Pécsi Figyelő, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1879-08-02 / 31. szám

VII. évfolyam Előfizetési díj: Postán vagy Pécsett házhoz küldve: egész évre 5 ft., fél­évre 2 frt. 50 kr., negyed évre 1 ft. 25 kr. egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szomba­ton. Egyes számok kaphatók Weidinger N. könyvkeresk. (Széchényi tér).PÉCSI Szerkesztői iroda: Ferencziek utczája 22.sz. I. emelet. Kéziratok vissza nem küldetnek Pécs, 1879. augusztus 2-án­ A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben, a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városházi épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, és Feszti Károly úr könyvkötő üzletében, Király utca (nemzeti casinó épület), valamint a vidéken minden postahivatalnál. 31-ik szám. Hirdetések ára: Egy öt­hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 8krt többszöri megjelenésnél ár­­laengedés adatik. Minden hir­detés után 30 kr. bélyeg dij fizetendő. A nyílt tér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. Kiadó hivatal: Taizs Mihály nyomdájában Majláth­ tér 2. szám alatt. Az egyetlen eszköz. A tiszta kezű Tiszakormány csak nem tudja magát elhatározni arra, hogy a képviselőházi első alelnökre és a belügyi államtitkárra nehezedő súlyos vádak törvény- vagy esküdt­­széki tárgyalás alá kerüljenek, de arra sem, hogy kitegye szűrüket az esetben, mely pedig fenforogni lát­szik, hogy magukat tisztára m­osni képtelenek. Miért késik az elhatározás oly soká e kényes ügyben, a ,Magyar­­ország" leleplezése után gyaníthat­juk, de nem tudjuk, annyi bizonyos, hogy minél tovább elhúzódik, annál jobban megerősödik a gyanú, h­ogy a kormány nem meri sem tisztára mosni, sem feladni az alelnök és a gróf államtitkár ügyét; ez pedig az egész művelt külföld előtt végtelen lealázó Magyarországra, annak kor­mányára és parlamentjéra nézve. A magyar kormányzat határo­zatlansága éppen a legrosszabb idő­ben hatalmas töketőt ad a bécsi centralisatió kezébe czéljainak el­érésére. Bécsben 1868. óta folytonosai­ arra törnek, hogy a magyar kor­mányzatot diseredátálják, szemet hunytak sokáig, nem akarták látni a korruptiót, mely többé kevésbé jellegezte a deákpárti kormányokat, üdvözölték a fúziót, mely legalkal­masabb eszköz volt arra, hogy az erkölcsi romlás elérje netovábbját, mely a már kielégíthetlen érdekek harczában napfényre juttatá a bün­­tertőjét, — hogy pedig ne legyen módban a sokágú érdekek kielégí­tése, arról gondoskodtak a közgaz­dasági kiegyezéssel. Azt akarják Bécsben, hogy a magyar utálja meg a magyar kor­mányzatot, azt akarják, hogy a kül­föld megvesse azt és Tisza Kálmán minden tekintetben azon ember, kit legalkalmasabban lehet e czélra fel­használni, mert megmutatta elégszer, hogy egyedüli elve minden áron kormányra jutni, és azon magát fenntartani, míg csak felülről el nem menesztetik. Ez pedig nem történik meg ad­dig, míg véleményük szerint a ma­gyar polgár önként elmegy a retehs­­zab­ba , de a pokolba is, csakhogy egyszer megszabaduljon Tisza és társaitól. Tisza a mameluk sereg által akart államtitkárának felmentést és reha­­bilitatiót szerezni, erről már lemon­dott, de fenmmarad még Zichy, a kép­viselőnek. — Várady, a képviselő és alelnöknek rehabilitatiója, ha ez sikerül, ha az elvetemültség már azon fokon lenne a többségben — miben még kételkedünk, — akkor ujjongani fognának Bécsben, mert jól tudják, hogy az ily eljárás nem fel­­ingerelni, hanem felbőszíteni fogná a magyarországi közvéleményt a parlamenti többség ellen, de az egész parlament ellen is, ha hogy a kisebb­ség az eddigieknél erélyesebb elha­tározásra nem szánja el magát. De hát mi legyen ezen elhatá­rozás ? Megmondtuk már egy ízben, hogy az ily körülmények közt már a ki­sebbség erkölcsi érzete nem enged­heti meg, hogy egy ily többséggel folytassa tanácskozásait, hogy jelen­léte által tekintélyt adjon elhatáro­­zásainak és ezzel tevékenyen köz­reműködjék a haza vesztére. Ha a parlament többsége egy határozatával ön­magát megbecste­­lenítette, akkor a kissebbség annak üléseiben többé részt nem vehet. Ez esetben tehát ott kell hagyni a többséget csonka parlamentnek, meglássuk mire mennek az ellenzék tekintélye nélkül ! Annyi bizonyos, hogy elkorcso­­sított választási törvényünk és a törvényhatóságok jogainak konfis­­catiója következtében egy erkölcs­telen, erőszakoskodó, megvesztegető és vesztegethető kormány mindig képes lesz magának többséget terem­teni, ha mindjárt a pőczegödrök­ből is szedi fel képviselőjelöltjeit, a vá­lasztások útján tehát egyáltalában lhetetlen az ellenzéknek többségre jönni és a kormányt megbuktatni. Ez után tehát nem fejezhetjük ki a király előtt az ország közvé­leményét. A királynak tehát így nem szol­gáltathatunk törvényes okot és al­kalmat arra, hogy az ország köz­véleményének ellentétes kormányát elbocsássa. Meg kell tehát ragadni az egyet­len a törvények ellentétben nem álló módot, a kisebbségnek a parlament­­bőli indokolt kilépését, ez után fél­­reismerhetlenül ki van jelentve, hogy az ország közvéleményének meg­nyugtatására okvetlen szükséges a kormánynak elbocsájtása. Csak ez után lehet megmnutatni Európának, hogy Magyarország nem képtelen az önkormányzatra, csak ez után lehet a bécsi politika cent­­ralistikus törekvéseit ellensúlyozni. Mi haszna töltögeti az ellenzék a Dauaidák hordóját, mihaszna fá­radozik sisiphusi munkán, egy év a másik után gördül le az örök semmiségbe, az ország pedig mind rohamosabban indul az enyészetnek ily kormányzat mellett. T­Á­R CI A. Nirtusz virág. Egy szerény kis myrtuszt leltem Nem rég a völgy oldalán; Szép remények közt vevém fel S kedvesemnek átadám. A kis boh­ó vig mosolylyal Tűzte a dús fürt közé, S tükörében szösz hajánál Gyönyörködve nézdelé-----­De egyszer csak — oh, szörnyű vég — Fonnyadt a myrtusz virág; Aztán én se láttam többször Kedvesem vig mosolyát. Mikor pedig szép levele Zizegett mint a haraszt: Akkor ő is lenn pihent már Ott mélyen ... a föld alatt!. ______ Paál Gyula: Az őszi szél... Az őszi szél letarolta Az ákászok lombjait; E'némitá a ligetek, Völgyek s berkek dalnokit. Elnémított engem is a Sötét bú és fájdalom ... Oh, mert téged sírba tettek Én egyetlen angyalom! ______ Paál Gyula Szerettem én is .. . Szerettem én is egykor Egy ifjú szép leányt, De he szerelmem nála Visszhangra nem talált Sirt, zokogott a lelkem, Hogy halljam bús szavát, Borongni láttam mindig Szűz keble hajnalát. Mosoly sem ült az ajkon, Nem is fény lett a szem; Azok a dúlt vonások úgy fájtak énnekem !