Pécsi Figyelő, 1881 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1881-09-17 / 38. szám

Stsc- év folyetnap.. Pécs, 1881. szeptember 17-én. 3S-13s s­z . 00CL. X Előfi­zetési dij: Postán sígy Pécsett házhoz keldve: e gisz évre 5 frt, lilérre 2 frt 50 tr negyed évre 1 trt 50 kr. Egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szombaton ggyes számok kaphatók Weicieger N. könyvkor. (Széchényi-tér.) PÉCSI FIGYELŐ. A laj­ szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városház épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében és Feszti Károly úr könyvkötő üzletében, Király­ utcza (nemzeti casinó épület), valamint a vidéken minden postahivatalnál. Szerkesztői Iroda :­­ Ferencziek utczája 22. sz. I. emelet. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hirdetések ára: I Egy öt hasábos petit sor egyszeri ]­ megjelenéséért 6 kr., 3-szori 5 kr., £ 10-szerértikr. hetesül.— Minden k­ij hirdetés u­tán 30 kr. bélyegdij Üze­­r­­tendő. A nyilttér 1 petit sora 10 kr. I A hirdetési dij előre szetendő. 2£iacdó hivatal: Böhm C. F. ügynöki irodájában. Ferencziek templomának átellenében. A két császár találkája. Bármi nagy apparátussal esett is Ö meg a fehér czár és Európa legifjabb s egyúttal legvénebb császárjának ta­lálkozása Danczig előtt, még­is leg­mélyebb titokban tartották azt, a­mig csak egy danczigi lap el nem árulta, ekkor pedig a félhivatalos tollak siet­tek meghazudtolni a teljes mértékben való hírt. A való hír közlőjét a danczigi lapot az igazság közlése miatt meg­­rendszabályozzák, az igazság c­áfolóit a hazug félhivatalosokat pedig alkal­masint megdicsérik és megjutal­mazzák. Volt is oka a két császárnak uta­lásuk és találkozásuk titokban tartá­sra, mert „szeretett népeik“ nem ép­pen nagyon mutatkoznak hálásoknak az atyai uralkodás irányában — golyó és dynamittel fizetvén az „atyai sze­­retetért,a mikkel elhalmoztatnak. Volt reá ok azért is, hogy meg­essék a találka rögtönözve a nélkül, hogy a harmadik császárnak, ki ép­pen ez időben leghívebb népe közt mozog és tanulmányoztatja egy észak­ról betörő ellenség elleni védelmet, — távolléte feltűnővé ne legyen, mert csak azért nem jöhetett el, mivel a nagy hadgyakorlat előre megszabott prog­ram­ját már meg nem változtathatta. — így akarják ezt bizonyos oldalról elhitetni, tehát szellemileg ott volt a harmadik császár is és a három csá­­nárezi­­vétség ismét megvan. A londoni „Standard“ e találko­zásra vonatkozólag a következőleg nyilatkozik: „Bizonyos, hogyha a pzár és a német császár politikai ügyről értekeztek, úgy tanácskozásuk ered­ményét azonnal köztik a bécsi udvar­ral. A Bismarck herczeg gyakran fel­tűnően gyorsan változtatja barátságát, de csak akkor, ha oka van a barátra gyanakodni, vagy ha a barát vonako­dik úgy gondolkodni és érezni, mint * 8. De ő nem az az ember, ki igazi barátai iránt nem volna elég leyális és udvarias. Ő vagy teljesen, vagy­­ épen nem bízik az emberekben. S így nincs ok arra, hogy a német császár és az orosz czár találkozása folytán a­­ Németország és Ausztria-Magyaror­­szág közt fennálló viszony meglazu­­lására gondoljunk.“ Megengedjük, hogy a két császár tanácskozásuk eredményét közölni fogják a bécsi udvarral, de csak azon pontig, a­meddig az közölhető lesz. ” Azt is elhisszük, a mi fennebb Biszmarckról írva van, de hogy ő a kettős monarchiának valaha igazi ba­rátja lett volna s viszont, hogy soha sem lett­ volna oka Ausztria-Magyar­­ország barátságára gyanakodni,s azt már nem hisszük, s igy azt sem, hogy a két császár találka igazi czélját Bécsben bizalmasan tudassák. A nagy feltűnést okozott orosz­porosz egészen indokolatlan viszály és orosz ellenséges tüntetések idejében írtunk e tárgyban kifejezést adva az akkor is paradoxonnak látszó nézet­nek, hogy az egyéb semmi sem volt