Pécsi Figyelő, 1896. október-december (24. évfolyam, 224-299. szám)

1896-10-10 / 232. szám

XXIV. évfolyam. Pécs, 1896. szombat, október hó 10. 232-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre • • 10 írt — kr. Félévre • • • 5 — „ Negyedévre • 2 „ 50 „ Egy hóra • • — „ 85 „ Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal; PÉCSETT, Mária­ u. 1. sz. a kir. ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. Szerkesztői Iroda: PÉCSETT, Mária-utca 1. v. a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény int­zendő. Kéziratot vissza nem adunk . . Hirdetéseket a kiadóhivatal veszi­! Legyünk óvatosak!... Pies, 1896. október 11ó 9 (***) Gyakorlati értékük a kedélyes tervezgetéseknek, az eszmecseréknek ma már alig van, a kapacitálásra nincs idő, mert elérkezett a tizenkettedik óra: tenni. Lankadatlanul és mindenre elszántan cse­lekedni kell, mert Magyarország osztrák főispánja, Bánffy Dezső b. most valóságos ostromállapotba helyezi a nemzetet, mely­nek tartama alatt nincs érvénye és tekin­télye a törvénynek, a tisztesség­ és be­csületnek. Nem választási küzdelembe megyünk, hanem undorító dulakodásba, a politikai erkölcstelenség tomboló, határt nem ismerő erőszakosságának fertőjén akarja a hatalom a nemzetet átunszolni, s fog dolgozni a pénz és a bajonett. Sok-sok milliót hará­csolt össze a kormány azzal, hogy piaci kótyavetyére bocsátotta a nemesi címeket, a rangokat és méltóságokat, melyekkel valamikor csak a polgári, vagy hősi érde­meket szoktak volt jutalmazni. Ma nincs jutalma a hazafias érdem­nek, a becsületnek, de van a mindenre való szolgai készségnek, mely átgázol a törvényeken, tisztességen, mely „Vogel­­frei“-okká teszi a más meggyőződésüeket, csakhogy érvényt szerezhessen a hatalom akaratának ... Ez a készség áll a kormány szolgálatára abban a nagy Sisera-hadban, melynek legtöbb tagja egy - egy Tar­nóczy-féle kapaszkodó és kaparó egyénisé­get rejteget magában. Ez a semmitől vissza nem riadó, a zsebelési időszakot kedvezőleg kihasználó és a nemzet érdekeinek feláldozásából üzleti tőkét csináló stréberség fogja most szétszórni maszlagnak a párt­kassza millióit, ez fogja irányítani a csendőrök szuronyait s ez fog önkénykedni és a polgárok jogait lábbal taposni a szavazó urnáknál. Ámde mi, pécsi és baranyamegyei függetlenségiek ettől nem félhetünk: a pénz hitvány eszköznek fog bizonyulni s az erőszak nem használhatja fegyvereit, ha a független érzelmű polgárok egyet­értve, rendületlenül követik meggyőződésü­ket, azt az utat, mely ma egyetlen ö­rvénye a haza szabadulásának, a nemzet meg­mentésének. De vigyázzanak elvtársaink, hogy az ellentáborból igen ügyesen hintegetett kon­koly ne találjon körükben fogékony talajra, ne engedjék magukat viszályba, egyenet­lenségbe belezúdítani, mert akkor pártunk előre is elveszítette a csatát. Ma úgy ál­lunk, különösen Pécs városában, hogy egyetértve biztosan győzünk, ellenkező esetben csúf kudarcot vallunk. Ne engedjék tehát becsapatni magu­kat pártfeleink azzal a kormánypárti ma­nőverrel, hogy pártunk külön jelöltet állítson akkor, midőn már mindannyian csoportosultunk az alá a lobogó alá, melyre Erreth János neve van fölírva, a meg­­közelithetlen becsületességé, a legtisztes­ségesebb polgáré, akit polgártársainak egy­hangú bizalma emelt volt öt évvel ezelőtt a város képviselőjének díszes állásába. Mi már kibontottuk a zászlót s mint leghazafiasabb elveink hű katonáihoz illik, harcolni fogunk az ellen a párt ellen, mely szeretett hazánknak s szent elveinknek ez idő szerint legveszedelmesebb ellensége. Bennünket nem téveszt meg naiv tak­­tikájok s egy emberként lépünk sorompóba a mellett, akit tiszta jellemű hazafinak ismertünk föl, legfeljebb egy-két polgári haszonért áhítozó Judás megy át pártunk­ból a kormány táborába az által, hogy megkísérti ennek az érdekszövetkezetnek hasznos szolgálatot tenni, mikor külön je­löltet emleget