Pécsi Figyelő, 1876 (4. évfolyam, 25-39. szám)

1876-09-16 / 38. szám

viselőihez intézett bizalmas iratában értésükre adta, hogy: Törökország el van szánva a legvégsőre, el van határozva többé nem tűrni a hatalmaknak jó­akaró tanácsok mezébe burkolt mindig méltatlan, gyakran igazságtalan és rendesen részakaratú be­avatkozását. El van határozva, hogy ha Európa az ozmánokat ki akarja űzni a szerbek kedvéért, úgy a porta a mohamedán fanatismusra és val­lásra log apellálni, hogy Európára indítsa Ázsiát, megmutatandó, hogy mielőtt európai ural­mától megvál, véres nyomokat fog a török nép maga után hagyni, melyekből Kelet-Európa nem egyhamar fog kigyógyulni.­­ A porta a török kaukázusi határon tetemes mennyiségű csapatokat üözpontosit, legújabban Ázsiából 12,000 arábiai k­izamot és basi-bozukat küldött e határra s az e helyütt központosított összes török csapatok fő­­parancsnokává Redif pasát a jemeni győzőt nevezé ki.­­ Az orosz hasonlókép öszpontosítja a kau­­káz­usban állomásozó katonaságot, Alexandropoly­­nál már is két hadosztály táborozik. A tifliszi helytartó a török határ és kikötők felé vezető nagy országutakat jó karba helyezteti, Poti Suchum Kale Georgjewsk várait teljesen védelmi állapotba he­lyezik, ellátják messzevivő ágyukkal.­­ Már súr­lódások is történtek: Poti váránál közelebb fel­tartóztattak egy török vitorlás hajót, mely fegyve­reket szállított. A békére ezek szerint kevés, vagy éppen semmi a kilátás, mutatja ezt azon körülmény is, hogy az oroszok csoportosan mennek a szerb táborba, úgy hogy nem sokára a szerb táborban több lesz az orosz mint a szerb. A szerb seregek vezényletében is változások történnek. Az Ibar se­reg vezényletét Nikolics ezredes, a mostani had­ügyminiszter veszi át. Alimpicset Csolak Anti­s fogja helyettesíteni. Rajewszky Nikolajevits Miklós orosz ezredes s Rajevszky tábornok fia szept. 1-én elesett a szerb táborban, ez eset eddig titkoltatott. Belgrád szept. 12. (B. C.) Deligrádból be­­jelentik, hogy a törökök kísérletet tettek a Morá- Ván átkelni, de nagy veszteséggel visszaverettek. Mostár­ szept. 11-én pénteken 2500 monte­negrói megtámadta Mouktár pasa jobb szárnyát, de saját sáncaikba visszaverettek és a törökök ál­tal három sánc el is foglaltatott. Podgoricából érkezett értesítés szerint a törökök egy ütközetben 800 embert vesztettek, a montenegróiak vesztesége is jelentékeny. Legújabb, Ruszcsuki távirat szerint a varna-ruszcsuki vasút nagy ágyuk szállításával van elfoglalva. Szármia, Varna, Silisztria és Widdin várait nagy várágyukkal és roppant lőszerkészletekkel látják el. Abdul Kerim pasa az Alexinácnál szenve­dett veszteségek pótlásául Drinápolyon és Softán át 22.000 főnyi segély­csapatot kapott. Szerbiában az orosz önkénytesek száma már annyira felszaporodott, hogy már külön ez­redet alakítanak belőle, melytől sokat várnak, mert az önkénytesek jobbára kiszolgált altisztek és köz­vitézek. A diplomatiai képviselők kijelentették a szerb fejedelemnek, hogy a hatalmak közelebb várják a portától a béke­feltételek közlését s elfo­gadását ajánlják Szerbiának. A francia és angol kormány méltá­nyolják azt, hogy a porta vonakodik, a békepon­tok előleges aláírása nélkül fegyverszünetet kötni, s ebben az ellenségeskedések mielőbbi megszünte­tésének zálogát látják. — E kabinetek azon nézet­ben vannak, hogy a pánszláv comitek csak halo­gatni akarják a dolgokat s a fegyverszünet alatt a szerb hadsereg hiányait pótolni, azt orosz hadse­reggé átalakítani s aztán a háborút ujult erővel folytatni szándékozzák. Deligrádból támadásra készülnek az orosz­szerbek. Levelek. Duna-Szekcső, Szept. 