áltatásnál. —■ Az akkori tervek keresz­tül vitelére a csillagzatok nem voltak kedvezők, el kellett azokat halasztani, azután fel is hagyni velük, hogy más alakban most ismét feltűnhessenek. Mi most is azon nézeten vagyunk, hogy a két császár rendeződésének éle ismét Ausztria-Magyarország ellen van intézve és hogy ez csak addig fog takarva maradni, míg újonnan szer­vezett nagy hadiereje olykép lesz el­foglalva a keleten és délen, hogy az alkalmas idő bekövetkezett a felosz­tásra és zsákmányolására. Hogy várjon ismét valami más nem várt esemény nem változtatja-e meg e terveket, az majd megválik, de annyi bizonyos, hogy a­mint még most a pangermanismus a panszlaviz­­­mussal nem áll ellenséges lábon, sőt közös érdekükben van ennek a még hiányzó osztrák-német, — annak a lengyel-ruthen tartományokat elfog­lalni, — éppen úgy Bécsben most sem mondtak még le a német császári koronáról, melyet­ erősen őriznek a kincstárban. — Őszinte barátság és szövetségről a három császár között tehát szó sem lehet és a két császár közt is csak addig, mig a harmadik­nak birtokain meg nem osztozkodnak. f i i e i a: Úgy a mint álmodtam . .. Úgy a mint álmodtam, nem teljesült semmi, S mit átéltem, abból nem szó senki álmot. Egy rejtett, mély bánat, mely után pihenni Fogok talán egykor — ez mind a mit várok. Álmodtam, s álmodok , ébredek szünetlen, Nem látom czélomat, sem czélját másoknak ; Valami nagy nyomor ül a világrenden, Hol a Fény s Erő is szebb álarczot hordnak. Nem a koldust nézem: rongyán mint igazgat, Nem a nyomorékot, mint emeli tagját, De a gazdádot, ki soha­sem elég gazdag, És a hőst, ki csügged, bármint magasztalják. Mosolyban, örömben, kedvben, igazs­ágban Sem látok egyebet titkolt, mély bánatnál; Ez szól szántóvetők ömlengő dalában . . . Oh, de jaj! ha erre írt adni akarnál. Nincsen erre, oh nincs enyhület, se balzsam, Csupán a jóság, mely az Istentől árad, Istentől, ki jó és bölcs, s ki ott a magasban Látja, hogy maga is egy nagy, örök bánat. — S mi szól-e bánatban? mi szól a nyomorban? A múlandóságnak örökbús regéje . S óh, én e regéből még is azt tanultam, Hogy csak a jóságnak nincsen soha vége! Benedek Aladár: Hová, hová . . . Hová, hová piczi fecske ? „Költözködöm délkeletre!“ Ne menj, ne menj maradj még, Hisz oly langyos még a lég. Hová, hová hangos daru ? „El, el, mert itt oly szomorú!“ Menj hát, csak menj oda el, Hol vidámság kaczag fel. Hová, hová gólya madár ? „Oda, hol rám kikelet vár!“ Hej bár én is szánhatnék, Én is veled szállanék. Fecske, daru, gólya madár Messze, messze, messze száll már. Óh! és engem itt talál A hervadás,­­ a halál. Várady Ferenci. A horvát választások a tartomány­gyűlésre az első két napi eredmény sze­rint arra engednek következtetni, hogy az ellenzék összesen csak egy­harmad részét nyeri a szavazatoknak, míg a kor­mánypárt kétharmad résszel nagy több­ségben lesz.­­ A nagymértékű izgatások tehát nem értek ezért és a deákóvári püs­pöknek s káptalannak nagymérvű agitá­­cziója és alárendeltjeikre gyakorolt nyo­más is csúfosan felsült. A házasságról. (Csevegés.) — Jó reggelt, Gyula! Bel furcsa vagy: ragyog az arczod, mintha damaskusi rózsavízben fürdenél.­­— Még annál is különbet teszek ... . házasodom. — Hány éves vagy? — Huszonnégy . . . leszek. — Ilyen fiatal és máris.......... — Ej! — Fogadd részvétemet! ... Én csodálkozó szemekkel nézek utána, ő pedig fütyörészve megy tovább az utczán. Másnap fölmegyek Alice asszony pá­holyába. Szívesen fogad, de látszik az arczán, hogy szánalmat érez, valahányszor rám tekint. — Kedves barátom, ön nagy ostoba­ságot készül elkövetni. — Igazán ? — Igen! Tűzhelyét gyémántkővel akarja megvilágítani. Ez legalább is naivság. —­ Micsoda gyémántkővel? — Ah, mily gyermek ön még! Hát fogalma sincs önnek arról, hogy a gyémánt, bár mily