Pécsi Figyelő, 1892. január-március (20. évfolyam, 1-26. szám)

1892-01-02 / 1. szám

XX. évfolyam. Pécs, 1892. január 2-án. 1-ső szám. 4'­6 Ért — k& S » — * I . . 1 » 60 * hóra . . . — » 60 * ” BSJW szám­ára 8 kr. Kiadóhivatal: T»* «• S PW 'ASBTT, Széchenyi-tér 12. sz. (Nádosy-féle ház) havá­s előfizetések és a lap anétkü­ldésére vonatkozó fölszó­­lalások intézendők.Pécsi Figyelő (Pécsi Hírlap.) Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. Szarfeásztól Irodai PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. ,A hová a lap szellemi részét Diéta minden közlemény inté­zendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl. Előfizetések elfogadtatnak m­ég­­valamennyi könyvkereske­désben. Egyes számok kaphatók: ifelnitfer S. utóda Damján I., Valentin K. fia (Széchenyi-tér), Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér)­ Böhm Manó (fő-utcza) papír- és könyvkereskedés Ki hát a pécsi követ jelöli? Szerdán délután dőlt el abban a bi­zonyos körben, mely sok mindenfélében a vezérszerepet vindikálja magának, (csak olyanokban nem, amikkel a város maga­sabb műveltségi s erkölcsi nívóját emel­hetnék),­­ tehát ebben a körben eldön­tötték azt a régóta vajúdó kérdést, hogy kit állítsanak föl Pécsett a visszavonuló Perczel Miklós utódjául. Az értekezlet egészen bizalmas jel­legű volt, nem akartak neki pártszínezetet adni, s azért oly férfiakat is meghívtak arra, akik nem tartoznak a szabadelvű pártkörhöz. Mert bizalmas tanácskozás volt, nincs is jogunkban a részleteket itt firtatni, habár azok eléggé érdekesek és jellemzők ; ezeknek a nyivánosságra hoza­talához majd megjön később is az alka­lom s a jog, ha azok közzététele többé már nem ütközik össze a diskréczió köte­lességével. Az értekezlet végső eredménye kö­zös és egyhangú megállapodás jön amaz indítvány elfogadásában, hogy Pécs vá­rosa képviselő­jelöltjéül Baross Gábor kereskedelemügyi minisztert kérik föl. A minisztert fölkérő küldöttség ma — szombaton — megy föl a fővárosba. Hogy Baross elfogadja-e a jelöltséget ? — ez más kérdés, mely pár nap alatt eldől. Baross ugyan eddig Győr város képviselője volt, szerették is ott egy idő­ben ; pártja most is van ott, mely — mint a lapokból értesülünk — ezúttal is­­ föl szándékozik léptetni. A lapok ugyan e mellett azt is írják, hogy Győrött Kautznak és Fálknak is vannak hívei, s így a kormánypárt furcsa helyzetbe ke­rül a győri kandidáczióval. Barossnak Pécsett leendő föllépte­tése is nem kevésbé különös. Különös t. i., ha a körülményeit keressük e megálla­podásnak, melyre az a bizonyos kör jutott. Pécs városának — sajátságos — soha sem volt olyan képviselője, aki mel­lett hosszabb ideig kitartott volna. Mond­hatni : majdnem cziklusonként változtak a választottjai; nem azért, mintha a képvi­selők nem szívesen tartották volna meg Pécs mandátumát, mely eléggé jelentős, hanem inkább azért, mert a választások esélyei voltak olyanok, melyek miatt a többség sohasem állandósulhatott egyet­len elv vagy személy mellett. Az utóbbi évtized alatt nagy volt a törekvés a „névvel bíró” jelöltek fölállí­tása iránt. Mindig valami nagy nevet ke­restek , habár ennek megtalálásában nem mentek is sokra. A nagy keresés alatt többnyire szétmállott a mamelukpárt s a tényleg megválasztott mindig más lett, mert „nagy nevet“ nem tudott a párt fölállítani. Emlegették sokáig Fejérváry nevét, kitől sokat vártak. Fejérváry időközben meglehetősen lejárt emberré lett. Elállot­­tak hát mellőle, valamint a fiától is, aki­ről szintén rebesgettek egy időben. Aztán Wekerle felé kacsintgattak, de ott meg nem kaptak igenlő választ. Mikor Szilágyi itt járt, akkor hirtelen arra gondoltak, hogy jó lenne talán megkínálni a mandá­tummal. Szilágyi azonban másfelé van an­­gazsálva. Nemrég itt járt Váradi Antal, a költő, aki egy magasröptű pohárköszöntővel ex­tázisba hozta az embereket. A