1876. 12. Abnormis állapotaink jegyzékét folyta­tom. Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy azok, kiket éjjeli s egyéb garázdaságaikért megróttam e lapok hasábjain, eltisztultak körünkből; igaz, hogy nem érdemlik meg a szót, tudván, hogy a­ki szu­rokkal, piszokkal bánik, bepiszkolja magát; de az is igaz, hogy a szennyet eltávolítani kell, ha tiszták akarunk maradni! Ez megtörtént ugyan, de azért még maradt seperni való. A garázdák egyike, mint hiresztelő a közlekedési minisz­tériumhoz került írnokul. Gratulálunk a magas minisztérium ezen osztályának, mely szerencsés ilyen egyéniségnek kenyeret, országos kenyeret adni! Ezen, még érettségi vizsgát sem tett le­­hető a dunaszekcsői jegyzőségben segéd gyanánt volt alkalmazva, mig elvégre a múlt napokban 200 frt adóssággal terhelten, innen eltávolíttatott. A hi­telezők s jótállók üthetik nyomát a gavallérnak, kinek még holmiját sem volt szabad letartóztatni; miért? — mert, mert — a hivatalos közegek azt nem engedték! Így vagyunk mi sok egyébbel is. A másik szédelgőn is kiadtak. Ez igen jól ér­tette abbeli mesterségét: a világot és a nőket bo­­londítani. Utólagosan még az is kiderült, hogy okmány­h­amisitó ; még a múlt 1875-ik évben nyert bizonyítványában az évszámot 1876-ra javít­ván, vele képesítési engedélyért folyamo­dott. Úgy hiszem, a nemes is utolérte. S ha alulirt nem lép fel ezen garázdák ellen, nagyon valószínű, hogy még most is grassálnak nálunk — de még­ azt sem tudják s tudjuk róluk, hogy az újonc-­ állító bizottság előtt voltak-e már? pedig elég a kamaszok már erre vagy talán még egy ideig búj-t kálni hagyják őket, mint más bizonyos egyént, kit legközelebb besoroztak, holott már 20 évesnek lenni mondatik. Egyébiránt ez ügyre, ha bolygattatik, még visszatérünk és vele kapcsolatban talán még másra is. Abnormitás az is, hogy rendőrségünk dacára­ van állandón itt lakó 4 pandúr, vannak fizetett éjjeli őreink, sőt még a tűzoltók is ilyesmit vállaltak magukra — a lopások és verekedések na­pirenden vannak. Például: a múlt héten Szebényből egy pár lovat loptak el; a kárvallott a tolvajok után állt és szerencsésen egész a dunaszekcsői határig nyo­mozta s pedig — mirabile dictu — a helybeli jegyző ur birtokában levő pusztáig. Az ember gyorsan pandúrért ment Duna-Szekcsőre s ennek kíséreté­ben behatolván a pusztára, az istállóba bekötve találták meg az ellopott lovakat és azokat tulaj­donosa el is vezette; sőt a lólopók egyikét is meg­csípték, ki dunaszekcsői, a mennyiben itt lakik egyidő óta bizonyos M. Gy. nevű lakosnál, kinek leányát feleségül akarja venni — de csak akarja; azonban engedélye nincs; várjon mi oknál fogva töretik e bitang? tudtomra születéshelyéről elbo­csátó levele sincs; vagy talán Duna-Szekcső azon privilegiált hely, hol minden bitang szabadon és háborútlanul tartózkodhatik ? Szépen