Pécsi Figyelő, 1883 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1883-10-27 / 43. szám

l­álólá­­ jk . ERDŐ. Tarolják az erdőt, a százados tölgyek Kínos recsegéssel egymás mellé dőlnek , mint a csatatéren szerte fekvő hullák. Elnyúlva hevernek a levagdosott fák — Hol lombkoszoruzott vadon erdő állott. Kietlen pusztaság, siralom-völgy áll ott. Hangos volt az erdő a tavasz jöttével, A lombsátor alól madárdal hangzók fel, Dongó vadméhektől zsongtanak az odúk, Hírös rejtekéből ki-kiszólt a kakuk, Majd az őz futása keltett zajos hangot, Majd az eprész lányok dalától visszhangzott. Még egy fejszecsapás! . . . tompa zuhanással Az utolsó tölgy is kidől s aztán elhal . . . Elhal minden zsivaj, csend uralg a tájon, Csak a felhő könyer, csak a szél sir fáján — , vajjon mi lesz egykor a volt vidám erdő? Zsibongó falucska, vagy csendes temető ? . . . Tudja a teremtő?! Várady Ferencz. Pécs, 1883. október 27-én.­­43-132 s­z é, 32a., 6T7"foldra,a a 3 L. Hirdetések ára: Egy öt hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 1 tr., 3-szori 5 tr., 10-szerért 4 tr. fizetendő.—Minden hirdetés után 30 tr. bélyegdij ön­tendő. A nyilttér 1 petit som 10 tr. A hirdetési dij előre fizetendő, és----------------------------------------------6 Szerkesztői iroda: Ferencziek utczája 44.sz. I. emelet. Kéziratok vissza nem küldetnek. ----------------------------------------------- A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városház épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F.­­ír a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, valamint a vidéken minden postahivatalnál. Hivatatli Böhm C. F. ügynöki irodájában. Ferencziek templomának átellenében. *--------------------------- -» Mi a tanulság belőle? A „ Függetlenség“-nél tapasztalt pénzkezelés dolga felzavarta ország­szerte a kedélyeket és alkalmul szolgál pártelleneinknek, hogy ott a hol lehet, —­ a gyengébb elméjüknél — ártal­mául használják azt fel. Kétségtelen pedig, hogy ez ese­mény pártunknak sokat ártott, a­mint ártott a múlt nyári viszálkodás a párt­körben. Hasztalan mondjuk, hogy Verho­­vay Gyula képviselő a függetlenségi országgyűlési körnek nem is tagja, hogy ő megtérítette és megtéríteni ígérte a más czélokra használt adako­zott pénzeket, hasztalan mondjuk, hogy a lap maga nem képviselt pártot, hanem tulajdonos szerkesztőjének sa­ját nézetét,­­ mert homlokán hordozza a „Függetlenség“ czím­ét, a részaka­­ratú párttaktika rovásunkra írja fel azt. Verhovay a függetlenségi párt emlőin emelkedett országos képviselő­ségre , e párt által lett Czegléden is megválasztva, lapja az antiszemitiz­mus mellett a függetlenségi párt elveit kiválóan hirdette és lapja nagyon pó­tolta azon hézagot, melyet nagy párt­lapunk sajnos, hogy évek óta kitölteni elmulasztott. Eme állásának Verhovay nem volt képes megfelelni, a­ki ily kima­gasló állást elfoglal, annak készen kell lenni a hatalmi köröknek üldözésére, készen, bástyákkal övezve kell állani minden támadás ellen, tisztán kell annak állani minden tekintetben, min­den tette a köz- és magánéletben kell, hogy tisztességes, szennynélküli le­­gyen. Azt hisszük, hogy balesetét nem más idézte elő, mint az, hogy nem fordított elég figyelmet lapja anyagi oldalának