pezsgő he­vítő hatása alatt fölböffent az a gondolat, hogy ime itt az ember, akit mi keresünk. Neve ennnek is van — bizonyára jobb, mint Antal Gyulának. Hanem hát azt a pohárköszöntőt nem hallotta az egész vá­ros, abból a banketti pezsgőből nem ivott a nagyon tisztelt választó sereg: burge­­rek, kereskedők, iparosok, akik nem va­lami nagyon lelkesednek a költészetért, akiknek hús kell és nem ünnepi prológ. Most a leghangzatosabb a Baross neve. A szerdai értekezlet — ideaszegény­ségből nem tudott mást, mint egy foly­ton hangzó névbe kapaszkodni, a­mi — valljuk meg — nem is kerül nagy fejtö­résbe. Tehát ismét csak egy „név“ az, ami felé tekint a „ vezér “-ek epedő szeme, annyival is inkább, mert úgy remélik, hogy az ilyen nevekkel az ellenzéket is elhallgattatják. S ez a körülmény a jelemző, a­mely a választók ingatagságáról tesz tanúságot. Pécsett — s ma már az egész ország­ban — nem az elv, hanem a személy az irányt adó. Nem elvből választanak sze­mélyt, hanem a személy okából csűrik, csavarják az elveket. A „Pécsi Figyelő“ tárczája. Újév napján. Föl pohárral igyunk rngan egy nagyot . . . Feledjük el az évet, mely elhagyott, Feledjük el báját, baját a múltnak, Feledésben szívsebeink gyógyulnak. Üdvözöljük az újévet melegen, Mely tegnap még jövő volt s ma már jelen, Mely kaczéran mosolyogva int felénk, Hazag reményt, bohó kedvet hint belénk. Üritgessük fenékig a poharat, Hadd áztasson a gyöngyöző borharmat; A mező ih akkor üdül, virágzik, Hogy ha szomjas, száraz földje megázik. Nosza föl hát, föl azzal a pohárral ! Zengjen dalunk, miként zeng a madárdal, Daloljunk egy édes-fájó, bús nótát, Melytől lelkünk hő mámorba olvad át. Természete már a magyar embernek, Búsan dalol, majd a szive reped meg, Búsan dalol s a bánatos dallamnál Fájó szive sebeire írt talál. És hogy teljes legyen e nap öröme, Kis feleség, jöjj, repülj az ölembe, Te a bánat fellegeit azértéped — S nem érzi a lelkem, hogy fáj az élet. Várady ferencz. Háztűznéző. — Hamar, hamar, lányok! Az ünneplő ruhát, azt a világos kivágottat! — Hogy az báli ruha ? — Hiszen annál szebb lesz! Hol vannak azok a kis félczipők, a­miket a keresztanyátok vett? Hát tehetek én róla, ha szorít? Csak föl, föl! — A miniszteri tanácsos úr rögtön itt lesz a két fiával — háztűznézöbe! — Háztűznézöbe! ? Általános riadalom. Lizi és Paula, mint a megriasztott verebek, pillanat alatt szétrebbennek megtenni az előkészületeket Fehér abrosz kerül az asztalra — a másik jó lesz a divánra, hogy a lyukak ne lássanak ki; a belső szobák sző­nyegei mind a fogadó szobába kerülnek, — a függönyök dottó; a szobaúr karosszéke, könyv állványa is átvándorolnak kiegészíteni a hiányos bútorzatot. — Böske! Böske ! szaladj le a czukrász­­hoz süteményért! Bort is hozz két literrel! Fe­héret ám ! Böske elrohan. Fekete Tamás tanár úr pe-­­­dig piros ábrázattal, fújtatva áll meg a felesége előtt. — No végre! Úgy­­ mindig mondtam én, hogy az én lányaim nem vénülnek meg itthon. Nem bizony! Nagyságos asszony lesz belőlük. Penzióba megyek. Ott lakunk náluk. Nem nyo­morgónk többet! Phű, de melegem van! A beteges öreg asszony lehajtja fejét szo­morúan. — Tamás ! A Brauner tanácsos két fiáról beszélsz ? Ugy-e ? Tudod-e mit mondtál róluk csak a múlt héten is ? Hogy veszett kártyások, lumpok. Hogy éjjelenkint végig orditozzák a vá­rost, duhaj nótákkal és bevert ablakokkal ri­asztják föl az alvókat. Te mesélted azt is, hogy az iskolában ostobák és szemtelenek voltak — de átmentek, mert az apjuk nagy úr. Ha nem volna az, régen kiüldözték volna őket a város­ból, melynek szégyenfoltjai, meg a hivatalból, a­hol semmit sem dolgoznak, csak a főnökeiket bosszantják és a társaikra árulkodnak. Ezeket hozod te most ide? Tamás úr megsimogatta a tarkóját. Vén fejében alig akadt gondolat, a­mivel megfelel­jen a feleségének. — Hm, hm ! Tudod, izé . .. nem kell min

Next