Pécsi Figyelő, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-20 / 16. szám

VI. évfolyam. Előfizetési díj: Postán vagy Pécsett házhoz küldve: egész évre 5 ft., fél­évre 2 frt. 50 kr., negyed évre 1 ft. 25 kr. egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szomba­ton. Egyes számok kaphatók Weidinger N. könyvszeresk. (Széchényi tér). Szerkesztői iroda: Ferencziek utczája 22.sz.s eme le . Kéziratok vissza nem küldetnek Pécs, 1878. ápril. 20-án A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városházi épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, és Feszti Károly úr könyvkötő üzletében, Király utca (nemzeti casinó épület), valamint a vidéken minden postahivatalnál. 16-ik szám. Hirdetések ára: Egy négyhasábos petit sor egyszeri megjelenéséért Skrt többszöri megjelenésnél ár­­leengedés adatik. Minden hir­detés után 30 kr. bélyeg dij fizetendő A nyilt tér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. Kiadó hivatal: Taizs Mihály nyomdájában Majláth­ tér 22. szám alatt. Ki tehát a beteg ember? A sürgönyök bolondot űznek 8. világból, vagy, hogy szelidebb kife­jezéssel éljünk, tehát a sürgönyök tartják jól a világot hírekkel és táp­lálják hiszékenységét. Ma így, holnap meg úgy be­szélnek. Mivel is lehetne máskülönben az emberiséget mai napság megnyug­ Az orákulumoknak valamicskét csak kell mondaniok, s jönnek e végre az augurok és elmondják, hogy a muszkák meg angolok között pár hét múlva bizton kiüt a háború. Holnap szelidebb húrokat pen­getnek. Holnapután már ott fenye­getőzik az angol hajóhad a Darda­nellákban. Másnap meg uj kilátások nyílnak a békés kiegyenlítésre. Az­tán ismét beborul a láthatár! Most Ausztria-Magyarország is megüzente Oroszországnak, hogy a s­a­n-Ste­fan­ói békepontokat elfogadhatatla­­noknak tartja és az ellenségeskedé­sek megkezdése minden pillanatban várható. Majd ismét új fordulat áll be: Bécsben a muszkapárt kerekedett fölül és a háborúból ennélfogva nem lesz semmi. Anglia nem bízik Ausz­­tria-Magyarországban, s ez Anglia ismert önző politikája miatt nem mer adtióba lépni, s így tovább. De ki győzné azt a hosszadal­mas tréfát jellemezni, melylyel ez idő szerint az emberiséget boldogít­ják. Mi szükség is volt erre? Míg mi ugyanis azt várjuk, hogy maholnap megdördül az ágyú s Európa ismét vérmezővé változik, miért ne gyönyörködhetnénk inkább a béke malasztos áldásaiban, s a­helyett, hogy egymással farkassze­met néznénk fenevadak módjára, nem TÁSCIK. A húsvét története. A tempóra, a mores! Csak egy két század óta is hány intézmény és szokás tűnt el, melyet most csak könyvekből is­merünk ! Eltűntek nyomtalan. Az emberek a korszellemhez képest más intézményeket más szokásokat — a régieknél jobbakat s roszabbakat is — vettek fel. Az államok, a társadalom, a vallás mind alávetve vol­tak a terjedt művelődés által előidézett reformoknak.• A húsvéti ünnepek a régi keresztény egyházban teljes 8 napra terjedtek, a 12-ik század óta azonban 3, újabban pedig 2 napra szorították azokat. A húsvét mindenkor legkedveltebb ünnepe volt a hajdani keresztényeknek s a szülők leginkább csak húsvétkor keresz­­teltették gyermekeiket. A gazdagok a sze­gények számára nagy lakomákat rendez­tek a templomokban, oly szokás, melylyel nagy visszaélések történtek. A rabszolgá­kat felszabadították, ajándékokat osztogat­tak s a böjti szigor megtartása után gon­datlanul élvezték az örömöt (dominica gau­­dia) melyet dinom-dinámos