Pécsi Figyelő, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-09-21 / 38. szám

VI. évfolyam. Előfizetési díj: Postán vagy Pécsett házhoz küldve: egész évre oft., fil­­évre 2 frt. 50 kr., negyed évre 1 ft. 25 kr. egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szomba­ton. Egyes számok kaphatók Weidinger N. könyvkeresk. (Széchényi tér). Pécs, 1878. szeptember 21-én 38 ik szám. FIGYELŐ. Hirdetések ára: Egy öt­hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 8krt többszöri megjelenésnél ár­leengedés adatik. Minden hir­detés után 30 kr. bélyeg dij fizetendő. A nyílt tér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. Az asziszek-novi-i vasút. Élelmes faj az a német, alig van valami balesete is, melyből azonnal hasznot is ne húzna, holott az a ma­gyar még saját kárán sem bir ta­nulni. Íme az osztrák hadvezénylet os­tobasága, az osztrák hadélelmezés­nek kritikán alóli nyomorult állapota, azon körülmény, hogy Magyarország ifjúságának színe virágát vitték a bosnyák mészárszékre, nagyon al­kalmas ürügyet szolgáltatott arra, hogy a magyarországi kereskedelmi érdekeket századokra megsemmisítő vasútnak sürgős kiépítését a magyar sz. korona területén át­erőszakolva keresztül vigyék és pedig a mi an­nál rosszabb — alkotmányos után. Jól tudják, hogy a legelvetemül­tebb magyar kormány sem volna felvehető ily alkalmas ürügy nélkül ezen vasút kiépítésének javaslatát a ház asztalára tenni, ámde a drága magyar véráldozatok a közös hatvan milliónyi és még további százmilliók áldozatán meg van teremtve az al­kalmas ürügy, mely most már égető szükségnek tünteti elő ezen nemze­tünk kereskedelmére halálos döfést adó vasútnak rögtönözve leendő ki­építésére. A kormány már beegyezett, csak az alkotmányos formalitásokon akar keresztül esni, no de azért oly se­besen készül mindenre elő, mintha a törvényhozás az engedélyt már megadta volna. A horvát nemzet áldozatainak egy recompenzatiójaként is követeli e vas­utat. Igaz, hogy szlavón megyék tiltakoznak ellene, minél fogva e vasutat még a horvát nemzet kíván­ságának sem lehetne tekinteni, de ez nem gátolja le.Wenckheim minisz­tert abban, hogy a horvát nemzet áldozatait (?) elismerőleg fel ne em­lítse. „A horvát nemzet áldozatai!“ így gúnyolják meg a magyar mi­niszterek a magyar könnyelmű nagy­lelkűséget, mely évenként milliókkal járul hozzá a horvát állami igazga­tás segélyezésére azért, hogy érte hálátlanságot arasson! Vagy igen, a kormány irányá­­ t A a e i a. Ceraux JElvíra. M. J. Szegény Elvira, mily hamar elvirág­­zott. Ott fekszik halottan a hófehér ágyon, maga is hófehéren, mint letört liliom. Csak szive táján van egy sötét helyecske, nem nagyobb egy hü­velyknyinél. Eben haja úgy buli oldalára, mint meglippedt két sas­szárny: alabástrom homlokán a menny nyugalma honol, szeme még lehunyva is kaczérkodik azzal, aki ránéz. Milyen le­hetett e szemek tüze! Az íves bársony szemöld most gyászmenyezetként borul a gyönyörű pillákra s az egykor eperajkban nem czikázik a vér, hogy csókra delejezze, a kinek szeme oda tapad. Pedig ez ajak sokat csókolt, az a le­hunyt szem czikázta a csapodár szerelem villámait, a most keresztet tartó két hév­vel ölelt­ Elvira virágok között fekszik, virág­­h­us leány volt. Egy apácza az olvasót morzsolja lá­bainál és sír. Azért könnyezik-e, hogy ily szépen kell e