Pécsi Figyelő, 1897. április-június (25. évfolyam, 74-146. szám)
1897-04-01 / 74. szám
181* *7. április 1 PÉCSI FIGYELŐ! városháza emeleti ablakai alatt pedig szintén mécsek sokasága kezdte terjeszteni a ragyogó világosságot. A király utca bolti kirakatai és házainak ablakai mind fényárban úsztak, valamint a Mária, Kardos Kálmán, Irgalmasok és Ferenciek utcáján sem volt ablak, amely gyertyaláng nélkül maradt volna hat órára, mikor azt est beállt és a kivilágítás teljes szépségével kezdett jelentkezni. Ekkortájt vonultak be a Zsolnay gyári tűzoltók, zenekaruk hangjai mellett, a város házára, honnan aztán a városi önkéntes tűzoltósághoz csatlakozva a hadastyánokkal együtt kisérve ezek zenekarától, a „Korona“ elé vonultak, honnan az egyik fáklyásmenet indulandó volt, hogy a Scitovszky-téren és a Kardos Kálmán utcán át jöjjön az ünnep színhelyére, a városháza elé. Velük volt Besch György tűzoltófőparancsnok is, teljes díszben, akinek rendezői talentuma csak most tűnt ki igazán. A második fáklyásmenetben résztvevő veteránok, polgári kerékpárosok, kath. Legényegylet, kőműves és ács-egylet tagjai a Scholtz-féle sörház előtt gyülekeztek és a Zsolnay gyári tűzoltó zenekar hangjai mellett a sörház utcán és Mária utcán át indultak a Széchenyi térre. Ezrekre menő nép lepte el a teret s türelmesen várta a fáklyásmenetek megérkeztét. Közben a 44-ik gyalogezred zenekara, a Pécsi Dalárda és a Polgári Dalokkör tagjai helyezkedtek el a városháza előtti emelvény körül, majd megérkezett a népiskolai tanítótestület is, vagy huszonnégy iskolásfiúval, kik igen kedves látványt nyújtottak, minegyikök egy kis lampiont tartva kezében. A tér fényárban úszott, mikorra — úgy nyolc óra felé — a két fáklyásmenet a belvárosi templomnál találkozott és egyesülve vonult, éljenriadalom között, a városháza elé, hol lassan kint elhelyezkedtek. Ugyanekkor érkezett meg a főispán Majorossy Imre, polgármester kíséretében. A főispán neje a főjegyzői szoba ablakából gyönyörködött a ritkaszép látványban, amit különösen emelt a magnézium-fáklyák meggyújtása, melyek piros, fehér, zöld és kék színben, vakítóan ragyogták be az emelvény előtti színteret. A katonazenekar nyitánya vezette be az ünneplést, s eközben érkezett meg a vasútról Fejérvéry Géza báró, honvédelmi miniszter, a főispán atyja is, akit Kardos Kálmán, Áidinger János, orsz. képviselők és Vaszary Gyula rendőrkapitány kisértek. A miniszter felment a főkapitány szobájába és onnan hallgatta végig Záray Károly dr. keresk. és iparkamarai titkár üdvözlőbeszédét, melyet a polgárság nevében intézett a főispánhoz. Fejérváry Imre báró főispán emelkedett hangon köszönte meg a lelkes ovációt s a körülötte álló urak vállaikra emelték háromszor is úgy intett köszönetét lelkes éljen riadalom között a népnek. A „Pécsi Dalárda“ éneke harsant fel ezután s Huber „Honfi dal“ ával üdvözölte a főispánt, aki az ének után felhangzó taps és éljenriadalom közben kalapját lengetve mondott köszönetet a szerenádért. Az ünnepélyes lelkesültséget csak fokozta a „Polgári Daloskör“ éneke, mely után a vagy kilencszáz főre menő fáklyásmenet megindult a térről és a Jókai-téren átkerülve a királyutcára vonult, a katonazene és a két másik zenekar hangjainál léptetve el a főispán