játék, táncz s mindenféle bohóskodással szereztek ma­guknak. A pap délután a templomban hí­veinek tréfás s nevetést keltő adomákat, meséket mondott el, vagy felhasználta az alkalmat arra, hogy egyiket másikat nyil­vánosan nevetségessé tegyen. Ezen húsvéti nevettető szónoklatok (risus pachalis) ellen leginkább a reformátorok küzdöttek, és sikerrel, a­mennyiben azok a 16. század­ban már mindenütt beszüntettek. Az egész nagyhéten át nyitva voltak a templomok, a munka szünetelt. Nagycsü­törtökön, nagypénteken és nagyszombaton böjtölve és imádkozva töltötték el a napot a templomban, melyet ugyanekkor gyer­tyákkal és virágokkal az ünnepekre fel is díszítettek. A húsvét vasárnap előtti évét a hivek a templomban töltötték, mi számtalan ki­hágásokra adott alkalmat, úgy hogy ké­sőbb (305.) a nőket a virrasztásban való részvéttől eltiltották. Jobb lenne-e kölcsönösen mozdítanunk elő az emberiség javát? Ez a kérdés! És hogy nemmel kell vá­laszolnunk, az onnan van, hogy még mindig egyesek dicsvágya vezeti a világ so­rát s nem a népek érdeke. Több mint száz éve, Voltaire szégyenszékre állítá az angolokat, a­miért Kanadában talpalatnyi föld­ért embervért ontanak. Bizony nagy nyomorúság, hogy most még aljasabb érdekekért tesznek országokat siva­tagokká s vad állatok tanyájává változtatnak át virágzó városokat, nyájas falvakat. Európa aludt és Muszkaország­nak könnyű volt behatolnia a feje­delemségekbe és áthatolnia a Dunán a keresztény civilizáczió érdekében, mig kenyeres pajtása a porosz, őrt állott háta mögött. S a­mi az invázió után követ­kezett, tudja a világ. Pusztulás és rom mindenfelé; éhhalál és hörgés; a népvándorlás szörnyű képeinél is irtózatosabb jelenetek, tatárjárás, orgyilkosság, öldöklés. Mert ezt kívánja a muszka czi­­vi­­záczió és Európa gyönyörködik benne. Bizony pedig axiómává lön, hogy nem Törökország, hanem Muszka­ország az, mely jelenlegi szerveze­tében nem alkalmas a czivitizáczióra, a barbarizmus minden feltételét ma­gában foglalván; noha, ha a jelek nem csalnak, a nép ott is érzi már a nyűgöt és szabadulni szeretne el­nyomóitól. Annyival elszomorítóbb, hogy akarva, nem akarva mészár­székre hurczoltatja magát, hogy gyilkoljon és gyilkoltassék. A beteg ember tehát nem Török­ország, hanem Muszkaország. Tár­sadalma bomló­félben, népe vak so­k feltámadási körmenetet — mint az óhitűek ma is — a régi keresztények kora hajnalban tartották meg. E napon egy­szerűen csak „surrexit“ volt az üdvözlő szó, mire az üdvözlött „vere surrexit“-tel felelt. Az üdvözlés egy neme volt a hús­véti csók is, melyet az ismerősök az utczán is váltottak. A húsvét megünneplési idejének meg­határozása a 2. század közepe óta heve­sen nyilatkozott véleménykülönbségeket kel­tett a keleti és nyugati egyházban. A keleti egyház ugyanis ezen ünnepet a zsidókkal együtt (az u. n. Passahh) a holdjárás szerinti első hó 14 ik napján ülte meg, ha az mindjárt valamely hétköznapra esett is, mig a nyugati egyházban az a rákövetkező első vasárnapon tartatott. Ké­sőbb (325.) a uiceai közzsinat a nyugati egyháznak szokását az egész egyházban általános z­enormértékül előszabta s elha­tározta, hogy a húsvéti ünnep mindig a tavaszi nnpéjegyenbe eső teli­hold után következő első vasárnapon tartassák meg. Miután így ezen Ünnep, mely szerint jobb­ára minden keresztény ü­­nnep sorakozik — a hold járásához köttetett és márczius 22-től ápril hs 25-ig terjedő időszak kö­zött ingadozott. A