Pécsi Figyelő, 1895. október-december (23. évfolyam, 224-299. szám)
1895-10-01 / 224. szám
XXIII. évfolyam. Pécs, 1895. kedd, október bő 1 224-ik szám. Előfizetés! árak: Egész évre . . 10 írt — kr. félévre .... 5 » — ¡ Negyedévre . . 2 » 50 ̋ Egy hóra . . . — » 85 » Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária -utcza 1. SZ. a kir. ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fölszólalások intézendők.Pécsi Figyelő POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztői Iroda: PÉCSETT, Mária-utca 1-ső szál 1. EMELET !hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatna! Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek tö am Az uj törvények. Pécs, 1895. szeptember 30 A holnapi nap nevezetes korszakot jelöl Magyarország fejlődéstörténetében, mert ezen a napon lépnek életbe a házasságjogról, a gyermekek vallásáról és az állami anyakönyvekről szóló u. n. egyházpolitikai törvények, s ezzel egy nagy lépést teszünk ama cél elérése felé, hogy hazánkat a modern jogállamok sorába emelhessük. A jogállam fogalma igényli, hogy a polgárok külső jogviszonyait az állam törvénye szabályozza és biztosítsa, de viszont azt is, hogy az állam ne avatkozzék azokba a dolgokba, amik tisztán a polgárok belső kedélyvilágát illetik. Ennek az elvnek első és alapfeltétele, hogy az egyház és állam hatalmi és jogkörei egymástól szigorúan elkülönítve legyenek; szükséges ez különösen olyan államokban, mint hazánk, ahol a nép különböző felekezetekre oszlik, mert itt rendesen az állam gyakorol illetéktelen befolyást a különböző egyházakra, amikor magát köztük bírónak veti fel tisztán vallási kérdésekben, s ezért viszont kénytelen a különböző vallásfelekezeteknek az állami jogkörbe eső befolyást engedni, mi az ellentétes vallási felfogások mellett folytonos összeütközésekre s jogbizonytalanságra vezet. Különösen tapasztalható volt ez nálunk a házassági jog terén, a polgárok házasságjogi viszonyait nem az állam, hanem az egyházak törvényei szabályozták, s így az egész családjog s az örökösödési jog alapját oly törvények képezték, amelyek ki voltak véve az állam intézkedési köréből. A most életbe lépő házasságjogi törvény e tekintetben szigorú határvonalat von az állam és egyház jogkörei közt, amennyiben állami törvénynyel szabályozza azokat a feltételeket, amelyek az állam valamennyi polgárára nézve egyenlőképpen szükségesek, hogy a család alapját képező házasság teljes polgárjogi következményekkel bírjon, de viszont meghagyja az egyházak körében azt a befolyást, amelyet ezek a házasságra, mint valláserkölcsi intézményre, méltán igényelhetnek. Az egyház tehát teljesen a saját jogában van akkor, amikor a saját szempontjából csak azt tekinti házasságnak, amely az ő egyházi törvényei szerint lett megkötve, de éppen azért meg kell engednie azt is, hogy az állam meg polgárjogi szempontból előírhassa azokat a szabályokat, amelyek teljesítéséhez a házasság külső jogi következményeinek biztosítását köti. Szerves összefüggésben áll a házasságjogi törvénynyel a gyermekek vallásáról szóló törvény. Míg az előbbi a házasság tekintetében szorítja vissza az egyházakat természetes hatósági körükbe, addig az utóbbi a gyermekek vallását illetőleg szünteti meg az állam illetéktelen befolyását. Hogy az állam bármely polgára miféle vallást kövessen, arra a dolog