elsorvadnia a leánynak, vagy azért, hogy ő oly lassan hervad a kolostor mo­gorva falai között, m­íg keblét az érzelmek lávája fonyasztja, ki tudja. De ime ott a sarokban egy úri­em­ber, talán rokon, halk hangon beszéli el a leány történetét, ki a ravatalon fekszik. Hallgassuk meg őt, az öreg beszélő atyja Elvirának. Mellét a becsületrend sza­lagja disziti. rSzegény leányom, szól az öreg ka­tonás alak. Kapitány voltam mikor szüle­tett. Szakasztott mása volt édes­anyjának, kit szerencsétlenül... vesztettem el. A kó­ban a horvátok nem­ voltak hálátla­nok, hiszen ők majdnem egyhangú­lag szavazták meg a kormánynak a magyar közgazdasági érdekek tiz évre, vagy örökre leendő lenyű­gözé­­sét s innen b.Wenckheim urnák el­ismerése. Mindezek daczára azonban a szi­­szek-novi-i vasút kiépítésének tör­vényhozási engedélye még nem oly bizonyos, mint azt a kormány hiszi, ebbe be­törhetik a Tisza-kormány kése, mert egyáltalán nem igaz, hogy ezen vasút kiépítése az élelmezésre elkerüülhetlen, de az sem igaz, hogy tetemes előnyökkel járna az élelme­zésre nézve. Ezen vasúttal az élelmezés aka­dálytalan folyama az elfoglalandó területeken biztosítva éppen nincsen, ha az elfoglalt területek békében maradnak, sokkal hamarabb és ke­vés költséggel kiegészítendő kőuta­­kon a közlekedés eléggé biztosítva lesz, ha nem, akkor amúgy is Novi­­tól tovább építendő vasút sem lesz a szállításra használható, mert a fel­kelők folyton megrongálni fogják és nem engedik meg annak forgalmát. De hiszen a könnyebb élelmezés amúgy is csak ürügy, a fő a­mit elérni akarnak ez erőszakolással, hogy a keleti kereskedés útja Bécs fel­terettessék, hogy az olcsóbb és rövidebb Magyarországon átvezető út lehetetlenné tétessék, és ezt csak oly kormány, oly törvényhozás ál­tal lehet elérni alkotmányos úton, mely hazája érdekeit semmibe sem veszi. — Somogy megye bizottsága szept 16-án rendkívüli ülést tartott, melyen a mozgósítottak családai és sebesültek segélyezése ügyének letárgyaltatása után — bár nem volt napirendre tűzve — fel­olvastatott a belügyminiszter leirata, mely­­lyel megsemmisíti a megyének a Boszniá­ba rendelt előfogatok tárgyában hozott végzését. Szalay Károly indítványára a megye újból fentartja hozott határozatát s feliratot intéz az országgyűléshez, hogy a bel- és honvédelmi miniszterek a képvi­selőház által vád alá helyeztessenek. — Szabolcs megye törvényhatósága szintén feliratot intézend az országgyűléshez Bosz­nia szerencsétlen occupatiója és a minisz­térium felelőségre vonása iránt. — Horvát testvéreink lelke­­sedése is hűlni kezd az occupatio iránt. Jelesség engem ezredemnék tartott s Elvi­rámat jámbor apáczák gondjaira bíztam. Jól nevelték, vallásos volt és lelke oly szép, mint porhüvelye. Tizenöt éves korában, midőn letettem a kardot, hogy nyugalom­mal cseréljem fel a nomád életet, magam­hoz vettem. Bár ne tettem volna!! De hiszen épen azért tettem, hogy neki éljek, ki hű mása volt felejthetetlen nőmnek. Kedvező viszo­nyok között éltem és folytathattam a leány képezését. Katonaember létemre igyekez­tem szivét is képezni s előkészíteni őt az életre, hova pár év múlva belépendő volt. És ő belépett az örök életbe. Taníttattam zongorázni, külföldi nyel­vekre, tánczolni; tartottam mellette varró leányt, tanítót. Csak a festészetet nem kedvelte. Há­rom mester is járt egymásután