Pécsi Est, 1924. január-június (19. évfolyam, 1-149. szám)

1924-03-19 / 66. szám

1924. március 19 „PÉCSI EST“ a Meinl Gyula kávébihozatali r. f. Király-utca 19. szám alatti fióküzletében csütörtök,március 20-án tea-, „ 21 ■ én kakaó- és szombat, „ 22-én kávé­próbafőzést rendez melyhez igen tisztelt vevőit és azok ismerőseit ezúton is tisztelettel meghívja. 3. oldal HÍREK — Március 15 Vasason. A sza­badság ünnepén az összes vasas­bányatelep­ egyesületek huafias ér­zületüknek egy gyönyörűen sikerült ünnepélyen adták tanujóját. A pro­gram a következő volt: 1 Tavasz elmúlt, énekelte a férfikar precízen. 2. Talpra magyar, azava­ ia Grt Jm­­­os magával ragadó hévvel és ritka szavaló képességgel. 3. Ünnepi be­széd, a szabadság ünnepének jelen­tőségétől, mondotta Jekl Antal meg­gy­ő­ző erővel, szinte szemünk elé állítva az eseményeket s szók rugóit, tr.C'jek a mai netmedéket is kell, Jbrgy hasonló tettekre serkentsenek. 4. Zeneszám, előadta a zenekar ősz tartan tetszés melett. Meg is kellett tensetelniök 5. Március 15., szavalta íf­ nri Ferenc, a tőle megszokott m­ív átgondolással 6. Monoog, me­­­s­t bájos közvetlenséggel Nemecsek Én mi adott elő. 7. Március 15, egy­­felvartásos színmű A szereplők- I­bestyén, az öreg honvéd apó sze­repéim* kiváló képességgel játszott, siemeciek Emmi és Kovács, mint unokák, szintén tehetségük legjavát p­odukálták, mélyen meghatva a kö­­zö­nséget . Mi nem feledünk, sza­ Va ha Steiermann Jenő magyaros­uli el. 9 É­őkép: 1848 iki honvé­dek és 1924 iki cserkeszek, bemu­­tatt­ák a cserkének nagy hatással. 10 Himnusz, énekelte a férfikar és a közönség Az ünnepség megható emléke marad, a bányászság oly sok­szor kétségbe vont hazafiasságának. Egyek voltak a lelkek a zsúfolásig megtelt teremben a közös haza­­­ i­­eretében. Az ünnepély rendezé­sének főérdeme Lő­hr és Weysg­­ társulati tanítóké.­­ Előadás az egyke vesse­d­elméről. V„pártlap délután tar­totta Fejes Károly székesegyházi képián Szigetváron a Kat. Legény­­egylet első böjti estéj­én előadását az egyke veszedelméről. A nagyszámú balt egy kegyült hallgatóság élénk helyesléssel és tapssal honorálta a mind­végig komoly és nagystílű be­­szédst. Utána különböző ének- és za­j számok szerepeltek a műsoron.­­ Hiba egy kinevezés körül. Lapunk március 7 t-i számában egy hír jelent meg Zelkó Henrik ny. r­endőrőrnagynak alezredessé való kinevezésére­", melyben hibásan azt írtuk, hogy a kinevezés a honvé­delmi minis­zter útján jött létre. Mivel a csendőrségnek semmiféle kapcsolata nincs a honvédséggel, ermészetszerüleg leszögezzük, hogy ezt a kinevezést a belügyminisz­térium előterjesztésére Kormányzó Úr Őfőméltósága es? közölte. — Koszorú megváltás. Szily János kormányfőm­nácsos, az ügy­védi kamara elnöke Vörös Mihály ny. igazgató halála alkalmából koszorú megváltás címén 5000 koro­nát a város szegényei részére a polgármester rendelkezésére bocsá­totta. — A hadi rokkantak és hadi özvegyek e hó 22-éig jelentkezze­nek a Városház l. em. 46 sz. alatt jegyzékbe vétel céljából. — Aquinói szt. Tamás ünne­pély a Pius internátusba . A Fiús főgimnázium bölcselő köre az intézet zenekarának közreműködésé­vel Aquinói sz t. Tamás & hát is­kolák pártfogój­ának 600 éves jubi­leuma alkalmával 1924 márc. 23 án d . 