Pécsi Figyelő, 1895. október-december (23. évfolyam, 224-299. szám)
1895-11-08 / 256. szám
XXIII. évfolyam. Pécs, 1895. péntek, november kő 8. 256-ik szám. Előfizetési árak: Es-é':: évre . . 10 frt — kr. £■ -iévre . . . . 5 » — » Negyedévre . . 2 ‹ 50 ‹ Egy hóra . . . — ‹ 85 ‹ Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária-utcza 1. sz. a kir. ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fölszólalások intézendők. Pécsi Figyelő POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztői Iroda: PÉCSETT, Mária-utca 1-ső szám I. EMELET !hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetésük a kiadóhivatalban vétetnek föl Bizalom az ősi erényben. Pécs, 1895. november 7. Vannak státusférfiak, kik tehetségüknek, vannak, kik a vakszerencsének, de vannak olyanok is, akik egy vagy más erényüknek vagy hibájuknak köszönhetik politikai karrierjüket. Bánffy báró ez utóbbiak közé tartozik: őt erdélyi főispán korában kimutatott jeles tulajdonságai predesztinálták a legfényesebb pályafutásra. Persze ezek a jeles tulajdonságok, a basáskodó erőszak, a másokat törvényes jogaikból kiforgató furfang, mégpedig nem is a diplomaták finom fogásai, hanem a legdurvább cigányfurfang, más államokban, hol az alkotmányos szabadság nem hazug frázis, legfölebb egy rendőrbiztosnál lennének erényül betudva, de nálunk, ahol az alkotmányos és komédia csak arra való, hogy egy csomó strébernek kapaszkodó létrául s egy még nagyobb csomó üzérszellemnek fejős tehén gyanánt szolgáljon, az erőszak és a furfang voltak azok az erények, melyek Bánffyt az ország első méltóságába emelték. Emlékezhetünk még rá, hogy a kormánypárt a legutóbbi választások után, a közvélemény mesterséges meghamisítása révén elért óriási többsége dacára is, mily közel állott a végfeloszláshoz. Magában a pártban minden egyes hatalmas ember mögött egy uszályhordozókból alakult külön klikk állott, melyek a kulisszák mögött egymás ellen agyarkodtak; a kormány népszerűsége az országban a fagyponton is alul szállt s a kormány támadására egyesült ellenzékek működése általános helyeslésre talált. Ily viszonyok közt félő volt, hogy ha az ellenzék a parlamentben folytathatni fogja alkotmányos jogai szabad gyakorlatát, csakhamar be fogna következni a „szabadelvű párt“ cég alatt alakult érdekszövetség csődje. Beszéltek tehát elejente a házszabályok szigorításáról, hogy így a házszabályokkal, amelyek minden más parlamentben éppen a kisebbség jogainak megvédésére szolgálnak, béníthassák meg nálunk az ellenzék működését, de ekkor felfedezték Bánffy bárót s a házszabályok revíziója helyett megválasztották őt a ház elnökévé. Mire való is lett volna a házszabályok átalakítása, mikor a legszigorúbb házszabályok sem biztosíthatták igazságos kezelés mellett az ellenzék tökéletes sakkban tartását annyira, mint egy basáskodó elnök részrehajló erőszakoskodása és durva furfangossága. Ez jobban meg is felelt a „szabadelvű“ párt ízlésének, mint a tanácskozási rend törvényes szigorítása, ami esetleg őket is feszélyezhette volna néha napján is: megválasztották Bánffyt házelnöknek, vagy mint akkor maguk a kormánypártiak dicsekedtek vele, a mumusnak. És a mumus jól működött, kompromittálta ugyan a magyar parlamentet a művelt világ előtt, mely látta, hogy nálunk a parlament tanácskozásait a pártok felett álló elnök helyett a kormány zsoldjában álló durva konstábler vezeti, de ez a kormánypárt lelkiismeretét nem bántotta, hisz azért ültette a