tele torokkal. Hiszszük, hogy nem akad városunkban olyan tíz pártunk­­beli ember, aki nevét a jelölő iratra oda­engedné, mert nem akarja magát polgár­társai előtt megbélyegezni. Meg kell tehát mutatnunk bármi módon és eszközzel, hogy a hatalomnak néhány címzetes eszköze nem rendelkez­hetik kénye-kedve szerint sem Pécs város, sem Baranya megye önállóan gondolkozó polgáraival. Meg fogjuk mutatni, hogy velük politikában és társadalomban leg­alább is egyenlő rangú tényezők vagyunk s a mi lángoló hazafiságunk és önzetlen­ségünk mellvértjén megtörik minden ár­mányuk, ígéretük és vesztegetésük. a „Pécsi Figyelő“ tárcája A ki másnak vermet ás . . . Pali bácsi már túl volt a negyvenen, hanem azért még mindig fiatal ember hiré­­ben állott. Fessen járt , — haja és bajusza csak reggel volt kissé deres, 11 órakor délelőtt pedig, mikor hódoló menetre indult, — ko­rom fekete. — Még midért is hordott, persze ha ezért mi fiatalabbak olykor megrok­ongat­tuk, hát letagadta. Fiatal korában szeretett jól élni. — A régi gyerekek közül való volt, kiknek a jó bor, szép lány, meg a Ferblin összpontosult valaha minden gondjuk. — Mi rendesen­ végzett földesúrnak hívtuk, mert igaz, hogy volt ugyan vagy ezer holdja, de volt is há­romszor annyi adóssága. Talán haragudni is fog reám, hogy erkölcsi és vagyoni viszonyait egy szélnek­­eresztem, de majd kibékülünk a „kacér me­­­nyecskénél.“ Apropos! „Kacér menyecske.“ — Eszembe jut egy történet, melyet Pali bácsi feleségének meséltem el tegnap, és a­mely­nek bevezetését Pali bácsi maga mondta el nekem, mert a történet tárgyalás alatt volt. Tekintettel pedig arra, hogy Pali bácsi mokányul be is fejezte történetét, hát elmon­dom úgy, a mint azt Pali bácsitól hallottam és amint az megtörtént. Tudod öcsém, — szólított meg egyszer Pali bácsi — a szomszéd asszony, fáintos egy asszony. Ha fiatalabb volnék húsz esz­tendővel, hát végig küzdeném érte a kőnig­­rätzi csatát. Ejnye Pali bácsi talán csak nem bo­londult bele abba a szép asszonyba ? ! Ácsi te­­ — válaszolt Pali bácsi — nem érte ez te gyerek ahhoz. — Jó borért meg szép asszonyért még a pokolba is el­mentem volna fiatalabb koromban, az hát hiába, most már vénségemre belevágott lá­­bamba potlagra. — Hanem azt mondom, hogy olyan helyre egy menyecskével, mint a szomszéd asszony, nem találkoztam még soha az életemben. — Olyan annak a szeme, mint a villám, úgy szikrázik, sziporkázik az, mint valami ördöngős masina. — Hát még a szája, — olyan aranyos, kis göm­bölyű ajka van, mint egy cseresnye. — És azok a pici lábak abban a bársony kis ci­pőben. — No öcsém, ezek a lábak nem cso­dálom, ha megretiráltatnak egy regimentet. De Pali bácsi — ne melegedjék any­­nyira bele, mert még elhiszem, hogy sze­relmes. Dehogy vagyok szerelmes. — De hát hallottam, hogy férjhez menni készül a szép asszony és igazán mondom, rettegek a jö­vendőbeli szomszédomtól, hát gondoltam egyet Kiváncsi vagyok, mi lehet az — kér­deztem én és közelebb vontam Pali bácsihoz a széket. Tudod öcsém, szép menyecske, ha még hozzá gazdag is , kapós parthie. — Olyan a szomszéd asszony is, hát azt gondoltam, hogy én titeket összeboronállak. Már­mint engem vele­? kérdem megle­petten. — Ez­­nem rossz, de tudja mit Pali bácsi, én már oda ígértem a szivemet másnak. Bohó gyerek. — Hányszor ígértem el én már a szivemet, és agglegény maradtam mégis. De Pali bácsi ha . . . Ne mókázz öcsém, ezt te nem érted. — Majd ha megnősülsz, és ő lesz a felesé­ged, beismered, hogy igazam volt, és megkö­szönöd, hogy összehoztalak vele. Úgy beszól Pali bácsi, mintha nem is lehetne az máskép, s mintha már a szomszéd asszony is beleegyezett volna , pedig . . . Ne okoskodj öcsém. — Én kiszemelte­lek, hogy szomszédom te leszel. — Ha olyan fiatal volnék mint te vagy, egy percig sem haboznék, de galoppban mennék a szeren­csém elébe. Hát mert nem veszi el maga ? Hagyd el öcsém. — Nekem betegápoló

Next