hozzá, hi­degen fogadta őket és nem tanult semmit. Két évvel ezelőtt egy olasz család te­lepedett meg fálunkban. Bernio Romeo a család egyik tagja, legidősebb fiú, gyönyö­rűen festett, most is van tőle birtokomban két felséges aquarell. E két képből is lát­hatóra, hogy Elvirát szereti. Leányom ki úgy idegenkedett a festészettől, lázzal kez­dett dolgozni, négy-öt órán át forgatta naponként az ecsetet. Gyanakodni kezdtem. Először nyomoztam, majd üldöztem a vi­szonyt. Mint katona beleegyeztem volna a viszonyba, mint Ceraux marquis — nem. Elűztem Berniot. Elvira nem habozott, szive után ment és követte mesterét. E°y hajnalban üresen találtam ágyát. Kutattam utána sokáig, de nem talál­tam föl. A gonoszok jól őrizték! Ez a szű­zies leány, ki itt halottan is szebb mint az angyalok, talán a nyomor elől futva, mikor eladta mindenét, áruba bocsátotta magát. Szörnyű sors! Ha a férfi nyomor­­ban­, ha, Délkülön, ha nincs semmije­, meghalhat éhen. De a nő, a szerencsétlen. A horvát hivatalnokok, kiket Boszniába rendeltek arany hegyeket ígértek maguk­nak. Azt hitték, hogy Bosznia számukra tejjel mézzel folyó tartomány lesz. Mióta azonban dicsőség és pénz helyett csak nél­külözésekre találnak, sőt gyakran életve­széllyel kell küzdeniök, a jó urak lelke­sedése is tetemesen lelohadt. — Most a még otthon maradt horvát hivatalnokok rettegnek, hogy talán őket is kirendelik az uj tartományba. A hazatértek áldják a boldog otthont és keményen állitják, hogy nincsen az az ár, melyért újra Boszniába mennének czivilizálni. — A d­un­a­il­ávai vasút meg­hosszabbítása a Dunáig. A fiumei ipar- és kereskedelmi kamara közelebb tartott ülé­sén a kamara elnök szóba hozta, hogy a duna-drávai vasút üzletét az állam veszi át s igy Bátaszéktől egész Fiuméig a ma­gyar államvasuti igazgatóság kezében lesz a forgalom, kivéve az 55 k­mtr. hosszú Károlyvár-zágrábi vasutat. Ezentúl, jegyző meg sokkal könnyebb lesz a déli vasút versenye ellen küzdeni s csak az volna még kívánatos, hogy Báttaszéktől a Du­náig is épitessék vasút, hogy az átrakódás a hajóról közvetlen a vasútra történjék a mi által a deficzit megszüntetése remélhető. Valóban kívánatos is lenne, hogy e vona­lat az állam tökéletesen kiépítse, mert ez­által a forgalom bizonyára élénkülni fog és állam ez után a nagy subventiótól il­letve defic­ittől csakugyan megmenekszik.­­ A gziszek­novii vasút ügyé­ben legközelebb ő felsége elnöklete alatt tartott közös minisztertanácsban melyen Andrásy Gyula gróf, Ryland Rheidt gróf, Hoffmann báró, Tisza, Széli, és Péchy mi­niszterek is részt vettek, elhatároztatott, hogy miután a törvényhozás nincs együtt a sziszek­ no­vii vasút most ki nem épithető és a Krajnában levő csapataink élelmezése fuvarozással is keresztül vihető. Más hírek szerint a sziszek-novi­ vasút kiépítése ha­tározott tény , melynek ellenében Tisza Kálmán csak azt jegyezte volna meg, hogy az csak mint katonai vasút vonal az oc­cupatio tartamára és a hadsereg szükség­letének szállítása végett hozassék forga­lomba. — Váljon Tisza Kálmán megma­rad-e ezen határozata mellett — vagy csak ez is humbug, por a nemzet szemébe? Majd meglátjuk. A Háború Zách Bihacsnál vereséget szenvedett ezt már múlt la­punkban említettük s hogy e vereség a felkelőket felbátorította az ter­mészetes és igy nem igen ütközünk meg azon, hogy a bosnyákok