kezelésére, de oly embernél, mint­­ ez is elég, hogy a kormány üldözésének óhajtott czélpontjául szol­gálhasson. Lett volna csak kormánypárti lap tulajdonosa ő, több mint bizonyos, hogy a tett feladást nem az azonnali házmotozás, befogatás és lázas vizs­gálat , hanem egy jóakaró baráti figyelmeztetés követte volna, hogy az ügyet hozza rendbe. Tapasztalatunk elég van ez irány­ban, sőt oly bűntények lettek ily módon elsimítva, melyek sokszorosan nagyobb beszámításúak, mint a fen­­forgó, ha ugyan a sikkasztás vádja nem is volna alaptalan. Évek óta hangoztattuk, hogy ne­künk és pártunk embereinek tisztán kell állani, hogy hozzánk a gyanúsítás árnyéka se férhessen, ne válasszunk pártunk vezetőivé, bizottságaiba oly embereket, kiknek akár a köz-, akár a magán­életben a legkissebb mocsok is tapad neveikhez, azt, hogy akárki is pártunkhoz csatlakozzék, meggá­tolni nem vagyunk jogosítva, de már azt meg kell akadályoznunk, hogy nem egészen tiszta jellemük vezetőkül fel­tolakodjanak, mert az illyés emberek, kik azután a legnagyobb száj­hősök szoktak lenni, ezernyi tisztességes elemet riasztanak el pártunkhoz való csatlakozástól. Idején látjuk s ez alkalommal újra hangoztatjuk, hogy pártunk új szervezésénél legyünk e szempontokra kiváló figyelemmel s távolítsunk el körünkből mindenkit, kinek jellemében okunk van bizalmatlanoknak lenni, ne tanácskozzunk kémek és árulók tár­saságában. Az eszéki pénzügyi igazgatóság­­ utasítva lett, hogy épületén évek óta levő kettős feliratú czimereket levétesse és fel­­­irat nélküliekkel pótolja. Ezt több eszéki polgár Ramberg kir. biztoshoz intézett levélben követelte.­­ Ezen levelet közlő „Pozor“ lefoglaltatott, valószinü ennél fogva hogy „horvát udvariassággal“ volt írva. A csók. Irta: Várady Ferencz. Majális volt. Megnépesült a kis erdő s csengett­­engott a mulatók vidám zajától. A csárda­p­etti tágas térségen Faraó hangászó ivadékai keresztbe rakták a vonót s azták köröm- és hurszakadtáig a fülbe­mászó, sziporkás csárdásokat. A déli ifjú, azint villámszikra pattant a bájos hölgy­­... megragadta karcsú derekát s­zer­­int vele, mint a pergő rokka; mintha csak a része, vagy a szárnya lett volna. — Három a táncz! Hangzott fel az örömteli visongás s k­i járták volna ítéletnapig; de a czigány ,arra lankadt, húrja pattant, a vonója om­lott — véget kellett vetni a szédítő, mám­orító táncznak. Míg a hegedű pihent, az erdő ár­nyas fái közt, a csalitok titokzatos­­ rejtekében bolyongva suttogtak a szerele­l­mesék, édes ábrándokba merülve a dalos madarak, hol mélabús, hol vidám zengi­­csélése mellett, majd a susogó bokrok alá, az erdő puha fapamlagára hevertek s csevegtek boldogan. Béla és Milcsi itt látták meg egymást először, e majálison ismerkedtek meg, ez alkalommal járták együtt a­­ legelső csárdást s e verőfényes vidám­­napon gyuladt szivük az „első szere­lem“ csapongó lángjára. Együtt bolyongtak az erdő fái közt s oly boldogul érezték magukat, mintha csak a hetedik mennyországban az angya­­l­lók közt lettek volna, vagy hogy talán­­ még annál is boldogabbul!. . . Beljebb és s beljebb ereszkedtek az erdő mélyébe, hova már nem hatott el a mulatók zaja, hol bűvös csend honol s­im! . . . . megrezzen a bokor és egy megkapó kedves kép tárul szemeik elé : két gerle csókolózik. — A csók, a csók, mely édesebb a­­ méznél s az anyatejnél................................ Szaval gyönyörrel Béla s Milcsi ! igéző szeméremmel süti le gyönyörű bogár szemeit, majd hamiskásan feltekint s kérdi kíváncsian: — Vájjon ki találta fel a csókot? — Oh! a csók eredete igen sajátságos. A régi Rómában egy ős törvény az asszonyoknak megtiltotta a borivást. És hogy meglehessen tudni, vajjon ezen törvényt megtartják-e; a férfiaknak kött­­elességükké tétetett nejeik s közelebbi rokonaik ajkait, tekintet nélkül arra, hogy öregek, vagy ifjak-e­­ ajkaikkal érinteni, hogy ez által megtudják, vajjon a lehel­­letü­k borszagu-e? A ki ezen szépek kö­zül tisztának érezte magát, s ki a férfiaknak törvényszeretőleg magát meg­mutatni akarta s azoknak kegyét igye­kezett elnyerni, bezzeg gyakran szokta szájacskáját odatartani. — Mit gondol, én ittam-e ma bort? — Majd mindjárt megvizsgálom. — Pszt! .... Susog a meglepetéstől s az izgatott­ságtól remegő hangon Milcsi. — Jön valaki. — Milcsi! .... Milcsikém! . . . — Ah! ez a mama. Valóban a kedves mama volt. De jó, hogy jött, különben eszükbe sem jutott volna, hogy elérkezett az ozsenálás ideje, dokkal táplálkozik. Jól tudta ezt a mama. Hejh!­a szerelmesek evésre, ivásra alig gondolnak. A szív érzelmekkel s ábrán­­hiszen ő is volt valamikor leány, pedig nem is olyan igen-nagyon régen s bátran hozzá­tehetni, hogy szerelmes is, hát hogyne ismerte volna a szerelem varázs­erejét, a szerelmesek szokását; azért hát felkereste őket s előállt az indítvány­­nyal, hogy valahogy az édes ömledezés mellett a gyomor se maradjon üressen, ne bizon! — Ha úgy tetszik menjünk ozsonázni. — Köszönöm mama, én nem vagyok éhes, ha csak............. — Kezét csókolom, én sem ehetném. Vág Béla, Milcsi szavába. Minő étvágyrontó a szerelem! De ki állhatna ellent a jó mama demosthenesi ékesszólásának, cicerói bő­­beszédének, unszoló szavának, hiszen oly nagy szívességgel kínálgatja a rántott csirkét, sonkát meg a mandolás „p u s z e d-­ i“-kat, akár az olcsó János holmiját, a gyűrűt, gyüszüt, gombostűt, czérnát, fűzőt, pertlit. Nem is igen sokáig kérették magukat, engedve az okos szónak, előre siettek s a csárda előtti pados asztalok egyike mellé telepedtek, hol már a nagy füles kosarat, melyben az elemózsia volt, rettentő veszély fenyegette, a csárdás gazda csahos komondorja farkas-szemet ve­tett rá, s ha még csak egy kurta lépéssel késnek, bár hívatlanul, de hozzá fogott volna az ozsonához. A mama kipakolta az ízletes fala­tokat, Béla pedig bort rendelt, s aztán nagy úri kényelemmel ozsonához fogtak. Béla nem győzte dicsérni a derék kacsókat, melyek az ízletes falatokat készítették, de legkivált dicsérte a „p­u­­s­z­edliu­kat — hogy íb ne, mindezeket Milcsi készítette. Felséges ozsona volt! Még a püspök is megnyalhatta volna utána a száját. Az ozsona elköltése után rázendí­tettek a czigányok a gyújtó nótára: „Csak egy szép lány van a világon!