kívánt egyformaság esz­közlésére akkoron a húsvét napja min­dig az egyh­ázfőnökök által tüzetesen meg­­határoztatott, és a tartományi zsinatokon, valamint külön körlevelekkel köztudomásra hozatott. Az említett kiszámításra a Meton féle módot használták, mely szerint a telihold minden 19-ik évben ugyanazon napra esik, és ezen időszámítás, melyet az alexandriai Cyril is elfogadott 525 körül az egész nyugati egyházban meghonosodott. Czélja volt, hogy a keresztények húsvéti ünnepe sohase essék egy napra a zsidók húsvéti ünne­pével. Mindazáltal 1805. (ápr. 15.) és 1825. (ápr. 3.) zsidók és keresztények egy napon ünnepelték a hús­vétet, a­mi 1903. (ápr. 12) 1923. (ápr. 1.) 1927. (ápr. 17) és 1981. (ápr. 19.) ismét beáll. A zsidók húsvétje rendesen a keresztények nagyhetébe, de (a Gregor-féle naptár szerint) sohasem márcz. 26. előtti és ápril 25. utáni napra esik. A keresztények húsvétja ellenben (ugyancsak a Gregor-féle naptár szerint) sohasem eshetik márcz. 22-nél előbbre s ápr. 22-ike utánra, térségben , falvai tudatlanságban, lakosai nyomorban várják a meg­váltót. Az ily nemzetnek kár más ország érdekeibe avatkoznia, söpörjön az a saját háza előtt. És ha Európának joga van a beavatkozásra, akkor azt első­sorban Oroszország irányá­ban kell foganatosítnia. Egy szóval, ha Európa folytatná és befejezné azt, a­mit Francziaország a krími háborúkor megkezdett, nekünk sem kellene attól tartanunk, hogy ma itt, holnap meg ott bujtogat a muszka és lázit a magyar állam egysége ellen. A beteg embert ideje volna meg­orvosolni, hogy saját országában is helyre álljon a béke és embernek érezze magát az ember.­­ A másod kiadású fúzió, mint azt múlt heti számunkban jeleztük, megtörtént, az új párt kiadta programm­­ját, mely h­atározatlanságaiban megegyez az első fúzió ígéreteivel olyannyira, hogy a kormánypárti lapok azt sajátjuknak lenni elvitatják. — ígéri az orosz hatalom ter­jeszkedésének meggátlását az Aldunán ép­pen úgy mint Tisza, ki azért az ellenke­zőt teszi: — ígéri a monarchia véderejének fentartását és a honvédség fejlesztését, az előbbinek őszinteségét nem vonjuk két­ségbe, azt sem, hogy e czélra még szigo­rúbbá teszik az adóprést. — ígér takaré­kosságot és az államháztartásban a súly­egyen helyreállítását. (De csak úgy, ha lehet.)— Akar vallásszabadságot, ez ígé­retnek egyelőre jó, majd elhúzzák újra a három évet, hogy tettleg létre ne jöhessen. — A főrendi ház szervezését is felvették, majd elhallgatnak ismét vele, hisz tíz évig reá­ért erre minden rendb­-rangú kormány, de azért még sem tette. — Rendezni akarja a közigazgatási bíráskodást, az egyesülési jogot, bírói függetlenséget, törvénykezési decentralizatiót, jó büntető eljárást, jó hi­­teltörvényt, birtokrendezési eljárást, pol­gári törvénykönyvet a közoktatás fejlesz­tését, sat­­sat­ ígér, — igér mindent és pedig közös ügyes alapon, jól tudva, hogy mindez azon alapon egyszerűen ki nem A néegylet és a m­­űk­ed­ve­­let előadások. Calmaniare audacter . . . Ha boldogult Nagy József volt pol­gármester láthatná, hogy az általa zsenge eszközökkel kezdeményezett és a trónörö­kös születése alkalmábóli alapításakor Rudolphineumnak nevezett városi árvaház jóték­ony hatásának tovább fejlesztése mily egyhangú pártolásban részesült a városi közönségnél, mily ragyogók azon nagyszámú alapítványok és ajándékok, melyek annak megnagyobbítására saját megfelelő épületnek felállítására rövid idő­közben az emberiség