Pécsi Figyelő, 1895. január-március (23. évfolyam, 1-75. szám)

1895-02-14 / 37. szám

XXIII. évfolyam. Pécs, 1895. csütörtök, február hó 14. 36-ik szám. Előfizetési érák: Egész évre . . 10 frt — kr. Félévre .... 5 ‹ — ‹ Negyedévre . . 2 ‹ 50 » Egy hóra . . . — ‹ 85 » Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Király­ utcza 4. sz. Az arany hajó szállodával sz­emben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lalások intézendők. Pécsi Figyelő POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztői Iroda: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. sz hová a lap szellemi részét illető minden közlemény inté­zendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadó hivatalban vétetnek fö Alku. Pécs, 1895. február 13. ( Még formaszerinti megbízatása nem volt Bánffy bárónak a kabinet-alakításra, minden kö­vet megmozgatott mégis, hogy megegyezésre jus­son a pártok vezérférfiaival, hogy ha t. i. nem is tudja keresztülhajtani a fúziót, de legalább bé­kés napokat engedjenek neki és kabinetjének rö­vidre tervezett uralkodásához, mely egy újabb bizalomvesztés esetével ismét oda fog kilyukadni, mint Wekerle távozásakor, hogy ugyanis a válsá­gok gyúranyaga nem aludt ki, csak pihen a hamu alatt, mely annál nagyobb lobbot fog vetni, mi­nél tovább halasztódik a pártok kijegesedésének felülről kezdeményezett processzusa. Azóta aztán lefolyt a költségvetési vita, hal­lottuk sorjában az új matadorok programmszerű kijelentéseit, a­mikből az önállóság teljes hiánya, az elődöknek való feltétlen meghódolás és eluta­sítása minden egyéni kezdeményezéseknek tűnt elő, mint kerete a Bánffy-kormány politikájának. Ki­tűnt ebből a rövid és békés budget-debattból, hogy Magyarország a dualisztikus államforma mel­lett meg van áldva kettős kormánynyal. Van egy látható kormányunk s ennek háta mögött minden politikai felelősség nélkül egy sugalmazó és ren­delkező kormányunk, mely a suggesztio hatása alatt tartja azokat a gyönge egyéniségeket, a­kik azzal az önámitással, hogy valakinek használnak, mikor a hatalom birtokában bemutatják orbi et urbi et olympusi látványt, a járszalagos állam­férfiak díszes csoportját. És mindennek dacára, mondhatjuk, Bánffy báró nagy szerencsében van, sikerül neki mindaz, a­mit ott fönn, a­hol a hatalmat osztogatják, el­vállalt. A költségvetés letárgyalása simábban ment, mintsem arra számítottak. Ez volt a punctum saliens, mint bevezetője, a többi feladatok végre­hajtásának. Következik most a fúzió kierőszakolása Ap­­ponyival és Szapáryval. Ha lesz sikere az alku­dobásoknak, úgy Bánffy, a mór, megtette köteles­ségét, és átengedi helyét a nemzeti párt és a pártonkívüliek gárdájának, mint a­kik újabb vért volnának ömlesztendők a haldokló kormánypártba. De lehet, hogy nem sikerül a fúzió, Bánffy K. akkor is teljesítette kötelességét, csak hogy ez esetben még nem menesztetik, hanem majd meg­csinálja az újabb választásokat, hol a rendelke­zésére álló eszközökkel megtörhetni hiszi a füg­getlenségi pártot, a­mely nézete szerint szintén a bomlás stádiumában van. A többi akciói már könnyebben keresztülvi­­hetők. A klérust lefegyverezni reméli, hogy siet behozni a polgári anyakönyveket és a polgári há­zasságot, hogy befejezett helyzeteket teremtsen. A nemzetiségi kérdésben pedig egy-egy kis koncesszióval sikerül ideig-óráig békét teremteni. A szászok szavazatait megvásárolta, a horvátokkal rendelke­zik szárazon és vizen, csak meg kell üttetnie a drótot, s a jó horvátok berukkolnak, hogy szava­zataikkal megmentsék szükség esetén a sülyedő hajót. Az oláhokat visszaszorította passzivitásuk­ba, a­kik az akció megkezdését későbbre halasz­tották, így tehát Bánffy báró elégülten dörzsölheti kezét, hogy nem-e túltett valamennyi zseniális elődjén, a­kik nem tudták alkalmazni azt az el­vet, hogy „Parva sapientia regi­tur mundus.