Pécsi Figyelő, 1893. október-december (21. évfolyam, 79-107. szám)
1893-11-08 / 89. szám
XXI. évfolyam. Pécs, 1893. november 8-án. 89-ik szám. Előfizetési érák: Egész évre . . fi írt — kr. félévre .... 3 » — » Negyedévre . . 1 » 50 « Egy hóra . . — » 50 » Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. sz. (Nád.o®y-féle ház) hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fölszólalások intézendők.Pécsi Figyelő (Pécsi Hírlap.) Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. Szerkesztői iroda: PÉCSETT, Széchenyi tér 12. és hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatna Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl Egyes számok kaphatók: Weidinger N. utóda Damján I., Valentin K. fia (Széchenyi-tér), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér), Koszi János (fő-tér), Böhm Manó (fő-utcza) papír- és könyvkereskedéseiben. Felhívás Jókai Mór tisztelőihez. A Jókai jubileum végrehajtó bizottsága a következő fölhívás közlésére kérte föl lapunkat: Ország szerint tudva van, hogy a nemzet koszorús írója Jókai Mór, ötven éves írói pályájának örömünnepét készül megülni. Ez ünnep országos lesz és nemzeti, és mint egy illatos bokréta lesz oda tűzve a közelgő 1894. esztendő homlokára, mert ez év januárius 6-dika lesz a napja. És mind amaz ünneplésnek, melyet a működő bizottság e napra tervez, úgyszólván édes és értékes magva lesz az a maradandó emlék, melynek érdekében e sorokkal fordulunk Jókai Mór tisztelőihez, mely elnevezés alá méltán foglalható a nemzet szine-java, rang-, rend- és osztálybeli különbség nélkül. Egy gondolat kapta meg legjobban mind az elméket, amelyek ez ünnep előkészítésében részt vettek, a gondolata országos ünnepet ülve emléket is adni e napról és benne egyszersmind kettős értelmű jutalmat, az ünneplendőnek az ő saját alkotásai révén. Megáldott fejére két ágból fonni koszorút : egy ágból, a mely díszíti, és egyből, mely védi és óvja. Egy ág az erkölcsi dísz, egy ág az anyagi jutalom s a kettő ölelkezvén a költő homlokán, hirdesse nemzete háláját s az ő dicsőségét egyben. Állana pedig ez emlék összes eddigi megirt és ez ünnep lezárásáig megírandó munkáinak nemzeti díszkiadásából. Az egész Jókai, amit az ő szelleme ötven év alatt létrehozott, együtt mint impozáns képe egy nagy pályának, szemünk elé állítva ez óriás, e korszakos munkaerő, ez írói hatalmasság, e fenomenális pályafutás, mint a költőnek dicsősége és jutalma. Maradandó becsű emlék legyen az, a melylyel mi a jubileum napját az irodalom históriájába beiktatjuk. Örök időkre szóló, beszédes mű, a mely a költőről és az ő géniuszát megbecsülő nemzetről több dicsőséget fog hirdetni jövendő századoknak, mint bármennyi lelkes üdvözlő beszéd, ékes, virágos, ünnepi teszt. Úgy óhajtanak, hogy ezúttal az összeg, amelyet vármegyék, városok, egyesületek, testületek más alkalomkor jubileumi bankettre és külső cifraságokra fordítanának, hasznos, érdemes emléknek szolgáljon alapul. Ebből a pénzből készüljön el a díszkiadás, amelylyel magunkat ajándékozzuk meg és teljen ki az a tiszteletdíj, amelyet a félszázadon keresztül szünetlenül nekünk dolgozó költőnek még mindig a tartozás érzetével átnyújtunk. Mert a kiadás árának a fele fedezze a kiadás költségét, fele pedig legyen a költőnek a nemzettől veendő tiszteletdíja. Ezer aláírásra van szükség, hogy e kiadás létrejöhessen; az előfizetés ár 200 frt és így 100.000 frt lesz a tiszteletdíj. Nem kételkedhetünk abban, hogy amikor Jókai Mór műveiről van szó, lesz az országban ezer ember, testület ható- sság, aki ezt a nemzeti díszkiadást megszerezve, hozzájárul a költő jubileumának méltó megünnepléséhez. Erre az aláírásra, erre a szép, nagy és hálás cselekedetre hívjuk fel Jókai Mór tisztelőinek fényes táborát. Néha arra szólítunk benneteket, a magyarok, hogy ajándékot, hogy alamizsnát adjatok annak, a