vakító, a legszerényebb faggyú­­gyertyával se képes versenyezni? — Nem értem asszonyom. — Szegény fiú! Nem is sejti, hogy a nő csak ékszer............. Futottam, menekültem. Otthon levelet vártak. — Szerencsétlen ! Megbocsát-e neked az Isten, mert nem tudod,­­mit cse­lekszel? — Kár érted, czimbora! Vége a víg életnek, örökre! — Szegény elkárhozott! — Ártatlan áldozat! — Édes Gyulám, ne rohanj a saját vesztedbe! Ábrándos, ideális lélek vagy! Sokat álmodol, keveset élsz. De álmaidat a képzelődés életté varázsolja. S te bol­dog vagy e csalódásban. Mi lesz azonban veled akkor, ha majd a csalódást nem az álom szüli, hanem az élet? Gyorsan spe­regnek az évek s nem térnek vissza soha többé. Az öröm és a bánat olyan, mint a nap és az árnyék. Az öröm napja gyor­san leszáll, de a bánat árnyéka sokáig ki­sér. Fáj rágondolnira, mily keserű lesz a kiocsudás! Emlékezel mikor csalogatott a mező őszi „délibábja“ ? Verőfényes na­pokon a rét hullámzó ezüst tengernek lát­szott. Ujjongva futottál oda s kiabáltál: a délibáb! S emlékszel mi volt? Vékony szövetű ökörnyál! Behálózta ruhádat s fél­napig zúgolódva kefélted, és ujjaiddal csip­kedted, mig meg­szabadultál tőle. A fran­czia azt mondja , szakasztott , ilyen a mariage. A­minek magyarul házasság a neve, de szójátékkal unalmas kártyajáté­kokat is jelent.............De hát csakugyan oly szánandó teremtés vagyok, hogy sen­ki mellettem el nem mehet szomorú sóhajtás, részvétteljes gúny, mosoly nélkül? Minő bűbát vert meg oly vaksággal, hogy min­den ember látja szerencsétlenségemet, csak magam nem látom? Azt mondják, hogy esztelenség, a­mit a fejembe vettem. De hát mi az esztelenség? A szerelem. Ez mindnyájunkkal közös. Bűnöm csak az lehet, hogy jobban sze­retek mint mások. A házasság? De hiszen a szerelem üres frázis a házasság fogalma nélkül. S ha a fogalomhoz fűzött gyönyörökért epe­­dünk, miért ne kivánhatnók a házasságot magát ? Bolyongtam az erdőben. A százados rengeteg isteni csöndjében, egy tiszta ér­zés, egy tiszta hang rezdült meg a szivem mélyén és megnyugtatott. Aztán bolyong­tam az emberek között. Dúlt arczok, to­lakodtak elém. Az élet legiszonyúbb képe. Erkölcsi bukás, koldusbot, kétségbeesés, penészes börtön, vértől csepegő gyilok, nyomor és őrület .... Mind, mind azt hangoztatta: méreg az oltár előtti eskü!... A nő csak addig szeret, mig leány; ha asszony lesz, már nem szeret, csak szeretteti magát .... Mi a nő egyetlen vágya? A szere­lem? a boldogság ? boldogítás ? gyermek ?... Nem! .... A fej­kötő! .... A nőnek a házasság pipereasztal.... A nő mig leány, a szivébe néz s ott kedvesét látja; mihelyt asszony, a tükörbe néz, s ott csak önmagát látja .... A szerelmes asszony a legdrágább__ Feleségednek félesztendeig férje vagy... aztán ruhaszállitója .... Az asszony, ha szerény s takarékos .... meg csal, ha meg nem csal akkor tönkre tesz .... A házasulandó fiatal embert legszíve­sebben üdvözli a — divatkereskedő .... Miért sir minden menyasszony az ol­tár előtt? Azért hogy azután —nevethes­sen . . . . .... És ez igy tart után útfélén. Leg­jobb barátim üldöznek bölcs mondá­saikkal. — Jól meggondold, mielőtt esküt teszel! Az asszony . . . adósság . . . . Istenem, Istenem! Ennyi tanácsadó között nincs egy is a­ki azt kérdené: sze­reted a leányt, a kit feleségül veszel? s szeret-e ő téged? Ha szereted és ő is sze­ret,­­ üdvözültök .... Hát igazán oly roszak, oly veszedel­mesek volnának a szerelmes lányok? Hát A fiumei kérdés közeli megoldása ismét kétségessé kezd válni. Mint jelentik a miniszterelnök már megijedt attól a gondolattól, hogy a fiumei ügy magyar szellemű rendezése megfosztaná őt a hor­­vát képviselők támogatásától és most min­denkép azon van, hogy a status quot fen­­tartsa és a megoldást ad graecas calendas elhalassza. Reméljük, hogy az országgyű­lés nem fogja megengedni, hogy a kor­mány még ily nagy fontosságú kérdéseket is pártérdekeknek rendelje alá, és azok szerint oldja meg. Külföldi hírek. A hét eseményei közt előtérben áll a német császár találkozása a czárral, mely tekintve, hogy mindkét uralkodó fél a me­rényletektől, az utolsó napokig titokban tartatott, s midőn már elárulva lett, akkor is úgy intéztetett, hogy a feltételezett me­rénylők a találkozás helye és ideje felöl teljes bizonytalanságban maradjanak. A találkozás szept. 