------­Boldogtalan ezerszer, Ki oly szívért eped, Mely szánni kész — de néki Szeretni nem lehet! Hű és igaz szerelmet Bár egyszer élsz csupán, De ha fájón csalódol Ne vágyjál uj után------­Szerettem én is egykor Egy ifjú szép leányt. .. De haj, szerelmem nála Visszhangra nem talált! Paul Gyula. Úti emlékeim. — Héviz. Keszthely.— Borsos Istvántól. Bocsássuk a földre a vándorbotot. Ez a barátságos, kedves hely maradásra készt, magához vonz, öle!, mosolygó ege mező­illata, pacsirtadala felvidít, meggyógyít; az árnyas, elvont hely csendes coloniája a betegeknek és ábrándozóknak, beárnyékol a természet S207 költészetével, megszentel néma imával! — Ebből a poétai frázisból pedig ne következtessünk elhamarkodva , hogy valami szomorú, elhagyott hely az, hol tán örökös sóhaj, panasz terhesiti a levegőt és dörgeti az eget! ott édeseim, több vizet fogyasztanak, mint verset gyár­tanak s több az egyszerű kedélyesség, mint a mi borzas poétáink geniális világ­fájdalma! Hej, te kedves Hév vizem azzal az egy­szerű, mosolygó tájjal, azzal a csendes ábránddal! Annyi szeretettel, vágygyal emlékezem reád! Ott úgy van ember, mintha egy közös család tagja volna valamennyi: boldog egy közösség! Héviz a mi kis egy­szerű fürdőnk, balatoni szent berkünk: egészen magyar az, egészen a mienk, olyan a képe, mindene: egyszerű, kedélyes, há­zias, komoly és szent! És hogy valami kényelmes angol félét is megnyugtassunk a dagadó puha párnák iránt: igaz lélekkel elmondhatjuk, hogy Héniz kényelmes, kellemes berendezés te­kintetében alig hagy fenn kiválni valót! Épületei külső csín által is kitűnnek. Van a fürdőhelynek csinos kápolnája, itt mond hálát a test a lélek üdvéért s a lélek a test üdvéért, és valóban ez elzárt kis vi­lágban, távol a durva zajtól, emberi hiú­ságtól. Voltak­­ majmoló „szellemóriások­tól“ : jól esik a szent berek árnyában egy kis magába térés, igaz töredelem, valódi ima! Mikor a zalaapáti apátságból (mely körülbelül '/* órányira fekszik Hévviztől) ide megérkeztünk, aligha tündököltünk az elegáns toilettel, persze mikor az embert a záporeső mosdatja, szélvész fésüli — nem is valami salonhős, Don Juán — — — De hát fürdőre magyar i­s a gyarlósá­gokat tökélyre tanítva, egy kis kedvvel, unalommal, derűvel helyrecsapva szittya­­voltunkat , úri tempóval vágtuk magunkat egy omnibusba, mely vendégeket szállít Keszthelyre, különben itt sokan vannak, olyanok is, kik Keszthelyről reggel kijön­nek a fürdőbe s este ismét visszamennek. A lakház egyik ablakából zongora­­hangok áradtak a szabadba. Itt is szóltak a „Kornevilli harangok.“ Talán valami bá­jos leányka ábrándozott vele. Jó ez a hang üdvözlésnek is, bucsúzónak is.-------„be­jártam kétszer a világot..s még utol­érhet bennünket az a megtiszteltetés is, hogy valami kis városi elmés poéta tolla alá s onnan valami „honmentő“ lapba ke­rülünk genreképnek. Isten veletek trilla v­­illák, serenádok!...• Az omnibuson azután bementünk Keszt­helyre, mely előttem örökre kedves em­lékű hely lesz s ha a végzettel a halál iránt alkudni lehetne: itt szeretnék én meghalni, álmodni a vadvirágok alatt hullámzúgás melletti No de félre az érzelgőséggel: egy kissé több életfilosofia s bizonyára nem csak a halált kívánjuk az ily helyen mely valóságos kis paradicsom: legalább én szivemből lennék ott Alia uram egy kis tűzről pattant bogárszemü Évikével ! Három dologról nevezetes pedig Keszt­hely, Georgikomáról, Balatonáról és­pen­megjegyeznünk, hogy