Pécsi Figyelő, 1893. január-március (21. évfolyam, 1-25. szám)

1893-01-04 / 1. szám

nt A „Pécsi Figyelő“ tárczája. * S Lemondani... Lemondanék, hisz látom, érzem, Hogy lángom üdvöt nem terem, Lesz módom kínban, szenvedésben, De czélomm­el nem érhetem. Mint Tantalusz, epedni sorsom, Epedni, hajh, vigasztalan’, S borús szemekkel nézni folyton, Hogy éjjemnek csak árnya van. S a szürke árny­ok egyre nő még, És egyre halványul napom Ez árny sötét ködébe szővék Ezernyi bú és fájdalom. Mit ér a küzdés ? Ködbe veszve Szemem elől a büszke czél: Kis sajkám hasztalan n­evezne, Kikötőhöz sehol sem ér. Lemondanék, hogy véget érjen E meddő vágy, hiú remény. S ne lobbanjon föl csalfa fényben Szivemnek puszta éjjelén. A lemondás ha nem is adhat Üdvöt, boldogságot nekem : De ad szivemnek tán nyugalmat, És kinomat feledhetem. Tán el tudom feledni végre, Hogy érted mennyit szenvedek, Szivem szerelmét sirva kérve Hogy hányszor nyújtottam feléd, S hogy hányszor, hányszor visszadobtad Gúnyos kaczajjal ajkadon, Szivemben érted mint zokogtak Ezernyi kin és fájdalom. Lemondani: az ész tanácsa, De szivem ellent mond neki, S szerelmem tüzét égve, vágyva Oh most is még élesztgeti! Szép tarka ábránd, édes álom, Szivemnek rózsás vágyai Fűztek hozzád arany fonálon : Nehéz most elszakítani! Nehéz, nehéz, hisz összetépve Eltépném véle üdvömet ; S ha nem teszem: vad szenvedélybe Csap át a láng szivem fölött . . . Ne űzzetek játékot vélem, Szivemnek balga álmai, Aludj ki, izzó szenvedélyem : Hadd tanulok — lemondani! Buday László. XXI. évfolyam. Pécs, 1893. január 4-én. 1-ső szám. Előfizetési árak: Egész évre . . 6 frt — kr. Félévre . . . . 3 » — » Negyedévre . . 1­9 50 « Egy hóra . . . — * 50 » Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. sz. (Nádosy-féle ház) hová az elő­fizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fölszó­­lalások intézendők.Pécsi Figyelő (Pécsi Hírlap.) Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. . Szerkesztői iroda: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény inté­zendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl. Egyes számok kaphatók: Weidinger N. utóda Demján I., Valentin K. fia (Széchenyi-tér), Koszi János (fő-tér), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér), Böhm Manó (fő-utcza) papír- és könyvkereskedéseiben. Újév a politikában. A politikai pártok az újév alkalmát is fölhasználják, hogy a pártvezéreknek elmondott újévi beszédben egymásnak mon­dogassanak el egyet s mást. Mivel teszi ezt mindegyik párt, teszi hát a független­ségi és 48-as is, mely most újévkor Eöt­vös pártelnöknél tisztelgett , üdvözölte őt az újév beálltával. Eötvös Károly ugyancsak politikai szinű beszéddel válaszolt Justh alelnök beszédjére. E választ, annak egy-két rész­letét érdemesnek tartjuk arra, hogy repro­dukáljuk. Eötvös mindenekelőtt aggódva látja, hogy a politikai helyzet most fölötte ko­moly, sőt veszélyes is s ezért a párt fel­adata is súlyosabbá válik. A helyzet komolyságának egyik je­lensége az, hogy a korona el van kedvet­­lenedve a nemzet iránt, de a függetlenségi párt el nem ismerheti a korona jogát arra, hogy bármiért és bármikor neheztelhessen a nemzetre. Ám nehezteljen gyönge, ügyet­len vagy rosz­indulatú tanácsosaira, de a nemzet egyetemes érzülete érinthetetlen magasságban áll mindenek fölött. A másik komoly jelenség, hogy a politikai elvek harczába a felekezeti­­ség tolakodott be. Két irányban lát nagy veszélyt. .Az egyik az, — mondja Eötvös — hogy az egyház férjai egy nagy alkotmá­nyi törvény ellenében úgy állították föl a kérdést, hogy ők a törvény végrehajtását sem nem eszközük, sem meg nem engedik s ennélfogva annak eltörlését kívánják. Hogy jó-e, rosz-e az a törvény, nem ke­resem. Megengedem most azt is, hogy nem jó. De végre törvény s több mint húsz év óta fönnáll. Fokozza a veszélyt, hogy a törvény alkalmazását