ki a ti szolgálatotokban szerzett halhatatlanságot; ezt már megtettétek ti is másokkal, megtették más nemzetek is. Hanem szólítunk arra, szólítjuk a magyar értelmiség világát arra, hogy ketten egymást fölmagasztaljátok; a költő kezetekbe tévén egy nagy élet nagy munkáját, ti pedig a költő kezébe érezte az elismerést. A ki ifjúságunkat bűbájos szavával megaranyozta, aki lelkünket táplálta reménytelen időkben; a ki örömünk, a ki gyönyörünk, a ki vigaszunk volt életünk minden szakában; a ki áldásunk volt, megtöltvén a szellem, az erkölcs, a hit, a fölemelkedés, a hazafiság kincseivel a mi szívünk tájait . Gyertek mind, öregek, ifjak, urak, polgárok, hódoljunk neki mi viszont, aranyozzuk meg élete alkonyatát szeretetünk, lelkesedésünk örök ifjúságával. Áldjuk a gondviselést, hogy nekünk adta Jókai Mórt, aki a magyar faj minden fényességével, a nagy talentumok minden varázsával, nemzete büszkesége, idegen népek irigységének méltó tárgya; egy félszázad ragyogványa a magyar irodalomban, nyelvünk felvirágzásának egyik forrása, a kinek mesélő ajakán három nemzedék csügg elandalodva, elbűvölve. A „Pécsi Figyelő“ tárczája. Misu. — Z. Miklós, — Bratye Misunak valamikor szép birtoka volt, de azt lassan kint elkobozták számtalan vadorzási kihágások fejében. Végre ott hagyta a neje, a fia is ; maga maradt s napszámból tengette életét. A szolgabiró egy ízben azt mondta, hogy Misut vadorzási szenvedélyéből a legjobb esetben az akasztófa fogná kigyógyitani alaposan s végképen — más semmi. Szolgabiró barátom csalódott , kigyógyitotta Misut az ő szeretett erdeje s annak a vadászok által nem kedvelt vadja, egy apró fenevad. Misu orvvadász volt, de olyan, a ki csak fajdra utazott. Más vad nem kellett neki. Tényleg ritkaság számba ment amaz ügyessége, melylyel a fajd hangját utánozni tudta. Az atyafi nemcsak azzal dicsekedett, hogy a kincstárnak tudja Isten hány ezer forinttal tartozik bírságpénzek fejében s két ember élete sem volna elég azt leülni, hanem azzal is, hogy a csalogatásban túl tesz még magán a fajdón is. Egy napon korán hajnalban kioldalgott az erdőbe, hogy egy fajdot lőjjön. Szép csendesen ballagott, alkalmas rejtekhely után kémlelődve. Hosszas keresgélés után fölfedezett egy villámsújtotta nagy bükfát, melynek egy oldalága ledőlve nyúlott végig a földön, természetadta rejtekhelyei szolgáltatva. Misu ez ág alá vonult s nagy ügyességgel s lehetőleg zaj nélkül tisztította ki a kilövést akadályozó ágakat úgy, hogy ő mindennek daczára teljesen rejtve maradjon. A leshelyet igy rendbe hozva leült a földre , halgatózni kezdett. A rengetegben mély csend honolt. Minden állat pihent, szunyadott, csak néhány fölzavart madár csicsergett bizonytalanul, álmosan. Az orvvadász ábrázatán önelégült mosoly vonult át, jeléül annak, hogy jól megy minden, mert idejében érkezett a leshelyre. Egyéb dolga nem lévén, bámult maga elé a nagy sötétségbe , kóválygott az esze, rágódott a múlt emlékein s a vége az lett, hogy észrevétlenül elszunyadott. Szinte ijedten rezzent föl a fülét megütő dürgésre s e pillanattól fogva csupa merő vadászszenvedély fogta el s lett tényleg az erdő embere. Megfeszitve figyelt a neszre, hogy meghatározhassa a valószínű távolságot. A kakas jó messze lehetett, mert dürgése elmosódva hallatszott át. Misu már tudta, hogy áll a dolog s szép lassan, nagy kényelemmel szedte elő a csalcsipot. Legelőször is halkan utánozta a lyúk hívását. A kakas nem felelt, azért Misu,tán öt percznyi pauza után, erősebben csalogatott kétszer-háromszor egymásután. A szerelmes madár határozottan felelt. Ugyanakkor Misu fönt az ágak között halk neszt vesz észre, mintha egy madár változtatná a helyét. A kakas halgatott s Misu tudva a teendőket, szintén elhalgatott. Türelme nagy volt. E nemes erényt a kakas nem ismerte, mert egyszerre és sokkal közelebbről kezdett beszél-