Pécsi Figyelő, 1896. október-december (24. évfolyam, 224-299. szám)
1896-10-10 / 232. szám
XXIV. évfolyam. Pécs, 1896. szombat, október hó 10. 232-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre • • 10 írt — kr. Félévre • • • 5 — „ Negyedévre • 2 „ 50 „ Egy hóra • • — „ 85 „ Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal; PÉCSETT, Mária u. 1. sz. a kir. ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Szerkesztői Iroda: PÉCSETT, Mária-utca 1. v. a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intzendő. Kéziratot vissza nem adunk . . Hirdetéseket a kiadóhivatal veszi! Legyünk óvatosak!... Pies, 1896. október 11ó 9 (***) Gyakorlati értékük a kedélyes tervezgetéseknek, az eszmecseréknek ma már alig van, a kapacitálásra nincs idő, mert elérkezett a tizenkettedik óra: tenni. Lankadatlanul és mindenre elszántan cselekedni kell, mert Magyarország osztrák főispánja, Bánffy Dezső b. most valóságos ostromállapotba helyezi a nemzetet, melynek tartama alatt nincs érvénye és tekintélye a törvénynek, a tisztesség és becsületnek. Nem választási küzdelembe megyünk, hanem undorító dulakodásba, a politikai erkölcstelenség tomboló, határt nem ismerő erőszakosságának fertőjén akarja a hatalom a nemzetet átunszolni, s fog dolgozni a pénz és a bajonett. Sok-sok milliót harácsolt össze a kormány azzal, hogy piaci kótyavetyére bocsátotta a nemesi címeket, a rangokat és méltóságokat, melyekkel valamikor csak a polgári, vagy hősi érdemeket szoktak volt jutalmazni. Ma nincs jutalma a hazafias érdemnek, a becsületnek, de van a mindenre való szolgai készségnek, mely átgázol a törvényeken, tisztességen, mely „Vogelfrei“-okká teszi a más meggyőződésüeket, csakhogy érvényt szerezhessen a hatalom akaratának ... Ez a készség áll a kormány szolgálatára abban a nagy Sisera-hadban, melynek legtöbb tagja egy - egy Tarnóczy-féle kapaszkodó és kaparó egyéniséget rejteget magában. Ez a semmitől vissza nem riadó, a zsebelési időszakot kedvezőleg kihasználó és a nemzet érdekeinek feláldozásából üzleti tőkét csináló stréberség fogja most szétszórni maszlagnak a pártkassza millióit, ez fogja irányítani a csendőrök szuronyait s ez fog önkénykedni és a polgárok jogait lábbal taposni a szavazó urnáknál. Ámde mi, pécsi és baranyamegyei függetlenségiek ettől nem félhetünk: a pénz hitvány eszköznek fog bizonyulni s az erőszak nem használhatja fegyvereit, ha a független érzelmű polgárok egyetértve, rendületlenül követik meggyőződésüket, azt az utat, mely ma egyetlen örvénye a haza szabadulásának, a nemzet megmentésének. De vigyázzanak elvtársaink, hogy az ellentáborból igen ügyesen hintegetett konkoly ne találjon körükben fogékony talajra, ne engedjék magukat viszályba, egyenetlenségbe belezúdítani, mert akkor pártunk előre is elveszítette a csatát. Ma úgy állunk, különösen Pécs városában, hogy egyetértve biztosan győzünk, ellenkező esetben csúf kudarcot vallunk. Ne engedjék tehát becsapatni magukat pártfeleink azzal a kormánypárti manőverrel, hogy pártunk külön jelöltet állítson akkor, midőn már mindannyian csoportosultunk az alá a lobogó alá, melyre Erreth János neve van fölírva, a megközelithetlen becsületességé, a legtisztességesebb polgáré, akit polgártársainak egyhangú bizalma emelt volt öt évvel ezelőtt a város képviselőjének díszes állásába. Mi már kibontottuk a zászlót s mint leghazafiasabb elveink hű katonáihoz illik, harcolni fogunk az ellen a párt ellen, mely szeretett hazánknak s szent elveinknek ez idő szerint legveszedelmesebb ellensége. Bennünket nem téveszt meg naiv taktikájok s egy emberként lépünk sorompóba a mellett, akit tiszta jellemű hazafinak ismertünk föl, legfeljebb egy-két polgári haszonért áhítozó Judás megy át pártunkból a kormány táborába az által, hogy megkísérti ennek az érdekszövetkezetnek hasznos szolgálatot tenni, mikor külön jelöltet