Pécsi Figyelő, 1890. október-december (18. évfolyam, 66/79-92/105. szám)

1890-10-01 / 66. (79.) szám

XVIII. évfolyam. Fécs, 18­90. október 1-én. 66-ik (79.) szám. Előfizetési árak: Egész évre ... 6 írt — kr. -Félévre . . . 3 „ — , Negyedév*« • • 1 „ 50 „ •Egy hóra . • • — ,, 50 ., Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal: «CSITT, Széchenyi-tér 12-ik vár (Nádosy-féle ház) n­ová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fölszó­­lalások intézendők.Pécsi Figyelő (Pécsi Hírlap.) Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. Szerkesztői iroda : PÉCSETT, Széchenyi-tér 12-ik Siam, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Haoz rátok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek sele Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereske­désben. Egyes számok kaphatók : Weidinger N. utóda Demján I., Valentin K.­te (Széchenyi-tér), Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér) Bohm Manó (fő­utcza), papír- és könyvkereskedéseiben Mindezen helyeken előfizetések is elfogadtatnak. A­ főispán visszalépése híréről. Közöljük a közélet egy régi munkásának ,a lapunk egyik kiim­unkatársának következő fölötte érdekes czikkét: Sokkal érdekesebb kérdést vetett föl a főispán visszalépésének hírével a „Buda­pesti Hírlap” — mely mellesleg legyen mondva nagyszámú példányaihoz képest nagy hangon és nagyképű fontossággal is szokott írni — hogy sem vissza ne tér­hetnénk ismételten is arra. Kétségtelen, hogy a hivatkozott lap bizonyos tendentiozitást árul el; de a lep­lezett támadás okát és eredetét ne ke­ressük, mert végre is a jelenlegi megyei administratió úgy Baranyában mint min­denütt, elég bő alkalmat nyújt bárkinek is a főispán discreditálására , és egyik lap­tól sem lehet azt a jogot elvitatni, hogy az ügy mellett a személylyel is ne foglal­kozzék. A tendentiozitást abban találjuk, hogy a támadás ismételtetik és mindig személyes, concret váddal, pozitív bizo­nyítékokkal nem áll elő. Valami besú­­gási szaga van a támadásnak, mintha erő­­nek­ erejével fölhívni akarná a kormányt Baranya megye és Pécs főispánjára. Már­pedig az árulkodás mindig rút dolog és tisztességes emberek előtt inkább használ mint árt a támadottnak. De az is mutatja a támadás személyeskedő természetét, hogy komoly laptól alig lehet föltennünk, hogy elhigyje azt, miszerint a közigazgatás re­formjának küszöbén — akkor, midőn a főispáni intézmény teljes átalakulásnak néz elé, sőt esetleg meg is szűnik, — a kormány minden különös ok nélkül a főispánt el­bocsássa ; ez politikailag és administratio­­nális szempontból teljesen indokolatlan lenne, politikailag azért, mert távol lévén még a választási campagne-tól, a kor­mánynak valódi vagy képzelt befolyása ma még nem is vitatható ; de ha valóban sietős a közigazgatási reform, úgy ez a befolyás általános és nem épen spec­iálisan bara­­nyamegyei kérdés, vagyis a főispáni kér­dés országosan fog együttesen elintéztetni.­­ Administrationális szempontból pedig a főispáni változásról csakis ott lehet szó, a­hol az föltétlenül személyi vagy más okok­ból elkerülhetlen; de nálunk arra semmi szükség fönn nem forog, abból se ked­vezőbb személyi, se jobb dologi változást sem a kormány, sem mi nem várhatunk ez idő szerint — vagy mi több, néhány hó múlva, mint a­mely időre a változás a ,B. H.­ által jeleztetik. Ám az is kétségtelen, hogy nálunk sem új, sőt megszokott thema az az es­hetőség , hogy a főispán megy. Sokan hiszik azt és bizony a főispán inga­tag helyzete nem megy nálunk újdonság­­számba. Ez az oka annak, hogy a B. H. hirlelése sem okoz nagy megbotránkozást , és a legtöbben az itt már jó ideje célportált hír­ek megerősítését látják a jelzett közleményben. És ez a sajátszerű jelenség már sok­kal fontosabb, mint ama ,legelterjedet­­tebb a­lap hetvenkedő támadása. Ez adja meg a visszalépési hírnek érdekességét, mert ki-ki azt kérdi: mi lehet oka annak, hig jól értesült legyen és soha se kelljen „min­den alapot nélkülöző“ híreket közölnie. Nos hát én nagyon a szívemre vettem ezeket a jó tanácsokat, elmentem egy remete­baráthoz, annak meggyóntam minden zsurnaliszta bűnömet, megkaptam az abszolutóriumot s most feddhetlen múltú, szenvtelen zsurnaliszta lélekkel új életet kezdek. Amint tudják önök, én a „Csonopja és Vidéke“ czimű társadalmi, közgazdasági, iro­dalmi, művészeti és méhészeti hetilapot szerkesz­tem, melyet a csonoplai péksegédek egylete, a restenyási tűzoltó testület és a csibrik-kállóköz­­bottyánfai szódavíz - részvénytársulat hivatalos közlönyévé választott meg — majdnem mind egyhangúlag. Elvemül tűztem ki: minden sor, a­mi a lapomban napvilágot lát, csak a leghitelesebb adatok alapján, a