Pécsi Figyelő, 1895. október-december (23. évfolyam, 224-299. szám)
1895-12-03 / 277. szám
XXIII. évfolyam. Pécs, 1895. kedd, december hó 3. 277-ik szám. Előfizetési árak: E 3 653 évre . . 10 írt — kr. trei évre . . . . » — » Negyedévre . . 2 » 50 ‹ Egy hóra . . . — » 85 ‹ Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária-utcza 1. sz. a kir. ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők.Pécsi Figyelő POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztői iroda: PÉCSETT, Mária utca 1-iői szám 1. EMELET (hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel a pártegyesülés. Pécs, 1895. december 2. Erősen fenekednek a kormánypárton Kossuth Ferencnek a közjogi ellenzék tömörítésére irányuló törekvései ellen s ezt az egyesülést, mint a tűz és viz szövetségét, eleve halvaszülött ideának hirdetik, mely ha ideig-óráig létre is jöhetne, tartós soha sem lehet, mert magában hordja a bomlás csiráit. Éppen nem csodálkozunk a kormánypárt erőlködésén, a melylyel oly buzgón iparkodik a konkolyhintő szerepét játszani s pártunk híveit mindenféle alaptalan híresztelésekkel tévútra vezetni, amelyek közt főszerepet játszik az a ráfogás, mintha az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt egy része a klerikális reakció szolgálatába szegődött volna, aminek folytán ezt a részt egyszerűen a néppártnak ajándékozza oda, míg a közjogi ellenzék másik árnyalatát lefoglalja a maga részére s működésének feladatául a kormány támogatását jelöli ki a néppárt ellen, mert szerinte a közjogi elvek ez idő szerint úgy sem aktuálisak, az aktuális politikában pedig — értsd az egyházpolitikát — a kormánypárt s a függetlenségiek különvált köre úgyis teljes egyetértésben vannak. Ez lenne a legbiztosabb módja a közjogi ellenzék teljes kiküszöbölésének a magyar parlamenti életből, mert hiába, a függetlenségi törekvések mégis csak legveszedelmesebb zavarai a túloldali urak cirkulusainak, hisz érzik és tudják, hogy a nemzet zöme szivvel-lélekkel együtt érez ezekkel a törekvésekkel s ezeknek a parlamentben való érvényesülését csak a nemzeti akarat meghamisitásával lehetett eddig is meggátolni. Az egységes függetlenségi pártnak a végfeloszlás csíráit magában hordó szakadása az egyházpolitikának a kormánypártra nézve egyik legbecsesebb eredménye volt, mert maguk a szabadelvű egyházpolitikai intézmények a kormánypártnak most is csak úgy kellenek, mint kellettek neki akkor, mikor Irányi Dániel évtizedeken át hasztalanul sürgette azokat: náluk mindennek csak pártpolitikai szemüvegen át tekintve van értéke; természetes tehát, hogy mikor az egyházpolitikai harcok rájuk nézve legbecsesebb vívmányát, az ellenzék lefegyverzését veszélyeztetve látják, kézzel-lábbal dolgoznak az egyesülés meghiúsításán. Erre a célra leghathatósabb eszköznek látszik az egyházpolitikai torzsalkodások állandósítása, amiben buzgó munkatársa a kormánynak a néppárt, amelynek agitációja nélkül alig sikerülne a kormánypártnak a felekezeti torzsalkodásokat ébren tartani s a maga javára hasznosítani az által, hogy ilykor a figyelmet az ország egyéb vitális kérdéseitől elterelje s a komoly ellenzéket működésében megbénítsa. De hála a józan magyar közvéleménynek, ez a játék nem tarthat sokáig. A magyar nép belátja, hogy most már más feladatokra is kell gondolnia s hogy vannak még fontosabb kérdések is az államéletben, mint az, várjon a párok díszruhában vagy utcai öltözékben jelennek-e meg az anyakönyvvezető előtt. Ez a köztudat elsodorja a mesterségesen felszínen tartott egyházpolitikai viszálykodásokat, s