nem egy kis fele­kezet, hanem az országnak legnagyobb, leghatalmasabb, legtiszteltebb, nemzetünk életével ezer év óta összeforrt egyháza vagy jobban mondva az egyház vezető férfiai tagadták meg. Más körülmények közt az ily eljárást lázadásnak, rebellisnek szokás nevezni. Vajon mit szólnánk ahhoz, minő leírhatatlan veszély támadna abból, ha e példát követve más egyházak vagy a nemzetiségek is nyíltan fölmondanák az engedelmességet az alkotmány azon részé­nek, mely reájuk nézve esetleg kényel­metlen ? Mi lenne egy olyan állam sorsa, mely azt nyugodtan tűrné ? Hova lenne a törvényhozás hatalma s a korona tekin­télye ? Nem kell azonban kétségbeesnünk s nem kell a helyzetet sötétebbnek lát­nunk. Sok eszköz áll rendelkezésünkre a végletek kikerülésére, de áll főleg az egy­ház vezető férfiainak kétségtelen hazafias­sága, melyekre bizton számíthatunk s mely alkalmas pillanatban minden túlzásnak ele­jét veendi; legalább ez az én meggyőző­désem. Egy másik irányban szintén fölötte fenyegető, sőt veszélyes a helyzet. A fő­papok és főrendek egy része ugyanis az egyházpolitikai kérdések alkalmából szer­vezkedni, külön párttá tömörülni tesz kí­sérletet. Ha e szervezkedés sikerül, az a­­ tökéletes reakc­iónak lesz eszköze s egy borús napon arra virradhatunk, hogy ké­szen áll az országban az a párt, mely 1825-től 1848-ig az udvar, a reakczió szolgálatában átokként, boszorkánynyomás gyanánt nehezedett a nemzetre s mely el­végre forradalomra bírta ellenünk a bécsi udvart. Én nem mondom, hogy mindez mulhatlanul bekövetkezik, de igenis állítom, hogy a reakczió szervezkedési kísérleteket tesz s a történelem logikáját kijátszani nem lehet. E logika pedig abból áll, hogy a­mint ily párt kerekedik az országban, a bécsi udvar azonnal hátat fordít mind a szabadelvű, mind a nemzeti pártnak s a felekezetesség ürügyén szervezett reakczió­­val szövetkezve még a 67-iki dolgoknak is hadat üzen. Hangsúlyozom azonban, hogy a főpapok és főrendek kétségtelen hazafisága itt is megóvhat bennünket a végletre jutástól.* A mi föladatunk világos és egyszerű, — folytatta szavait Eötvös, — mert a mi helyzetünk szilárd és rendületlen. Mi vál­tozatlan szilárdsággal megállunk úgy köz­jogi elveink, mint a szabadelvűség mellett; mi nem félünk a felekezetesség bomlasztó hatásától. Arra kéri azonban pártja tagjait, hogy vitáikban, fölszólalásaikban kerüljenek mindent, ami a felekezeti természet érzé­kenységét érinthetné. A keserűség mindig káros a politikában, a keserűséget pedig nem a nagy eszmék harcza, hanem a személyi érzékenység szükségtelen izgatása szokta előidézni. A függetlenségi párt nem enged közjogi elveiből — végző szavait Eötvös. — Bármely erős legyen a fele­kezetesség vagy a reakczió s ha össze­töri is a közjogi alapon álló pártokat , ebből pótolhatatlan veszteség hazánkra A csontváz. Némán kóboroltam az új, szabad világban, hova álmaim űzzenek, a mér­hetetlen nagy ter­mészet csodaalkotásait szemlélvén, abból látván , mi törpe az ember. Egy hegytetőre érek, a puszta sziklatö­megen kopognak czipőim sarkai, s belátva a nagy mindenséget, a kékellő zöld rengetegeket, a kolosszális folyókat, s amint a magasban úsz­káló bárányfelhőket szemlélem, előmbe tűnik egy kép, drága honom elfoszló ködképei. És e ködképek a beláthatatlan távolban nem akarnak alakot ölteni, — ah, be kell is­mernem, az idő, a messziség. Évtizedek küzdelme száguldott azóta el fejem fölött, mióta, oh kedves hon, határidat elhagytam. Búsan barangolok tovább, fölújitva a múlt emlékeit, s egy lenge alak hó keblekkel tűnik eszményi szemeim elé. Útközben egy emberi csontvázra bukka­nok. Mily balvégzet, szerencsétlen véletlen ál­dozata.. És alig hogy elfordulok e váztól, az ember porától, egész kiáltó színben látom ifjúságomat, annak egyes mozzanatait, újból előtűnnek a rég feledni hitt diákévek. Emlékezetembe szökik az áldott emlékű

Next