5 órakor Ünnepélyt rendez, melynek műsora a következőt 1. Wigner R . Lohengrin. Fantázia. Előadja a Fiús zenekara 2 Aquinói szt. Tamás méltatása. Ünnepi be­széd, íörija Bors László Vili, o. t. 3. A szociális kérdés. Előadó és védő üuszmann Viktor Vili. o i.; Ellenvető Key Károly VIII. o. t. Tételek: 1. Helytelen a szocialisták fő törekvése, mely a termelő eszközök kizárólagos ,közös birtoklását köve­­teli. 2 Téves Mix értékelmélete az áru csereértékéről. 3. A tőke ui~ kapás­ának oka nem a m­agántőse­rend­szer, de az erkölcsnélküli Hbe­rá­izmu­s. 4. Marx anyagelvi történeti felfogása "távol áll a kér­ gondolat­tól. 5 A tulajdonjog f­orrása az em­beri természet, a tényleges birtok­lásé pedig a birtokbavétel. 6. A szocialistáktól kívánt társadalmi ás politikai egyenlőség kivihetetlen. 4. Horváthi M.: Király szimfónia. 1. Allegro maestoso; M Marcia funebro­­ attach: I!!, Allegro vivace. Előadja a Fiús zenekara 5 a legszentebb eszmék. Felolvassa Anton József Vili q. t. 6 Az egyház és a szociális kérdés. Beszéd, tarija Takács Béla Vili. o. t. 7 Bors László : Sz. Tamás ünnepelre. Szavalja Gyomlay József VM o. t. 8. „Salutamus Te Doctor Angeles.'' Anagramma-játék zene kísérettel. Előadják a Pius intézet növendékei. Vezet: Német Béla Vil o.t.; zászlós; br. Inkey István IV. o t. 9. Rákóczi-induló. Előadja a Pius zenekara. — A Baranyai Méhészkor szer­dán, március 18-án d­u. 6 órakor harmadik előadását tartja m­eg ugyan­csak a városi polgári fiú­iskolában (Zrínyi u. 17.) Előadó: Thalhammer János tanár, melyre az ügy iránti érdeklődőket is meghívja az elnökség. — Halálozás, Kovács Gyula kis­­vejaei ny. körjegyző 72 éves korá­ban meghalt Pécsett. Gyászolják Kovács Béla rendőrkapitány, Kovács Árpád polg. isk. tanár és Kovács Lajos postatitkk­ Temetése holnap délután 125 órakor lesz a ref. egy­ház szertartásai szerint.­­­ A ker. szoc. Egyesü­­let és az összes szakszervezetek tagjait értesítjük, hogy kertparcellát még bérelhetnek. Nem tagok is kap­hatnak. Befizetés mindennap este 7 órából 8 ig. — Meghívó: A Meinl Gyula r. t. nem hangzatos reklámmal, hanem áruival akarja önt meggyőzni azok jó minőségéről és­­ azért kéri, hogy a­­ hó 20, 21 és 22-én megtartandó tea-, kakaó és kávépróba főzésén (Pécs, Király u. 19. sz alatti fiók­üzlet­iben) nagybccsü ismerőseivel együ­tt megjelenni szíveskedjék. — Néhai Dr Bahula József emlékét megörökítő serlegflii­zepélyi rendez szombaton, f. hó 22 én este vacsora után a Pécsi Katolikus Kör, mely alkalommal az ünnepi béké­det dr. Késmárky egyetemi tanár mondja A kör ez alkalommal szíve­sen lát bárkit is, kinek a köztis­zet­ben általános szereteti­­e­ állóit volt igazgatójának emléke kedves. Ez után adja továbbá tudomásul a Kör, hogy közgyűlését jövő kedden, 25 én délelőtt 11 órakor, első