előtt. A menet hosszú láncolatban egész a „Hét fejedeleméig vonult, éltetve mindenütt a főispánt, a ki kíséretével, nejével és a honvédelmi miniszterrel egyetemben szintén követte őket s rövid pihenőre lakására hajtatott, hogy aztán a Nemzeti Kaszinóban, a tiszteletére adott estélyen jelenjen meg. Estély a nemzeti kaszinóban. Az ünnepelt uj főispán tiszteletére a nemzeti kaszinó fényes és kitünően sikerült estélyt rendezett, melyre ezúttal nem a tánc vonzotta a fiatalokat, hanem, hogy szemtől szemben láthassák a honvédelmi minisztert, a főispánt és annak szeretetreméltó feleségét. El is jöttek oly sokan, hogy alig lehetett mozdulni a nagy teremben, bár merre néztünk, elegáns toilettek, vagy a frakkon rendjelek láthatók, igazi elite közönség volt együtt. Ott láttak Szily Pongrác, Kardos Kálmán, Brázay Kálmán, Aidinger János országgyűlési képviselőket, Majorossy Imre polgármestert, Schlippenbach István, Zárna Károly tábornokokat, Dragonescu Döme pénzügyigazgatót, Ternovszky Alajos pénzügyigazgató helyettest, Opris Péter postaigazgatót, Degenfeld József gróf debreceni főispánt, Szily László alispánt, Balog Károly táblai tanácselnök, Sávér Kálmán törvényszéki elnököt, Szilassy Gyula követségi attachot, a főispán társaságában Pécsre érkezett gróf Korniss Károly, Kolozsvári Miklós, Payr Vilmos, Sonntag Nándor miniszteri hivatalnokokat, de Pécs és környéke közönségét is teljes számban. Feszes figyelemmel és izgatottan várták Fejérváry Géza báró honvédelmi minisztert, ki pontban 10 órakor karján Krasina Jenő dr., a kaszinó igazgatója nejével megjelent — dr. Fejérváry Imréné, kit az igazgató remek kiállítású csokorral lepett meg, Kardos Kálmán jött a terembe, és bemutattatta magának a hölgyeket, kikkel egy ideig kedélyesen elbeszélgetett amikor a katonazenekar ráhúzott a keringőre, Krajnay Jenő drral megnyitotta a táncestélyt. És ezután folyt a tánc, akárcsak a farsangban és kihúzódott a mulatság a késő éjjeli órákig. A táncban részt vettek: Blachier Aranka, Dávid Ilona, Driesz Frida, Dedinszky Olga, Fekete Irma, Gilming Józsa, Höbling Terka, Heffner Viktória, Kindi Giza, Kovácsfy Mimi, Langer Olga, Lőwy Anna, Luiszer Margit, Mazaly Paula, Máté Gizella, Mihalovics Mariska, Martos Sári, Nagy Krémi, Nyers Angyalka, Némethy Mariska, Opris Angela, Obetko Gizella, Pfeffer Ilka, Polgár Blanka, Rozinger Etelka, Reberits Gizella, Radocsay nővérek, Razgha Ilona, Stern Mariska, Szily Böske, Szántó Etelka, Schneckenberger Juliska, Schwarz Vilma, Ternovszky Irén, Tixler Aranka, Kerner Elza, Weidinger Etelka, Váry Piroska, Kovácsffy Vilma, Zsolnay nővérek, úgy a hölgyek közül Aidinger Jánosné, ifj. Antal Gyuláné, Brázay Kálmánná, Polgár Tivadarné, Csigó Jánosné, Csigé Kálmánné, Christóf Tivadarné, dr. Darányi Ferencné, Forray Valónné, Förster Jenőné, Fieher Béláné, dr. Johann Béláné, Kraszonyi Ferencné, Krasznay Miklósné, Krasznay Jenőné, Kossits Ákosné, Kiss Aladárné, Littke Ernőné, Máthé Ödönné, Madarász Istvánná, Matyasovszky Ferencné, Molnár Kálmánná, Notter Jenőné, Opris Péterné, Payr Vilmosné, Ruh Aladárná, Stern Károlyné, dr. Szilágyi Istvánná, Szabó kapitányné, Sziukovici Károlyné, Szikorszky Tádéné, özv. Sauska Jenőné, Taussig Zsigmondné, Torkos Lászlóné, özv. Thaller