az ekkép egyolda­lúig alakított bíróság ítéletére ép oly ke­veset adunk, mint az egész kormánypár­téra. Egy igazi becsületbiróság mindkét fél bizalmi férfiaiból és ezek által válasz­tott elnökből áll. — A lemondásra nézve tartja magát azon alapos hir, hogy az nem volt önkénytes és nem is Tisza Kál­mán, hanem sokkal magasabb akarat következménye. — A miniszterelnök még pár nappal azelőtt konokul ragaszkodott azon tervéhez, hogy Vitrady és Zichy ügyét pártkérdéssé erőszakolja, e czélból magát pártjának egy tagja által a képvi­­selőházban interpelláltatja és az adandó felelet arra szolgált volna, hogy a több­ség a vállaszt tudomásul véve ezzel reha­bilitálja a szerecseneket, mihelyt az sike­rült, miben nem kételkedett, egy törvény­­javaslatot akart benyújtani sajtótörvény revíziójáról, hogy mily irányú lett volna ezen revízió, azt megjelölni is felesleges. — Zichyre nézve Tisza uram felsült már, ami pedig Váradyt és saját személyét, mely a Zlohy-Deutsch ügyben nem ke­vésbé van ko­mpromitálva, — illeti majd meglássuk, hogy a mameluksereg tovább is megteszi-e a gonosz szellem irányában vállalt kötelességét. — A Pokrok a magyarokról. A csehek szövetségeseket keresnek — Ma­gyarországban. Rieger cseh közlönye ki­fejti, hogy a korábbi években létezett el­lentétek csehek és magyarok között alap­­jukat vesztették, minthogy, a csehek kö­vetelései egyetlen egy pontban sem érintik azon állást, melyet Magyarország kivívott, s az általuk megkezdett harcz nincs Magyarország állarajoga ellen intézve s azon állam­og fennáll és fenn fog állani függetlenül az Ausztriában történő alaku­lásoktól. Igaz, hogy a csehek évek előtt, első sorsban csak magukra gondoltak, s most is kénytelenek kinyilatkoztatni, hogy számos pont van a két állam egymás közti viszonyában, melyek Magyarország érde­kében is megváltoztatandók. A csehek épen nem cselekszenek saját emlékeik el­len, midőn lemondanak a magyarok uralma alatt élő szláv fajrokonokkal tartott szel­lemes kötelékről. A szükséges változások­nak azonban közös egyetértéssel kell megtörténniök. Ha a magyarok ily körül­mények között államjogukat többé nem látják veszélyeztetettnek, akkor államuk többi nemzetiségeit sem fogják természetes ellenségekül tekinteni, hanem azokban szö­vetségeseiket és barátaikat ismerik fel. Minthogy pedig maguk is autonómiára törekszenek, előzetesen is elismerik, hogy e tekintetben saját akaratuk szerint hatá­rozzanak, s kijelentik, hogy a magyar viszonyokkal szemben nem fognak ellen­séges magatartást tanúsítani. Végszeretetéről, ez utóbbiba beleértve az én bogárszemü Éyikémet is! A keszthelyi apát úr szívességéből szállás iránt biztosítva lévén: a város meg­tekintésére indultunk. Kedves, élénk, vonzó egy kis hely ez! Utczái rendezettek, házai csinosak s általán a város az első tekin­tetre kellemes benyomást tesz s ezen jó elővéleményt a részletek vizsgálata sem rontja le, sőt erősiti! De hát menjünk a Georgiconhoz, Festetics e pompás mauso­­leumához, melyben dicső emlékének minden­nap tömjéneznek. „Le a kalappal uraim!