oltárára áldoztattak, ha láthatná, hogy még az anticlericalis szabadelvűek is nem csak teljesen meg­békítek, hanem dicsérőleg nyilatkoznak az árvák nevelése felett, mely a Paulai Vinczéről nevezett nénikre van bízva, ak­kor bizonyosan elégtételt érezne ama meg nem érdemelt mellőztetésért, mellyel városunk jólétéért és haladásáért buzgó törekvései jutalmaztattak, örömtől repdesve emberbaráti szive látván, hogy ezen árva­­ház, melyet ő teremtett meg, fejlődik és virágzásnak indul. Azonban minden örömbe üröm ve­gyül. A jótékonyság angyalának magasz­tos működése bosszantja a gonosz szelle­met, nem nézheti békén áldásos működését tehát álarctot ölt és ilyenben belevegyül az emberbarátok közé, látbatlanul hintvén az egyenetlenség a viszály konkolyát. Lapunk múlt heti számában a tárcza­­rovatban ismertettük a pécsi jótékonynő­­egylet által rendezett kétrendbeli műked­velői előadást és jeleztük annak fényes sikerét. A közönség félreismer­etlen je­lekkel megmutatta, hogy a nőegylet mű­ködését helyesli és pártolja, de éppen ez felkelti az embergyűlölőben az irigységet, meg is szólamlott az a „F. Z.“ múlt va­sárnapi számának tárczarovatában Sch. úr tolla által. Sch. úrnak nem tetszik, hogy a nő­egylet nem a felszólítására, nem az ő általa ajánlott czélokra, nem az ő általa helyeselt eszközökkel működik közre hu­manitárius törekvésekben, neki nem te­tszik az, hogy a nőegylet segélyzi a sze­gényeket, de hát ezért alakult, hisz ez működésének fő czélja, ha ezt el­hanyagolná, úgy a közönség méltán vonhatná meg tőle pártolását. Ellentétben ezzel a tőke képzést veti vihető, de nem is azért ígéri, hanem azért, hogy elbolondítsa, félrevezesse a választó­kat, ha sikerült többségre jutni, akkor majd kormányoz éppen úgy mint Tisza bécsi parancs szerint.­­ Az utóbbi fúzió szálai Bécsbe vezetnek, onnan adták ki erre a vezényszót, mert a lejárt Tisza és pártja helyébe okvetlen kellett más reactionarius pártot alakítani, ez pedig csak ujjabb nép­­ámitás utján sikerülhet és nehogy a füg­getlenségi párt többségbe jöjjön, mint azt a vidéki hangulatból okszerűen következ­tetni és megjósolni lehet. — Tizenöt aranygyapjas vi­tézt nevezett ki egyszerre az osztrák csá­szár, köztük van Eszterházy Mór gróf, Majláth György országbíró, Károlyi Ala­jos gróf nagykövet valamind­ig. Auers­perg osztrák miniszterelnök és több bukott miniszter is. — Arad sz. k. város közön­sége az angol szövetség mellett és az orosz ellen, úgy Románia integritása érdekében feli­ratot határozott intézni az országyűléshez. — Az országos 48-as párt f. é. május 5 én Budapesten a Hungária szál­lodában országos értekezletet tart, melyre a 48-as körök és egyesek meghivatnak Irányi Dániel a párt elnöke által.­­ A magyar és az osztrák quóta-bizottság megtartotta közös értekez­letét, melyen 13 magyar és 14 osztrák tag vett részt. Az értekezlet esti 6 órától 10 óráig tartott. Osztrák részről tettek bizo­nyos javaslatokat, de megállapodás semmi irányban nem történt. A vitát titokban tar­tani határozták el. A magyar bizottság tagjai az értekezlet után Wenckheim báró­nál jöttek össze. A magyar bizottság to­vábbi ülésében, miután az osztrák bizott­ságtól más írásbeli javaslat nem várható, elhatározta, jelentést tenni az országgyű­lésnek, hogy semmire sem­ mehettek, a­mi ugyan előre látható volt, minél fogva haza is jöttek. (Kár volt elmenni is, egyébként most úgy áll a dolog, hogy a quótát 5 felsége fogja meghatározni, miután