Pécsi Figyelő, 1896. július-szeptember (24. évfolyam, 148-223. szám)
1896-07-21 / 165. szám
6 Törvényszék. § Titokzatos hamisítás. A múlt évi szeptember 15-én Hirscher Imre szigeti országúti kereskedő részére 16 frt 01 krajcárról szóló postautalvány érkezett. Az utalvány beváltásával megbízott Dohocky János kocsis be is váltotta azt s át is szolgáltatta Hirschlernek a 16 frt 01 krt. Azonban a pécsi postahivatalnál zárlatkor rájöttek, hogy a bevezetés szerint 16 frt 01 krról szóló postautalvány meg van hamisítva , arra 16 frt 91 krt fizetett ki a pénztárt kezelő Gicer Juliska kiadónő. Persze a vizsgálat nyomban megindult és a gyanú Dohockyra hárult, mert ő vette fel a pénzt a csakugyan meghamisított utalványra. Emiatt vád alá is lett helyezve s közokirathamisítás vétsége miatt ma tartották meg ellene a végtárgyalást. A végtárgyaláson vádlott tagadta a hamisítást s mert ellene semmi bizonyíték sem volt felhozható, a kir. törvényszék fel is mentette a közokirathamisítás vádja alól s a felmentő ítélet jogerőssé válván, az egész büntető eljárás csak az államkincstár terhére eredményezett egy kis költséget, különben pedigaz, hogy ki hamisította meg az utalványt s csinált abból egy húzással 9-est, most már örökre titok marad. A derék lakó, György József hosszúhetényi lakos a tavaly Szentmihálykor — gazdája felmondása dacára — sem költözködött ki lakásából s úgy kellett annak elöljárósági közegek közbejöttével kiraknia a bútorát az udvarra. Mivel azonban még 3 frt házbérével tartozott, hát 2 zsák búzáját szépen ottfogta zálogul a gazda s becsukta a kiüresitett szobába. Mikor György elhurcolkodott, visszament a búzájáért s betörvén a szobaajtót, elvitte a zálogban ottfogott búzát. Ezért aztán magánlaksértés és jogtalan elsajátítás miatt vád alá lett helyezve a derék lakó s ma a pécsi kir. törvényszék négyheti fogházra ítélte. § Szénatolvaj. Barka Lajos fiatal patacsi szolgalegény — mivel a gazdája nem adott neki tiz krajcárt, a mennyit egy alkalommal kérni bátorkodott — arra a gondolatra jött, hogy elad egy lepedő szénát a gazda szénakazjából s igy kerít magának egy kis pénzt. Ezt meg is tette, de rajtacsipték. Ma állt a pécsi kir. törvényszék előtt a fiatal tolvaj s mert kegyetlen szivü gazdája nem volt hajlandó neki megbocsájtani, meg is tartották ügyében a végtárgyalást s rámértek négynapi fogházat. Az ítélet jogerőssé válván, az elitélt átadatott a kir. ügyészségnek. 1896. junius 21. PÉCSI FIGYELŐ. TÁVIRATOK. — A munkácsi ünnepség. (A „Pécsi Figyelő“ eredeti távirata.) A tegnap lefolyt munkácsi ünnepségen a ruthének nemzeti zászlókkal jöttek a lengyel határról ; a magyar községek lakói a szózatot és himnuszt énekelve vonultak az ünnepség színhelyére. A tábori misét Freák Gyula g. kath. püspök szolgáltatta, melyre a katonaság is teljes díszben kivonult. Rossz hatást keltett, hogy az előre bejelentett nyolcvan képviselőből alig volt húsz ; Jókai és Csáky Albin gróf is elmaradtak. Erdély Sándor igazságügyminiszter nagyhatású beszédét a következő szavakkal végezte: „Bereg vármegye hazafias közönsége, a tőletek birt területen van elhelyezve oszlopunk. Az ország nevében ti néktek adom , gondozzátok őrizzétek, ellenséget soha közel , hozzá ne ereszszetek. Mi is védni fogjuk minden csepp vérünkig; amig egy ma' gyar van, addig baja nem fog esni. Arra, ime megesküszünk.