9-én esett meg délben és pedig Danczig közelében hajón; a német császár kíséretében volt a korona­­örökös, a meklenburg-schwerini nagyher­­czeg és Biszmark herczeg, az orosz czárt Giers államtanácsos, a külügyek ez idő szerinti vezetője kisérte a többek közt.­­ A két császár maguk közt, Biszmark Giers-sel hosszabb ideig tanácskoztak, a czár Biszmark herczeggel is huzamosan beszélt, a porosz „Hohenzollern“ hajón volt a reggeli, és azután Danczig városá­ban az „Artusho”-bari estve az ebéd, melynek végeztével a czár sietve megint hajójára szállt, a császár pedig szinte vas­úton elutazott. Biszmark herczeg Zaburov orosz nagy­követtel a találkozás után hazautazott Varzinba, ott egész nyugalommal főzik az új szövetség tervét.­­ Most pedig egy másik császártalálkozást emlegetnek, mely minket érdekel legközelebb t. i. a czárnak Ferencz József császár-királlyal való ösz­­szejövetelét, mely tekintettel a czárnak éppen nem bátorságos helyzetére termé­szetesen a hely és időre nézve titokban fog tartatni. — Az olasz király utazásá­ról egyszerre elhallgattak a kombinácziók. Az északafrikai franczia gyarmatokba most sietve szállítják a katonai erősítése­ket, hogy a lázadók ellen komolyan meg­indíthassák az akc­iót, miután ez a nagy hőség elmúltával lehetővé lett, míg itt igen sok baj akad még más oldalon Egyp­­tomban újabb keletkezett, mert a katona­ság fellázadt a miatt, hogy nagy részét elbocsájtani akarták, az ezredesek a moz­galom élére állottak 4000 ember 30 ágyú­val körülvette a khedive kairói palotáját kényszerítvén öt kormányának elbocsátá­sára.­­ Minthogy e kormány az európai hatalmak érdekeit figyelembe vette, a megszállást és a lázadás megfékezését ta­lálnák helyén levőnek, de az angol-fran­­czia, úgy a török csapatokkal a megszállás egyaránt veszélyes esélyeket hord méhé­­ben, minek következtében aligha fognak hamarjában megállapodni a teendők iránt.­­ Egyelőre hadihiatokat küldenek az egyiptomi partokhoz és a khedive Kairó­ból Alexandriába teszi át lakhelyét ha t. i. a lázadók megengedik. Politika és nemzetgazdá­­szat. — Megírtuk a múlt hetekben vezér­­czikkünk sorozatában, hogy a mi közös­ügyes alkotmányunknak más biztosítéka nincs — a király esküjénél. Egy közösügyes — de érzülete sze­rint csupa osztrák százados közhelyen — korcsmában pajtásai társaságában kocz­­káztatta azon felségsértő állítást, hogy a király esküje, mivel politikai eskü, nem kötelezi és feltételezte a lehetőséget, hogy a császár parancsára a katonatisznek lö­vetni kell a magyarokra. Jegyezzük meg jól, nem arról volt szó, hogy lázadókra lövessenek-e, hanem általában magyarokra, kik alatt tehát mást, mint alkotmányunk fentartását és megőr­zését követelő magyar hazafiakat érteni nem is lehet. Az ügy katonai törvényszék elé ter­jesztetvén ez nem is vette észre, hogy a százados nyilatkozata felségsértő, de úgy találta, hogy egy hadnagy nyilatkozata, „hogy ő nem lövetne a magyarokra“, — eskü­szegő (eid vergessen) és e miatt a tiszti becsület-bizottsághoz tette át az ügyet, mely egyhangúlag tiszti rangjának elve­szítésére ítélte a magyar születésű had­nagyot, a százados felségsértéséről pedig hallgat. Nem épen a századosnak, hanem a katonai bíróságnak és a tiszti becsület bizottságnak magatartása legfényesebb bi­zonyíték a bekezdésben