északra Bihacstól a szlaini határezredbe betörtek és itt 5—6 falut elpusztítottak és lehamvaztak. Mind­e­­nütt elkeseredés uralkodik a kormány ellen, mely igy védtelenül hagyja az ország ha­tárait. Azon vélemény van a nép közt el­terjed­ve, hogy most Bosznia fogja Magyar­­­országot occupálni. Ennyire vitték a tudat­ba semmije sincs, még mindig áruba bo­csáthatja kincsét — szemérmetességét. Nem vádolom Berniot, és nem leá­nyomat. A derék olasz ifjú futott Elvira elől és a szerencsétlen leány, talán épen a feletti bánatában bukott el az erény ösvé­nyén. A longeham­pi lóversenyen 18**-ben egy virágárus leány lett híressé. Azt írták a lapok, egy oly szép leány mint a bájos Elvira, nem árult még virágot soha. Az én leányom volt. Lerázta rövid idő alatt a nyűgöt, melybe gonosz emberek és még gonoszabb asszonyok verték és elhagyta őket. Aztán, ha már szivének, lelkének zo­­mánczát, himporát nem árulhatta, árulta a virágokat, mosolyát. Egy versenyen — hajh! magam is ott voltam. És ott volt Romeo is. Borza­dok, ha e délutánra rá gondolok. Leányom felismert és­­ hozzám közeledett. Lebo­­rult előttem és én azt mondom, hogy nem ismerem. Félőrülten tekintett fel az égre, onnan a földre, földi üdvére, Rómeóra, ki busán állt egy padsor végén. Mikor leányom hozzá sietett, összeret­­tenni látszott. Valamit beszélgettek. A kö­zönség nem ügyelt rájuk, legföljebb is a sportmanok irigyelték a szép olaszt. Ro­meo papírt vett elő és iránt. Irt valamit és azt zsebébe rejtette. Egyszerre Elvirám elébe térdelt, megcsókolták egymást. De leányom nem kelt fel többet. Szivét ke­resztül is ütötte Romeo. Nézzék azt a kis sebet, az a tőr helye! Minden oly gyorsan történt, hogy a legközelebb állók sem vették észre, annál kevésbbé akadályozhatták meg. Romeo eldobta tőrét, egy marquis fel­vette és ma is emlékként őrzi, mert a tör­vényszék átengedte neki. A gyilkos elfogatott. Én, mint katona, meglehetős rigorositással jártam a dolog után. Ez az én szerencsétlen leányom tör­ténete. o Hnlattató. — A X helyiségben megjelenő lap szerkesztője és egyik előfizetője között ilyenforma párbeszéd keletkezett: Előfi­zető: Önnek lapja elég tartalmas, de sajnos, hogy a tárczája üres. Szerkesztő: Igen, mert a lapot munkatársaim csak betöltik, hanem a „tárcz­át“ az előfize­tőnek kellene megtölteni. * — T. tanár, ki szörnyen szórakozott szokott lenni, kellemetlen orrhangon be­szélt. Egyszer, midőn épp a tanterembe akar benyitni, hallja, hogy ott benn az ő hangján valaki már nagyban prelectióz. — Én hát már be­mentem volna? — kérdi szórakozottan önmagától s meg­fordulva haza ballagott. * — Ha még sokáig tart ez a száraz­ig, úgy minden barom oda lesz! — szólt az ur öreg gazdasszonyához. — Oh, csak nagyságodat tartsa meg a menybéli úristen! — fohászkodott az öreg nő. Jan tábornokok, Andrásy, egy kapzsi ka­­marilla a dolgot, hogy már Magyarország integritása is meg van rá támadva. Az albán liga a mint a lapok írják napról napra erősbödik és jelenleg már 130000 fegyveres felett rendelkezik. A ke­leti Boszniában öszpontosult felkelők szá­mát 40000 emberre teszik kik 4 főponton vannak öszpontosulva jelesül a fő haderő Zvorniknál 26000 ember 12 ágyúval, Bje­­linánál 6000 ember 8 ágyúval, Tuzlánál 5000 ember 6 ágyúval és végre Gracza­­niczánál 4000 ember 4 ágyúval. Ha most ide számítjuk a novi-bazári