Pécsi Figyelő, 1895. január-március (23. évfolyam, 1-75. szám)
1895-02-14 / 37. szám
XXIII. évfolyam. Pécs, 1895. csütörtök, február hó 14. 36-ik szám. Előfizetési érák: Egész évre . . 10 frt — kr. Félévre .... 5 ‹ — ‹ Negyedévre . . 2 ‹ 50 » Egy hóra . . . — ‹ 85 » Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Király utcza 4. sz. Az arany hajó szállodával szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Pécsi Figyelő POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztői Iroda: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. sz hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadó hivatalban vétetnek fö Alku. Pécs, 1895. február 13. ( Még formaszerinti megbízatása nem volt Bánffy bárónak a kabinet-alakításra, minden követ megmozgatott mégis, hogy megegyezésre jusson a pártok vezérférfiaival, hogy ha t. i. nem is tudja keresztülhajtani a fúziót, de legalább békés napokat engedjenek neki és kabinetjének rövidre tervezett uralkodásához, mely egy újabb bizalomvesztés esetével ismét oda fog kilyukadni, mint Wekerle távozásakor, hogy ugyanis a válságok gyúranyaga nem aludt ki, csak pihen a hamu alatt, mely annál nagyobb lobbot fog vetni, minél tovább halasztódik a pártok kijegesedésének felülről kezdeményezett processzusa. Azóta aztán lefolyt a költségvetési vita, hallottuk sorjában az új matadorok programmszerű kijelentéseit, amikből az önállóság teljes hiánya, az elődöknek való feltétlen meghódolás és elutasítása minden egyéni kezdeményezéseknek tűnt elő, mint kerete a Bánffy-kormány politikájának. Kitűnt ebből a rövid és békés budget-debattból, hogy Magyarország a dualisztikus államforma mellett meg van áldva kettős kormánynyal. Van egy látható kormányunk s ennek háta mögött minden politikai felelősség nélkül egy sugalmazó és rendelkező kormányunk, mely a suggesztio hatása alatt tartja azokat a gyönge egyéniségeket, akik azzal az önámitással, hogy valakinek használnak, mikor a hatalom birtokában bemutatják orbi et urbi et olympusi látványt, a járszalagos államférfiak díszes csoportját. És mindennek dacára, mondhatjuk, Bánffy báró nagy szerencsében van, sikerül neki mindaz, amit ott fönn, ahol a hatalmat osztogatják, elvállalt. A költségvetés letárgyalása simábban ment, mintsem arra számítottak. Ez volt a punctum saliens, mint bevezetője, a többi feladatok végrehajtásának. Következik most a fúzió kierőszakolása Apponyival és Szapáryval. Ha lesz sikere az alkudobásoknak, úgy Bánffy, a mór, megtette kötelességét, és átengedi helyét a nemzeti párt és a pártonkívüliek gárdájának, mint akik újabb vért volnának ömlesztendők a haldokló kormánypártba. De lehet, hogy nem sikerül a fúzió, Bánffy K. akkor is teljesítette kötelességét, csak hogy ez esetben még nem menesztetik, hanem majd megcsinálja az újabb választásokat, hol a rendelkezésére álló eszközökkel megtörhetni hiszi a függetlenségi pártot, amely nézete szerint szintén a bomlás stádiumában van. A többi akciói már könnyebben keresztülvihetők. A klérust lefegyverezni reméli, hogy siet behozni a polgári anyakönyveket és a polgári házasságot, hogy befejezett helyzeteket teremtsen. A nemzetiségi kérdésben pedig egy-egy kis koncesszióval sikerül ideig-óráig békét teremteni. A szászok szavazatait megvásárolta, a horvátokkal rendelkezik szárazon és vizen, csak meg kell üttetnie a drótot, s a jó horvátok berukkolnak, hogy szavazataikkal megmentsék szükség esetén a sülyedő hajót. Az oláhokat visszaszorította passzivitásukba, akik az akció megkezdését későbbre halasztották, így tehát Bánffy báró elégülten dörzsölheti kezét, hogy nem-e túltett valamennyi zseniális elődjén, akik nem tudták alkalmazni azt az elvet, hogy „Parva sapientia regitur mundus.