“ Kétségtelen Bánffy báró eme taktikázásából és alkudozásaiból, hogy egyetlen célja az időt húzni, halogatni, tartván, hogy akinek ideje van, élete is van. Ha aztán tekintetbe veszszük a kel­lőleg nem szervezkedett függetlenségi és 48-as pártot, el kellene hinnünk, hogy Bánffynak disznó­szerencséje van, mert még az is megeshetik, hogy egy közeli választáson csak azok a kommandiroz­­ható ellenzéki képviselők maradhatnak meg kerü­leteikben, kiket, mint kinevezett ellenzéki férfia­kat nagy kegyesen megtűr, hogy legyen szükség esetén Bécs ellen is némi kijátszható ütő kártya a kezében. Csak hogy gazda nélkül számított a nemes báró. Kalkulusaiban alig van egyéb hiba, mint hogy az ő politikájának nincs semmi tartalma, az ország közállapota pedig súlyosabb, mint valaha. Ez utóbbi körülmény aztán minden­esetre ellene fordítja a rudat, a népben, abban a megvásárol­ható tömegben is fölébredt az életösztön, és nem fogja hagyni magát baromként vitetni a válasz­tási urnához, hogy szavazatával oly kormányt se­gítsen élni, mely oka az ő nyomorának, mely csak eszköz egy titkos hatalom kezében. Egyszer már véget kell vetni a sok pakli­zásnak. Az idő és körülmények minden jel szerint a függetlenségi párt elveinek kedvezők, csak tart­sunk ki hűen ezek mellett az elvek mellett, meg­jön még az ideje, mikor komédiások és szinfah­­­ologatók nélkül is lehet kormányozni Magyar­­országot. * A veszprémi függetlenségiek szer­vezkedése. A veszprém megyei függetlenségi és 48-as párt központi végrehajtó bizottságának nevében Halassy Vilmos dr. megyei főorvos, Fodor Gyula, a megyei takarékpénztár ügyésze, Margalit Ignác takarékpénztári igazgató, pártelnökök felhívást intéz­tek megyei elvtársaikhoz, szervezkedésre szólítva őket. A pártelnökök utalnak arra, hogy az új nép­párt is, a kormánypárt is a függetlenségi pártból reméli megerősödését, de nem lehet szövetkezni sem a néppárttal, mely a 67 es alapon áll s a szabad­elvű eszmék nyilt ellensége, sem a szabadelvű párt­tal, mely mindig ádáz ellensége volt a párt leg­hazafiasabb törekvéseinek. A két oldalról kivetett háló ellenében minden alkudozás mellőzésével minél előbb harcra kész táborrá kell a függetlenségi és 48-as pártnak szervezkednie. A proklamációt meg­küldték minden függetlenségi pártkörnek. * Az ezredéves kiállítás. Az ezredéves kiállítás országos bizottságának hétfőn délután ülése volt, az első, mióta a kereskedelmi tárc­a vezetését Dániel Ernő vette át, aki hivatalból elnöke ennek a bizottságnak és kiállításnak. A miniszter már elnökölt is a mai ülésen és megragadva az első alkalmat fél­reértést nem tűrő határozottsággal kijelentette, hogy az ezredéves kiállítás a törvény intézkedéseihez híven, a kitűzött időben, 1896-ban meg fog tartatni. Hang­súlyozta ugyan a még rendelkezésre álló idő rövid­ségét, hogy teljes erővel induljon meg most már a készülődés munkája, de ugyanakkor utalt az építke­zések előrehaladott