Pécsi Figyelő, 1890. október-december (18. évfolyam, 66/79-92/105. szám)

1890-10-01 / 66. (79.) szám

l a helyesírási hibáktól, sőt belül, a szépírási minták közt is vannak ilyenek , s ilyen gyalázatos ortográfiát látnak a gyermekek maguk előtt nyomtatásban! Az irka alján ismét alkotmányellenes dolgot követ el Greiner M. tulajdonos úr, aki — úgy látszik — még nem tudja, hogy többé már nem cs. k. szabadalommal adnak ki valamit, hanem cs. és k.-nak kell annak a szabadalomnak lennie. Hallomásunk szerint (nem állunk érte jót) ezen irkákat a bányatelepi iskolánál használják. (Az olvasóköri választások a jogakadémián.) Szombaton d. e. 9 órakor folyt le az akadémián a választási aktus, mely a tanév megkezdésével új elnököt s új tisztikart adott az olvasókörnek. A szünidei elnök, Lectner Viktor IV. éves joghallgató, minthogy a hetek előtt alakult pártok egyik jelöltje, Búzás László már a múlt héten visszalépett, egyedül Paragh Antal IV. éves joghallgatót jelölte az olvasóköri elnökségre, kit aztán közfölkiáltással meg is választottak. Az ülés további folyamában az új elnök vezetése alatt a tisztikart választották meg. Alelnökké: Pintér Imre IV. é., főjegyzővé: Molnár István IV. é., aljegyzővé: Bök Béla II. é., pénztárossá: Scheurer Károly III. é., ellenőrzé : Lauber Rezső II é., könyvtárnokká Vukailovits Vilmos I. é. háznagygyá: Oberhammer Károly II. é., helyettesháznagygyá : Simon Rezső I. é. joghallgatókat választották meg. A választmányba a következők kerültek be: a IV-évről: Rásky József és Mutschenbacher Edvin; a III.- évről Molnár Kázmér, Pfeffer Aladár és mint póttag : Jefrasich Károly ; a II.évről : Krigl Imre és Iványos Samu ; s végre az I. évről Varga József, Dulánszky Lajos és póttagul: Weidinger Gyula. — A jogakadémai segélyző egyesületben a választásokat legközelebb fogják megtartani. (Somogyi társulata Kaposvárott.) A lapok tudósításai után ítélve, Somogyinak az idén akkor van jó bevétele, mikor jutalomjáték van. Ilyenkor a jutalmazottak tudniillik minden követ megmozgatnak, hogy telt házat csináljanak. Előjáték, utójáték, czigánybanda — ilyeneknek a somogyiak székvárosában még van hatása s igy esett, hogy Dezsérinek, Dezsőnek és Pintérnek jól beütött a jutalomjáték. Laczkó Aranka pedig szombatra várja a jó szerencsét, melynek csalogatójául „Duray-t választotta. Somogyi október 6 odikát kegyelettel megünnepelni készül. Díszelőadást rendez „Bukow“ látványosságaival egybekötve. A társulat már csak pár napig marad Kaposvárott s e hó 10-én indul Győrbe, ahol 11-én a „Hun utódok“-kal, Várady Antal dr. történeti drámájával kezdi meg előadásai sorát, óta nem láttuk egymást. Én a könyv innensőg ő a túlsó felén, köztünk a hatalmas foliánsok. Hanem a tanulmány fölséges volt. Rájöttünk, hogy a czikk még alaposabban lehet megírva, mint az a szakkönyv. Engem ugyan kétkedés fogott el aziránt, vájjon van-e egyáltalán valami alapos az Ég alatt, ha már a tudományos könyveknél is alaposabb lehet egy újságczikk; de a feleségem megnyugtatott, hogy ha az a czikk esetleg nem is alapos, de azt nem is fogja észre venni senki, mert ehhez a tárgyhoz nem is ért senki ezen a világon — legkevésbé az, aki könyveket irt róla. Pedig a bábászati irodalom terén rendkívül sok papirost meg nyomdafestéket pazaroltak már el. A czikket hát bátran a nyomdába adhattam. Mikorra azt kiszedték, a plébános úr is megérkezett a fürdőből s a jelentés az országos vegyészeti intézettől — és én megkaptam az öngyilkosnak a kereszt-, a méregnek pedig a vezeték nevét; a vasúti szerencsétlenségről is összeszedegette a rendőrség az adatokat. Az igaz, hogy ezek rendkívül szárazakká lettek az a tollak alatt, hanem a helyett aztán olyan alaposan le volt írva, hogy a váltóőrt Lupinek Vilibaldnak hívták, róm. katholikus, nős, 32 éves, négy gyermek atyja, beoltva kétszer, büntetve nem volt, vizsgálat alatt nem állott, arcza