“ Kétségtelen Bánffy báró eme taktikázásából és alkudozásaiból, hogy egyetlen célja az időt húzni, halogatni, tartván, hogy akinek ideje van, élete is van. Ha aztán tekintetbe veszszük a kellőleg nem szervezkedett függetlenségi és 48-as pártot, el kellene hinnünk, hogy Bánffynak disznószerencséje van, mert még az is megeshetik, hogy egy közeli választáson csak azok a kommandirozható ellenzéki képviselők maradhatnak meg kerületeikben, kiket, mint kinevezett ellenzéki férfiakat nagy kegyesen megtűr, hogy legyen szükség esetén Bécs ellen is némi kijátszható ütő kártya a kezében. Csak hogy gazda nélkül számított a nemes báró. Kalkulusaiban alig van egyéb hiba, mint hogy az ő politikájának nincs semmi tartalma, az ország közállapota pedig súlyosabb, mint valaha. Ez utóbbi körülmény aztán mindenesetre ellene fordítja a rudat, a népben, abban a megvásárolható tömegben is fölébredt az életösztön, és nem fogja hagyni magát baromként vitetni a választási urnához, hogy szavazatával oly kormányt segítsen élni, mely oka az ő nyomorának, mely csak eszköz egy titkos hatalom kezében. Egyszer már véget kell vetni a sok paklizásnak. Az idő és körülmények minden jel szerint a függetlenségi párt elveinek kedvezők, csak tartsunk ki hűen ezek mellett az elvek mellett, megjön még az ideje, mikor komédiások és szinfahologatók nélkül is lehet kormányozni Magyarországot. * A veszprémi függetlenségiek szervezkedése. A veszprém megyei függetlenségi és 48-as párt központi végrehajtó bizottságának nevében Halassy Vilmos dr. megyei főorvos, Fodor Gyula, a megyei takarékpénztár ügyésze, Margalit Ignác takarékpénztári igazgató, pártelnökök felhívást intéztek megyei elvtársaikhoz, szervezkedésre szólítva őket. A pártelnökök utalnak arra, hogy az új néppárt is, a kormánypárt is a függetlenségi pártból reméli megerősödését, de nem lehet szövetkezni sem a néppárttal, mely a 67 es alapon áll s a szabadelvű eszmék nyilt ellensége, sem a szabadelvű párttal, mely mindig ádáz ellensége volt a párt leghazafiasabb törekvéseinek. A két oldalról kivetett háló ellenében minden alkudozás mellőzésével minél előbb harcra kész táborrá kell a függetlenségi és 48-as pártnak szervezkednie. A proklamációt megküldték minden függetlenségi pártkörnek. * Az ezredéves kiállítás. Az ezredéves kiállítás országos bizottságának hétfőn délután ülése volt, az első, mióta a kereskedelmi tárca vezetését Dániel Ernő vette át, aki hivatalból elnöke ennek a bizottságnak és kiállításnak. A miniszter már elnökölt is a mai ülésen és megragadva az első alkalmat félreértést nem tűrő határozottsággal kijelentette, hogy az ezredéves kiállítás a törvény intézkedéseihez híven, a kitűzött időben, 1896-ban meg fog tartatni. Hangsúlyozta ugyan a még rendelkezésre álló idő rövidségét, hogy teljes erővel induljon meg most már a készülődés munkája, de ugyanakkor utalt az építkezések előrehaladott stádiumára, kiemelve, hogy az az ötnegyed