vagyunk a rendőri ügyekkel! A lólopás és istállóba való be-­­kötés, kérdjük: kinek tudtával történt? bizonyára a pusztán lakó cseléd tudtával és beegyezésével. Tehát orgazdaságot űznek egy oly helyen, mely közlekedési úton fekszik, és így a személyes biz­tonság is veszélyeztetve van; mi több, a puszta egy olyan hivatalnoké, kinek leginkább érde­kében kell, hogy legyen a közbiztonság, azért az­­ ily félreeső helyekre a cseléd csakis körültekin­­­­téssel választandó meg és elhelyezendő. Halljuk, hogy ezen pusztán a cseléd, vagyis béres bort is mér. Nem hiszszü­k, hogy erre valakitől engedélye­­ volna a fenálló­s jogokat biztosító törvény értel­mében. A bormérés az ilyen helyeken a betyá­rokat oda szokta édesgetni a vagyon és sze-­­mélybiztonság nem csekély hátrányára, azért ko­­­­molyan figyelmeztetjük azokat, kiket illet e vissza­élés mielőbbi megszüntetésére! Abnormitás az is, hogy olyan felelős csősze­ink vannak, kiknek mindenük lehet, még vagyo­nuk is, de jó hírnevekben kételkedni bátorkodunk,­­­­ miután ezek egyike épen pincetörés és pálinka-­­ lopás miatt még a váci fegyintézetben is megfor­dult ; a példaszó pedig azt tartja: a gonosz társak­ megvesztegetik a jó erkölcsöket. Hogyan lehetnek­­ az ilyenféle emberek a személy- és vagyonbizton­ságnak őrei, ha tőlök félni s rettegni kell és álta­lános a gyanú, hogy, hogy — egypár év előtt két tekintélyes polgár akarta magára vállalni felelős­ség terhe alatt a határ megőrzését, de vissza let­tek utasítva. Ez évben, természetesen olcsóbban, a mostaniakkal egyezkedtek,­­ várjon a képviselők, és elöljárók együttesen-ez nem tudom. Egyébiránt még nem hallottunk lopás- vagy kártevési esetet, vagyis hogy a felelős csőszök valamit megtérítet­tek volna, holott a lopások és kártevések sinee fine dicentes! Például: a múlt héten egy szegényebb sorsú özvegy házában a tolvajok, betörvén az utcára nyíló szobába, olykér gazdálkodtak, mintha csak sajátjukat szállították volna el. Mindenfélét, mit ott­­találtak: ágyneműt, fehérruhát, női öltönyöket, stb. úgy eltakarítottak onnan, hogy a szoba csak úgy kong az ürességtől, és egy lélek sem vette őket észre azok közül, kik a rendőrséget kezelik; pe­­­dig oly szép holdvilágos éj volt, hogy akár e tv-­­­dósítást megírhattuk volna, Isten szabad ege alatt. !Ha a véletlen ki nem deríti, szegény asszony te ! ugyan nem fogod látni soha véres verítékeddel gyűjtött vagyonkádat! Gyönyörűséges eset ez is: A templom, plébá­nia s városháza közelében, midőn a templomból kijövő népséget dobszóval megállították és hirdet­ték a rendeleteket, két helybeli lakos összetűzött és egy szűk körön annyira verekedett és pofciózko­­dott, hogy a csattanás és kölcsönös lárma nagy­­messze elhallatszott az őket kísérők, férfiak, nők, gyermekek nem csekély mulatságára, torokszakad­­tig hangoztatván az egyik . . „nyolc forintot már megfizettem, de megfizetem a tizet is, de kedvemre jól felpofozom előbb kendet . . . úgy sincs kend­nek uj szurdolmánya, ha csak nem lop kend.