pedig az osztrák császárnál mindig nagyobb ga­vallér volt a magyar király, előre látható, hogy ha nem is veszünk újra részt a 80 milliós osztrák bankadósságban, de az ál­talunk fizetendő qvóta minden esetre fel­emelve lesz.) szemre a nőegyletnek, tehát sem a koldu­sokat segélyezni, sem tőkét képezni nem szabadna, mire fordítsa jövedelmét, a kö­zönség önkéntes adakozásait? Bizonyosan csakis azon czélokra, melyeket Sch. úr lesz kegyes kijelölni. Sajnos, hogy az utóbbi két évben a szegénység oly annyira elharapódzott már, hogy a nőegylet nem képes alapszabály­­szerűleg bármi csekélységet tőkésíteni, ez pedig nagyon elkelne, nagyon jó volna a jobb időben tőkésített 11000 ftot meg­­szaporitani és azon alkalmas házat venni, a hol nem csak gyűléseit tarthassa, eset­leg varró oskoláját elhelyezhesse, hanem a hol a természetben befolyó kegyes ado­mányokat — tűzifát, — élelmi czikkeket sat. elhelyezze, míg most egyes egyleti tagok tetézett szívességét kénytelen igény­be venni. Mozgósítani szeretné Sch. úr azon 7900 frtot is, melyet a nőegylet egy gyer­mekkert létesítésére előteremtett, ezt is az árvaházra kívánja ruházni, természetesen hogy nincs benne annyi jogérzet hogy megértse, mikép azon pénzzel a nőegy­letnek nem szabad más czélhoz járulni, mint a­mely czélra a közönség által ada­kozva lett. Ez volna a legalkalmasabb eszköz arra, hogy a közönség jövőben megvonja a nőegylettől támogatását, ezt csak a go­nosz szellem sugallh­atná, mely ily áluton szeretne a jótékonyság angyalának áldásos működésében gáncsoskodni. A gyermekkert alapjául összegyűlt tőkét, erre ismételve figyelmeztetjük Sch. urat, nem szabad más, habár szinte emberbaráti czélra is fordítani, majd meg­jön annak is ideje, midőn ezen tőke saját kamataival és további gyűjtésekkel fel­szaporodva elegendőnek fog mutatkozni a gyermekkert felállítására. Megengedem, hogy Sch. úr szerint nyílt utczán, de még inkább nyilvános he­lyiségekben, tehát korcsmákban, sör- és kávéházakban megvitatva lettek a műked­velői előadások, én igen találónak, nem­csak valószínűnek tartom,hogy ama korcsma és kávéházi hősök, kikben a szép és ne­mes iránt amúgy sincs igen kifejlődött, avagy már nagyon is eltompult az érzékük, nem helyeslőleg nyilatkoztak a nőegylet működése felett; — no de e miatt egy cseppet sem érezték magukat az illető nők megsértve, mert az ily korcsmahősök rosz­­szalása csak magasztalásukra szolgál. KÜLFÖLD. Az angol folyton készül a háborúra; a német császár közvetíteni akarja a bé­kés megoldást s a kongressus létrejöttén dolgozik Bismarck. Francziaország kívánja a békét, mert a világkiállítást legközelebb már meg kell nyitni; Oroszország alamizs­náért kopogtat mindenfelé a czár által sajátkezű­leg irt levelekben; Olaszország lesi a konczot s fegyverkezik, mig mi isten kegyelméből még csak lézengünk. Ennyiből áll a helyzet képe.Teljes bizonyta­lanság uralkodik a háború iránt úgy látszik, mintha az egész csak puszta kardcsörtetés és maneuver volna,hogy Oroszországot meg­­rettentsék, s ha ez elérhető háború nélkül az igen szép lesz, de hogy inkább hihető az, mikép az orosz ismét csalfaságon töri a fejét s addig kunyerál, m­ig az oláh hadsereget lefegyverezte és álláspontja mindenütt megerősödött. Ekkor azután majd felbőszülnek a felsült diplomaták és a felhevülés perezében még bakokat is lőhetnek.