ezek hovatovább megszűnnek kamatozó tőkéi lenni kormánypártnak és néppártnak egyaránt. Ily körülmények közt aztán a kormánypárti konkoly sziklára hull s nyomtalanul elvész ; a nemzeti önállóság iránti aspirációk ereje pedig újból tömör csatarendbe egyesíti a függetlenségi elvek híveit. Hasztalan szítja a kormánypárti sajtó a függetlenségi párt két árnyalata közt a gyűlölség tüzét, a lehetetlennek hirdetett, a rettegett egyesülés mégis megtörténik s minden ármánykodás mellett sem fog sikerülni a függetlenségi és 48-as pártot, a magyar nemzetnek ezt ez élő lelkiismeretét, a föld színéről elterülni. Hogy pedig a most végbemenő egyesülés nem pusztán ideig-óráig tartó barátkozás, hanem a pártegység végleges biztosítása lesz, arról kezeskedik az egyesülés módja, mely elvi magaslaton áll. A függetlenségi és 48-as párt mindkét árnyalata ugyanis egyhangúlag elfogadta az egyesülésnek Kossuth Ferenc által szövegezett következő pontozatait: „A függetlenségi és 48-as párt kijelenti, hogy mint eddig, úgy ezentúl is a politikai küzdőtéren, kizárólag elvi alapon, csak elvekért fog küzdeni; egyedüli célját az elvek diadala képezi. A párt az 1884-ik évi programment a maga egészében fentartja és azt minden megalkuvás nélkül igyekszik megvalósítani. A párt törekvése oda irányul, hogy az 1848-ik évi törvényhozás elveit az ott kifejezett szabadelvű irányban érvényre juttassa. A párt mint eddig, ezentúl is küzdeni fog mindazon pártok és kormányok ellen, melyek az 1867. évi 12-ik törvénycikk, valamint az ország önállóságát és önrendelkezési jogát sértő törvények fentartását tűzték maguk elé, valamint azon pártok és minden oly törekvés ellen, melyek az 1848-ik évi törvényhozás elveivel és szellemével ellenkező irányban haladnak." A párt általában a szabadságnak, a szabad irányú haladásnak, a jogegyenlőségnek megvalósítására törekszik. Párttagok csak azok lehetnek, kik a párt programmjának, valamint a párt elveinek megfelelő határozatok ellen sem az országgyűlésen, sem a sajtóban, sem a közélet terén állást nem foglalnak. • Ezeknek kijelentése után a függetlenségi és 48-as párt határozatiig kimondja: azokat, kik ezen elveket vallják, a párt tagjainak tekinti és az itt körülírt elvek alapján kész a függetlenségi és 48-as párt másik árnyalatával egyesülni, sőt az egyesülésre a haza, az elvek érdekében a függetlenségi és 48-as párt másik árnyalatát ezennel felhívja.“ Hogy pedig az egyesülendő függetlenségi és 48-as párt álláspontja a most keletkezett új néppárttal szemben is precizírázva legyen, mindkét pártkör egyértelműig kimondotta : „Akik az egyházpolitikai törvényeknek eltörlését vagy reakcionárius irányban való módosítását kívánják, vagy ily törekvéseket támogatnak, a pártkör tagjai nem lehetnek.“ Az egyesülésnek ily alapokon való létesülése magában foglalja tartósságának biztosítékait is, mert támadhatnak ugyan személyi differenciák, hisz a függetlenségi párt tagjait nem fűzik egybe az érdekeknek oly erős szálai, mint a kormánypártiakat, de a pártnak önmagában való meghasonlása emberi számítás szerint ki lesz zárva. A „Pécsi Figyelő“ tárcája. Színpadi képek. 