“ — Tableau! — Lopás, verekedés csoportosulás — de a rendőrségnek hire sincs. Barbár állapotok! Délután meg országúti productio volt. Egy vi­déki fuvaros, tán épen a németbólyi vásárra volt menendő, az országúton törött rúddal hagyván ko­csiját, lovát, a feleségét kergette, agyonütéssel fe­­­­nyegetvén azt . . az asszony futott, az ember utána,­­ ki úgy látszik, elég kótyagos volt arra, hogy el ne érje egy hamar, utóvégre mégis csak megku­­sángolta — erre néhány szembejövő legény az­ asszony védelmére kelt, az embert lekapták és úgy­­ elverték, megvérezték, hogy alig tudott föltápász-­ kodni, kár hogy valami vándorkomédiás (ezeknek­­ is bőviben vagyunk) bengáli tüzet nem csinált e­­ jelenet illustratiojára, talán így verődött volna oda valami rendőrségi közeg a bátrabbak közül, mert ezek rendesen féltik cifra öltönyüket a kiporozás­tól, inkább megugranak maguk a garázdák elől. így aztán minden ismét szépen elcsendesül — szent a béke! Most mondja valaki még, hogy nincs nálunk elég változatosság, szórakozhatunk, szebbnél szebb, épületesnél épületesebb események merülnek föl szemeink előtt. Még a szerb tövis is egyre dísz­ült és gyönyörködteti a szemet! Sarlós Gerő, lobbi ü­lésszakban elvégzendő teendőiről mint: az uzsora­törvény, a vám- és bankügy, a békebírói intézmény, a büntető törvényről stb. Az uzsorára vonatkozólag felemlítjük itt képviselő úrnak azon ígéretét, mely szerint a törvényhozásnál oda fog működni, hogy a pénzintézetek alapszabályai revi­­diáltassanak, mert tény az, hogy jelenben a pénz­intézetek is nagyban űzik az uzsorát. Végül pedig buzdítva választóit, hogy a közü­gyek iránt na­gyobb érdekeltséget tanúsítsanak áttért a legköze­lebb hozandó törvények iránt való egyéni véle­ménye és nézetének ismertetéséhez, mit miután a jelen voltak helyeslő tudomásul vettek, oda nyilat­kozott képviselő úr, hogy mint a múltban úgy a jövőben a törvényhozásnál mindig lelkiismerete sugallatát fogja követni, mely eltérve minden mel­lék­tekintetektől, a haza felvirágzásának és pol­gárai jólétének előmozdítását tűzi ki neki felada­tául. Ennek megfelelni, ezt szent kötelességének ismeri. Beszédének kiválóan fontos része a 80 milliónyi kölcsönről való nézet nyilvánítása volt, melyet minthogy teljesen megvilágítja e kérdést, itt egész terjedelmében teszem közzé. A 80 millió kölcsön tárgyában úgy­mond — hozott törvényt szükségesnek tartottam, azért nem is szavaztam ellene. E kölcsön célja volt, a kincstári készlet meg­alkotása, — az állami biztosítást élvező pályákon szükséges beruházások fedezése, az 1873. XXXIII. és 1874. XIV. törvény alapján felvett 153 milliót kölcsönnek járadék adóssággá átváltoztatásával és a kibocsátott kincstári utalványok beváltásával törlesztése. Ezen kölcsön sem oly terhes, sem oly ve­szélyes mint a 153 milliós és a helyzet is mely­ben megköttetett, kedvezőbb. Midőn a 153 millió kölcsön megkötetett vá­lasztani kellett két végzetes rész között: vagy meg­kötni a kölcsönt, vagy kimondani az ország fize­tésképtelenségét. Én ugyan Banquerott-ot a szédelgésnek indult világ felett birós­­éket ülő igazság nemezis a meg­mentő, mindent a valóság s a rend korlátai közé visszavezető igazságos ítéletének tartom, — de fej­lődése és bontakozása oly borzasztó, kegyetlen és végzetes, hogy lehetetlen be nem látnom, mi sze­rint ily végletektől nemzetünknek óvakodni kell. Bármily csekély is lehet azon 22 millió melyet egy másik törvény ezen kölcsönből a 153 millió