természeténél fogva az állam befolyást nem gyakorolhat, s ahol gyakorolt is, ez hatástalannak bizonyult, mert vallási meggyőződést valakire ráparancsolni külső kényszereszközökkel nem lehet. Annak meghatározása tehát, hogy a zsenge gyermek lelkébe miféle vallás elvei csepegtessenek be, nem is lehet az állam feladata; ez a szülők természetes joga, s a szülőknek ezt a természetes jogait állítja vissza ez 1894. évi 32-ik törvénycikk. Az állam a házasság polgárjogi szabályozásánál a házastársak vallási hovatartozandóságát figyelmen kívül hagyván, a házasságból született gyermekekre sem kényszeríthet a szülök akarata ellenére bármiféle vallást, igy a polgári házasság behozatalának természetes következménye volt az 1868. évi 53. törvénycikk kényszerének megszüntetése s a szülők szabad elhatározásának visszaállítása gyermekeik vallását illetőleg. Az állami anyakönyvekről szóló törvény egyházpolitikai törvénynek tulajdonképpen nem is nevezhető, mert a polgárok vallási viszonyait a legtávolabbról sem érinti. Az anyakönyvek vezetése eddig is állami feladat volt s állami törvény ruházta fel az egyházak által vezetett anyaköny veket közhitelességgel. Hogy ezt az átruházott hatáskört az állam most saját kezelésébe veszi, az az egyházi és állami hatáskörök szigorú elválasztásának következménye, oly szükségszerűség, amely talán a legsúlyosabban fog az államra nehezedni. Kétségtelen ugyanis, hogy az egyházak által vezetett anyakönyvek — egyes nagyon is szórványosan előfordult esetektől eltekintve — a közhitelesség kívánalmainak igen jól megfeleltek s e mellett az államnak teljesen ingyen álltak rendelkezésére. Az állami anyakönyvek ellenben az állam tetemes megterheltetésével fognak járni s megbízhatóság tekintetében mégis az egyházi anyakönyvek mögött fognak maradni, mert a rendelkezésre álló csekély anyagi javadalmazás mellett az anyakönyvezés túlnyomóan egyéb hivatali teendőkkel máris túlterhelt tisztviselők mellékfoglalkozásává tétetvén, a legjobb akarat mellett sem lesz az ezzel járó számos nagy fontosságú teendő ellátására szükséges gond fordítható. Pedig ezen fordul meg az egész egyházpolitikai reform sikere. Ha az anyakönyvvezetői új intézmény jól fog funkcionálni, csakhamar le lesznek küzdve a forgalomban levő balvélemények, a a kedélyek megnyugosznak s helyreáll a már oly rég nélkülözött vallási béke ; de a reformok végrehajtásával megbízott közegek minden hibája mérhetően kárára lesz az egész reformműnek, mert ez csak olaj lesz a tűzre s megerősíti az előítéleteket, amelyek eddig is oly áldatlanokká tették az egyházpolitikai küzdelmeket. Tudjuk, hogy nehéz a feladat, melyet önkéntelen anyakönyvvezetőink vállaira raktak, de reméljük, lesz bennök annyi hazafiság, hogy önfeláldozó munkássággal fognak dolgozni azon, mikép a közönség a dolgok uj rendjével mielőbb megbarátkozzék, s igy a nemzet figyelme egyszer már azok felé a feladatok felé is fordulhasson, a melyektől állami önállásunk, s nemzeti megerősödésünk s anyagi felvirágzásunk kivívása függ. A „Pécsi Figyelő“ tárcája. Az ügyvéd neje. — Kezét csókolom. Hol az ügyvéd ur? — Beszéljen, az ügyvéd most én vagyok ! — Már mint a nagysága? Hát hiszen nem vagyok én bolond. A múltkor itt voltam és szakála volt az ügyvéd urnak, aztán az ügyvéd ur nem olyan asszonyféle nép ám ! — Jó asszony ! nyugodjék