Pécsi Figyelő, 1890. október-december (18. évfolyam, 66/79-92/105. szám)

1890-11-08 / 77. (90.) szám

XVIII. évfolyam. Pécs, 1890. november 8-án. 77-ik (90.) szám. Előfizetési árak: Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre . . . 3 „ — „ Negyedévre . . 1 „ 50 „ Egy hóra . ■ • — ,, 50 ., Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12-ik szám (Nádosy-féle ház) hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. (Pécsi Hírlap.) Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. Szerkesztői iroda : PÉCSETT, Széchenyi tér 12-ik szám, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza sem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereskedésben. Egyes számok kaphatók : Weidinger N. utóda Damján I . Valentin K. fia (Széchenyi-tér), Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér) Böhm Manó (fő-utcza), papír- és könyvkereskedéseiben Mindezen helyeken előfizetések is elfogadtatnak. Mecsek-egylet. Örömmel olvastam e lapok hasábjain a pár hete megjelent lelkes fölhívást egy Mecsek- és Tettyepszéky Vs.ő egylet megalakítása érdekében ismerve a fölhívást kicsátó Vaszary Gyula ügybuzgóságát s rendkivüli tevékenységét, nem is kételkedttm abban, hogy az egyesület mihamarább tömegalakul és megkezdi áldásos működését. Már láttam is képzeletemben városunk élénkebb forgalmú terein és nyilvános helyein a szinmagyarázó táblákat s a városon kivül magukat a színes jelöléseket, melyek az eltévedés veszélye nélkül kalauzolják a turistákat — vagy mondjuk kirándulókat — szép hegyeink elrejtett zugaiba, vagy annak kimagasló csúcsaira, hogy ott a jóvpróan tartott források kristálytiszta cseppjeivel üdítsék magukat; vagy hogy itt a szomszédos megyék területére is kiterjedő festői kilátásokban gyönyörködjenek ; már láttam a szép tavaszi és nyári napok kora hajnalán kiránduló kedélyes karavánokat, amint a különböző színek biztos kalauzolása mellett szép erdeink enyhet nyújtó árnyékában kedélyes csevegés mellett haladnak más-más czél felé, hogy pár gerenda- és deszkából összeütött menház biztos közelében tölthessék el szabad napjukat, élvezve a természet fölséges csöndjét, az erdő illatát és az ozondús levegőt. S városunk rendkívül szép környéke — melyet sajnos épen mi pécsiek legkevésbbé tudunk megbecsülni — valóban megérdemelné azt, hogy egy ily egyesület alakuljon szépségeink föltárására, kevéssé ismert részeink kikutatására s azoknak minél tágabb körben való megismertetésére, hogy igy az érdeklődést fölkeltve, városunk lakosságának ama 90 százalékában vágyat ébreszszen e természeti szépségek megismerésére, kiknek léptei alatt még nem zörgött a mecseki haraszt, s kiknek lábai még nem érinték a Mecsek sziklakérges házát. Egy ily — a turisztikát is egyik legfőbb czéljának tekintő — egyesület megalakítása elodázhatatlan égető szükség, mely közegészségügyünk fejlődésének is fontos tényezője leend. Nekünk, kik rekkenő nyári napokon, egészen a szobák hűvös (?) levegőjére vagyunk utalva, önmagunk iránt való kötelességünk szép vidékünk regényes helyeit hozzáférhetőkké s igy magunknak élvezhetőkké tenni. Másrészt hiszem, hogy az idegenek forgalma is emelkednék s a távolabbi vidékek turistáival is találkozhatnánk városunk utczáiban és vadregényes környékén, ha mi megbecsülve tájszépségeinket, azok föltárására, hozzáférhetővé tételére és megóvására minden lehetőt elkövetnénk. — Hogy például a »Magyarországi Kárpát- Egyesület budapesti osztálya is mily érdeklődéssel tekint vidékünk felé, annak bizonyságául ide iktathatom azon czikknek pár sorát, mely a budapest-pécsi vasút államosítása alkalmából »Turisták lapja* czimű folyóiratukban megjelent: ,A turistaság szempontjából is örömmel üdvözölhetjük ezen üdvös átalakulást, mert Pécs környékén a Mecsek hegység sok érdekeset — Volt és van! — sóhajtottam lemondással. — Tyhtí! akkor fussunk, mert a kilétes kutyák a városatyák pártfogoltjai; ha megtudják mi történt, még ránk bízzák a vízvezeték szabályozását! Ez hatott! A végveszély tudata leirhatatlan bátorságot öntött belém — hirtelen zsebredugtam a kiszenvedett