1. Az eleven óra. A színpad bejáratánál, amely szellős volta miatt állandó rémét képezi az énekeseknek, minden este előadás elejétől a végéig öreg kis emberke vigyáz. Évek óta rendes helye ez itt. A színészek „az öreg“-nek hívják, a díszítők, kellékesek és a többi színpadi személyzet pedig „Elek bácsidnak. Egy órával az előadás megkezdése előtt lassan becsoszog a színházi épületbe és leül a színpad kettős ajtaja közé. Szigorú rendelet van kiadva, hogy a színpadra „idegenének tilos a bemenet és az öreg Elek van arra hivatva, hogy felügyeljen e tilalomra. Óh! nagy feladat ez. „Idegen“ , aki teljességgel nem tartozik a színházhoz. Íme a primadonnák és kóristánok ruhahordozó cselédjei idegenek ugyan, de olyanok, akiket be kell bocsátani. Az öreg minden ellenvetés nélkül nézi őket, amint bagázsijukkal keresztül csörtetnek a szűk bejáraton. Most egy kopott ruhájú ifjonc nyitja meg félénken az ajtót. Az öreg felegyenesedik : — Nem szabad a színpadra menni! — Kérem, én segédszínész vagyok ! — Igen, statiszta ! Jól van hát né. S az új jövevényt is bebocsátja. Jönnek mások, nőrokonai egyik másik színésznőnek. Az öreg elmondja, hogy szigorú a tilalom az idegenek ellen. De „sürgős“ dolga van ezzel vagy azzal a kisasszonynyal. Sürgős , az öreg csendesen mosolyog és kitárja az ajtót. Ám a színházi fodrász barátját, ki pajtásával beszélni akar, kérlelhetlen szigorral utasítja vissza. Minden ajtó nyitogatásánál megcsapja testét a hideg. Olyankor felsóhajt. — Beh „eugos“ egy hely et ! Hány esztendeje sóhajtja ! De hát mit csináljon ? Kőmivel dolgozik ugyan most is, de egész télen át nem igen van munka. Régebben évek hosszú során át a színház díszítője volt. Épített fényes palotákat, termeket rendezett be és erdőket varázsolt elő a festett vásznakból. Nem olyan közönséges foglalkozás ez ! Hiszen ott van az egész szomszédsága és hány ismerőse, aki csak reá hallgatott, csak az ő tanácsára mentek színházba. Apró szemeivel vígan pislogatva, ezt mondta a szomszédjának: — Holnap nagyszerű dekoráció lesz ! És vasárnap este ott volt a karzaton az egész szomszédság. A szép vászon paloták összegyűrődtek, megfakultak az esztendők során és a díszítő megráncosodott, megvénult, felállításuk, elbontásuk közepette. Már nincs elég ereje arra, hogy biztos kézzel emeljen egy-egy vászon falat, aztán a bőrkötényéből elővett fúrókkal jól odaerősítse a színpad deszkáihoz. Hanem azért hatalmas ember ő most is. Akit ő nem szives, azt nem bocsátja be a színpadra. Kuruttyolhat odakünn. És aztán annak a sok színésznek, színésznőnek, mind ő rendelkezik s künn a nézőtéren a látcsövező uraságok, akik a színpadnak háttal állva ostromolták üvegszemeikkel a páholyok ragyogó leányszemeit, az öreg Elek néhány szavára leülnek szépen s a zsibongó, zugó közönség elhallgat. Künn a piaci toronyban hetet harangoznak, a színpadon mindenki kész, a primadonna hoszú uszályát fogja és velős szavakban szidja a színpadot, hogy az milyen poros. A kifestett jelmezbe öltözött színészek sétálnak fel és alá, az ügyelő még egyszer megnézi, hogy rendben van e minden ? Igen. A pisztoly meg van töltve és a dörgést csináló gépnél fenn vannak, a holdvilág-fény csináló masina közügyben van és a szalmazsák, amelyre a hős „két emeletnyi“ magasságból fog ugrani és a mély rohanó folyót képez, lenn van. A súgó háttal áll a függönynek, ásítozva hallgatja, hogy egyik színész mit beszél neki az ő tavalyi vendégszerepléseiről. Ekkor belép a színpadra az öreg Eiek, leemelvén a kalapját és szelíden, hangosan mondja: — Jó estét adjon isten ! Ez a jelzés minden este az előadás megkezdésére, a súgó menekül a várába (amely sokszor az egész előadás vára), díszítők sietnek kifelé a színpadról, a művészek végsőt köhögnek, a színésznők oda állnak közel az ajtóhoz, a szereplők helyükhöz, az ügyelő megnyomja a villamos csengő gombját. — Fel a függönynyel. Az öreg Elek peddig lassan-lassan visszamegy helyére, leül és bezárja belül a színpad ajtaját. —