“ (Hosszantartó éljenzés.) Erre megindult a menet a várba a leleplezésre. Délután bankett volt. Debrecen városa és Meszlény Gyula szatmári püspök a lakoma alatt üdvözlő táviratot küldtek. — Rájár a rúd a néppártra. (A „Pécsi Figyelő“ eredeti távirata.) A tegnap Várnán (Zólyom m.) megtartani szándékolt néppárti szervezkedő gyűlésen Zichy Nándor gróf és a szolgabiró közt majdnem tettlegességre került a sor, minek utána Rada főszolgabíró az egész gyülekezetet szétkergette. — Nemzetközi állatvédők. (A „Pécsi Figyelő“ eredeti távirata) Az állatvédők nemzetközi kongresszusát tegnap nyitotta meg Bedő Albert államtitkár,"amelyet aztán ma folytattak. A mai gyűlésen Széchy Károly kolozsvári tanár neje a rab madarakról értekezett francia nyelven. Lap tulajdonos Felelős szerkesztő SZAUTTER GUSZTÁV PLEININGER FERENC TAIZS JÓZSEF kiadó. MÁSODIK FEJEZET. 11 10 SZENT CECILIA (Olasz regény.) De nem ócsárlom a szépnemet és az ölebeket; a szalmafödél alatt levő kutyák és a köznép is, melyre már ragadt valami a nagyvárosi szokásokból és az élet fényoldalait ismerik, húzódnak a szegénység elől, visszaborzadnak a csavargók láttára s nem akarnak nekik ajtót nyitni, ha a küszöbön állnak. Ez a társadalmi egyensúly törvénye ; a magasabb osztálynak megfelel egy alsóbb. Ilyféle gondolatok forogtak agyamban, mikor a szegény embert vizsgáltam, a mint a szekrénye előtt ült és a piaci hallgatóság csúfolódásainak céltáblájául szolgált . Helyet a mesternek ! Helyet Rossininak! — kiáltozának bizonyos sihederek, amint csak tőlük kitett s vigyorgó ábrázattal álltak első sorban levő társaik háta mögött. — Hogyan ? Rossini megy erre ? — kérdezte Tiberino. És művészi kíváncsiságtól sarkalva, a néptömeg felé erőlködött, mi utána tartottunk „bocsánat“ szavakkal és könyökeink segélyével, míg végre a második sorba értünk, hogy a látvány kezdeténél jelen legyünk. A talyiga — mint mondom — megállt. Szabálytalan négyszögű alakja volt és fenyőfa-cifrázatok diszelkedtek rajta. A szegény ember, kit ön a csoport elnevezése szerint Rossininek fogok hinni, ládáját szárnyas zongorának nevezte, és valóban mikor egyik oldalát kinyitotta, egy szárnyzongora tűnt elő, de anynyira el volt kopva a használattól, hogy e tekintetben hasonlított a genuai zálogház lépcsőjéhez. Rossini egykor talán tiszta és finom,, de most a fáradtságtól és fagytól összezsugorodott kezeit a zongorára tette és fénytelen szemeit az égre emelte, mintha az istentől várt volna ihletet; ajkait furcsa mosolyra nyitá, kezeivel a billentyűkön végigfutott és olyan hangcsudát csalt ki a hangszerből, mintha egy ökör izmait rángatták volna. Szegény Rossini ! míg ő titkos kézbe merült eme praeludiumnál, a néptömeg azalatt a legnagyobb bolondságot és csintalanságot követte el körülötte. Zongorájára támaszkodtak, fején jártatták ujjaikat, mások talyigáját ráncigálták el hat arasznyira a körülállók nevetése között ; némelyik a hangjegytartón keresztül zenéjébe fütyölt s mindeme gonoszságokat nevetés, fütyülés, kiabálás kisérte. De a szegény mester egy pillanatra sem vesztette el nyugalmát. Ujjai keményen követték a billentyűket, mint a delejti a sark irányát, s érthetetlen összhang nélkül akkordokat csalt ki belőlük és ezt énekével kísérte, melynek dallamát, Tiberinó sehogy sem tudta kitalálni, bár nagy zeneértő volt. Az Eurotasz, vagy más klasszikus folyó hattyúja nem énekelt oly szépen, mint ő, s a hallgatóság, mely nem látszott, hogy valami nagyon elérzékenyült volna, gúnyt űzött énekéből. — Engedelmet kérek, van itt saját szerzeményű nottáros, ha talán hallani akarnák . . . — Természetesen! Hogyne! Még csak képzelni az is, hogy nem akarjuk meghallgatni! — kiabált vetélkedve a tömeg. — Mester ! Ön úgy énekel, mint valami harang, — mondá a körülállók egyike, meghajtva magát.