Pécsi Figyelő, 1896. július-szeptember (24. évfolyam, 148-223. szám)
1896-07-01 / 148. szám
XXIV. évfolyam. Pécs, 1896. szerda, julius ivó 1. 148-ik szám. Szerkesztői iroda: PÉCSETT, Mária-utca 1. sz. I. EMELET hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Előfizetési árak: Egész évre • • 10 írt — kr. Félévre • • • 5 — „ Negyedévre • 2 „ 50 „ Egy hóra • • — ,, 85 „ Egyes szám ára 4 kr. Kadóhivattal: PÉCSETT. Mária u. 1. se. a kir. Ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fölszólalások intézendők. Kéziratot vissza nem adunk POLITIKA! NAPILAP. Hirdetéseket a kiadóhivatal vesz Fe l „Bécsi Figyelő“ tárcája. Csend az erdőben. — A „Pécsi Figyelő“ eredeti tárcája. — Irta: Sándor József. Altató, imádságos, néma csend. Kint kóválygok a lombos erdő hepehupás talaján, koronás tölgyek homályos sötétjében Lent a tavaszi zöld, fölöttem a csendes ég, fölöttem és közöttem a mindenség óriás temploma. — Nyári alkonyat. — Elhallgat a bogarak zümmögő meséje, hangtalan minden. A megsebezett lélek panaszos érzékenységével vágyódom a nyári erdő nesztelen csendje után. Olyan az, mint a Nirvána, mint az örök megsemmisülés A gondban elmerült lélek ébrentartása, a szenvedő szívnek pihenése. Mintha a mozgó világ meghalt volna és életre kél az élő természet másik nagyhatalma. Mintha szóra nyitna a rengeteg sűrűje és érezné, hogy közéig az est, a profán ember nyugovóra tér és most neki szabad susogni, remegő hangján beszélni, olvadozni, megvallani titkait, az erdő titkát A messzeségből szellő jön, mintha megcsókolná a zörgő zöld levelet. Lágy hangján suttog neki, aztán a másiknak, valamennyinek, mintha üzenetet hozna a rengeteg sötétjéből. Aztán mintha nyugalmat sohasem találna, tovább sóhajt a lomb között. Távol messzeségben csevegő madárnak édes dala hallatszik. Lassan ér a hang, mintha az erdő lombja is hallgatná lakója szerelmes hangjait. Aztán elhallgat, eltűnik az ének utolsó akkordja is és ismét néma nyári csend. Mily végtelenül fönséges a lombosodó erdő csendje ! Nincs bent nyugtalanság, egyetlen szenvedély sem csapong. Életére lüktet benne, a csendes élő ér, amely nem ismer emberi háborút, hanem a néma nyugodtság. Most zöldes fájának minden levele, aztán ha jön az enyészet, lehull a haraszt, megadja magát a végzetnek. Van benne költészet, a legmélyebb érzés. Az a falevél, amelyet a bolygó szellő érintett, annyit mond a szívnek, mint a művész ecsetje. Elvezeti a lelket a nyugalomhoz, úgy érzi, mintha nem is gondból állana jelenre, hanem puszta érzelemből. A látásnak semmi: az egyforma zöld az örök ébredés. A hallásnak is semmi: maga a néma csend. De az érzelemnek minden, lágy harmóniája békének, nyugalomnak, szerelemnek. A lombos erdő csendje elöli a lélek háborúját, kioltja szenvedélyeit, eltompítja fájdalmait, csak az érző szívnek suttog édeset, boldogítót. Hallgat ! A messze távolból mint a hegyről szakadó viz tompa esése — hallatszik a kaszás munkások dala. Mint az ünnepelők zsolozsma-mormogása. Valami titokzatos sejtelmes vagy térdre roskaszt és lelkembe kéjes fájdalom vegyül. Ez az erdők titka. Az élet szárnyaszegetté tette hitemet, a buta létküzdelem elérte az élet legmagasztosabb költészetét. Az erdő csendje visszaadta. Ez a nesztelen örökzöld lombozat, a mindenség képe. Hozsánna néked lombosodó erdő, aki meghazudtolod a dölyfös tudást és a zabolátlan lelkiismeretet és aki tapossa a zörgő harasztokat, megmutatod neki, hogy ki a kezdet és a vég ! Csend van és félhomály. Oly édes lét, hogy feledni tudom a világ zaját és a tudás világosságát. Huhogó bagoly hangja nehézkes lassúsággal ér a rengeteg sűrűjébe. Aztán elhallgat a hangja, beleolvad a levelek zörgésébe, lassan-lassan leereszkedik az éjfél, a lelkek órája és én még mindig ott ülök a harmatos haraszton, arcomon a kicsordult könypatak, kezeimet ismeretlen erő összekulcsolja és lelkemből kitör a zsolozsma: „Isten, kit a bölcs lángesze fel nem ér, csak titkon érző lelke óhajtva sejt . . .