emleget tele torokkal. Hiszszük, hogy nem akad városunkban olyan tíz pártunkbeli ember, aki nevét a jelölő iratra odaengedné, mert nem akarja magát polgártársai előtt megbélyegezni. Meg kell tehát mutatnunk bármi módon és eszközzel, hogy a hatalomnak néhány címzetes eszköze nem rendelkezhetik kénye-kedve szerint sem Pécs város, sem Baranya megye önállóan gondolkozó polgáraival. Meg fogjuk mutatni, hogy velük politikában és társadalomban legalább is egyenlő rangú tényezők vagyunk s a mi lángoló hazafiságunk és önzetlenségünk mellvértjén megtörik minden ármányuk, ígéretük és vesztegetésük. a „Pécsi Figyelő“ tárcája A ki másnak vermet ás . . . Pali bácsi már túl volt a negyvenen, hanem azért még mindig fiatal ember hirében állott. Fessen járt , — haja és bajusza csak reggel volt kissé deres, 11 órakor délelőtt pedig, mikor hódoló menetre indult, — korom fekete. — Még midért is hordott, persze ha ezért mi fiatalabbak olykor megrokongattuk, hát letagadta. Fiatal korában szeretett jól élni. — A régi gyerekek közül való volt, kiknek a jó bor, szép lány, meg a Ferblin összpontosult valaha minden gondjuk. — Mi rendesen végzett földesúrnak hívtuk, mert igaz, hogy volt ugyan vagy ezer holdja, de volt is háromszor annyi adóssága. Talán haragudni is fog reám, hogy erkölcsi és vagyoni viszonyait egy szélnekeresztem, de majd kibékülünk a „kacér menyecskénél.“ Apropos! „Kacér menyecske.“ — Eszembe jut egy történet, melyet Pali bácsi feleségének meséltem el tegnap, és amelynek bevezetését Pali bácsi maga mondta el nekem, mert a történet tárgyalás alatt volt. Tekintettel pedig arra, hogy Pali bácsi mokányul be is fejezte történetét, hát elmondom úgy, a mint azt Pali bácsitól hallottam és amint az megtörtént. Tudod öcsém, — szólított meg egyszer Pali bácsi — a szomszéd asszony, fáintos egy asszony. Ha fiatalabb volnék húsz esztendővel, hát végig küzdeném érte a kőnigrätzi csatát. Ejnye Pali bácsi talán csak nem bolondult bele abba a szép asszonyba ? ! Ácsi te — válaszolt Pali bácsi — nem érte ez te gyerek ahhoz. — Jó borért meg szép asszonyért még a pokolba is elmentem volna fiatalabb koromban, az hát hiába, most már vénségemre belevágott lábamba potlagra. — Hanem azt mondom, hogy olyan helyre egy menyecskével, mint a szomszéd asszony, nem találkoztam még soha az életemben. — Olyan annak a szeme, mint a villám, úgy szikrázik, sziporkázik az, mint valami ördöngős masina. — Hát még a szája, — olyan aranyos, kis gömbölyű ajka van, mint egy cseresnye. — És azok a pici lábak abban a bársony kis cipőben. — No öcsém, ezek a lábak nem csodálom, ha megretiráltatnak egy regimentet. De Pali bácsi — ne melegedjék anynyira bele, mert még elhiszem, hogy szerelmes. Dehogy vagyok szerelmes. — De hát hallottam, hogy férjhez menni készül a szép asszony és igazán mondom, rettegek a jövendőbeli szomszédomtól, hát gondoltam egyet Kiváncsi vagyok, mi lehet az — kérdeztem én és közelebb vontam Pali bácsihoz a széket. Tudod öcsém, szép menyecske, ha még hozzá gazdag is , kapós parthie. — Olyan a szomszéd asszony is, hát azt gondoltam, hogy én titeket összeboronállak. Mármint engem vele? kérdem meglepetten. — Eznem rossz, de tudja mit Pali bácsi, én már oda ígértem a szivemet másnak. Bohó gyerek. — Hányszor ígértem el én már a szivemet, és agglegény maradtam mégis. De Pali bácsi ha . . . Ne mókázz öcsém, ezt te nem érted. — Majd ha megnősülsz, és ő lesz a feleséged, beismered, hogy igazam volt, és megköszönöd, hogy összehoztalak vele. Úgy beszól Pali bácsi, mintha nem is lehetne az máskép, s mintha már a szomszéd asszony is beleegyezett volna , pedig . . . Ne okoskodj öcsém. — Én kiszemeltelek, hogy szomszédom te leszel. — Ha olyan fiatal volnék mint te vagy, egy percig sem haboznék, de galoppban mennék a szerencsém elébe. Hát mert nem veszi el maga ? Hagyd el öcsém. — Nekem betegápoló