“ Sallangos jó kedvvel kerekedett tánczra a fiatalság, járták, czifrázták, majd a frissére került a sor, peregtek a párok, akár a forgószél. A kedv „n­e t­o­v­á­b­b“-ját érte el. Kicsordult a szív mámora s Béla megfeledkezve, átlépte az illem határát — botrányt követett el. Csattanós csókkal illette tánczosa ajkát! Egy sikoly !....................... S vége szakadt a táncznak. „Csak a gyémántot karczolák, meg óh csak Boglári tollát veszté el a kócsag, Csak a himport nyálazta be a pók, Csak az nincs, mi a gyümölcs hamva volt. Déli Herczegovinában ismét na­gyobb rabló-banda tűnt fel, mely a falvakat gyújtogatja és a barmokat elhajtja. Katonaságot indítottak ellenük. Rendkivüli feltűnést keltett a kép­­viselőház pénzügyi bizottságának tanács­kozásakor Andrássy Manó gr., Andrássy Gyula gr. testvérbátyjának fölszólalása az uj adó ellen. Oly sújtó kifejezéseket használt a nemes gróf, hogy azoknál saj­­tóbbakkal a leghevesebb ellenzék sem igen élhetne. Nem érti és nem helyesli a kor­mány rettenetes sietségét és ez ellen óvást tesz. A kérdés az, szükséges-e a 3 millió forint? Előbb a budgettel kell tisztába jönnünk, nem lehet-e ott megtakarításokat eszközölni. Az országot folyton terhelni már csakugyan sok, 3 milliót most kivetni s adót felemelni Magyarország mai helyze­tében példátlan. Sehol a világon nem teszi ezt ily mértékben egy kormány sem, csak a magyar kormány teszi. A kormány úgy tesz, mintha Magyarország nem is létez­nék. Nekünk arra a temérdek pazarlásra szükségünk nincs, a vasutak magánspeku­­lácziókra épülnek, milliókat fecsérelnek el. A kormány újabb és újabb adósságokat csinál, folyton és mindenütt pazarlás van, amit feltétlenül elítél. A budgetben kell megtakarításokat tenni. A magyar delegáczió e hó 28-án alakult meg Bécsben. Elnökké Haynald Lajos érsek, alelnökké Tisza Lajos, jegy­zőkké Berzeviczy Albert, Cziráky Béla gr. és az elmaradhatlan Hegedűs Sándor lett megválasztva, hogy zsidó is legyen, Wodi­­aner Albert báró lett a háznagy. Felolvas­tatott az elnöki czifra megnyitó után Apponyi Albert gr. Szilágyi Dezső és Pulszky Ágost nyilatkozata, melynél fogva nem fogadják el a választást a delegáczi­­óba. (Előbb azon nézeten voltak, hogy elfogadják, de később a párt, Szilágyi és Pulszky távollétében, másként határozott.) E lemondás felett a főzsidó Fálk Miksa tartott parentácziót, mely oda ment ki, hogy, noha a lemondásnak nincs helyes indoka, mégis el kell azt fogadni, majd elvégzik ők a teendőket éppen oly jól (?) mintha amazok is résztvennének. Ez lett a határozat s helyettük a póttagok beren­deltettek.­­ Az osztrák delegáczió ugyan­azon nap alakult meg s 35 szavazattal 17 üres szavazat ellen megválasztotta el­nökéül Czartoryski herczeget, alelnök lett Hohenwart gróf 28 szavazattal Coronini 24 szavazata ellen. Ez a választás a pár­tok közti előleges egyezmény eredménye volt. A zsidó anyakönyvek vezetésére nézve egy szabályrendeleti terv feletti ta­­nácskozmányra meghívta a kultuszminisz­ter Schweiger budapesti hitközségi elöljá­rót, ez azonban azt felelte, hogy nem megy el e tanácskozmányra, mert náluk minden rendben van és e szabályrendeletre nincs szükségük. — Elhisszük, hogy úgy van, de ez is arra utal, hogy az anya­könyvek vezetését el kell venni a zsidó­­hitközségektől. Zágrábból a következőket írják: Nagy feltűnést kelt itt a petrinyai törvény­széknek Plainer és társai (Starcsevics-pár­­tiak) elleni perben hozott ítélete. A fő­vádlott ugyanis a márczius 18-iki képviselő­választás alkalmával az ellenzéki jelölt mellett kardoskodott, s beszédet tartott, a­melyet az államügyészség inkriminált. E beszéd ötletéből mondta Ilsics képviselő­jelölt eme szavakat: Nincsen horvát, hanem csak magyar bán. — Iksics beszédének végeztével a vádlottak erre a dalra gyúj­tottak rá: „Udri Udri in der Stadt, Magy­­jaronom Strik za vrat.