kölcsönnek járadék adóssággá átváltozásával s a kibocsátott kincstári kötvények beváltásával tör­leszteni akar, én azt a helyzet tekintetéből kívá­natos kezdeményezésnek tekintettem. A pártkülönbség nélkül jelen volt választók lelkesült éljenzéssel oszoltak széjjel. Részünkről is egy szives „éljen“-nel üdvözöljük Balogh Károly urat, ki e beszámoló beszéde által világos tanujelét adta annak, hogy mint törvényhozó alapos készültségű­ és lelkiismeretes, mint választóinak képviselője pe­dig tapintatos s a népnek valódi atyja. Éljen. Aliquis, „szabadelvű“ Tisza- osztrákpárti képviselők még nem számoltak be választóiknak eddigi tetteikről és mulasztásaikról és nem nyilatkoztak, mi véle­ményen vannak a bank­ vám és quóta ügyben. Azért kellene, hogy a választók sürgősen össze­gyűljenek és az illető képviselőt ad audiendum ver­bum meghívják; kérdés: találkoznék-e oly képvi­selő, ki elég szemtelen lenne választói hívására meg nem jelenni ? G. J. Mohács, 1876. szept. 13. Balogh Károly ur a Mohács választó kerület országgyűlési képviselője múlt vasárnap tartotta beszámoló beszédét nagyszámú közönség előtt. A képviselő úr e majdnem 3 órán át tartott jeles be­szédében felsorolva a múlt év augusztus havától kezdve folyó év júniusig hozott törvényeket rész­letesen és kimerítően ismertette. Egyszersmind, számolva saját törvényhozói működéséről, minden egyes törvény ismertetésénél megemlítette az ál­tala elfoglalt álláspontot is. Ezek után megem­lékezett a törvényhozó testületnek a legköze­ apróságok. Újságolják a lapok, hogy a híres politikai — hir­b­éle — kritikai­ lapok és regénygyáros Jókai Mór a választók lajstromából kitöröltetett, mert múlt évi adóját a törvény szabta időben le nem fizette. Eltekintve a debreceni messiás e dra­­bantjáról felmerül ez alkalommal a kérdés: az or­szággyűlési képviselő, ki választási jogát (ha csak egy évre is) bár­mi oknál fogva elvesztette, marad­hat-e ezen idő alatt képviselő ? mert a választási tör­vény midőn a választók qualificatioját tüzetesen meghatározta, azt mondja: „választható pedig min­den választó“ ebből az következik, ha valamelyik választott országgyűlési vagy városi, törvényható­sági, községi képviselő illetőleg bizottmányi tag választói jogát elvesztette, annak okvetlenül man­dátumát le kell tennie, úgy­szintén a virilistáknak le kell mondaniuk előjogukról, ha őket ily sors éri. * Egy másik kérdés meg az: ha a gazdag Jókai Mór adóját nem fizette meg kellő időben, hogyan lehet adó végett exequálni szegény embereket, kik alig képesek éhező gyermekeik számára fekete ke­nyeret megszerezni? Felelt erre némileg pénzügy­­miniszter ő excellenciája ama rendeletével, m­ely­­szerint a fagy által sújtott vidékeken az adóvég­rehajtást csak kíméletesen rendeli eszközlendőnek; csak az a kérdés: mit ért ő excellentiája a kímé­letes adóvégrehajtás alatt ? nem lehet mást gon­dolni, minthogy az adóvégrehajtásra nézve egy oly rendelet is létezik, mely szerint azt kíméletle­­nül minden tekintet nélkül az időre és körülmé­nyekre nézve eszközölni kell.