kerekded, orra pisze, szemei szürkés zöldbe játszók, szája széles, két kiálló agyarfoggal, haja, szakálla és bajusza rötvörös, a bajusza ezenkívül helyenként meg sárgás foltos. A rendőr biztos kérdésére azt válaszolja, hogy ő nem látott semmit, mert be volt rúgva. — (Csaló siketnéma.) , S z a t a u táró l írják nekünk, hogy ott a napokban egy 30—40 évesnek látszó, középnagyságú, fekete bajuszú ember, ki magát siketnémának mutatta, könyöradományokat gyűjtött. Már több éven keresztül sarczolta a környék lakosságát s mindig belügyminiszteri, alispáni engedélyokmányokkal igazolta magát. Vasárnap is beálllt a jegyzőhöz s fölmutat a Sz.-Udvarhelymegye alispánjától kiállított engedélyokmány , melyben az állítólagos siketnéma neve Szabó József s 23 éves, holott a siketnéma külseje magasabb kort árul el. Az engedély okmány pongyola, stykzsa s a hamisnak látszó alispáni aláírás azt a, gyanút ébresztette föl, hogy a siketnéma tulajdonképen a csaló. Mikor a siketnéma észrevette, hogy gyanakszanak reá, kiosont a jegyzői irodából ,mikor a kisbiró utána mentse, hogy elfogja s fö!- szólította, hogy álljon meg, a siketnéma ezt teljesen megértette és futásnak eredve a faluvégén reá várakozó kocsira, fölkapott és Pécsre hajtatott. A körjegyző az esetet följelentette a főszolgabírónak. (Hajók járása.) Folyó évi október hó 10-től 31-ig az első cs. kir. szab. Duna-gőzhajózási társaság személyhajói a következő menetrend szerint közlekednek: Lefelé: Budapestről Mohácsra naponként 12 órakor délben, ezenkívül (Blgrád-Orsova felé) kedden, csütörtökön és szombaton 11 órakor éjjel (utolsó indulás a nyári menetrend szerint október 30-án.) Mohácsról Belgrád-Orsovára szerdán, pénteken és vasárnap 8 óra 30 perckor délelőtt (utolsó indulás a nyári menetrend szerint október 31-én). Eszékről 10 órakor délelőtt. — Fölfelé: Orsováról Belgrád Budapestre kedden, pénteken és vasárnap 12 órakor délben. Zimonyban éjjeli állomás. Belgrádból Budapestre szerdán, szombaton és hétfőn 5 óra 45 perckor reggel, Zimonyból 6 órakor reggel. Mohácsról Budapestre naponként 11 órakor délelőtt s ezen kivül vasárnapon, kedden és csütörtökön 2 órakor reggel (Orsováról jövet). LEVELEZÉS. P. Vernyák, 1890. szept. 29. Kapotomra s ennek eshetőleg következéseire, melyek közt még a körpályától való viszszavonulásom is kilátásba helyeztetett. E szánakozó kérdezősködésekből annyit megértettem, hogy engem sokfelé, főleg ahol ritkán látnak, nehéz betegnek gondolnak, olyannak, kinek napjai meg vannak számlálva ,s hogy kell egy magát megnevezni nem akaró titkos „jóakaromnak“ lennie, ki ismerőseimet hasonló hírekkel , ellátja. És ha azt kérdezik, hogy ezzel a tisztán, magánjellegűnek látszó aprólékossággal e lapok 1. olvasóközönségének s e helyen, vájjon mért, alkalmatlankodom, hát megmondom : azért, mert a dolognak van olyan oldala is, mely némileg a közérdeket érinti s mert lehetetlenség és méltatlanság volna tőlem azt követelni, hogy álhírek ismeretlen terjesztőivel szemben hasonló, eljárást alkalmazzak, mikor ily helyzetekben, egyedül a nyilvánosság segíthet. Nem tudom, nem is kutatom, hogy ki lehet az én titkos és korai gyászolóm, (jó barátomnak csak nem mondhatom), aki ilyen és, hasonló hírekkel keresi föl a csekélységem iránt egy kevéssé érdeklődőket, de annyit, azt tartom, elmondhatok magam felől, anélkül, hogy az öndicséret hibájába esném, hogy anyagi fáradalmak és testi megerőltetés dolgában tettem annyit máskor is, most is,, mint sok más „egészséges“ képviselőtársam, mert 30 fokos, hőségben hétszámra falazni s öles diktiókat tartani magyar és német nyelven s mindezt egyetlen panaszszó nélkül, talán elég egy súlyosan betegnek hiresztelt embertől. Hogy aztán végzett munkám szellemi értéke mekkora, annak megítélésére mások illetékesek. Annyi azonban igaz, hogy évek óta elég kellemetlen lábbajom van, mely a járásban többé-kevésbé akadályoz, de hát