­ Vér bizonyára fog folyni ekkor,­­ de sokkal több mint ha a dolgot nem engednék , hogy ennyire nője ki magát. Néhány sensationális hír is érkezett e héten. Gorcsakoff kijelentette Ghykának, hogy ha az oláh kormány óvást mer emelni a san­ stefanói békekötés ellen a hatal­maknál, a muszka hadvezérlet legott uta­­síttatnék Oláhország megszállására, alkot­mányának felfüggesztésére s hadseregének lefegyverezésére. Kijelenté azt is, hogy két muszka hadtest már megis kapta az utasítást Oláhország megszállására. Gorcsakoff válasza, melyet Salisbury jegyzékére tett oly zavaros, hogy abból a legellentétesb nézetek olvastatnak ki. A bécsi kormány, mondják, arról értesítette volna a portát, hogy a san stefánói béke­kötést minden erejével meg fogja hiúsítani. A portánál az angol befolyás megerősödött. Ah­med Vefik kormányelnök utasította Mussurus pasa londoni követet, hogy a porta nevében üdvözölje Salisburyt és mondjon neki köszönetet. A porta elren­delte hajóhadának egyesülését az angol flottával, ázsiai és európai hadseregét csa­takészen tartja és minden pillanatban várja a jeladást Angliától, melyre a muszkaha­dak elsöprését megkezdje. Az oláh kormány óvást emel az ellen hogy muszka csapatok özönlik el az or­­szágot. Ez óvást megelőzőleg már Rusz-Azt állítja Sch. úr, hogy a nőegylet az élőképek rendezése által egyes csalá­doknak tetemes kiadásokat okozott. Aka­rom hinni, hogy ezt is a gonosz szellem sugallta neki és nem benne megfészkelt rágalmazási hajlam, mert hát az egysze­rűen nem úgy van, volt alkalmam meg­győződni arról, hogy nagyobb költekezés terhe egy családra sem jutott, miután a jelmezek már meglevő, tehát nem külön e czélra beszerzett öltönyök átalakításával, és mondhatni igen sikerülten és fényesen lettek előállítva nagyon kevés költekezés­sel, de annál nagyobb örömmel és buz­­gósággal a vállalkozott nők részéről. — Úgy látszik Sch. úrnak igen gyarló fogalma van a nők ügyességéről, kivált oly czél kivitelében, melyet szívvel lélekkel felka­roltak. Az egyik élőkép elnevezésére nézve értse meg Sch. úr, hogy „castis omnia casta.“ Ismét magasztalására szolgál nő­inknek, hogy ők ezen élőkép hátterét, annak jelentőségét nem is ismerték; — ne is ismerjék meg soha! — A kép ren­dezését illetőleg pedig Sch. úr maga is el­ismeri, hogy az tökéletesen sikerült és hogy ab­ban minden mellőztetett, mi az erkölcsös ízléssel meg nem férne. Sch. úr elismeri, hogy a közvélemény úgy tartja, mikép a műkedvelők előadása nem esik bírálat alá, de ő azon túlteszi magát, mert szerinte a­ki a nyivánosság elé lép, az elvesztette jogát érintetlen ma­radhatni. Azonban különböztessük jól meg a dolgot, ha a műkedvelő jótékony czélra működik közre attól, ha más czélra lép fel a nyilvánosság előtt, mert az első eset­ben megkívánja a nemesebb érzés, a mél­tányosság, hogy a bírálat ott, hol dicsérni valót nem talál, inkább elhallgasson. Én tehát a gáncsolkodó bírálatot ez esetben határozottan rosszalom, rosszalom épen az emberbaráti nemes czélok tekintetéből, me­lyek előmozdítására a műkedvelői előadá­sok jobbadán rendeztetnek és melyek létre­jöttét az ily bírálatok által megnehezíteni annyit tesz, mint az emberbaráti czéloknak egyenesen ellene működni, a jótékonyság angyalának útjába állani. Egy helyes megjegyzése van mégis Sch. úrnak és ez az előadások egyik ré­szének németségére vonatkozik. Hogyan került ez a többi gonosz szellem sugallta reflexiók közé? Talán ezzel is a viszály konkolyát akarta elhinteni a nők között? Att tartom nem fog sikerülni. H. E.

Next