Pécsi Figyelő, 1895. október-december (23. évfolyam, 224-299. szám)
1895-10-10 / 232. szám
XXIII. évfolyam. Pécs, 1895. csütörtök, október hó 10. 232-ik szám. Előzetési árak: Elzász évre . . 10 frt — kr. Fi'évre . . . . » — » Negyedévre . . 250 .zer hóra . . . — » 85 » Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária -utcza 1. sz. a kir. ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lapok átküldésére vonatkozó fölszólalások intézendők. Pécsi Figyelő POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztői Iroda: PÉCSETT, Míma utca 1-ső szál I. EMELET Ahová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl A pécsi sertésvész. Pécs, 1895. október 9. (***) A kőbányai sertéstelepeken még a nyár elején kitört sertésvész rémületbe ejtette az ország összes sertéskereskedőit, iszonyú pénzbeli veszteségeket okozva nekik a nap nap után történő tömeges elhullások által. Azóta ez a veszedelem körutat tett az egész országban, előpostának küldvén maga előtt a sertés-orbáncot, úgy hogy az egész nyár folyamán napról-napra olvashattuk a lapokban, hogy hol itt, hol ott ütött ki a sertés-orbánc, és vármegyénk községei nagyobbrészt egymásután alispáni rendelettel zár alá lőnek helyezve a sertésorbánc miatt. Jött azután nemsokára a valóságos sertésvész, és a szegény falusi emberek egyetlen jószágát, amiből egy kis télire való került volna, megsemmisítette , de a több sertéssel rendelkező gazdáknak is iszonyú károkat okozott és ily módon a vármegye sertésállománya rövid pár hó alatt felére redukálódott. Kőbányán azóta megszűnt a sertésvész, amennyiben az összes állomány elhullott vagy leszáratott és körülbelül ilyen állapotnak nézünk elbe mi is, midőn az egyszeri cigánynyal elmondhatjuk, midőn az utolsó jószága is eldöglött, hogy „hála Istennek, megszűnt már a dög.“ Hogy a sertésvész a vidéken már régibb idő óta grasszál, arról tudomást szerezhetett volna a mi rendőrségünk is, ha hivatalosan nem, hát a lapokból, amelyek napról-napra hűségesen regisztrálták, hogy itt meg itt tört ki a sertésvész és a Pécs körül fekvő községekben majdnem mindenütt fordult elő ilyen eset. Persze, nálunk még akkor nem volt baj, minek lett volna a nagy apparátus mozgósítása, mire való lett volna a praeventív intézkedés. Most már tessék segíteni a bajon, midőn itt van városunkban, midőn valósággal megfészkelte magát, és abból a nagy sertésállományból, amely talán Budapesté után legnagyobb az országban, naponta 20—30 darabot juttat a szappanfőzőnek. Csinálhatják most már a legszigorúbb intézkedéseket, állíthatják ki a passzusokat, a sertésvész nem szűnik meg, még akkor sem, ha azt a sok utólagos irkafirkát beadnák a döglődő sertéseknek, amit lázas tevékenységgel gyártanak a torony alatt. Eső után köpenyeg — ennyi az egész. A pécsi sertéshizlaló részvénytársaság még idejében átírt a főkapitánysághoz, hogy zárja el a város területét az idegen sertések elől, melyek magukkal hozzák az inficiáló veszedelmet, ne engedjék be a beteg sertéseket a pécsi piacra. Persze, a mi rendőrségünk a társaság monopóliumát látta ebben a kívánságban, és az átiratot, amely hozzáértő emberektől eredt, figyelembe nem vette, ad akta tette, és maradt minden a régiben. Persze, ott ahol csak a legkisebb érzéke van a hatóságnak az ilyen dolgok iránt, az legelső kötelességének ismeri, hogy legalább a vásárok tartását betiltja. És mégis nálunk Pécsett akkor, midőn már a baj megvolt, akkor engedélyezték a pótvásárt, nem törődve a fenyegető veszedelemmel, csak hogy a helypénzszedők zsebe teljék. Bizony ez oly könynyelműség volt, melyet jóvá soha és semmiképpen nem tehetnek. Mint fentebb jeleztük, a sertésvészt a vidéken a