ezt se henyélés közben szereztem, hanem akkor, amikor sok másokkal együtt a „közös haza“ határainak kibővítésén közreműködtünk (t. i. Bosniában). Szerencsére azonban, választóim nem kengyelfutó munkával, vagy távgyaloglással bíztak meg, s így hazámat ezúttal nem a lábaimmal szolgálom, amire pedig ez idő szerint szükségem van, az a fej, a szív és a kar, ezek hál’ Istennek rendben vannak, amint erről mindazok, kikkel e nyáron is szerencsés valók találkozhatni, nem kétlem, meggyőződtek. Ennélfogva nemcsak jogot gyakorlok, hanem egyúttal kötelességet is teljesítek, amidőn már említett titkos gyászolómat arra kérem, hogy könyvit helyezze addig tartalékba, amíg valósággal dögrovásra kerülök, ezúttal még nem szolgálok neki alkalommal azoknak értékesítésére, egyúttal pedig, úgy választóim, mint egyéb jóakaróim megnyugtatására sietek kijelenteni Honnan vette ez ezeket?! Szaladok nyomdába, hogy a metrompást felelősségre vonjam. A metrompás rám se néz, csak szed, min egy megbomlott masina. Valami ócska, sárgul papirosról szed. Mi az ? Uram Isten ! Az „Interessante Blatt“-nak 1872-iki évfolyamából eg lap van előtte, abból a vnsta fordítja le és szól ki az én metrompásom az ő újdonságait. Megragadom a kezét. — Ember ! mit tesz ön ? — Menjen ki az ur a gépszobába, már megtudja az ur, hogy mit csinálok. Kirohanok a gépszobába, ott zúg zakatl a gép s köpködi ki a friss lapokat. Kikapó egyet. Első, a mi szemembe ötlik, ez a szó napilap. — Napilap ? — Igen napilappá lettünk. —Mondja szényen a gépész. — Úgy kapkodják a lap, hogy nem győzünk eleget nyomatni. — Azóta, a mióta engem becsuktak és metrompázs az „Interessante Blatt“ 72-iki adásából szerkeszti a lapot ? — Azóta. — És nem mondják rá, hogy sült hazuság ez mind, a mi a lapban van ! ? — Dehogy nem mondják, de azért veszi — És az én alapos újságomra mit mondta! — Alapos, de nagyon lapos. — És nem vették ? — És nem vették ! Visszaadtam a bábászati könyveket az ovosnak és kértem tőle tíz évfolyam „Inter sante Blatt“-ot; minél régibb, annál jobb. Dr. Min tsztelt Szerkesztő úr ! Beszámoló a körutam alatt, melyet tegnap, — hála Máthé Ödönnek — szerencsésen befejeztem, nem egyszer volt alkalmam a sajnálkodó érdeklődés olyan jeleivel találkoznom, melynek magyarázatát sokáig hiában kerestem. Nem egy ízben tétettek — természetesen a rokonszenves együttérzés gyengéd hangján szóló kérdések alakjában, burkolt czélzások, állítólag megtámadott egészségi á !-Hasonlókép vallanak a többiek is, vagy tizenheten. Mindnyánál azonban híven leírva, hogy hány éves, volt-e már beoltva stb. stb. amik mind igen alapos adatok. A lap megjelenési idejétől számított három hétre jelenhetett meg az első alapos szám. A közönség agyonunta magát mellette. Sokan ásitógörcsöket kaptak. Az egyetlen orvosnak egyéb dolga sem volt a héten, mint az emberek álkapotáját felütögetni, hogy leesve ne maradjanak. Mikor a második alapos számot akarom megkezdeni szerkeszteni, betoppan hozzám a törvényszéki szolga. Idézést hoz: a plébános úr gazdaasszonya által ellenem indított bűnperben tárgyalásra kellett mennem. Ott súlyos testi sértés és magánlak megsértése miatt elítéltek két hónapi fogházra. Belenyugodtam. Fiakeron rögtön föl is vittek az ügyészséghez. Ez alatt a két hónap alatt a metrompásom szerkesztette a lapot. Megőszülten jöttem ki a fogházból. Attól a borzalomtól őszültem meg, hogy egy pillanatra elképzeltem : teremtő Istenem, milyen lesz az az újság ! Haza megyek, kezembe kapom a lapot. Szent Ég! A vasúti szerencsétlenség eltussolásáról vezérczikk ! A czikk iszonyú vakmerőséggel ront a hatóságnak, csak úgy dobálózkodik a gyanúsítások tömkelegével . . . Tovább — tovább ! . . . Az újdonságok : „Vérengzés a templomban.“ — „Véres szerelmi dráma.“ — „Egy apácza tragédiája.“ — „Rablók a kincstárban.“ — „Léghajós lezuhanása.“ — »Vakmerő brutalitás“ . . . stb. stb. lSfcH*. októberi l'év.