Gusztávné, Wiesner Kajmárné, Várady Gézáné, Zsolnay Miklósné. Társasvacsorák. Az est befejezéséül két helyen is társasvacsorát tartottak. A Polgári kerékpáros egylet tagjai a „Hétfejedelem“-ben gyűltek össze, amíg a Schölte sörcsarnokban vagy két-háromszáz főre menő polgárság tartotta társasvacsoráját. Természetesen, egyik helyen sem hiányzott a kedélyes hangulat s voltak tészták is bőven. A polgárság bankettjén rövid időre a főispán is megjelent, mikor a kaszinói estélyre indult, így végződött a háromnapos installáció ünnepsége. Szép volt a beiktatás epilógja is és sikerült minden tekintetben. A leány elpirul, valamit beszélhet is, mert mozog az ajka. A legény mind közelebb férkőzik hozzá s hadarja : — Belevesztem az aranyos hajadba, kötve tartja a szivemet minden egyes szála. — Megölök valakit, ha nem lesz az enyém! A leány egyszerre csak elereszti kezéből a pihés fürjecskét. Talán véletlenül, talán készakarva. De nem kap utána. S az alkony ledobja a köpenyegét a vidékre Az égen, melyet csak itt-ott tarkáz egy egy bárányfelhő, elkezdik gyújtogatni a gyertyákat az angyalok. Egymásután gyúlnak ki, egyik egyik csak néhány percig lángol, azután elkoppantják, így koppantja el a szerelem gyertyácskáját is a messzi távol . . . * Hull az arcok verejtéke a kenyérszerzés nehéz munkájában. Az az életttől duzzadó, az a tömérdek fiatal erő pedig, kiket várva várnak haza, mert nincs elegendő munkáskéz, ott szolgál, ott parádézik az ármádiában. Gombot fényesít, fegyvert pucovál, ekzerchoz, spirálba, dinsztbe megy s odahaza aggódnak érettük és sopánkodnak azon, hogy még azok se lehetnek urak, akiket a király házában korkztélyoznak el . . . Tóth Dezső. I Hírek. Pécs, 1897. március hó 31. ▲ mérték alatt. Tegnap vette kezdetét a sorozás a pécsi járás legényeire vonatkozólag a Scholtz-féle sorházban. Délután arrafelé vitt el az utam. Nagy sokadalmon akadt meg a szemem , egymást támasztotta ottan az ember, akik nézegettek az ablakokra. — Mit néznek ? — adtam föl a szót. Egy menyecskeforma elpirosodott erre a füle hegyéig, osztán a két tenyerével beterítette a képit. Én a kaput nézem, mondta kisvártatva, de az emberek azt az ablakra akasztott tüllkendőt, aki teli van lyukkal s akit azér akasztottak oda, hogy meg ne lássák, melyik legény lépett ben a mérőléc alá. A menyecskének igaza volt. Az a kendő úgy megvolt sűrítve a liktól, mint akármelyik jóravaló sajba. Átpisloghatott rajta az ember F rendin. Uhura, gondulam, hát asazentának. Ez is asszentálás ! ? Az én időmbe másként ment a sor. Hiszen a legények még nem is kiáltoznak, a csizmájuk szárát se verik a kezükkel az utcán, meg azt se zöngik . Erre megyünk, erre Ittend vizitának, Ittend irgyák be a nevünk Koromprinc bakának ! Olyan csöndesek, mintha a tikette véna el elölök a kenyeret. Mikor a velembeliekkel somfordálunk ezen a szent helyen, fölkerült a nap az égi firnamentumra, széjjel húzta a ragyogó képét s lenevetett ránk, mintha csak aszonta véna : — Ezek a gyerekek, akikbe nekem kedvem telik ! De járta is ám a nóta, meg az ital. Azt, hogy mikor szólítják a numeránkat, rendőr urak hozták hírül a dutyiba, mert hát oda kvártélyoztak el bennünket, mikor már sok vót a jóból. Hanem benne is maradt ám a fele, gyarapodott az armadia ezé-