meg, hisz a ügyvéd urnak megvan a szakása, én csak helyettese vagyok ! — Hát a nagysága kicsoda ? — Hát az ügyvéd urnak a felesége vagyok, előttem bátran beszélhet. — No akkor jól vagyunk, hát kedves ügyvéd úr, nekem az a panaszom, hogy nem szeret a férjem ! A szép asszony szemei fölcsillogtak, ez éppen az ő szakmájához tartozik, ehhez a férjénél is jobban ért. — Hát maga jó asszony szereti-e a férjét ? kérdezi. — Már instálom, ha meg kell vallanom, én se szeretem őt valami nagyon, csak úgy közepesen. — De azért boldog ugyebár ? — Igen, de az a baj, hogy a férjem engemet még közepesen se szeret! — Az baj, nagy baj! És most mit akar maga tenni jó asszony ? — Szeretném a férjemet elkergetni magamtól! — Hát kergesse el, de ne üsse ám bottal ! — Hát szabad ezt tennem, kedves nagysága ? — kérdezé a falusi asszony. — Szabad ! — szólt a szép helyettes egész komolyan. — Még kérdenék valamit instálom. — Csak beszéljen jó asszony! — Szeretnék egy másik férfiúhoz csatlakozni a férjemtől. A szép asszony megcsóválta a fejét kissé és így szólt: — Jó asszony, ha már elkergette a férjét, egy másikat be is csalogathat magához, ez már nem nagyobb bűn, mint az, hogy a férjét elkergette. — Meg is teszem, kezét csókolom! Amint a parasztasszony eltávozott, a szép helyettes kérdezé : — Ödön ur, ugyebár jól beszéltem ? — Kitűnően, nagysád ! — válaszolt a barna fiatal férfiú. — Ödön ur ! — Tessék parancsolni ? — Itt van egy válópör. Mondja csak mi ennek a tárgya ? — A nő nem szereti a férjét és azt állítja, hogy a férje volt hűtlen ! — Hát szabad ilyent hazudni ? — Ha rajta nem veszít az illető ! — És a biró elhiszi a hazugságot ? — Az nem hisz semmit. Előtte mindent bizonyítani kell. — És a hűtlenséget mivel bizonyítják ? — Ahogyan lehet! Ebéd Frigyes főhercegnél. Szombaton volt Főherceglakon az első ebéd, melyen Frigyes főherceg, mint a bellyei hitbizományi uradalom ez idő szerinti birtokosa Pécs város és Baranya megye notabilitásait vendégekül látta magánál. Szombaton délelőtt a meghívottak, név szerint: Kardos Kálmán főispán, Troll Ferenc c. püspök, Dobszay Antal kanonok, Szily László alispán, Dragonescu Döme pénzügyigazgató. Tehát ön mégsem tudja ezt a kérdést eldönteni ! ? — Kérem nagyság ! én még nem voltam hitelen. — Tegyük fel, hogy ön engemet megcsókolt és én azért a bíróságnál magát bepanaszolnám, mivel fogom én állításomat beigazolni ? A fiatal jogász már ott érezte a boldogító csókot az ajkán és egész meggondolatlanul eltalálta magát szólni: — Ott meg én csókolnám meg nagysádat! — Ödön úr ! maga túlságosan bátor, takarodjék dolgozni! — mondá a szép asszony ridegen és a fiatal ember kedvetlenül ült az íróasztal mellé ! Megint jött egy panaszos fél az irodába : — Nekem tartoznak sokan kisebb-nagyobb öszszeggel! — kezdé panaszát. — Elég baj. De jól teszi, ha adósainak elengedi a tartozásukat. — De én is szegény ember vagyok! — Tanácsom az, hogy ne pereljen ! — Jól van, tehát nem fogok perelni. Alig távozott el az a szegény ember, egy úr nyitott be az irodába. — Az ügyvéd úr, nincs honn ? — Én vagyok a helyettese ! — Ez valóban pompás, hisz nagysád nekem még jobban tud tanácsot adni, mint az ügyvéd úr. Nagysád kérem én szerelmes vagyok egy ablakba és egy szőke fejbe. — Uram ! A szerelem édes érzelem ! — Úgy találja nagysád ? — Kérdő a férfi lelkesedéssel.