­­ Úgy látszik, hogy a pénzügyminiszer nagyon igyekszik az adózó nép terhein könyíteni, mert mindenféle nyomtatványokat, még az adókönyvecs­kéket is az államnyomdában és az Athaeneumban nyomatja, ott úgy mondja egyformán és olcsóbban állítatnak ki. Kérdés: váljon úgy van-e? de annyi bizonyos, hogy most a községek és a jegyzők az elviselhetetlen adó mellett még roppant nagy ha­szontalan költségekre kényszerítvék;­­ ugyanis egy községnek (vegyünk például alsóbaranyá­­ban) kell 3 forintáru ötnyelvű marhalevél, el kell menni a jegyzőknek vagy segédjének 8—10 mér­­földnyire Pécsre az adóhivatalhoz, mire 2 nap, legalább 10 forint költség és 2 kocsi fuvar a vas­útig és vissza felmegy; — máskor kellenek szinte ötnyelvű lólevelek, el kell menni értük Siklósra, mert azok e vidék számára Pécsett nem kaphatók, szinte az a költség, és így megy az az adóköny­vecskékkel a katasteri és más nyomtatványokkal. Előleges pénzbeküldés, vagy postai utánvét mel­lett ezen nyomtatványokat postán nem küldik, ha­nem kényszerítik a népet sok idő és pénzpazar­lásra, mert a nyomtatványokat az illetőnek szemé­lyesen át kell venni az adóhivataltól. * E hó végével összegyűl az országgyűlés és a Újdonságok és különfélék..­­ — Simonfay János pécsváradi választó­kerü­leti országos képviselő holnap az­az vasárnap délután tartja Pécsváradon választói előtt beszá­molását eddigi országgyűlési működéséről. Me­gyénknek többi követei hallgatnak. Bölcsek ők, gondolván: „hallgatni arany“­mig beszámoló be­szédek csak .... talmi ezüst lenne. — Pécs sz. k. város köztörvényhatósága bizottsá­gának e hó 25. közgyűlése lesz, melyen mint leg­fontosabb tárgy az új közigazgatási bizottság vá­lasztás alá eső tagjainak megválasztása van kitűzve.­­ A pécsi állami főreáltanoda tanár testü­letében a beállott új tanévre a következő változá­sok mentek végbe. Az újonnan szervezett 8. osz­tály német nyelvészeti tanszékére Koszt­ka Gy. körmöcbányai r. tanár helyeztetett át. A múlt év­ben meghalt Fuchs tanár helyére Darvay Móric lett kinevezve a vall. és közokt. miniszerum­ által. — Bermüller J. közkedveltségü tanárt pedig a bu­dapesti I. ker. gymnasiumhoz helyezték át; helyét ideiglenesen Asztalos József segédtanár tölti be. — A pécsi kir. adófelügyelőség egy a pécsvárosi tanácshoz menesztett ukas-ban megparancsolja (?) a többi közt, hogy bizonyos meghatározott ese­tekben a biró és egy eskütt által aláírt igazolvá­nyok neki beterjesztessenek. Most a pécsvárosi ta­nácsnak még be kell tanítania az adófelügyelőséget, hogy Pécs városában nincs bíró és esküdt.­­ A szegedi országos kiállításról múlt heti számunkban foglalt értesítést egy helybeli lap el­térő tudósítása ellenében az egyedi k­iteles kiállí­tási közlöny, az „Alföldi Iparlap“ alapján fentartva azzal egészítjük ki, hogy ns. Dobszay Antal pécsi kanonok úr kiállított tiszta, jó, kellemes szo­borért és Rosinger Károly pécsi timármester, úgy Zelesny Károly fényképész haladás és versenyképess­égért érdemérmet nyertek. —1. A pécsvárosi közkórházban ismételve tör­tént, hogy elme és más betegek különösen a kén­­szerítve oda juttatott személyek megszöktek, mi­­végett azután a közvélemény a kórházi felügyelő­séget korholja.­­ A­mint illetékes helyről értesí­­tetü­nk, a felügyeletet vád nem érheti, mert a kór­háznak egy­részt nincsenek helyiségei elmebete­gek részére berendezve úgy, hogy a lapokban már kétszer említett ablakról leugrott elmebeteg nőt felváltva és folytonosan egy betegápoló szürke né­néki által őriztetni kell.