adófizetőt. A környéken gyanús füttyök hallatszottak. Balsejtelmeink azt súgták, hogy a kárvallott gazda hivatkozik úri jogaira az aszfalton boldogult pincéivel szemben. Bármily kiváncsi voltam is egyet azon ritka emberek közül látni, akiknek arra is van lelkiismeretességük és pénzük, hogy a kutyájuknak kilétet váltsanak, nemes elhatározás szállta meg telkemet és karon ragadva Kononai Edmund helybeli ismerősömet, gyors lépésben elinúltunk. — Hová vigyem most már ezt a dögöt, illetve szegény áldozatot? — kérdeztem alig lihegve. — Jaj, barátom, mi hozzánk nem vihetjük; a házban egy fináncz lakik, az rögtön kiszimatolná, hogy megkárosítottuk az államot vagy a — többek között az abaligeti csepköves barlangot — rejt magában s azoknak fölkeresése az előnyösen változott viszonyoknál fogva most már sokkal könnyebbé vált. — Jól tennének a baranyaiak, ha saját érdeküket jól fölfogván, Pécsett a M. K. E. egy osztályát alakítanák. Évekkel ezelőtt már volt hite egy ily mozgalomnak, eredménye azonban nem lett. Föl tehát ! Alakítsák meg a Mecsek-osztályt, kellő körültekintéssel, az eredmény — Pécs vidékének javára — nem fog elmaradni, mi támogatni fogjuk.* Városunkban, melynek körülbelül 30.000 lakosa s oly nagy intelligentiája van, az ország ilynemű egyesületei között a legnépesebbet s igy a legtevékenyebbet lehetne megalakítani, s az egyesületet elodázni most, mikor az érdeklődés minden körben föl van keltve, valóságos bűn lenne. Selmeczbánya, mely fél-annyi lakossal megalakította s virágzóvá tette a Szittnyaosztályt s ezáltal elsősorban — a turisták odavonzásával — táját magának, s m másodsorban a turistaság országos ügyének annyit használt, példaképen állhat előttünk. Igaz, hogy alig van az említett városnak s tán egész Hontmegyének intelligens családja, mely az egyesület támogatásától filléreit megvonná. S miért ne lehetne az nálunk is igy ? Bízunk városunk és megyénk intelligens elemeinek pártfogásában, hogy a fölemelt zászlót elbukni nem engedik s reméljük, hogy e bizalmunkban nem is csalatkozunk. A „Pécsi Figyelő" tárczája. A pincsi. A gázlámpák persze csak a kirakatok előtt égtek, hiszen a naptár holdtöltét jelzett, mikor más világosság a holdfény mellett fölösleges; arra pedig, hogy a fürt felhők miatt a hold jóakarata törekvése eredménytelen maradt — a városi hatóság nem tehet. Ergo sötét volt. Az aszfalton tolongott a t. ez. közönség; én pedig mint a t. ez. titulusra igényt tartó szab. kir. polgár szintén ott tolongtam és segítettem a tyúkszemeket nyomorgatni. Egyszerre csak nekem dől Kononai Edmund helybeli ismerősöm, kezembe nyomja az öklét és akkorát lök a la gigerli a vállamon, hogy egyensúlyt veszítve, ráültem egy kis szabadalmazott kutyára, ki meglepetésében rögtön kiadta a páráját, miután egy fülszaggató sóhajban intett búcsút ez árnyékvilágnak. — Volt-e kilétje? — kérdi Kononai Edmund ismerős bámulatos hidegvérrel. Lehajoltunk megnézni a hű barátság ezen legújabb keletű martirját, mit sem törődve azzal, hogy vagy négyen keresztülbuktak rajtunk. Azt pedig, ki a zászlót fölvette, kérjük, hogy a nézeteivel tán ellenkező, de várost egy pincsi erejéig! — mentegetőzék Kononai Edmund. — A fináncz, az semmi! — igyekeztem őt fölvilágosítani — nálunk lakik egy privatier, annak van egy iszonyú new-founlandija, aki a gazdájával együtt legyőzhetetlen ellenszenvvel viseltetik minden adó, adószedő és adófizető iránt. Ez meg, a szerencsétlen, adófizető volt , oda hát nem vihetem, mert a cerberus megesz. Elhatároztuk végre, hogy oda sanzsírozzuk a városház-sarkon álló rendőr mögé, ott senk sem veszi észre legalább egy hétig. Sikerült. Alig fordultunk vissza a városház sarkáról, elénk áll egy prémesbundás úri egyén. — Nem látták kérem az én kutyásomat? — Hogy ne láttuk volna! — feleltem vissza. — Ugye bár hosszú fehér szőre volt, lehetett akkora, mint egy bornya ? épen most szaladt erre lefelé. — Akkor nem az volt! — sóhajtott szomorúan a bundás — az enyém kicsike volt, szép, mint egy, mint egy ... — Mint egy kucséber! — segítő Kononai Edmund. — Oh! még annál is szebb!