“ Iksics beszédében különösen egy, a szerb nemzetiségre vo­natkozó paszszus szintén inkrimináltak. A megtartott tárgyalás után a vádlottakat felmentették, az ítélet indokolása követ­kezőképen hangzik : „Miután Ilsics vádlott beszédében nem említette Pejacsevics László gr. volt bán nevét, mivel továbbá a volt katonai határőrvidéken bánt egy­­átalában nem ismertek, hanem csak királyi biztost, ennélfogva vádlottat a Pejacsevics László gr. bán ellen gyűlöletre és megve­tésre való izgatás vádja alól fel kellett menteni. A­mi pedig az „Udri udri“-féle dalt illeti, a törvényszék annál kevésbbé talált annak eléneklésében büntetésre méltó cselekményt, mivel köztudomás szerint a horvát nép a „magyaron“ elnevezés alatt hazaárulót ért és így nem lehet tiltva, hogy ilyenek számára a kötelet kivonja. Végre Plainer felmentését a törvényszék azzal indokolta, hogy a szerbek ellen mondott beszéd büntetés alá nem eshetik, mivel a szerbek sem Magyarországon, sem Ausztriában elismert nemzetiséget nem ké­peznek és így különös jogi védelemben nem részesülhetnek. Horvátországban tud­valevőleg csak a horvát nemzet van tör­vényesen elismerve, s így a Horvátország­ban netán lakó szerbek nem igényelhetnek más jogi védelmet, mint a­mire a Horvát­országban lakó külföldiek számot tarthat­nak. (Íme a petrinyai királyi törvényszék ítélete szerint magyar­ és hazaáruló egy fogalom, magyarnak lenni annyit jelent, mint kötélrevalónak lenni és ezen ítéletet hirdették ott ő felsége a magyar király nevében magyar királyi birák. Gyönyörű állapotokra jutottunk a hosszas Tisza kormányzat idejében!) A csángó pénzek és a „Független­ség.“ A magyar sajtó tisztessége ellen egy óriási merénylet követtetett el, mely minden jobb érzésű magyar embernek arczába kergeti a vért. A „Függetlenség“ szerkesztősége 2700 frtot gyűjtött a csán­gók javára, ebből a pénzből azonban a kezelők a­helyett, hogy rendelkezési helyére juttatták volna, 2200 frtot saját czéljaikra s a lap kiadásaira fordítottak. Ebből a kir. ügyészség sikkasztás tény­­álladékát állapítván meg, a rendőrség a kir. ügyészség felszólítására Verhovay Lajost, Verhovay Gyulának testvéröccsét, Sátoralja - Ujhelyen elfogta és Bpestre kísérte. Most az illető a Fortunában van elcsukva egy szobába egy betörő tolvajjal. — Ez eset hire a társadalom minden körében mély megrendüléssel fogadtatott. Komjáthy képviselő, ki a lapbiztositékot letette, visszavonta azt s igy a lap fenál­­lása bizonytalanná lett. — Verhovay Gyula szerkesztő a hiányzó csángó pénze­ket, mennyiben befolyásuk már megálla­pítva volt, azonnal kipótolta, de a vizs­gálat olyas pénzekről is szerzett tudomást, a­mik elkönyvelve nem lettek volna. A „Függetlenség“ nyomdásza Wilkens Gyula ellen hitelezőinek kérelmére csőd nyittatott. Bélyeg, ragály, seb, mind lemoshatók, Nő homlokáról soha sem a csók!