konstáblert az elnöki székbe, mert bízott a főispán korában kimutatott ősi erényeiben. Jöttek aztán viharos napok a szabadelvű pártra ; nem az ellenzéki oldalról, hanem felülről fújt az a veszedelmes szél, amely elsöpréssel fenyegette a közkereseti társaságot. Itt csak egy segíthetett: az erőszakot és a furfangot tenni meg vezetőnek, szerencse, hogy ezeknek az erényeknek megtestesítője, Bánffy báró a nemzeti gyász napjaiban produkált kolozsvári futásával az udvarnál is nagy érdemeket szerzett; könnyű volt őt tehát kormányelnöknek beprotegálni. Meglett tehát a konstábtér miniszterelnöknek, mert a kormánypárt bizott ősi erényeiben, hogy erőszakoskodásaival, furfangosságával össze fogja tartani a pártot s távol tart tőle minden idegen elemet, mert jól tudja, hogy más elemek, mint a kipróbált mameluk-had, nem tűrné meg őt a vezéri székben. Itt is megfelelt a várakozásnak; produkált egy pár választást mutatóba, amelyektől megborsódzott a háta még azoknak is, akiknek javára dolgozott; a választói lajstromok összeállításánál az eddigieket is fölülmúló hallatlan önkény uralkodott, az ellenzéki polgárok ezrei lettek megfosztva politikai jogaiktól, hogy a kormánypárt uralma s az ellenzék megsemmisítése biztosítva legyen : mindezek tetszetős dolgok a „szabadelvű“ táborban s mivel eddig nem csalatkoztak, vakon előlegezik továbbra is a bizalmat a kitűnő kormányelnöknek, aki csúfot űz a parlamentből s még az őt támogató képviselőknek is szégyenpirt kerget az arcába. De hát mit is törődik a jazékpárt a parlament befolyásával a kormányzatra, azt szívesen elnézik, ha a kormány orránál fogva vezeti is a képviselőházat, csak maradjon meg az ő befolyásuk a kulisszák mögött. Avagy ha csak a legcsekélyebb érzékük is van a parlament méltósága iránt, lehetséges lett volna-e, hogy a zágrábi zászlósértés ügyében adandó kormányelnöki válasz előzetes ismertetését elengedjék, hanem „blindre“ kötelezzék magukat a mellett helyt állni s ezzel szentesíteni azt az abszurd kijelentést, hogy a nemzet lobogója nem egyéb, három színből összefércelt vászondarabnál. A kulisszák mögött lejátszódik egy miniszterválság, s amikor ennek okai és lefolyásáról a parlamentben felvilágosítást kérnek és a demiszszionált miniszter késznek is nyilatkozik a kívánt felvilágosítás megadására, a bizalomteli kormánypárt beléfojtja a szót; ők nem akarnak tudni semmit a magasabb hatalmak intrikáiról, hisz úgyis mindig annak van igaza, aki a hatalomban marad. Így csinálnak a parlamentből puszta szavazógépet , amelynek egyéb feladata nincs, mint „ament“ mondani a kormány minden cselekedetére. Hogy az ilyen testület iránt nincs meg a kormányban a kellő tisztelet és becsülés, az természetes s e részben mi is osztozunk a kormány nézetében; az ilyen parlament csak parazita a nemzet testén, de él bennünk a meggyőződés, hogy eljő majdan az idő, amikor a nemzet felocsúdik tetszhalálhoz hasonló mostani kábultságából s lerázza magáról a véréből táplálkozó parazitahadat. A „Pécsi Figyelő“ tárcája. A feleség barátnője. — Párisi életkép kilenc jelenetben. — Charles Diguet után franciából. SZEMÉLYEK : Verlaine Ede, 45 éves. Verlaine Mari asszony 23 éves, csinos szőke nő. Valcontrain, házibarát, 30 éves. Lacaussa de Cécile. 