“ Hej és ha mágnásaink, tehetőségeink nagy részének lelkében csak századrésze égne annak a szent tűznek, lángoszlopnak, amely­­lyel Festetics vezércsillag volt a hazában; ha közös erővel, szent buzgalommal, tör­­hetlen akarattal kezdeményeznék, folytat­nák s végeznék a nagy eszme valósítását: a vállvetett erő mily óriási munkát vihetne véghez! az ókor mythosi csodáit újíthatná fel! „Szellemóriásainak“ lidéretnyomása alól kikerülve, szabad erővel, szabad szel­lemmel vihetnék a nemzetet a dicsőség napja elé! Politika, irodalom, ipar és ke­reskedés hatalmasan felvirágoznék s törté­nelmi dicsőségünk nem régi álom, hitreges csoda lenne! „Régi dal, régi dal, régi di­csőségről ...“ De jutott a régiből a jelen­nek is kevés: Keszthely büszke lehet gaz­dasági intézetére, ez emeli Keszthelyt a provinciális városok közt egyik tekintély­­lyelEz adja meg súlyát, becsét a városnak! A Georgicum mellett vannak Keszt­helynek egyéb másodrendű nevezetességei. A „fehér barátok“ klastroma csinos tem­plommal, továbbá van színháza, — és aproposz épen ottlétünkkor csattogtatta pacsirtadalát Gerőfyné asszony, a népszín­ház énekesnője. Volt is tódulás Titália templomába! Keszthelyt lázba hozta a hamiskás szemű, pacsirta hangú szép papnő ! A keszthelyi színháznak „arany napjai“ voltak ezek! — Hanem ránk nézve is aranynapok voltak ezek, az élvezet legne­mesebb finomított aranyértelmében: ekkor láttuk először a Balatont, a kis magyar tengert — az igaz, hogy még elég dolog — A horváth regnikoláris deputáció, elkészítette nuntiumát, s azt legközelebb átküldi a magyar országos bizottságnak. E nuntium fentartani kívánja az eddigi 45°/0-ás quota-arányt. Tovább­á követeli a nuntium, hogy a határvidékről befolyt bevételek ezentúl is Horvátország javára számíttassanak be. E pont lesz az egyedüli, mely a magyar és a horvát regnikuláris deputáció között vita tárgyát fogja képezhetni. Da a „Bohemia“ zágrábi levelezőjének várakozása szerint a magya­rok e pontban engedni fognak, mert aránylag csekély(?) összegről, t. i. 110,502 írtról van itt szó. Ezenkívül megérinti a nuntium a Magyarország és Horvátország közt fenforgó összes kérdéseket, a határ­őrvidéki, a fiumei s a dalmát kérdést, ezen területeknek bekebelezését kívánva.­­ A szerb kongresszusi vá­lasztmány f. hó 21 én újból megkezdette működését. A tagok oly nagy számban jelentek meg, hogy a választmány jogér­vényes határozatokat hozhatott. Az első ülésen felolvastattak és hitelesittettek a korábbi ülések jegyzőkönyvei, s felolvas­tatott a magy. kir. miniszterelnöknek le­irata, melyben az foglaltatik, hogy ő fel­sége tudomásul vette a patriarchának fel­­terjesztését, melyben jelenti, hogy a szerb egyház-nemzeti kongresszust f. évi szep­tember hó 16 28 dik napjára összehívta.­­ Az angol „Truth“ czímű lap a következő n­agy fontosságú hírt közli: „Németországból.“ úgymond az idézett lap, „azt írják hitelt érdemlő forrásból, hogy Vilmos császár agyvelő csontosulás­­ban (ossificatio cerebri) szenved, úgy hogy egész emlékező tehetségét elvesztette. Azt hiszik, hogy Bismark hg konzervatív po­litikáját nem oly könnyen vihetné keresz­tül, ha mindenki nem volna arról meg­győződve, hogy a császár uralkodása már úgy sem lehet hosszast) tartamú és hogy a trónörökös nemsokára apja helyébe fog lépni. Az egész világ tudja, hogy a trón­örökös és még inkább neje épen nem ba­rátai azon pártnak, melyre Bismarck­­ig. még most annyira támaszkodik.