esztendő, amely bennünket a kiállítás megnyitásától elválaszt, teljes elégséges arra, hogy a kiállítók is elkészülhessenek, és hogy a nagy nemzeti vállalkozás minden tekintetben méltó legyen ezredéves múltúnkhoz. Az a mosoly tehát nem neki volt szánva, az a két szem nem az ő epedő arcát nézte a páholy öbléből, hanem a mögötte ülő Sárványira tapadt az a tekintet. És ő azt hitte, azt gondolta a balga, hogy az övé az a mosoly, a tekintet, hogy minden, minden az övé, Ok, miért tudta meg a kínzó igazságot, miért oszlottak szét ábrándjai ? ! Hadd hitte volna, hogy azt a fekete hajat az ő ajaka fogja végig csókolni. Miért fosztotta meg ez a két szó hitétől, amely már életévé vált. A kályhában fölélesztett tűz ráveti sárga világát a gondolkodó arcára. Miért kell szeretnie s miért éppen azt, aki talán őt meg sem látja. Hát nem talál ő már világéletében egyetlen szívet, a melyben ne csalódjék, a mely megértené az ő ábrándos érzelmekkel teli lelkét s az ő szivével együtt dobogna ? Az igazi érzés már senkinek nem kell, pénzen veszi már mindenki a szerelmet s pénz nélkül senki nem fogadja azt el ? ! Mese már az érzelem, a szív könye, a szenvedő arcnak nincsen már hatása az istenített ideál szivére, pénzed legyen s szenvedés, kinek, szív nélkül veheted meg azt a másik szivet. Okosabban tennéd, ha elbújnál fakó, színtelen arcoddal oda, ahol senki sem lát, ahol senki nem nevet rajtad. A tépelődő szemei önkéntelen a földre tévednek e gondolatnál. A „Pécsi Figyelő“ tárcája. Az élet. Gyarló, gyarló az emberi lét, Olyan puszta, oly sivár sötét ! Ma reményt ad, holnap elveszi Balga ember, a ki hisz neki! Hittem én is s boldog volt hitem Álmaimnak csábos képiben. Zengett ajkam, mint dalos madár Hejde szivem most annyira fáj ! Ah ! mert minden itt a föld felett Lázas ábránd s múló képzelet, Elrabolja lelkünk álmait S szenvedésre, búra megtanít ! Álnok módon biztat, hiteget, Vészes pályán nyújt segédkezet; De ha utunk cél felé halad, Akkor otthagy . . . s csalfán kikacag. És ha mégis érünk révpartot, Akkor ő az, aki visszadob . . . Addig, addig, mig fejünk felett Összecsap a hullám . . . s eltemet ! Ilyen ez a gyarló földi lét, örömtelen s oly sivár sötét! Ma reményt ad, holnap elveszi Balga ember, a ki hisz neki! ! Dinnyés Jenő. „Mást szeret.“ — Már pedig hiába sóhajtozol utána, hiába bámulod, hogy szinte megöleled nézéseddel, bizony kedvesem, hiába, mert ő mást szeret s rólad talán azt sem tudja, a világnak melyik részén éled napjaidat. így szólt Borsodi Miklós Nagy Jenőnek, amint becsapták maguk után a kávéház párától elhomályosult üvegajtaját. A megszólított meg fölgyűrte a bársonygallért kabátján s csak annyit mondott: — Igazán ? — Komolyan mondom, abba az ügyefogyott Sárványiba van tökéletesen belebolondulva, én nem értem, hogy lehet olyan ízlése. Az az együgyü pedig meg sem tudja becsülni annak a leánynak a szerelmét. No, ne szorítsd azért úgy a kezemet, én csupán, mint barátod akarlak fölvilágosítani, hogy olyan szekér után szaladsz, amely bizony nem vesz föl. — Köszönöm, szervusz. S az egyik jobbra, a másik pedig balra indult útnak.* A kályhában még világlott a parázs, mikor Jenő kinyitotta szobájának ajtaját. Az a két szó, az a „mást szeret“ úgy kergette hazafelé a ködbe rámázott utcákon keresztül. Mást szeret, mást szeret, ismét a régi nóta, örök nóta.