“ Másnap szemérem elleni vétség miatt vádat emeltek a királyi ügyészségnél Béla ellen. Béla annyira a szívére vette a dol­got, hogy azonnal elhagyta a várost, el­tűnt, nyomtalanul. Senki sem tudta a városban, hogy hova tűnt el oly hirtelen, annál kevésbé tudták a rejtélyes eltűnés okát. Sok mindent beszéltek. Szárnyra kelt a Fáma s egy verzió szerint megmérgezte magát, meggondolat­lan szerelmi viszony következtében so­dortatván az öngyilkos halál jégkarjai közé; más verzió szerint Amerikába köl­tözött, hogy hitelezőit kijátsza, de még egy harmadik kacsa is szállongott s ez azt a hirt terjesztette, hogy a „fekete golyó“ áldozatául esett. Csupa koholmány ! Haza ment szüleihez és családi ügyeit rendezve ismét visszatért. A legelső látogatást Milcsikénél tette. Béla jellemes ember volt, s noha a bor, zene, táncz mámorában az „első szerelem“ hatása alatt túllépte az illem határát; tudta, hogy miképen kell a meg­zavart egyensúlyt helyreállítani; tudta, hogy ily esetben mit diktál az erkölcsi igazságérzet. Megkérte, eljegyezte, oltárhoz vezette Milcsit s lett belőlük boldog házaspár. Most megérkezik nagy sokára a sánta igazságszolgáltatástól, a törvényszéktől az idézés, mely szerint vádló és vádlott meghivatnak. Megvirrad a nagy nap, a tárgyalás napja. Vádló és vádlott megjelennek, Milcsi és Béla személyében, a szigorú bírák előtt. Vádló előadja a vádat, a vádlott pedig magába szállva töredelmesen beis­meri, hogy vétkezett. A komor birák összenéznek, s halk hangon pár szót váltanak egymással, majd a törvénykönyveket forgatják; de ni csak ni! . . . mi történik ?!.... Az ellenfelek egymás nyakába borulnak, ölelkeznek, csókolóznak, mint — Ámor és Psiche! A törvényszék ámul és bámul. Themis, a bekötött szemű istenasz­­szony előtt ilyen még soha sem történt, jó, hogy a birák szeme nem volt bekötve, mert különben e csudák csudáján, az „ellenfelek“ csókolózásán nem álmél­­kodhatott volna s szemtanuk hiányában soha senki se hitte volna el, hogy ilyen is megesik az ég alatt, a föld színén. A tableaux után megszólal a vádló: — Tekintetes törvényszék ! A vádat ezennel visszavonom, ne tessék az íté­lethozatallal fáradozni; ügyünkben hatá­rozott a jó Isten — mi már boldog házasok vagyunk. Külföldi szemle. A franczia kamarák okt. 23-án ültek össze újra, a hangulat olyan, hogy minisz­terválságtól tartani nem kell. Mouktar pasa berlini és bécsi külde­tésének sikere felől ellenkezők a nagy la­pok véleményei, míg a német és osztrák források szerint sikerével a szultán meg lehet elégedve a „Times“ eltévesztettnek hirdeti küldetését. A muszka állapotok nem változnak; ismét tizenegy tisztet a Kaukázusban fekvő mingreli testőrezredből fogtak be nihilista­­üzelmek miatt, egyidejűleg Odessában és Nikolajevben számos tengerésztisztet, a katonatiszteket rendre bezárják, a tanuló­kat pedig kizárják t. i. az iskolákból po­ A magyar királynő vize. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárczája szerint. — Századunk elejéig az egész müvelt világban ismeretes csudaszerül használtatott a magyar királynő vize és nem volt egy jól rendezett gyógytár, melyben a viz kap­ható ne lett volna. Francziaországban név­­szerint Lyon és Montpellier városokban gyárilag készíttetett és házaló kereskedők álta­l árusíttatott eh A magyar királynő vizéről első tesz említést a tizenhetedik század közepén

Next