pasalikban öszpontositott felkelők hadere­jét: 8000 fegyveres felkelőt, 6 tábor ar­­nautát és 3 zászlóalj török nizámot, ez mindössze mintegy 13—15 ezer embert tesz s igy a szétszórt felkelő csapatok­kal együtt azok száma 200.000-re tehető. A 15-dikére bejelentett műveleteket a császáriak csakugyan megkezdették a Szá­vánál és ezen folyón átvonultak. Egy par­­lamentári elitnek ment és mondá, hogy Samacz városa meg fogja magát adni, mire a csapatok oda bevonultak, azonban mégis a házakból történtek egyes lövések rájuk, mire a várost lövöldözni kezdték, a török negyedet föl is gyújtották és a fel­kelők a városból kimenekültek. Azt hiszik, hogy a felkelők azon csapatai, a­kik a Szávától Dobojig terjedő úton lézengenek, már eddig a császáriak által be vannak kerítve. Filippovics táborszernagy az új had­műveletekre nézve úgy nyilatkozott, hogy bizonyos benne, miszerint négy hét alatt az osztrák sereg a kilátásba vett terület m­a lesz. A „Lloyd“ erre nagyon helyesen azon kérdést teszi: minő hát ezen kilátásba vett terület, és meddig megy? És mégis mindezen nagy készületek daczára a bosz­niai főhadparancsnokság ép oly kevéssé bizonyos a sikerre nézve, mint az occupa­­tiót szorgalmazó bécsi clique, mert már hallatszanak hangok, hogy ha lehetne jó szerivel az occupaló seregeket haza hívni, ez talán előnyösb lenne, mint egy bizony­talan kimenetelű hadjáratba még jobban bemártani magukat, a főnehézség csak az, módot találni, hogy ez megtörténhessék, anélkül, hogy Ausztria hadi tekintélye és politikai befolyása csorbát szenvedjen. A Szamacz bevételét tudató részletes távirat így hangzik: Pénteken Bródnál és szombaton Sza­­macznál seregünk hadműveleteket hajtott végre, melyeknek kedvező eredménye a legnagyobb hatással lesz a Szapáry-had­­test legközelebbi mozdulataira. Szamacznál az átkelés a Száván a legnagyobb szaba­tossággal ment végbe, már néhány napja gőzkomp állíttatott ott föl, s a Bienerth­­had­testhez tartozó dandárok öszpontos­ítása gyorsan megtörtént. Egy monitor ott fog­lalt állást, hol a Boszna a Szávába ömlik; a fölkelők a partokon állottak, s magában Szamaczban is 6000 főnyi ellenség volt. A És Romeo? Vallott bőségesen. Elmondta hogy rajongásig szerette Elvirát, hogy ő kérte: ölné meg. És ő minden kívánságát teljesíteni akarta kedvesének. Csináljanak vele a mit tetszik. Az öreg úr elbeszélése után huszonnégy órával csakugyan olvas­ható volt a lapokban, hogy Bernio Romeo, a lóversenyek királynőjének gyilkosa, bí­rái előtt összeomlott és meghalt. Orvosai constatálták, hogy a­­ szive hasadt meg. Erre a szerencsétlen katona igy kiáltott fel: ezer millióm bomba, ősi nevem meg van mentve! De legalább a guilotineig élhetett volna. Kit kell elitélni! Ez a kérdés, mama CB altigailH .VaOflAg­ - » fölkelők csoportjai jól föl voltak fegyve­rezve, néhány régi török ágyúsuk is volt, s úgy látszik, el voltak határozva végső lehelletükig küzdeni. A balparton parti ütegek állíttattak föl, s az átkelés reggeli 6 óra után a leg­nagyobb óvatossággal megkezdődött, s mi­vel a fölkelők kezdetben nem igen mutat­koztak hajlandóknak visszavonulni, a mo­nitor működni kezdett. A felkelők rövid ideig tartó, gyönge tüzelést kezdtek, s azu­tán megfutamodtak. A monitor és a Száva balpartján felállított üteg alig tettek 15—20 lövést, mikor a város filára, kitűzték