“ Elfáradt lelkemnek az erdő csendje viszszaadta erejét. • Tanügyi kongresszus. Pét*, 1896. június hó 30. (***) Két nap múlva ül össze a fővárosban a második országos és egyetemes tanügyi kongresszus, amelynek előmunkálatai már több mint egy éve tartanak. Hasonló elnevezésű kongresszus, melyen úgyszólván a tanügynek összes bajnokai résztvettek, még eddigelé csak egy volt Magyarországon, t. i. az első egyetemes tanügyi kongresszus, mely Tavassy kezdeményezésére 1848-ban tartatott meg Pesten. Akkor alig 300-an vettek benne részt, míg most a jelentkezők száma meghaladja az 5000-et. Egyetemes tanító gyűlés volt már azóta öt a fővárosban, melyeken a népoktatás körébe vágó dolgokkal foglalkozott az egyes vidéki tanítóegyesületek képviselőiből alakult nagygyűlés, most azonban ezen az egyetemes kongresszuson képviselve lesz az ország közoktatásügyének minden ágazata. Tizenkilenc szakosztályba tagozódva fognak tanácskozni a magyar nemzet ifjúságának nevelését végző lelkes honfiak és honleányok. A kongresszus intézősége által kiadott értesítő szerint külön-külön csoportokban foglalkoznak a családi nevelés, a társadalmi nevelés, a testi nevelés, a kézi munka oktatás, a kisdednevelés, a népiskola, polgári iskola, tanítóképzés, középiskola, kereskedelmi iskolák, ipariskolák, rajziskolák, zeneoktatás, színésziskolák, emberbaráti intézetek, a nőnevelés és az iskolai felügyelet kérdéseivel. Nincs a mai kornak olyan valamenynyire fontos közoktatásügyi kérdése, mely ezen a héten Budapesten megvitatva ne lenne. Sőt azok az eszmék, amelyek itt fölmerülnek, egy egész századra bőséges anyagot adnak egy öntudatos, magyar nemzeti politikának. Elég lesz tehát csak a főbb dolgokra egy futó pillantást vetni, hogy erről mindenki meggyőződjék. A kisdednevelési szakosztályban külön megvitatandó tételek vannak az óvodák családias neveléséről, nemzeti irányáról, a kisdednevelési irodalom fejlesztéséről, az óvó- és tanítóképzés egyesítéséről, és a kisdedóvásügy helyes felügyeletéről. Közép- és főiskolai oktatásunknak van némi múltja, s bár ezek kezdettől fogva a legtűrhetőbbek voltak, de azért a kongresszus elsőrangú kérdések szakszerű megvitatásával igyekszik a nemzet értelmiségének képzését javítani. A tudományos képzésnek főkérdéseit kiváló tudósok fogják tárgyalni. A népiskolai szakosztályban tárgyalás alá kerül az egységes népoktatási törvény kérdése, a magyar nyelv tanítása, az ismétlő iskolák helyesebb alapokon leendő szervezése. A testi nevelési szakosztályban tizennyolc tételt fognak megvitatni. Egytőlegyig oly nagy horderejű kérdések vannak e tételekben, hogy azok helyes megoldása megtízszerezné hazánkban az egészségi viszonyok javulását. A nőnevelési szakosztály a tanítónő - és nevelőnő-képzésen kívül kiterjeszkedik a leányok középfokú oktatására, a nők munkakörének kibővítésére, a leányok erkölcsi nevelésére és gazdasági oktatására. Ennél a pontnál álljunk meg kissé, mert bizony el kell ismernünk, hogy a nőnevelés ügye volt Magyarországon az amúgy is mostoha tanügynek a legmostohább gyermeke. Leányiskoláink, talán egy-kettő kivételével, határozottan rosszak. Rossz pedig nemcsak az erkölcsi nevelés szempontjából, hanem minden tekintetben. Ha valahol, hát leányiskoláinkban volna igazán helye a nevelő tanításnak, hisz azokban nem valamely kenyérkereseti pályára kell előkészíteni a növendékeket, hanem általában műveltté kell tenni lelküket. Itt volna igazán a helye, hogy ne bizonyos meghatározott mennyiségű ismeretanyagot iparkodjunk a növendékek fejébe önteni, amelylyel majd nem tudják, hogy mit csináljanak, hanem önmunkásságuk fejlesztése révén, általános érdeklődést igyekezzünk bennük fölébreszteni a szép, jó és igaz eszméje iránt. És éppen leányiskoláinkban folyik a leggépiesebb, a leglelketlenebb tanítás, a tisztelet az igen kevés számú kivételnek. — Nem is tanítás az, ami ez iskolák legnagyobb részében folyik, csak az em-