyakönyvi hivatalból ma a követ­kező haláleseteket jelentették: Siskó Lajosné sz. Bürger Katalin rk. 35 éves, Herbert György rk. 78 éves, Deixter Jánosné sz. Scheffer Terézia rk. 56 éves Hird. özv. Andrásovics Antalné sz. Gadó Mária rk. 75 éves, özv. Guth Mihályné sz. Lehócz Terézia rk. 76 éves. — Súlyos baleset. Egy szo­morú balesetről számolunk be. Özv. Németh Vilmosné, a III. rend nép­szerű elnöknője, a pécsi szegények jótevője ma reggel hat órakor misét hallgatott, majd a mise után sógorá­hoz, Mayer József dr. postaigazgató­hoz indult. A postaépület előtt el­csúszott s lábszárcsontját két helyen eltörte. A szerencsétlenül járt urinőt a közkórháziba szállították. — A Pannónia étteremben min­dennap Jónás Bandi muzsikál. — Baranyavármegye köz­igazgatási ülése. Baranyavármegye közigazgatási bizottság ülése f. hó 14-én lesz. Utána a gyámügyi, fel­­­jebbvitelii, fegyelmi, választmányi, pótadóbani, felszólalási küldöttség, adóügyi bizottság és a gazdasági albizottság fognak ülésezni. Felszólítás: Az alispáni hivatal a hivatalos legújabb számában fel­hívja a szerb megszálló csapatok el­költözése folytán felszabadult állásaik elfoglalására a következőket: Dr. Ervel Lajos pécsváradi, Dr. Hugel József baranyavári járási orvosokat, Csehi József vm. irodatisztet, Eötvös József albiztos, Rasics Gábor majsai, Gojkovics János kovácsbudai, Bred­­narszky István samódi körjegyzőket, Büdsula Miklós garai segédjegyzőt. Nevezettek ha 15 nap alatt állásukat el nem foglalják, fegyelmi után lesz­nek állásukból elbocsátva. — Orvosi hir. Horváth Kálmán dr. fogorvos rendelőjét I. Ferenc József­ ut 19. szám alól 29. sz. alá helyezte át. — A felavatott honvédek a pécsi, pécsváradi és siklósi járások­ból 9-én, a mohácsi, sásdi és szent­lőrinci járásokból 16-an kötelesek bevonulni. ■■■aBHiiiiBEBflRBBaaaanRBimaaK ban. A címszerepet Kisházy Sári játsza és énekli. Fejes Teri egy tem­peramentumának megfelelő szerep­hez jutott. Szintai, Komlós, Nyarai, László, Tapolczai és Danis egészítik ki a kitűnő együttest. Fejes Teri és Komlós táncduettjei ezúttal is szen­zációsak lesznek. * Offenbach. Pénteken A bér­letben Faragó Jenő és Nádor Mihály operettje van műsoron, a címszerep­ben Komlós Vilmossal. Ez már a tizenegyedik előadása ennek a ki­­tűnő operettnek, amely zsúfolt házat vonzott minden este. Jacques Offen­bach, a híres zeneszerző életének periódusai vonulnak el előttünk szebbnél-szebb jelenetekben. Kisházy Sári, Kényes Manci és Ludvig Vil­ma játszák a női főszerepeket. * Ifjúsági előadás. — A kép­zelt beteg. Szombat délután 4 óra­­kor mérsékelt helyárakkal klasszikus ifjúsági előadásul „A képzelt beteg,“ Móliere híres vígjátéka kerül színre. Az ifjúság nagy érdeklődéssel várja a délutáni előadást. ” Sándor Stefi vendégfellépte a Modern Színpadon. Holnap, csütörtökön este lép fel először a Modern Színpad műsorának kereté­ben Sándor Stefi a budapesti Royal Orfeum népszerű művésznője, ki nem csak slágerkupléival, de nagyszerű táncszámaival és duettjeivel fogja gyarapítani sikereit. Mindenesetre di­­cséret illeti a Modern Színpad igaz­gatóságát, mely semmi költséget nem kímél, hogy a közönségnek műsorá­ban a legjobbat nyújthassa. teeeeeeeeeeeeeeee&eseeeetKM Színház. — % * Éva. A mai főpróbán újra fel­csendültek Lehár gyönyörű melódiái a színházban. A színészek különös nagy buzgalommal játszottak, hogy mindenben érvényre juttassák az operett szépségeit. Az Éva még mindig kedvenc darabja a közön­ségnek, amit a szerdai és csütörtöki előadásokra előjegyzett jegyek nagy száma is bizonyít. Lehár­ operettje zsúfolt házat jelent minden szezon­ Minrészet-stent — Perczel—Zsolt hangver­seny: L. Perczel Sári és Zsolt Nán­dor betegség miatt elmaradt hang­versenyüket e hó 10-én tartják meg, a Pannónia dísztermében este fél 9 órai kezdettel. Egyik művészt sem kell külön méltatnunk. Perczel Sári előbb mint a Király Színház mű­vésznője, majd mint a világhírű Lindh Marcella kitűnő tanítványa — ma már elismert hangverseny énekesnő — országszerte nagy sikerrel kon­certezik így éppen a napokban Ka­posváron fényes sikert aratott. Zsolt Nándor pedig, a zeneakadémia ta­nára, Európaszerte híres Hubay ta­nítvány. Maga a műsor is elsőrangú összeállítású. Műsor: 1. L. Perczel Sári­a.) Liszt: Lo­reley. b. Liszt: die drei Zigeiner. 2. Zsolt Nándor a.) Bach : Air. b. ) Wieniasosly: Legenda. c. ) Tartini: Variációk. 3. ) L. Perczel Sári­a.) Brahms: Wirwandelten. b. ) Brahms; Das Mädchen sprieht. c. ) Wolf: Die Bekehrte „ Er ist‘s. Szünet: 4. ) L. Perczel Sári a.) Grieg : Ver­borgene Liebe. b. ) Grieg: Im Kahne. c. ) Grieg: Zur Johannis nacht. 5. Zsolt Nándor, a) Zsolt: Ber­ceuse. b. ) Zsolt: Szitakötők. c. ) Zsolt: Fogságban. d. ) Zsolt: Valse Caprice. 6. L. Perczel Sári­a.) Kaldy : Csa­logánydal.­­ b. Székács: Rég elhúztak az es­téli harangok. 0.) Székács: Szentmiklósi posta. d.­ Székács: Erdőn. c. Csiky: Kitalálás.

Next