sertésorbánc terjedése előzte meg. Már ekkor elkövette a mi rendőrségünk a meg nem bocsátható mulasztást, hogy megengedte az ilyen sertéseknek piacon való eladását és így lehetővé tette a vésznek más vidékekre történt átplántálását. No de végre, mikor már a baj a nyakunkon volt, mikor éppen a 3—4000 darabot tevő sertés hizlaldás állományban hivatalosan konstatáltatok a sertésvész, akkor csinálták a mi uraink a nagy ribilliót, tele plakátozták a várost sertésvészszel, mintha bizony ezzel meg lehetne akadályozni a vész tovaterjedését. Tehát a vész már megvolt a mi rendőrségünk mulasztása és indolenciája folytán, a sertéstelep igazgatósága tehát, hogy a nagyobb károsodásnak elejét vegye, folyamodott a minisztériumhoz a maga sertésállományának idegen helyen való tömeges és egyszerre való értékesítése szempontjából, hogy reá nézve a zárlat feloldassék. Még a múlt hó 22-én jött meg a minisztertől a távirati intézkedés, hogy a zárlatot Pécsre nézve ideiglenesen feloldja. Ha ez a távirat idejében és azonnal közöltetek volna a sertéshizlaldával, úgy akkor az ott levő több ezer sertés mint készáru azonnal eladható lett volna. De rendőrségünknek kisebb gondja is nagyobb volt ennél, mert csak két nap múlva — csigapostán — értesítette a telep igazgatóságát, a midőn aztán ez a szükséges intézkedéseket megtette, a kocsikat megrendelte, a mivel szintén két nap veszett el, szeptember 26-án, midőn a már eleve eladott árukat szállítani lehetett volna, ekkor konstatálták a városi állatorvosok a sertéskorbáncot, minek következtében a zárlatot újra elrendelték, és így igen természetes, hogy a berakásra kész sertésállomány itt rekedt. Ekkor sürgönyzött a telep igazgatósága a miniszternek, hogy engedje meg a különben is teljesen izolált telepről az egészséges sertések elszállítását, de felelet máig sem érkezett, így aztán egy hét múlva inficiálva lett az egész telep és tulajdonképpen itt konstatálták először a sertésvészt. A társaságnak, de legkivált az ott levő sertések tulajdonosainak tehát megvan a anyagi kára, amit a rendőrség összes bölcsessége nem fog pótolni. Azóta aztán a sertésvész állandóan letelepedett Pécs városában a rendőrség kiváló gondoskodása folytán. Naponkint 15—20 sertés költözik jobb hazába, megkárosítva ily módon a szegény lakosságot, amelyet talán egyetlen jószágtól foszt meg. A sertésvész grasszálását azonban a fogyasztó közönség is nagyon érzi a disznóhús, szalonna és zsiradéknak hirtelen felszökött árában. Henteseink máris biztatnak, hogy két hét múlva az a zsír, amit tavaly 52 krajcárjával mértek kilónkint, bizonyára 70 kr. fog lenni, ha nem több. Most aztán a rendőrség dezinfiálhat, elásathatja az elhullott sertéseket kellő rendőri asszisztencia mellett és gyönyörködhetik művében, amit éppen ő hozott a város nyakára lassúsága, késedelmessége és kényelműsége folytán. * A püspököknek a lelkészek részére adott közös utasításait a pécsi püspök, tekintettel egyházmegyéje különös viszonyaira, a következő rendeletben egészítette ki. 1. Azok a szülők, kik megelégesznek gyermekeik puszta polgári anyakönyvi bejegyzésével és makacsul ellenzik azok megkeresztelését, a szentségek vételéből kizárandók, s ha a „Pécsi Figyelő“ tárcája. Post festa.A (Karcolat.) A színházunk megnyitása alkalmából írott és a pécsi színművészet históriai fejlődését tárgyazó helybeli s fővárosi hírlapi cikkeket olvasva, arra a tapasztalatra jutottam, hogy azok részben felületesen, tájékozatlan tollal lettek megírva. Pedig talán érdemes volna e témával bővebben is foglalkozni, talán megérdemli a pécsi régi színészet, hogy a róla historiografice irók ne tekintsék a régi kort a mostani állapotokhoz