“­­ A Tisza-Zichy ügyben a siécsi felsőbb körökből sugalmazott .Augs­burger Allgemeine“ ezt írja: Tisza Kálmán bíróul hívja fel az uralkodót és a képvi­selőházat; mi igazán nem tudjuk, hogy mint tartozik az uralkodóhoz ezen piszkot ügy, de ha róla van szó, akkor meg k­el említeni, hogy Zichy államtitkári kineve­zése épen fölülről találkozott akadályokkal, mert az Asboth által leleplezett dolgok legalább egy részt ott ismeretesek voltak és megütközést keltettek, de Tisza ekkor erélyesen lépett fel Zichy mellett és véd­­pajzsa alá vette őt akkor is mint most. — Végül megjegyzi, hogy most már Zi­chy lemondása nem látszik elégségesnek sem reá sem a kormányra nézve még saj­tóper utján tisztázza magát. — Zichy Ferraris Victor gróf belügyminiszteri államtitkár végre még is beadta a lemondását hivataláról és meg­kérte Szontágh Pál képviselőt a kormány­párt elnökét, hogy képviselőkből becsü­­letbiróságot alakítson, mely felette mint képviselő felett ítéljen e sajtó vádjaira.­­ Az utóbbira nézve talán nem is szükséges külföld. Törökország ismét válságon ment ke­resztül. A szultán iradét bocsátott ki, mely­­lyel a nagyvezérséget megszünteti, Khei­­reddin pasát elbocsátja és Ak­affi pasát kinevezi miniszterelnöknek.­­ Hogy azon­ban a nagyvezéri hivatalnak a miniszter­­elnöki székkel történt helyettesítése az al­kotmányos aera bekövetkezését jelenti-e, vagy csak folytatása lesz az előbbi ab­­normis rendszernek — arról nem beszél a táviró. — A váratlan fordulat indokalt alig lesz, mit először látanduak és lobbadozni fog a lelkesedés, az égi láng s megszüle­tik a csodálat apotheosisa !. .. Oh csoda — láng — apotheosis!!. .. Dictum factum — meg volt az isme­retség, a Balaton mosolygó arczc­al mu­tatta be magát s örültünk a szerencsének! Este volt. Csöndes, mélázó, sóhajtó alkonyat. A Balaton lassú morajjal zúgott, mintha beszélt, suttogott volna egy ezred­éves álomról, viharról, nagy ábrándról. .. Csónakra szálltunk. Beringatott a víz hul­lám karjaival, de a sík tenger közepéig; a táj az alkonyi ködben úszott, de ezer apró, fénylő gyöngytől, harmattól, sugár­tól áttörve, átragyogva, a zalai partnak benyúló nyelvén kápolna áll, odább a lát­határ szélén kiemelkednek Badacsony, Szigliget, e classicus föld, Kisfaludy Van­­c­nseja. A Balaton csendesen ingott-ringott, csendesen beszélt egy tündérálomról és hisz e mást az ember, mint hogy tündér­­varázslat Űzi vele játékát! A csöndes áb­rándba beleszól a keszthelyi kápolna csengő hangja végig reszket a vizen, beszél a víz szellőivel, sűréneivel, s azok visszafelelnek az ő szellembeszédökön, elvegyül a beszéd a szélbúgásra, habsasogásba, méla áb­rándba ... - mi oly jól érezzük magunkat ezek között! Ringott-rengett a csónak, beringatott az ábrándok csodás világába ! Milyen drága ez a hely nekem, mintha szülőföldem volnál Oly nehezen esik tőle elszakadnom! Most egy varázssziget ez, melyen a Balaton tündére űzi bűvös játékát s annyi ábrándos rege van kötve hozzá, mythosi fény ragyog fölötte! Talán század múlva mi más élet lesz itt: eljő a modern világszellem sivitó, sí­poló, kelepelő gőzösök hatalmával; a nagy vizek csendes birodalma fel lesz zavarva, sípoló, üvöltő zaj­szi el a reszkető, bűvös lorelev­ éneket holdas fénynél... Oh te el­tűnő álom, illatos szerelem, tündérkölté­­szet!... Jő a helyedre egy gyapjúval töl­tött hajó, lisztes bárka, ábránddal felfújt antropologiája azé , bankár nyakába vetett plaiddel, baeftekkel... Oh szép illassók!.

Next