a fe­hér zászlót, s egy parlamentair jelent meg, tudatva, hogy a város megadja magát s a küldött áll­­ót arról, hogy a város nyug­ton fog maradni, csapataink bántatlanul bevonulhatnak.Erre csapataink elkezdték a várost megszállani, azonban a parlamentair biztosításai daczára is lövöldöztek néhol a házakból, s csapataink ellenállásra buk­kantak. E miatt megkezdődött Szamacz lövetése, s a török­ negyed kis házai né­hány perc­ múlva lángban állottak, míg a keresztény­ negyed viszonylagosan nem so­kat szenvedett. Kevéssel 12 óra után Samacz meg­szállása teljesen végre volt hajtva, s ezer­szeres „hurrah“ kiáltások között vonultak be csapataink a megfékezett városba, mely nem egyébb romhalmaznál. A fölkelők részint elfogattak, részint elfutottak, s futásukat vagy a hegyek, vagy azon állások felé intézték , melyeket csa­pataink dominálnak. Kétségtelen, hogy a Száva partjától Dobojig terjedő területen a fölkelő csoportok közé vont vasgyűrű, mely eddig a Száva felé nyitva volt, most már teljesen be van zárva. Dobojnál csata folyik. A gőzhajók a Száván mától fogva megint közlekednek Samacztól fölfelé. A Bienert báró altábornagy parancs­noksága alatt álló csapatok, melyek e hó 14-én lépték át a Szávát, megkezdték a támadó hadműveleteket, s ezek, mint a beérkezett táviratokból kiderül, zavartala­nul folynak. Szeptember 15-én este a Sakova és Gradacac közti parti vonalat a B­oszna irányában megszállották s legott lefegy­verezték a lakosságot. Az ottani erődben 2 ágyú találtatott. A keresztény községek hódolatukat fejezték ki az osztrák-magyar hadak előtt. Szapáry László gy.­ártábornagy egy­idejűleg kezdte el Dobojból a kombi­náti támadást s 15-én reggel nagyobb kém­szemle csapatokat küldött a lázadók el­len, melyek, föl is taláták az ellenfélt s csetepaték támadtak, melyek reggeli 8-ig tartottak; részünkről Manz hadnagy a 4. vadászzászlóaljból s mintegy 21 katona sebesült meg. Egy Graczanieza ellett szeptemb. 16-án reggel indított osztag e várost el­hagyottnak találta. A felkelők részint éjszak felé, részint Dél-Tuzlába vonultak . Bankár: Miként van az, hogy a tu­dósok eljárnak a gazdagokhoz, de a gaz­dagok nem igen keresik fel a tudóso­kat? író: Az csak azért van, mert a tu­dósok tudják, hogy mi hiányzik nekik, míg a gazdagok nem tudják. * — Ugyan édes öcsém, mért nem há­­zasodol már meg? hisz te el tudnád a feleségedet tartani? — Igen, eltartani csak tudnék egy nőt, de — ruházni, ruházni! * Del­ő: Oly büszke vagyok leányaimra! a bonnetól oly pompásan megtanultak francziául, úgy csevegnek, mint igazi fran­­czia hölgyek; a gouvernante-tól a legszebb német nyelvet tanulták meg s a nyelv­mesterrel a legtökéletesebb angol nyelvet beszélik, mint csak a legelőkelő­bb ladyk! Ur: És magyarul ? Del­ő: Ah, mi a hazai nyelvről sem feledkezünk meg, és magyar cselédeket tartok, azoktól tanultak leányaim magya­rul.« Egy vidám öreg katonatiszttel sok bohóságot követtek el barátai, így egy reggel amig aludt, mezeden lábaira fel­csatolták sarkanyigait. Midőn fölébredt, nagyot kaczagott ennek láttára. — Nézzétek, — mondá — az a sza­már inasom este csak a csizmát húzta le , a sarkantyúkat a lábamon felejtette : « — Betegnek tetszik lenni, drága nas Bám­? — udvariaskodik a falusi dandy. — Betegnek beteg vagyok, de l­­ony nem tetszik, — felelt a hölgy. ** •»»»» _ n.

Next