legalaposabb tudással megírva kerüljön a világ szeme elé, hogy ahhoz sem a tudományokban való járatlanság, sem a törvé­nyekben való tájékozatlanság, sem semminemű alaptalanság vádja hozzá ne férjen. Egyik hétfői napon hozzá­kezdtem az új élethez. Kerestem a cserepéldányok egyikében vezérczikket, a­mit át lehessen venni minden veszedelem nélkül. Csereviszonyban elvből csak olyan lapokkal vagyok, a­melyek az országnak tőlünk minél távolabb eső városkáiban jelennek meg, honnan az én olvasóimhoz még a legna­gyobb földrengés idején ■— a mikor a helységek véletlenül összekeveredhetnek — se juthasson hogy a főispáni változás oly gyakran napi­rendre kerül ? Az ok meg van, de dicsé­retére legyen mondva a főispánnak, ez csak kis, nagyon kis mértékben rejlik sze­mélyében, személyes tulajdonaiban és mű­ködésében, s nem is városi viszonyok­ból ered, az ok tisztán megyei kérdés. Bárhogy tagadják is: a főispán a megyét intéző vezéremberek (alig van egy-kettő) odaadó bizalmát és támogatását már nem bírja, sőt nemcsak nem bírja, nemcsak, hogy ott befolyással alig rendelkezik, de épen azok, kik azzal dicsekesznek, hogy ők tet­ték főispánná , ármánykodnak ellene s erre nézve a Szilágyi Dezső ünnepeltetése ide­jéből is elég pikáns, de egyúttal komoly adattal szolgálhatnánk. Oly kérdések ma­radtak a megyében Perczel bukása után tisztázatlanok és megoldatlanok, melyek mindkét részről kényessé és kényelmet­lenné teszik az együttműködést. Vannak személyes kérdések, de ezekkel most nem foglalkozunk; fontosabb a politikai pártállási viszony sajátságos állapota és ez megzavar mindent. A főispán termé­szetesen a kormány érdekeit képviseli — ám ezzel szemben áll a prononcirozott füg­getlenségi párti megye és a­mit még első­sorban kellett volna említenünk : a befo­lyásos alispán várakozási állapota. Mindenki tudja, — a főispán legjob­ban, — hogy sok, talán minden Szilytől függ, és azt se hiszi el senki, hogy ez éleseszű, ambitiózus férfiú a választásokat tétlenül nézze és csak hivatalos aktákkal foglalkozzék. Mit akar és hova csatlaka­egyetlen lap se. Találtam is egy igen szép tár­gyú czikket. A bábaképző intézetek fölállításáról czikkezett az író s széleskörű ismeretekkel gaz­dagította tanulságos értekezését. No ez jó lesz — gondoltam — hadd lássa a közönség, hogy mi még a bábaügyhöz is milyen alapossággal értünk. Elővettem az ollót s már nyesni akarom a czikket, mikor megakad az eszem azon, hogy hátha ez is csak úgy hasból van írva? Utána kell nézni a dolognak, szakértőket meghallgatni, esetleg tudományos szakkönyvekben kutatni, vájjon helyesek-e az adatok, melyek a czikkben fölsorolva vannak. Városunkban egyetlen orvos van, a­ki a bábászathoz ért, mert ki van írva a táblájára, hogy „szülész és szemész.“ Elmentem hozzá. Elolvastam neki a czikket. Nagyon érdekesnek találhatta, mert egyre jártatta a szemeit, húzo­gatta a vállait, csücsörgette a száját, megtörülte a pápaszemét meg a homlokát s a pápaszemet dugta a zsebébe és a zsebkendővel akarta be­kötni a szemét; végül pedig így szólt hozzám meglehetősen kivörösödve: — Tudja szerkesztő úr, ez nagyon szép czikk, sok új dolog van benne, a­mi igen tanul­ságos; jó lenne, ha ön ebben a nagy könyvben utána nézne; itt mindent megtalál, a­mi a bá­bászathoz tartozik. Én is innen szedegetek ki egyetmást, a­mire szükségem van. S azzal egy arasznyi széles könyvet nyo­mott a két kezembe, hogy majd elejtettem, olyan A „Pécsi Figyelő“ tárczája. A legalaposabb újság. Sok baja van a közönségnek az újságok­kal s ezeknek viszont a közönséggel. Az újságíró i­, vesződik, a közönség olvas és kritizál. Hogy melyik a könnyebb és kényelmesebb, azt a kedves olvasóra bízom eldöntés végett. A közön­ség kritikája pedig erős és panaszkodó. A kö­zönség nincs soha megelégedve. Nem tetszik neki, ha a lap hetenként csak egyszer jelenik meg; nem tetszik neki, ha kétszer jelenik meg; nem tetszik neki a papiros, a betű ; de legfőkép a tartalommal nincs megelégedve. Baj, ha sokat hozunk: „Mi az ördögnek az a sok üres szó?“ ; baj, ha röviden írunk: „Csak ennyi az egész? Pedig erről hasábokat lehetett és kellett volna irni!“ Az Achilles-sark pedig, a­hol leginkább szereti a közönség az újságokat megsebezni: az alaposság, a hiteles értesültség. Ezen nyargal minden újságolvasó, pedig ő maga is igen jól tudhatná, ha kissé bírálat alá fogná önmagát, hogy ő szokott a legrosszabbul érte­sülni egyes esetekről (no nem a lapokból) s az ő hírhordása rendesen a legborzasztóbb, mert hemzseg a túlzásoktól s nagyon szenved az alap­talanság betegségében. De hát a közönség kritizál, neki ehhez joga van s ő nekünk tanácsokat osztogat: mi­­kép kellene a lapot szerkeszteni, hogy az min- !

Next