vezetett korhadt hídnak, amely csak arra való már, hogy az idő egészen megegye ! A pécsi régi színészetnek van elég olyan érdekes alakja, nevezetes pontja, akik és amelyek megérdemlik, hogy föllebbentsük róluk a porlepte, melyette takarót. Egyik-másik pécsi lap vezér- és tárcacikkekben emlékezik meg a korábbi pécsi színészetről, a fővárosi lapok pedig rövidebb hosszabb riportokban írják meg a megelőző pécsi színművészeti viszonyokat kapcsolatosan a jelenlegi nemzeti színház megnyitásának ünnepélyével. A „Magyar Hírlap“ 1. évi október 5 iki, szombati számában szintén referál az uj pécsi színház ünnepélyes megnyitásának aktusáról s egy füst alatt előszedi a feledés homályából a régi pécsi szinigaz- l gatókat is, illetve ezek közül azokat, akik saját kis küldött külön tudósítójának épp eszébe jutottak. Részletről, Szigetiről, meg Károlyiról is fölemlíti, hogy még operai előadások is voltak egyidőben Pécs városában. De hogy kik voltak azok a szerencsétlen vállalkozású színészdirektorok, kiknek agyában az itteni operai előadások ideája megfogamzott, arról hallgat a riport. Pedig hát rosszul eshetett egy valakinek ez az agyonhallgatás és kétszerte jobban fájhatott neki, mert eltekintve attól a csekélyke körülménytől, hogy ennek az egyvalakinek vagyoni bukását jórészben ezek a pécsi operai előadások okozták, s még az illető volt színészdirektor manapság is köztünk él; városunkban a kir. ítélőtábla másoló szobájában rójja a sorokat. Sokkal jobban ismerik nálunk Bogyó Alajost, semhogy ki ne lehessen találni, kiről akarok most megemlékezni. Thália új csarnokának megnyitása okozta örömbe, az öröm mámorába dehogy akarok ürmöt csöpögtetni e soraimmal, midőn az úgynevezett illetékes köröket Bogyó Alajosra ezúttal figyelmeztetni bátorkodom : csak arról akarom őket meggyőzni, hogy az elismerés és a tisztességadás nemcsak a jelent, hanem a múltat is megilleti. Tapsoljunk, ha megérdemlik, a mostaniaknak is, de ne menjünk el néma közönynyel az úttörők rokkant alakjai mellett se. Bogyó Alajos igazgatása alatt működött Pécsett — talán nem túlzók, ha kimondom — az első nagyobb szabású, igazi művészi nívón álló s elfogadható operai társulat, melyben a magánénekeseken kívül tizennégy férfi és ugyanannyi nő karénekes énekelt. Bogyónál voltak: Balázsné Bognár Vilma, Gerecsné, Dánokiné énekesnők , Láng Fülöp baritonista, Bokor bassista, Fekete és maga Bogyó tenoristák. Balázsnénak fizetett 600, — Dálnokinénak 300, — Gerecsnének 400, —Lángnak 500, — Feketének 250, — Bokornak 150 forintot havonként. A szintehozott operák közül csak néhányat említek: Zsidónő, Dinorah, Troubadour, Mártha, Sevillai borbély, Bánk bán, Hunyady László, Tell Vilmos, Ördög Róbert, Traviata, Borgia Lucretia stb. Ez pedig az 1882-ik esztendőben volt Pécsett, mikor sem a kolozsvári nemzeti, sem egyetlen más vidéki színházban operákra szervezett társulatról még csak szó sem volt. Pécsett is csak Bogyó Alajos áldozatai tették lehetségessé az operai előadások tartását, ki azelőtt maga is a nemzeti színház kiváló dalműénekese lévén, felhasználta a vele baráti viszonyban élő fővárosi elsőrangú énekesek és énekesnőknek a budapesti nemzeti színház akkori intendánsával a szerződtetésük körüli differenciákból folyó összekoccanását, — lehívta őket mihozzánk mesés nagyságú gágék mellett operát énekelni! . . . Persze, mert a jó Bogyónak több volt a lelkesedése, mint a kétszerkettője! . . .* Legyünk méltányosak, legyünk igazságosak. Ismerjük be, hogy rut hálátlanság volt a kir. Ítélőtábla ősz diurnistája fölött a most lefolyt színházmegnyitási ünnepségek örömzajában egyszerűen napirendre térni , őt mint a pécsi volt szinészdirektorok