­­ A vasúti sínek alá feküdt ifjú pedig a kert azon részén szökött meg, melynél a keritésfalat a keresztül folyó vadvíz­árok miatt szorosabban elzárni nem­ lehet. Mig te­hát elmebetegek részére legalább egy ideiglenes helyiség nem rendeztetik be a felügyeletet az ily szökésekből eredő szerencsétlenségekért nem lehet felelőssé tenni. —­ Korunk ferde kinövéseinek egy példányát jegyezzük ide. Egy kedves mama leánykáját ne­velő intézetbe adá, főként azért, hogy franciául képeztessék. Meghallván azonban, hogy ott leánya még magyarul is taníttatik, szóról szóra ezen le­­véllel tisztelé meg az intézet tulajdonosiját: „Én­­ nem azért adtam leányomat nevelő intézettben a­­­hogy magyaru Tanyjon mert született nagyar majd­­ lesz néki. Ideje ha haza gyim­ elleget beszélni most­­ csak Tanuljon újat amit ithon nem tanulhat.“ Csa­­j­­oljuk a kedves mama kezeit csak hadd tanuljon­­ az a kis leány magyarul is, mert attól tartunk, hogy odahaza ő is csak annyira viszi mint a mamája. — A kereszténység egyik legszebb jellege az ir­­galmasság cselekedeteinek gyakorlása, kivált ak­kor, ha ez magasztalás helyett megvetést, emléke­zés helyett feledést, hála helyett fekete hálátlan­ságot, nyereség helyett nem mondom veszteséget, de kínzó betegséget, sőt kérlelhetlen halált hoz; az irgalmasság testi cselekedetei között legnehezebb és kétségen kívül hősi a betegek ápolása nem egy óráig, nem hetek vagy hónapokig, hanem egész egy életen át és nem is valamely kedves betegnek, ki talán testvér, szülő, férj vagy magzat, hanem egészen idegen, kit soha se láttunk, kit mindenki elhagyott — még akkor is, mikor esetleg a beteg­ség ragályos és igy igen sok esetben biztos halált okoz. E nagylelkű áldozatot hozzák a szenvedő emberiségnek pán sz. Vince leányai, máskép ir­galmas nénék, kik közöl egy a pécsi közkórház­ban hagymázból felgyógyulván, sorvadásba esett, mely betegségnek fájdalmai között is hosszú időn keresztül buzgón szolgálta a betegeket, mig maga is ágyba kerülvén, f. hó. 11-én a halál hideg karjai közé hanyatlott és 13-án szerény részvevőktől ki­sérve a budai külvárosi temetőben eltemettetett. Névszerint Trok Cziczelle született Kunovitzon, Morvaországban 1814-ben ápr. 13-án, középosz­­tályu szülőktől, az irgalmas nénék egyesületébe lépett 1868-ik febr. 2-án, a pécsi közkórházban 1869-ik szept. 24-től ápolta a betegeket. Hogy mi az irgalmas néne ott, ahol nem beszélni, hanem tenni kell, megmondja a protestáns Wickede, írván az utóbbi porosz-francia véres háborúnak alkal­mából: „A boroszlói irgalmas nénék, kik közöl többen követtek minket hadjáratunkban, hasonál­­hatlanul önzetlenek voltak követeléseikben s nagy­szerűek ténykedéseikben .... Valódi áldozatkész szelíd, a legönzetlenebb s minden személyes hiú­ságtól s kitüntetési viszketegtől ment, igazi keresz­tényi viseletek a harctéren, hol hiúság, önbecslés dics- és nyelvágy elég durván jelentkeznek, két­szeresen jól hat rám.“ — A szűki gazdasági kör által sept. 7. tar­tott állatkiállításon körülbelül 500 szebbnél szebb lovak lettek bemutatva, azonban a szarvasmarha kiállítástól több uradalmat visszatartott az uralgó

Next