nagyböjt­ délutánját pedig ugyanaznap délután 6 órakor tartja meg A délután műsorán Bujdos Balázs tanár, Opnk­a Mária zenetanárnő, Kaffka József postatitkár és Schmiemud Bözsi szerepelnek, ez utóbbinak a nyírt váriosság előtt első prési fellépését va­gy érdeklődés előz­i meg, mert hangjának szépségéről és előadási­nak művészetéről a magántársasá­gokban már sok szó esett. ^ « C2 * C2 * CD * C3 « CD Jí C3 8 Ó » C» A­­ százezer koronás fuvar. Tegnapi számunkban közöltük, hogy Jobszt József nj törvényszéki iroda­tiszt bejelentette Novák Imre fuva­rost, mert 10 perces fuvarért 100 000 koronát kért. A mai n­apon feljött szerkesztőségünkbe Novák Imre fuvaros és elmondta, hogy a 100.000 koronát nem tíz percért, hanem 2­4 órá­rt kapta. Ugyanis háromnegyed 1-től negyed 4-ig használta Jobszt József a fuvart . Mert 100 000 koronáért — mondóba alig kapok négy patkót... - Talált pénztárca Gedeon Mátyás tanító a Mátyás Flórián­ál b­ő 4100 korona tartalommal egy feke e bőr árcát­ talált. - Aki elvesztette jókedvében pénztárcáját Benczúr Jánosné a Kavária u­ca 20 számú lakós fel­jelentést tett a rendőrségen, hogy í­rje tegnap este iskols bőr­aroját 150000 koronával, mikor a ven­déglőből „jókedvűen“ hazatért, el­vesztene. M­astony kéri a szeren­csés megtalálót hogy juttassa a pénztárcát a rendőrségre. Nemesfémpiac: Ezüst 1 koro­nás 6700 -6800. 20 koronás arany 360­000-370000 — Anyakönyvi hírek. Az anya­könyvi hivatalban a követ­kező halál­eseteket jelentettek be: Holzhäuser Miklós József rk 2 napos, Pálaki György mi sz. Cs­k Anna rk 60 éves, K­lányos Emil rk. 1 hónapos, PcC­ KtMfin rk. 72 éves, Schw­it­­zer János rk 73 éves magánzó, Keresztes János G­örgy rk 1 hó­n­a­pos, Kardos G­őző vs. 18 hónapos. A hét folyamán házasságot kötőnek: Sebőn Gyula ház­szolga és Simon Veronika, Kaim­a Hugó díszműáru kereskedő és Schlesinger Berta, Si­m­m Imre városi lámpag­ uj­.6 fel­­f«gyelő é­s Papp Anna, Pirchhoffer György cipá­­zmester és Fejes Anna, D­­rji­ltcs János fa­elepi munkás és Újvári Katalin, B­­ács Sándor gép- Hiralos segéd és Csók Terézia " r- -*«r -»»-rs köztisztviselők szövetkezeténél a legjobb és a napt árnál legolcsóbb áruk kaphatók Telefon: 12-64, 12-63, 11-80 A legjobb minőségű szakintézeti szeművasele beszerzése Kemény sétánál Pécs, Jókai-tér 6. sz. és Budapest, Kossuth­ Lajos­ u. 15. továbbá világhírű Zeiss Punktál szemüvegek és orrcsipter5kből állandó raktár, amelyek pontos orvosi rendelésnek is megfelelnek. Óra, ékszer és opticai munkát saját műhelyemben pontosan készítek 1 • •­­ Rézgálic, Burgonya, naponta friss kenyérsütés, iisszek, vörösliszt, korpa k*rhat<> Ujj ECS­EK“ éWzp*«tS SvtttvfcSz 3. Telefon 1246 8« «­«. Fogyasztási IS IO 7 ^ nm Kostertfe u. 12. Telefon Szövetkéz»« AradiUmn. 3. «?, tm Mohács­ u. 71. Telefon 1­68. oaooooooooogooooooooooooooooooooooooo91 étkezési burgonya ! 7 Továbbá: savanya ree« «ave/ira ««poszt« (ttj- s és vágott), réegélta, vöröshagyma (környékbeli és mikói kapható: Római Róbert ASA 10000000000000300 C

Next