28 éves, szép barna nő, Verlaine Mari barátnője. X. asszony. Z. asszony. Első jelenet. (Történik Z. asszony szalonjában. — Z. asszony. X. asszony.) Z. asszony. (Pillanatnyi csend után.) — Az épen jókor, ott megy a csinos Verlaine asszony! Imádásra méltó ! Egy rózsabimbó a mousselineurban. Ez az asszonyka megenni való. S még csak egy árva szóval sem törhetünk fölötte pálcát . . . mert nem beszélnek felőle semmit, nemde ? X. asszony. — Már majdnem hat éve, hogy férjhez ment; én esküvője után két hónappal ismerkedtem meg vele. A legcsekélyebb gyanúm sem volt. Ott van minden ünnepélyen; kémkednek körülötte. — Semmi, épen semmi ; a templomba szorgalmasan eljár. Z. asszony. — Azt tudom, de teljesiti-e kötelességeit ? . . . Különbség van ám ebben, szépem ; mi valamennyien járunk misére. X. asszony. — Van gyóntatóatyja és áldozni is szokott. Z. asszony. — Milyen boldog ember lehet az a férj. Pedig azt mondják, hogy ő . . . X. asszony. — Kedves szépem, ez mindenhol így van. A mi férjeink erénye valójában ellentéte a mienknek. Minél jobban viseljük magunkat mi, annál rosszabb példát adnak nekünk ők. (Élénken.) — Valóban mindent megtesznek, csakhogy megterheljék lelkiismeretüket. Z. asszony. — Nem mulasztana el egyetlen premieret. Alig hihető. Mindig elragadó öltözetben jár, az imádók egész köre rajongja körül, elbolondítva az ifjakat, az öregeket nem is számítva . . . Nincs tán unokaöcscse ? X. asszony. — Épen nincs! Z. asszony. — Tán Verlaine úr kebelbarátja ? Ilyesmi már megesett és megesik még mindig . . . X. asszony. — Ön gonosz ! Nos tehát, Marinak nincs kedvese; az emberek minden követ megmozgatnak, hogy fölfedözzék a boldog halandót. S verebekre pazarolták lőporukat. Majd tovább mentek, szerezni akartak neki egyet; az asszonyok, főleg a fiatalok, sokat fáradoztak ez ügyben, de hiába. Azt meg kell engedni, édesem, hogy Mari az ő nagy, kék, elfátyolozott madonna szemeivel kétségbeejt bennünket. Kebelbarátnője is csak egy van. Z. asszony. — Lacaussade asszony ! Várjon ez beszélt-e önnek róla ? X. asszony. — Cécile igazi jóbarátnő ; ő nem mondana egy rossz szót az ő kedves Marijára, s igazán megvallva, azt hiszem, hogy nincs is semmi mondanivalója. Z. asszony. — Milyen nagy kincse van Verlainenek ! Ilyet nem talál az ember minden nap. Hallatlan ez ! Második jelenet. (Verlaine ur lakása. Öltözőszoba. Délutáni három óra. Verlaine ur öltözködve ebédre készül a városba.) Verlaine ur. — Delphine! a feleségem mindent elzárt, még szappanom sincs. Delphine. — Tessék a kulcs ! Néma jelenet. Verlaine úr kinyitja a pipereasztal fiókját: semmi. A varróasztalkáz: semmi. Végre a borítékban megtalálja a szappant rátéve egy papírdarabra, melyet a padlóra dob. Hozzálát az öltözködéshez. Fel-alá jártában a papírdarab cipője sarkához tapad, úgy, hogy magával viszi a papírt. Több ízben letépi másik lába segítségével. Néhány lépést tesz, s a papír újból sarkához tapad. Lehajol és kezébe veszi a papírt, hogy eldobja. Néhány sor van ráírva. Gépiesen olvas : „Imádott angyalom, holnap három órakor várlak. Ezer csók szeretetreméltó szádra!“ Verlaine urnak nincs többé kedve elhajítani a papírdarabot; gondosan összerakja s kutatni kezd a fiókban. Egy nagy papircsomót talált. Leveleket nejéhez, ugyanaz az Írás, ugyanaz a hang. — Feleségem szeretőt tart! Ez nem lehet más, mint kebelbarátom. (El.) * Lueger nincs megerősítve. A király Badeni miniszterelnök előterjesztése ellenére megtagadta Luegertől a megerősítést és pedig arra való tekintetből, hogy Lueger megválasztása Magyarországon nagy lehangoltságot keltett. Bécsre nézve a királyi elhatározás tiszta helyzetet teremtett. Az antiszemiták, kik mindig kérkedtek hazafiasságukkal