írt állításunk he­lyessége mellett, de azt is bizonyítja, hogy a hadsereg tisztikara — legalább túlnyomó részben nem érzi magát hivatva az alkot­mány tiszteletére és védelmére. Mi a királyi szó szentségét és a ki­rály esküjét többre becsüljük, mint a nagy zászlóesküvel lekötelezett amolyan érzelmű tisztek és bizalommal, várjuk, hogy mind a százados felségsértő nyilat­kozata, mind a katonai törvényszék és becsület­bizottság eljárása illő megtorlásra találand, ha mindjárt ez nem is lesz tehe­tetlen kormányunk érdeme, de hát ismét lehet reá eset, midőn nem lesz koronázott királyunk és nem is lesz akkor alkotmá­nyunknak ezen a királyi esküben rejlő egyetlen biztosítéka sem! * — Legyen világosság! — Meg­boldo­gult Zöld Marczi bátyánknak tudvalevőleg ez volt az irányeszméje, jó hogy elköl tűzött e közös ügyes siralom völgyéből leg­alább nem érte meg, hogy a világosságot a kegyes Phöbus-nak ez egyedüli ingyen ajándékát is megadóztatják. — Ezentúl a világosságért is fizetni kell, mert hires Szapáry Gyula gróf ez időszerint m. kir. pénzügyminiszter a lapok egyhangú köz­lései szerint a deficzit tátongó Örvényét ablak adóval akarja betömni és ez igen jövedelmező lesz az építészeknek vagy negyven év óta állandó azon máni­ájával szemben, hogy minél több ablakot alkalmaztak az épületekre, bezzeg ezen­túl az építkezők majd körmére koppanta­­nak a tervrajzolónak, ha a legszorosabb kelleténél több ablakot talál oda pingálni! * — Nagy veszedelem fenyegeti Pécs vá­rosát, Szapáry gróf pénzügyminiszter az ablakadóhoz még korcsmaadót is tervez és nem kétkedünk arról, hogy törvény is lesz a tervből. — Megvan ugyan busásan adóz­tatva fogyaztási adóval a pálinka, bor és sör, regale fejében nagy bor vagy pedig akcziza is jár ezenfelül, azután még ott van az üzlet utáni, kereseti- jövedelmi adó és annak pótlékai, iparbejelentési bélyeg zenetartási díjak sat, sat.­­ Azonban mindamellett azt látja a pénzügyminiszter, hogy különösen a pécsvárosi korcsmák több száza arra mutat, hogy ezen jöve­delmező üzlet még nincs kellőleg megadóz­tatva, kell tehát behozni külön korcsma­adót s ezzel a korcsmák számát megrit­­kítani, a népet józanságra, takarékosságra és munkásságra szoktatni, hogy azután jobban elbírhassa a többi adót is. — Egy csapásra több legyet talál a pénzügymi­niszter úr, üdvözöljük e téren annál is inkább, mert a­mit korcsmaadó utján nyer, azt elveszti a jövedelmi adónál, mert a fele korcsma mindenesetre be lesz szün­tetve.* — A nagy komondor és kis pincsi. — Nemes felháborodtában az oláh határsér­tés és henczegések felett a fürtös gróf Andrássy Gyula hasonlatossággal élve azt találta mondani, hogy nem fél a nagy komondor a pincsitől. — A kis pincsi kereskedelmi szerződést kötött a komon­dorral és ez nagylelkűségében (?) bolond nagy engedményeket tett a pincsinek, mi­ket ez nem igen viszonzott, de a miben engedett is, azzal játsza ki, hogy mint például a borra a szerződésszerű vám mellett még az értéknek 40 százlék­ját fogyasztási adó czimén veszi meg. — Hogy ez valósággal szerződéssértés, azt csak a topa tagadhatja, a nagy komondornak nem is tetszik az egész, morog is miatta, de nem rázhatja meg érdeme szerint a pincsit, — mert hát osztrák lánczon van! * — Fű­szerkereskedök, szatócsok, hús­­vágók s más élelmi czikk-kereskedök azt az élesen megrovandó szokást hozták be, hogy a cselédeket, kulcsárokat, szakácso­kat sat.,­kik bevásárlással szoktak meg­bízva lenni, kissebb nagyobb újév , de évközi ajándékokkal vesztegetik és maguk­hoz szoktatják, a­mi természetesen mindig a gazda rovására esik, mert ha nem is az árakban, a mértékben és minőségben kell, hogy ez ajándékok értéke fedezve legyen s minthogy az ekképi vesztegetést kevés kivétellel mindnyájan űzik, az ab­ból képzelt haszon semmivé lesz.­­— A

Next