stádiumára, kiemelve, hogy az az ötnegyed esztendő, amely bennünket a kiállítás megnyitásától elválaszt, teljes elégséges arra, hogy a kiállítók is elkészülhessenek, és hogy a nagy nemzeti vállalkozás minden tekintetben méltó legyen ezredé­ves múltúnkhoz. Az a mosoly tehát nem neki volt szánva, az a két szem nem az ő epedő arcát nézte a páholy öb­léből, hanem a mögötte ülő Sárványira tapadt az a tekintet. És ő azt hitte, azt gondolta a balga, hogy az övé az a mosoly, a tekintet, hogy minden, minden az övé, Ok, miért tudta meg a kínzó igazságot, miért oszlottak szét ábrándjai ? ! Hadd hitte volna, hogy azt a fekete hajat az ő ajaka fogja végig csókolni. Miért fosztotta meg ez a két szó hitétől, amely már éle­tévé vált. A kályhában fölélesztett tűz ráveti sárga vilá­gát a gondolkodó arcára. Miért kell szeretnie s miért éppen azt, aki ta­lán őt meg sem látja. Hát nem talál ő már világéletében egyetlen szívet, a melyben ne csalódjék, a mely megértené az ő ábrándos érzelmekkel teli lelkét s az ő szivével együtt dobogna ? Az igazi érzés már senkinek nem kell, pénzen veszi már mindenki a szerelmet s pénz nélkül senki nem fogadja azt el ? ! Mese már az érzelem, a szív könye, a szen­vedő arcnak nincsen már hatása az istenített ideál szivére, pénzed legyen s szenvedés, kinek, szív nél­kül veheted meg azt a másik szivet. Okosabban tennéd, ha elbújnál fakó, színtelen arcoddal oda, ahol senki sem lát, ahol senki nem nevet rajtad. A tépelődő szemei önkéntelen a földre tévednek e gondolatnál. A „Pécsi Figyelő“ tárcája. Az élet. Gyarló, gyarló az emberi lét, Olyan puszta, oly sivár sötét ! Ma reményt ad, holnap elveszi Balga ember, a ki hisz neki! Hittem én is s boldog volt hitem Álmaimnak csábos képiben. Zengett ajkam, mint dalos madár Hej­de szivem most annyira fáj ! Ah ! mert minden itt a föld felett Lázas­ ábránd s múló képzelet, Elrabolja lelkünk álmait S szenvedésre, búra megtanít ! Álnok módon biztat, hiteget, Vészes pályán nyújt segédkezet; De ha utunk cél felé halad, Akkor otthagy . . . s csalfán kikacag. És ha mégis érünk révpartot, Akkor ő az, a­ki visszadob . . . Addig, addig, mig fejünk felett Összecsap a hullám . . . s eltemet ! Ilyen ez a gyarló földi lét, örömtelen s oly sivár sötét! Ma reményt ad, holnap elveszi Balga ember, a ki hisz neki! ! Dinnyés Jenő. „Mást szeret.“ — Már pedig hiába sóhajtozol utána, hiába bámulod, hogy szinte megöleled nézéseddel, bizony kedvesem, hiába, mert ő mást szeret s rólad talán azt sem tudja, a világnak melyik részén éled nap­jaidat. így szólt Borsodi Miklós Nagy Jenőnek, a­mint becsapták maguk után a kávéház párától elhomályo­sult üvegajtaját. A megszólított meg fölgyűrte a bársonygallért kabátján s csak annyit mondott: — Igazán ? — Komolyan mondom, abba az ügyefogyott Sárványiba van tökéletesen belebolondulva, én nem értem, hogy lehet olyan ízlése. Az az együgyü pedig meg sem tudja becsülni annak a leánynak a szerel­mét. No, ne szorítsd azért úgy a kezemet, én csu­pán, mint barátod akarlak fölvilágosítani, hogy olyan szekér után szaladsz, amely bizony nem vesz föl. — Köszönöm, szervusz. S az egyik jobbra, a másik pedig balra indult útnak.* A kályhában még világlott a parázs, mikor Jenő kinyitotta szobájának ajtaját. Az a két szó, az a „mást szeret“ úgy kergette hazafelé a ködbe rámázott utcákon keresztül. Mást szeret, mást szeret, ismét a régi nóta, örök nóta.

Next